*

A Foltozott Üst aznap is meglehetősen füstös és lármás volt. Sirius kilépett a kandallóból, majd félreállt, hogy megvárja Lupint. Hamarosan meg is jelent a férfi, szokatlanul vidám arccal.

- Na mi az?

- Lily, szegény, még mindig duzzog –szólt Remus. –Nem tetszett neki, hogy mi mentünk helyette. Azt vágta James fejéhez, hogy Harry érdekében a keresztapjának sem lenne többé szabad dolgoznia a Rendben…

Sirius elmosolyodott.

- Majd kiengeszteljük valahogy –mondta, azzal elindultak a kijelölt őrhelyük felé.

Útközben még mindig a nőn töprengett.

Lily mindig is ilyen volt…tűzrőlpattant…

Az anyaszerepet teljesen rászabták, de alig egy év alatt még nem sikerült megszoknia, hogy egy kisbaba mennyi lemondással jár. A boszorkány sokszor beszélgetett erről Remussal, valahogy ők az első perctől fogva sokkal jobban megértették egymást, mint Lily és ő. De azért nem rekesztették ki a beszélgetésből, így Black is tudta, milyen nehezen viseli el Lily, hogy ezentúl nem hagyják az első sorban harcolni a halálfalókkal…  

- Megérkeztünk –szólt halkan Remus. A mugli emeletes ház tetőteréről, ahová igyekeztek, pontosan szemmel lehetett tartani a szemközti lebontásra váró épületet. Az épületet, ami igazából néhány halálfaló búvóhelye volt. Már csak az volt a kérdés, terveznek-e valamit mára.

A két varázsló letelepedett közel a párkányhoz és ügyelve arra, hogy végig takarásban maradjanak, figyelni kezdték az ablakokat.

*

Nem tudni, hány óra telt el így. Mozgásnak vagy bármiféle fényforrásnak pedig semmiféle jele nem volt.

Remus hosszú, hosszú percek óta csak könyökölt és maga elé meredt, Sirius pedig az egyik ablakra függesztve a tekintetét, előre-hátra hintázva ültében.

- Unalmas –szólalt meg végül.

Lupin egy pillanatra leemelte a szemét az épületről, hogy barátjára nézhessen.

- Nem tudom, ki is jelentkezett erre a feladatra –jegyezte meg semleges hangon.

- Ezzel meg mit akarsz mondani, Holdsáp?

- Hüm?

- Ugye nem arra célzol, hogy direkt választottam valami könnyű küldetést, hogy megússzam a veszélyes dolgokat?!

- Csillapodj, Sirius –szólt rá szigorúan a párja. –Senki sem állított ilyet.

- Akkor jó. Mert tudhatnád, hogy utálok behúzott farokkal kushadni valahol, ahelyett, hogy szórhatnám az átkokat ezekre a mocsadékokra! És különben sem volt kötelező velem jönnöd –tette hozzá. – Jaj, bárcsak történne már valami!

A szőkésbarna hajú férfi halványan elmosolyodott és kezét Sirius alkarjára tette. A szavak nélküli gesztus is elég volt hozzá, hogy a férfi valóban lenyugodjon. Hihetetlen, de csakis Remus tudta őt elcsendesíteni, valahogy hatott rá az a végtelen szelídsége.

Hanem aztán…

- Remus! Remus, van ott valaki!

A másik férfi összerezzent, aztán követte társa tekintetét. Lent, a régi ház kapujából abban a pillanatban lépett ki egy magas ember, földig érő kabátban. 

- Ez az! –pattant fel Sirius. –Üzenj Dumbledorenak! –kiáltott, azzal futásnak eredt. Menet közben legörnyedt, és mire tenyere elérte volna a talajt, már párnázottak és hangtalanok voltak. Mancsok.

A fekete kutya ügyesen leszaladt a hosszú lépcsősoron, végig az utcán, s négy lábával hamar utolérte a keresett embert. A férfi épp akkor lépett be egy boltba.

Tapmancs lassított, majd teljesen megállt. A közelben észrevett egy tűzcsapot, így az elé állt, és szaglást imitálva várt.

Nem telt bele sok idő, mire az emberük kilépett az üzletből.

Nott…

A magas férfi ráérősen baktatott az utcán, csomaggal a kezében. Egy kutya szegődött a nyomába, s a mugli járókelőknek az a benyomásuk volt, hogy az eb talán élelmet akar kunyerálni. Nott lassan elérte az épületet, ahonnan kijött. Kinyitotta a megviselt ajtót, majd belépett és elnyelte a sötétség.

Tapmancs állt még ott egy pár percig, mintha nem hinne a szemének, aztán sarkon fordult.

Felérve a tetőre, ott találta Remust.

- Na?

A kutya megrázta fényes bundáját, aztán visszaváltozott és kelletlenül lezuttyant a helyére. 

- Nem fogod elhinni. Boltban volt.

Remus felvonta az egyik szemöldökét.

- Nem gondoltam volna, hogy a fekete mágusok is megéheznek néha... –morogta tovább.

Lupin szó nélkül elővett egy kicsiny pergamendarabkát a talárja zsebéből, ráfirkantott egy szót, aztán rákoppintott a varázspálcájával. Sirius karba font kézzel, elgondolkozva nézte, hogy lobban lángra és ég el a kis papirka, anélkül, hogy akár egy porszemnyi hamut is termelt volna.

*

Késő este volt, amikor a két férfi belépett a kis lakásba. Sirius rosszkedvűen besétált a konyhába és hozzálátott, hogy készítsen valami harapnivalót. Nemsokára aztán egy tálca szendviccsel egyensúlyozva tért vissza a nappaliba.

Remus a díványon feküdt, a talárjából ki sem bújva pihentette a szemét. Az étel illatára aztán mégiscsak felült és vett magának egy szendvicset. 

- Két vaklárma… –motyogta a bajsza alatt Sirius, teli szájjal. –Ennyi, amit fel tudtunk mutatni Dumbedorenak.

Lupin nem felelt, csak egy következő szendvicsért nyúlt.

- Erre aztán tényleg nem lehet féltékeny Lily… 

Rövid időn belül aztán kiürült a tálca.

- Csak azt nem tudom, miért bízik Dumbledore annyira Pitonban… –morfondírozott tovább.

Holdsáp, aki épp egy süteményt egyensúlyozott be a szobába, megállt egy pillanatra.

- Ezt meg hogy érted?

Black vállat vont.

- Tudod, már mondtam. Nem hiszek benne, hogy Pipogyusz tényleg a mi oldalunkon áll. Lehet… lehet, hogy ez az egész egy nagy átverés volt… lehet, hogy tudta jól, a jó öreg Nott nem tervez semmi balhét mára. Talán csak arra volt ez jó, hogy lekössön pár embert a Rendből, és másol támadhassanak.

Lupin csendesen visszaült a kanapéra Sirius mellé és felhúzta a lábait. A fekete hajú férfi elgondolkozva az ölébe vonta a másik lábfejét. 

- Talán szólni kellene Peteréknek, hogy hiába fagyoskodnak ma este a tetőn…

- Nem hiszem –mondta hirtelen Remus.

- Mit? Hogy szólni kellene nekik?

- Hogy Piton áruló lenne –ingatta meg a fejét.

- Nos, kedvesem, ebben tévedsz –somolygott Sirius. –Piton áruló.

Holdsáp leengedte a szájától a süteményt, amibe épp készült beleharapni. – Miért mondod ezt? Van bizonyítékod?

- Háát… Pipogyi mindenképpen csaló. Ha nem minket ver át, akkor a Nagyurat, de az a tényeken nem változtat –jelentette ki.

- Nem tudnál végre leszállni róla? –vetette fel Remus immár századszorra, előre sejtve a választ.

- Nem, nem tudnék –felelte barátságtalanul Black. –De te ugyan mit véded annyira?

- Nekem nem ártott soha.

- Hahh! –horkantott fel hangosan Sirius. –Megpróbálta elterjeszteni, hogy vérfarkas vagy, nyíltan után mindannyiunkat, Jamest hetedikben pedig úgy megátkozta, hogy egy hétig feküdt a gyengélkedőn. Már elfelejtetted?

Lupin vett egy mély levegőt. Lerakta az édesség maradványát a dohányzóasztalra, feltérdelt közvetlenül Sirius mellé a kanapéra, majd lehajolt és gyengéden szájon csókolta. 

- Ne beszéljünk többet Pitonról.

Black elvigyorodott, karjait Lupin köré fonta, majd visszacsókolt. Lassan hátradőlt a díványon, magával húzva párját is.

Remus kissé elhúzódott, hogy levegőhöz jusson.

- És az eső is elállt –jelentette ki, majd elkezdte kigombolni Sirius ingjét.

- Na és? –préselte ki magából Black a kérdést.

Holdsáp először széthúzta az inget a férfi mellkasán és a nyakától lefelé apró csókokkal hintette be a barna bőrt, csak aztán válaszolt.

- Kiviheted a motorod –súgta.

- Hé, hé! –Sirius megragadta Lupin vállát és finoman megrázta. –Csak azért csinálod ezt?

- Hogy gondolhatsz rólam ilyet? –pislogott ártatlanul Remus, majd visszatért korábbi foglalatosságához. – Lehet, hogy később kellett volna felhoznom –morfondírozott félhangosan. 

- Tudtam, ah! –nyögött fel Black, ahogy Lupin nyelve érzékeny területekre tévedt. –Aljas csaló! Ohh…

- Vidd ki! –morogta Remus.

- Nem!

Remus abbahagyta a farmer kigombolását és Siriusra nézett.

- Miért vagy ilyen fafejű?

- Na és te? –vágott vissza a fekete hajú varázsló. –Mit zavar most téged annyira? Nem lesz ma este útban!

- Nem erről beszélek –duzzogott Holdsáp, azzal szórakozottan babrálni kezdte Sirius cipzárját. Keze közben veszélyes helyeket érintett. 

- Oh!  Te… te mindenképpen veszekedni akarsz ma? –tudakolta a férfi, immár kissé rekedt hangon.

- Miért ne? –mászott hátrébb Lupin. Fenntartva a szemkontaktust, lerángatta Sirius farmerját és boxeralsóját. – Jó veled szeretkezni, amikor mérges vagy! –mondta, azzal lehajolt és finoman megnyalta a tetejét Sirius immár kőkemény férfiasságának.

A férfi felnyögött –hangosabban, mint eddig-, és ujjaival beletúrt párja homokszín hajába. Felesleges volt azonban irányítania a mozdulatot, Remus tudta, hogy mit kell csinálnia. Nem telt bele olyan sok idő, és Sirius már érezte, nagyon közel jár.

De Lupin túl hamar levette róla az ajkait és inkább visszamászott Sirius mellkasára. Aztán finoman, de mélyen megcsókolta.

Hátrébb húzódva Remus először egy pálcasuhintással eloltotta a gyertyákat, majd lassan kibújt a talárjából. Sirius a beálló sötétségben inkább csak tudta, mint látta ezt. Aztán a cipzár ismerős zajára kitapogatta párja csípőjét és elkezdte lehúzni róla a nadrágot.

- Hagyd! –hallotta Lupin hangját. Érezte, ahogy két kéz fonódik a bokájára; lassú, de határozott mozdulatokkal szétterpesztik és felhúzzák a lábait. Remus megcirógatta Black combjának belső felét, aztán elsuttogott egy nagyon ismerős varázsigét.

A kanapé megnyikordult, ahogy Lupin megtámaszkodva Sirius csípője mellett előredőlt és egyetlen döféssel beléhatolt. Black nyögött egyet. Érezte, ahogy Remus megremeg benne a kéjtől. Aztán a férfi lassan elkezdett mozogni.

Sirius összeszorította a szemét és megkapaszkodott Remus karjában. Miután a fájdalom enyhülni látszott, kinyitotta a szemét. Érzékszervei már megszokták a félhomályt, s most már láttatni vélték Remus arcát is. A férfi lehunyt szemmel, ajkába harapva, ütemesen szuszogott összhangban lökéseivel.

Csodálatos vagy, Holdsápom!

Amint a varázsló gyorsabb tempóra váltott, Sirius megint felnyögött, még jobban megemelte a csípőjét és többé nem ért rá gondolkodni.   

Végre elért a csúcsra, s pár pillanat múlva Lupin hangtalan kiáltással követte.

Holdsáp lihegve ráborult társára.

- Oh, …oh, istenem… –nyögte végül, majd jó ideig nem is szólalt meg újra.

*

Sirius puha ujjak simogatására ébredt. Már magánál volt, de szemét még mindig lehunyva tartva jólesően mocorogni kezdett. Túl puha és túl meleg volt a fekhelye ahhoz, hogy kikeljen innen. Valaki finoman hátrébbsöpörte kiengedett haját a karfára, szabaddá téve ezzel napbarnított vállát. Mikor a birizgáló ujjak a válla másik oldalára kúsztak, Tapmancs gyorsan elkapta őket. Összekulcsolta velük a kezét, a szájához emelve pedig megcsókolta. Aztán kinyitotta a szemét.

Remus kicsit bágyadtan, de boldogan nézett vissza rá. Sirius abban a pillanatban igazán gyönyörűnek találta, szebbnek, mint bármikor. A halvány ráncaival a homlokán és a pár korai ősz tincsével együtt, amiken meg-megcsillantak a nap aranyló sugarai.

Tökéletes volt.

- Azt hittem, ma már fel sem akarsz ébredni –duruzsolta Lupin.

Sirius csak egy fáradt mosolyt engedett meg magának. Nem szeretett addig beszélni, amíg legalább a fogát meg nem mosta. Nagyot ásítva ülő helyzetbe tornázta hát magát, beletörődve, hogy itt bizony nem hagyják tovább lustálkodni. Akkor vette csak észre, hogy még mindig a kanapén fekszik és barátja talárját használja takaró gyanánt.

- Tessék –a szőkésbarna hajú varázsló kezébe adta az egyik odakészített kávéscsészét.

Az első pár korty után már sokkal frissebbnek érezte magát és az álom is végleg kiröppent a szeméből. 

- Köszönöm –mondta, miután az üres csészét visszarakta a dohányzóasztalkára. – Ümm… –szólt Sirius és megvakarta a tarkóját. –Fürödtél már?

- Nem –rázta meg a fejét Remus. –Azért én sem keltem olyan korán fel.

Sirius bólintott, majd szó nélkül felkelt és átcaplatott a szobán. Az előszobában aztán beleütközött a motorba.

Vállat vont, aztán megpördült a tengelye körül és visszagyalogolt a szobába. Belebújt a talán egy-két mérettel kisebb talárba, és végre kitolta a járművet a hátsó kertbe. Az egyik mugli szomszéd, aki épp a gyepét locsolta, gyanakodva fürkészte minden mozdulatát. Nyilvánvalóan furcsállta, mit keresett a motorbicikli a házban.  

- Jó reggelt, Mr. Mallter! Mrs. Mallter! –kiáltott oda vidáman Sirius. Az asszony egy megvető fintor kíséretében eltűnt az ablakból, férje pedig úgy tett a kertben, mintha meg sem hallotta volna a fiatalembert.

Black befelé menet összeütközött Remussal az előszobában. Megeresztett felé egy vigyort, de nem várva meg az esetleges kommentárját, belépett a fürdőszobába.

Már végzett a mosdókagyló előtti teendőivel, és épp megnyitotta a zuhanyt, amikor Lupin belépett. A fürdőszoba tényleg nem volt túl nagy. Ha az ember egyedül volt benne, még csak-csak elfért, de így... Mindazonáltal úgy tűnt, a két fiatal férfit a helyszűke cseppet sem zavarja.  

- Imádom a szomszédainkat –Sirius csak ennyi megjegyzést fűzött a motoros dologhoz, mert közben azzal volt elfoglalva, hogy Remust megszabadítsa a ruháitól. Hanyagul ledobta őket a csempézett padlóra, majd beállt a meleg víz alá.

Pár pillanatig csak állt felemelt fejjel és hagyta, hogy a vízsugár megnedvesítse az arcát, hosszú haját és végigfolyjon a testén. Időközben Lupin is beoldalazott a fülkébe és rögtön átölelte Siriust. A magasabbik férfi magához húzta, közvetlenül a zuhanyrózsa alá, aztán lehajolt és megcsókolta. 

Csodálatos érzés volt érezni a vízcseppek simogatását a hátán és a karján, közben pedig szorosan ölelkezni azzal, aki a világon a legfontosabb neki.

Hátrébb húzódtak levegőt venni, ami a folyamatosan rájuk zubogó víztől most nehezebb volt, de nem törődtek vele. Sokáig csókolóztak, a mosakodás elkezdésének legkisebb jelét sem adva. Talán egy negyed óra is eltelt így, mire előkerült végre a szappan. 

- Mesélj, ezúttal milyen megjegyzést tett Mrs. Mallter? –érdeklődött Lupin, majd gyengéden megfordította Siriust, hogy megmoshassa a hátát.

- Hm, semmit –felelte szórakozottan Sirius. Remus habos tenyerével a bőrén igazából nem is nagyon érdekelte már a dolog.

- Hát, hozzám volt múltkor egy-két szava –fűzte tovább a férfi. Black a vízcsobogástól alig hallotta a szavait, így inkább visszafordult.

- Igen? Mit?

- Ó, egész kis monológot vágtam ki, amíg beértem a lakásba.

Sirius felvonta az egyik szemöldökét. Lupinnak –általában-, egyáltalán nem volt szokása gúnyolódni az idegeneken, és Siriust is megdorgálta, ha bárki olyat kritizált, akit igazából nem ismert. De ez az asszonyság kivételt képezett.

Black elvigyorodott.

- Hagyj találjam ki! Hangosak vagyunk… Hangos a rádió, hangosan beszélünk, túl sokat vagyunk a kertben, mindenféle jöttment betéved hozzánk…

- Kihagytad a büdösen pöfögő motort –tette hozzá a varázsló, azzal egy félig üres flakon után nyúlt, hogy megmossa a haját.

- Így igaz –bólintott nagy komolyan Black. –Mondd csak, Holdsápom, nem szégyelled te ezért magad?

Lupin válaszul csak nevetett és inkább barátja kezébe nyomta a sampont.

Miután minden habot sikerült leöblíteniük magukról, elzárták a csapot és jókedvűen kiléptek a kőre.

- Jut eszembe: hányra is vár minket Dumbledore?

- Nemtom –húzta el a száját Sirius, majd megrázta vizes fürtjeit, hogy gyorsabban megszáradjanak. – Ha engem kérdezel, úgyis egész nap az irodájában ül, tök mindegy neki, mikor megyünk.

Remus nem válaszolt, a dereka köré csavart egy kék színű törülközőt és kilépett az ajtón. Sirius követte. A fürdőszoba fülledt levegője után a nappali elég hidegnek tűnt. 

Remus az ágy melletti éjjeliszekrénynél állt, kezében egy jegyzettömbbel. Tapmancs mögé lépett és áthajolt a válla felett.

- Micsoda?! –hördült fel. –Fél kilenckor már ott kell lennünk? 

- Sirius! –szólt rá Lupin. Az említettnek a hajából bőven csöpögő vízzel már sikerült az egész lakást benedvesítenie, ahol átvonult és most Remus pergamenjei is ugyanerre a sorsra jutottak. – Hagyd a fenébe… Inkább öltözz! –hangzott a szigorú utasítás.

*