Mire kisétáltak az igazgatói irodában található kandallóból, szétnézve rögtön tapasztalták, hogy már az összes Rendtag megérkezett és a megbeszélés is folyik egy ideje.

- Jó napot mindenkinek! Elnézést –biccentett zavartan Lupint és gyorsan helyet foglalt egy üres széken.

Siriust azonban cseppet sem idegesítette, hogy minden szem rá szegeződik. Kényelmesen, és egy kicsit dacosan kibújt a kabátjából és csak azután ült le Remus mellé. Egyesek megrovó arcot vágtak, James vigyorgott, Piton viszont olyan felsőbbrendűen nézett rájuk, hogy Sirius keze ökölbe szorult az asztal alatt. 

- Nos –Dumbledore kedélyesen mosolygott és összefűzte az ujjait maga előtt. –Hol is tartottunk? 

- Ha megengedi, igazgató úr –kezdte Piton.

- Oh, igen, Perselus, kérem folytassa!

A bájitaltan tanár megköszörülte a torkát.

- Tehát. Mielőtt Blackék félbeszakítottak volna, éppen az óriásokról beszéltem… –kiélvezte szavainak hatását, aztán folytatta: –Dumbledore! Azt az utasítást kaptuk, vagyis kapták a halálfalók, hogy mielőtt vegyék fel a kapcsolatot a főnökükkel. Úgy hiszem, minél hamarabb győzi meg őket a Nagyúr, annál hamarabb lesz esedékes egy újabb támadás. 

Néhányan nyugtalan pillantást váltottak.

- De persze lehet, hogy tévedek –szögezte le.

- Miért, Piton? Hát nem a Nagyúr egyik bizalmasa vagy? –szólt oda hangosan Sirius. Cseppet sem érdekelte, hogy megint mennyien rámeredtek.

Dumbledore kérdő tekintetét látva aztán mégiscsak pontosított:

- Csak azt akartam ezzel mondani –kezdte lassan, elidőzve Perselus megkeményedett arcvonásain, –hogy nem értem, a mi kedves kollégánk miért ilyen bizonytalan a legközelebbi támadás időpontját illetően. Úgy vélem, ez egy nagyon fontos dátum, rendesen fel kell rá készülnünk, nem érünk rá vaklármákkal foglalkoznunk… Véleményem szerint Pitonnak, mint halálfalónak nagyon is tisztában kellene lennie ezzel, ha a Nagyúr tényleg minden gyűlésén részt vesz. 

Szavait néma csend fogadta. Black érezte, hogy Pipogyusznak pusztán a látványától is a fejébe szökik a vér, mégis egyenesen rá szegezte a tekintetét, még véletlenül sem pillantott oldalra. Mondjuk Remusra.

- A kérdés jogos –bólintott Kingsley és várakozóan nézett a tanárra. A legtöbben ugyanígy tettek.

Piton kelletlenül elmosolyodott.

- Először is: minden jelenlevőt szeretnék biztosítani arról, hogy amikor a Sötét Nagyúr magához hív minket, azt mindig észreveszem –mondta cinikusan, és megszorította bal alkarját-, és természetesen el is megyek. Black vádaskodása tehát alaptalan. Másodszor: remélem, nem kell újra meggyőznöm a tisztelt társaságot Dumbledore iránti hűségemről, így tehát mindenkinek el kell fogadnia azt, hogy semmiféle információt nem áll szándékomban elhallgatni a Rendtől… Black gyanúsítgatása is alaptalan –Piton lassan hátradőlt a székében, hagyva, hogy a szoba félhomályba burkolja az arcát. –De mint mondtam, s akármilyen meglepő is, a Nagyúr még maga sem tudja, mikor szándékozik újra harcba állni… Vagy legalábbis nem közölte ezt velünk.   

 Többen halkan sustorogni kezdtek.

- De akkor mit tegyünk, Albus? –kérdezte Mr. Longbottom. –Ha nem tudunk semmi biztosat… Kettőzzük meg esetleg az őrséget? 

Dumbledore töprengő arckifejezéssel válaszolt.

- Voldemort egy lépéssel előttünk jár –szólalt meg, mire néma csend lett a kör alakú helyiségben. A falakon lógó régi iskolaigazgatók és igazgatónők képei éberen figyelték utódjuk minden szavát. –Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, mi járhat a fejében.

- Albus! Ön szerint hamarosan újabb támadást szervez? –tudakolta aggódva egy boszorkány.

- Nem, Emmeline, erre nem esküdnék meg…

- Ugyan már, Albus! –recsegte Mordon. –Nem illik magához ez a következetlenség!

A feltámadó zsivajban érezni lehetettet, hogy a levegő szinte szikrázik. A varázslók és boszorkák nyugtalanul mocorogtak és aggódó pillantásokat váltottak. Végül Dumbledore megelégelte a dolgot.

- …Maradjunk annyiban, hogy rögtön értesítem a tisztelt társaságot, amint megtudunk valami biztosat az üggyel kapcsolatban… Most pedig szeretném hallani, ki mit végzett tegnap…! 

*

A megbeszélés második fele korántsem volt ennyire izgalmas. Sirius rövid időn belül azon kapta magát, hogy akármennyire is igyekszik, egyre kevésbé tud koncentrálni. Az sem segített rajta, hogy Podmore meglehetősen monoton hangnemben adta elő az esti őrszolgálatának történetét, méghozzá minden egyes eseménytelen percnek külön mondatot szentelve.

Ennyi idő alatt már felkutathattunk volna pár halálfalót… vagy mittudomén! Beszélhetünk volna az óriásokkal. Szerintem az út gyalog sem tartana eddig. Sőt. Legalább kétszer elmagyarázhattuk volna a főgurunak, hogy mi vagyunk a jó fiúk. Három óra alatt még egy ilyen gyengeelméjű is röhögve felfoghatta volna az egészet… Miért nem kapunk ma is valami feladatot és lépünk le innen? Szeretnék már valami hasznosat is csinálni! …Tessék! Ráadásul éhes is vagyok! –dühöngött magában Sirius.

Mire felocsúdott, épp Lupinon volt a szólás sora. De csak fél fülel hallgatta végig a beszámolót. Mikor aztán mindenki nyikorgó székekkel felállt körülötte, ő is így tett.

Egy pillanat! –gyorsan kapkodni kezdte a fejét a távozó emberek között. Na és a beosztás?

James lépett mellé a tömegben.

- Nagy voltál Pityvel, pajtás! Hála neked, mindenki elgyönyörködhetett abban, milyen ronda is az, ha egy sárgásfakó arcbőr elpirul a dühtől.

- Mi? James! Mit mondott Dumbledore? Mit kell ma este csinálni?

A férfi megütközve nézett vissza rá.

- Csak annyit mondott, amíg nincsenek fejlemények, addig mindenki menjen haza és maradjon a fenekén –idézte a szemüveges fiatalember az igazgató szavait. –Hol jár az eszed, haver?

Sirius halványan elpirult a szégyentől.

- Ha rám hallgatsz, nem ülsz többet Holdsáp mellé a gyűléseken. A mi kis vérfarkasunk teljesen elvette azt a maradék eszedet is! –mondta vigyorogva.  

Black újra elpirult, de most nem idegességében. 

- Nem is… teljesen más járt most a fejemben...

Ágas azonban ránevetett és vállon veregette.

- Na gyere, Tapmancs! Meghívtunk benneteket ebédelni! Lilyék már el is indultak.

*

Más közlekedési forrás nem lévén, újra a kandallót használták. Sirius még szerette is volna ezt a módszert, hisz gyors volt és nem kellett annyira koncentrálni, mint a hoppanáláskor, csak ne járt volna olyan szédítő forgással. 

Mikor aztán kinyitotta a szemét, Jamest látta egy tiszta szoba közepén.

- Bár ez nem egy ajtó, de azért kerülj beljebb! –invitálta a fiatalember barátját.  

Lily akkor lépett be a szobába, karjában a kis Harryvel. Mosolyogva odavitte a két férfihoz. Sirius zavart vigyorgással köszöntötte.

- Szia, Harry! Hát hogy vagy? –majd két ujjal megfogta a pici kezecskéjét és kezet rázott vele.

- James, vidd fel kérlek, hagyj aludjon pár órát az ebéd előtt! –a boszorkány sietve férje kezébe nyomta a csöppséget, végigsimított Sirius karján és elindult a konyha felé.

A varázsló intett a fejével és mindketten elindultak az emeletre.

A Godric’s Hollow-i kis ház nagyon barátságosan volt berendezve. Nem volt túl zsúfolt, inkább csak színes, világos, sok zöld növénnyel. Régi, rendbe szedett bútorokból sem volt hiány a lakásban, s Sirius tudta, hogy ezek nagyrészt Ágas szüleitől származnak. 

Fürgén felszaladtak a lépcsőn, és benyitottak balról a második szobába.

James gondosan lefektette és betakargatta a még mindig izgő-mozgó Harryt a bölcsőjébe, aztán felegyenesedve megvakarta a fejét.

- Megeszem a seprűm, ha egy percet is aludni fog. Szerintem épp most ébredt fel. Az a mugli dada, aki eddig vigyázott rá, már nem valami fiatal, biztos nem tudta lefoglalni.

Black rátámaszkodott a kiságy szélére, onnan nézte keresztfiát, aki már le is rúgta magáról a macis takaróját. 

- Mi van veled, Tapmancs? Nagyon elgondolkoztál.

Sirius csak elmosolyodott.

- Nem fér a fejembe Dumbledore. Nem is tudom, mióta működik a Rend, de még egyszer sem küldött el minket feladat nélkül. 

Potter vállat vont.

- Passz.  

- Mit gondolsz, elmúlt volna a veszély?

- Nem, azt nem hiszem –rázta a fejét James.

- Hát én sem –Sirius szórakozottan felemelte a plüssállatot az ágy sarkából, amiért Harry már egy ideje nyújtózkodott.  – Amíg Voldemort életben van, sohasem lehetünk nyugodtak. Nem tudom, mit gondoljak… lehet, hogy tud valamit, csak nem mondja el? Olyan nagy a baj? A fenébe…! Olyan, mintha mindenkit nyaralni küldött volna!

James kihúzta magát és csillapítóan Sirius vállára tette a kezét.

- Ha itt lesz az ideje, szólni fog és akkor mindnyájan megyünk... Már háromszor szembeszálltunk vele és túléltük. Legközelebb is túl fogjuk.

Black belenézett James eltökélt arcába.

- Harcolunk, barátom! –erősítette meg. – Nem az irodában piszmogunk a papírok felett, hanem szemtől szemben felállunk a halálfalókkal. És győzni fogunk!

Potter bólintott. Aztán somolyogni kezdett.

- A mi kedves Pipogyusz cimboránkkal vállt vállnak vetve fogunk vonulni!

- És védelmezzük őt akár az életünk árán is! –tette a szívére a kezét Sirius. Aztán mindketten elröhögték magukat.

- EBÉD! –kiáltott fel az emeletre Lily.

- Csak utánad! –intett James. Mielőtt kiment, gyengéden megsimogatta fia feje búbját, csak azután eredt Tapmancs nyomába.

*

Az étel fenséges volt. Sirius mindenből kétszer vett. Nem győzte közben hangoztatni, hogy mennyire irigyli Jamest ezért a kosztért; ezerszer jobb volt, mint amit ők ketten kutyulnak össze Remussal –s ezen sajnos nem volt mit tagadni.

Ebéd után mindannyian leültek beszélgetni. A téma mindenféle vidám dolog volt, a várható harc és kimenetele ezúttal nem került szóba. James és Sirius éppen az utolsó iskolás évükről nosztalgiáztak és nevettek az emlékeken, amikor Lily visszatért az etetésből, karjában Harryvel.

- Egyszerűen nem akar elaludni! –sopánkodott. –Nem tudom, miért. Pedig a könyv világosan megmondta, hogy ilyenkor a babák mindig elálmosodnak.

-  A könyvet nem a fiadról írták –mondta kedélyesen James és megpuszilta a mellé helyet foglaló boszorkányt.

- Sirius, meg akarod fogni? –kérdezte hirtelen Lily.

- Öh…

- Már nagyon hiányolja a keresztapját –mesélte a nő és minden kertelés nélkül a férfi ölébe ültette a babát.

Black remegő kezekkel karolta át, hogy Harry le ne essen. Kicsit felemelte, hogy ne a térde szélén üljön a kisgyerek, majd a fotelon talált kisautót a kezébe adta. Annyira el volt vele foglalva, hogy észre sem vette, a másik három ember néhány pillanatig néma csendben ült és mosolyogva figyelte a jelenetet.

*

Már alkonyodott, mire Remusék úgy döntöttek, hogy ideje hazamenniük.

Március közepéhez képest aznap este meglehetősen meleg volt a levegő. Megbeszélték Lilyékkel, hogy majd keresik egymást, aztán elindultak az egyik kis utcán.

- Sétáljunk –javasolta halkan Lupin.

Tapmancs némán bólintott.

- Egyébként –kezdte pár lépés után Black. –Megvan, mint kapsz tőlem karácsonyra.

- Hüm, mit?

Sirius felnevetett.

- Veszek neked egy szép új szakácskönyvet.

- Oh, persze! –Remus finoman oldalba bökte párját. –Akkor te is azt kapsz tőlem… Én nem főzök egyedül.

- Ki mondta, hogy egyedül kell? –szólt derülten Black. –Szeretem, hogy mindent együtt csinálunk.

Szavait békés csend követte. Remus még mindig mosolyogva nézegette a cipője orrát, Sirius pedig egy darabig őt.

A nap egyre kevesebb fényt adott, s a környék már eléggé kihalt volt.

A jelekből ítélve ez a városrész tele volt muglikkal. Szinte mindegyik ház előtt parkolt egy céges kocsi, s az előkertekben olyan szabályosan nőtt a fű, hogy azt még a „nemes” Black család is megirigyelhette volna.

Sirius gyorsan másra terelte a gondolatait. Kényelmesen bandukoltak tovább; a fekete hajú férfi szórakozottan olvasgatta a külvárosi házak postaládáinak neveit.

- Prewett…

- Mi? –nézett fel Remus.

- Molly Prewett… –ismételte a varázsló. –Hogyhogy már nem emlékszel rá? Egy évfolyamba jártunk –Lupin kérdő tekintetét látva hozzátette: –Itt a neve a táblán! Szerinted ő is itt lakik?

Holdsáp kilesett Sirius vállának takarásából. Elolvasta a családnevet –ez a művelet ötször olyan hosszú ideig tartott neki, mint úgy általában az embernek-, de aztán vállat vont és továbbindult.

- Miért nem csöngettünk be? –faggatózott Sirius, amikor utolérte.

- Bolond vagy –morogta Lupin. –Tudod hány Prewett nevű család él Angliában? Kopogtassunk be mindegyikhez? 

- Neem. De szerintem itt lakik.

- Ezt meg honnan veszed? –kérdezte Remus. Leheletnyi felindultság érződött a hangjában.

- Megérzés –susogta Black.

- Nem vagy vicces –húzta fel az orrát Lupin. – És különben is. Ha már férjhez ment, akkor többé nem is így hívják.

- De lehet, hogy ez a szülei háza –erősködött tovább a férfi. –Azok pedig meg tudják mondani, hogy éppen kivel él!

A szőkésbarna hajú férfi megtorpant.

- Sirius… te most mit csinálsz?

- Öhm, épp azt várom, hogy újra elindulj. Kezd egy kicsit hideg lenni.

Lupin csak legyintett egyet a hülyeségre.

- Tudod, mire értettem.

Sirius bizalmasan elmosolyodott és szorosan párja mellé lépett.

- Csak gondoltam, hogy érdekel –piszkálódott finoman.

- Hagyd abba, jó?

- Miért? Mi rosszat tettem? –Sirius farkasszemet nézett barátjával. – Természetes, hogy érdekel. Ebben nincs semmi!

- De nem érdekel! –sziszegte amaz dühösen. – És… még ha tudni is akarnám, akkor sem illik vadidegenként beállítanunk valahova, ráadásul kérdezés nélkül!

- Szóval elgondolkoztál rajta! –vágta rá diadalmasan Black.

- Miért tennék így? Te talán fel szoktad keresni a volt nőidet és kifaggatod őket, hogy megy a soruk?!

Tapmancs nem felelt, Lupin ezt pedig egyértelműen félreértette.

- Nem értem, mi a fenének hoztad ezt fel, Sirius –mondta, immár sokkal mélyebb zengésű hangot megütve.

- Csak… azért mert…

- Várj! Inkább ne magyarázd meg! –emelte fel a kezét Lupin. – Hagyjuk az egészet, jó?

Black mozdulatlanul nézett rá.

- Hoppanáljunk haza –javasolta az alacsonyabbik férfi.

- Már nem akarsz sétálni?

- Nem. Elment a kedvem.

Sirius ciccentett és zsebre dugta a kezét.

- Rendben –válaszolt nyugodtan. –Aztán majd szólj, ha kiduzzogtad magad. Akkor szexelünk egy jót és aztán megint minden rendben lesz.

- Idióta –Remus pár másodpercig szemöldök ráncolva nézett rá, majd a következő pillanatban halk pukkanás kíséretében dehoppanált.

*

Sirius egyáltalán nem sietett a hazaindulással. Még elszívott egy cigit a lámpaoszlop alatt, s amikor már az első csillagok is feltűntek az égen, csak akkor hoppanált haza.

A lakásban koromsötét fogadta.

A férfi kibújt a kabátjából és felhányta a fogasra. Megfordult a fejében, hogy dacból esetleg visszatolja a motort és beállítja a nappali közepére, de aztán elvetette az ötletet. Betámolygott a szobába és leült az egyik fotel karfájára. Az innen nyíló háló ajtaja félig be volt hajtva és halvány narancssárgás fény szűrődött ki a résen. 

Ez egy új trükk. Nyílván rájött, hogy nem veszem be, ha alvást színlel… Fogadjunk, hogy olvas.

Sirius sötéten elmosolyodott és beletúrt a hajába.

Valahogy úrrá lett rajta egyfajta rosszkedv. Igazából már nem tudta megmondani, miért kötekedett az utcán annyit, talán csak az dühítette fel, ahogy Remus hozzáállt a dologhoz.

- Nincs abban semmi, ha valakit később is érdekel, mi lehet az első szerelmével! Vagy az első csajjal, akit megcsókolt –dohogta csendben magának. –Ha tudnám a vezetéknevét, én biztos utánamennék! 

- De én nem te vagyok –hallatszott egy csendes hang az ajtóból. Lupin már felhúzta a pizsamáját és olvasószemüveg volt az orrán. – …Hol alszol?

- Miért? Van választási lehetőségem? –heveskedett Black.

Lupin szigorú arcot vágott, bár ezt a hátulról jövő fénytől a másik férfi nem láthatta. Inkább csak a hanglejtésére figyelt. Remus habozott.

- …van –mondta végül, aztán várt.

Gyerünk, Remus, mondd a szemembe, ami nem tetszik! Ne játszd itt a mártírt!

Eltelt vagy fél perc is, néma csendben.

- Ez a kanapé nagyon kényelmesnek látszik –felelte végül Sirius. Még fel sem állt, hogy esetleg átüljön a párnákra, az ajtó halkan koppanva becsukódott mögötte.

*