*

Persze ez nem volt igaz, ahogy azzal mind a két férfi tisztában is volt. A kandallóig néma csendben mentek el, s addig nem is váltottak több szót egymással, amíg mindketten vissza nem érkeztek a lakásukba.

Amikor Sirius kilépett a tűzből, ott találta Remust a kanapénak dőlve. Amikor aztán át akarta karolni, hogy betámogassa a szobába, a férfi szelíd erőszakkal kibújt az öleléséből.

- Sirius… megy ez egyedül is! –Holdsáp sosem nem szerette, ha pátyolgatták. –Inkább feküdj le, nem aludtál semmit tegnap éjjel.

A férfi azonban cseppet sem érezte magát álmosnak. Minden idegszálával párjára figyelt, de úgy tűnt, tényleg jobban lehet, hisz egyetlen felszisszenés nélkül öltözött át pizsamába és bújt be a paplan alá. Ilyenkor mindig alvásra volt szüksége, hisz a transzformáció az összes erejét el szokta venni. De általában egy-két nap alatt rendbe is jön.

Sirius ruhástul melléfeküdt az ágyra és karját saját feje alá tette.

- Mi ütött Madam Pomfeyba? –gondolkozott hangosan, miután elhelyezkedett. –Még sosem akart téged ott tartani.

- Csak jót akart… De talán látta, hogy most több sérülésem van –a varázsló mosolyra húzta a száját, de Sirius komor maradt. Egyfelől ezt ő nem találta ennyire mulatságosnak, másfelől pedig… elég volt csak Holdsápra néznie és rájött, hogy igaza van.  

- Talán tényleg nem tudok eléggé vigyázni rád…

- …Ugyan, Sirius! –Lupin oldalra sandított és akkor vette észre, hogy társa már elszenderedett. Jóságosan elmosolyodott, aztán közelebb húzódott hozzá és ő is lehunyta a szemét.

*

Remus másnapra belázasodott. Sirius a fél délelőttöt átaludta, és amikor felkelt, Lupint ott találta a konyha közepén, hideg törülközővel a kezében. 

- Nincs semmi baj, Sirius –mondta Lupin nyugtatóan, miután Black visszazavarta az ágyba.

- Miért nem ébresztettél fel? –dünnyögte az, kissé idegesen. 

- Pont ezért. Kérlek, ne kezelj úgy, mint egy gyereket. És főleg úgy ne, mintha beteg lennék!

Siriusnak már a nyelve hegyén volt a válasz, de aztán csak fáradtan sóhajtott.

- Jóh, megértettem!

*

Holdsáp csak a következő nap lett jobban. Visszatért az étvágya is, és amikor délután már könyvet vett a kezébe, Sirius tudta, hogy már kutya baja.

Megállt az ajtókeretben egy kicsit, onnan figyelte párját; aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve átváltozott és felugrott az ágyra.

Tapmancs lekushadva végigmászott a matracon, és mikor közvetlenül Remus mellé ért, az ölébe hajtotta a fejét. A varázsló annyira bele volt merülve a könyvébe, hogy fel sem pillantott, csak ösztönös mozdulattal megérintette barátját. Ujjai aztán lentebb siklottak a feje búbjától és…

- Mi a…? Tapmancs! –Lupint ciccegett és elvette a kezét. –Nagyon vicces…

A kutya felsandított, csóválni kezdte a farkát, az oldalára fordult, fejével és hátulsó lábaival a takarót kaparászta –helyezkedett. 

Remus most már nem tudtam megállni nevetés nélkül. Újra az állat után nyúlt, és simogatni kezdte a selymes bundát. Tapmancs behunyt szemmel, mozdulatlanul tűrte a kényeztetést.

- Bolond vagy –mondta Lupin. Becsukta a könyvét, lentebb csúszott és fejét a párnára hajtotta, hogy egy szintben legyen az állattal.  

- Jól esik, ugye? –kérdezte, amikor megvakarta a feje búbját. Tapmancs egy darabig még nyugton volt, aztán hirtelen újra hasra fordult és végignyalta Lupin arcát.

- Hé! –Remus nevetve elhúzódott, de Tapmancs most már felállt az ágyon és játékosan rárontott, újabb egy újabb „kutyapuszival” illetve az arcát.

- Oké, elég lesz, köszönjük! –szólt Lupin, és felülve megtörölte az arcát, majd levette a nyáltól csöpögő szemüvegét. –Tapmancs, rossz vagy! 

De a kutya csak nevetett rá és közben szaporán járt oldalra a farka. A következő hirtelen mozdulatával aztán sikerült Remus száját is végignyalnia.

- Perverz kutya! –mondta Lupin most már félig komolyan és beletörölte ajkait a pizsamája szélébe. Mire újra felnézett, már az eszelősen vigyorgó Sirius feküdt az állat helyén.

- Mi a gond? –vonta fel az egyik szemöldökét. –Nem szereted, ha valaki végignyal? –azzal ő is felült és nyelvét végigfutatta párja nyakán–alulról fölfelé, egészen az álláig. Remus jólesően felsóhajtott. –Érdekes, az előbb is pont ugyanezt csináltam –suttogta Holdsáp fülébe, majd ajkai közé vette a fülkagylóját.

Ekkor csöngettek.

Black kinyitotta a szemét, majd bosszúsan feltápászkodott az ágyról.

- Ha egy mugli házaló vagy a számlás az, megátkozom! –heveskedett, aztán elhagyta a helyiséget. Amikor feltépte a bejárati ajtót, Lily gyorsan levette mutató ujját a csengő gombjáról.    

- Oh, szia! –köszönt zavartan. –Hm… talán rosszkor jöttem?

Sirius csak akkor vette észre, hogy félmeztelen. Otthonra neki ez volt a legkényelmesebb viselet.

- Nem, nem –pirult el és félreállt az útból, hogy a nő kényelmesen beférhessen a kosárral és Harryvel.

- Minden rendben ment? –érdeklődött, miközben lepakolt a konyhában.

- Öh –Sirius csak késve kapcsolt, de aztán bólintott.

- Akkor jó –mosolyodott el Lily. –Tessék –nyújtotta neki a babát. –Menj Harry keresztapuhoz!

Black megilletődve karolta át a kisgyereket. Miközben vigyázva a karjára ültette, megállapította, hogy megint nőtt egy keveset. A kicsi gügyögni kezdett a saját kis nyelvén és közben bőszen mutogatott az egyes tárgyakra, amit közelebbről is meg akart nézni. Sirius követte az ujjacska irányát és lassan végighordozta az egész szobán.

- Mondd neki hangosan a bútorok nevét, hagyj tanuljon! –utasította Lily, aztán belépett a hálószobába. – Hogy vagy, Remus?

- Köszönöm. Kedves tőled, hogy benéztél…

Tapmancs egy ideig hallgatta a kiszűrődő hangokat, aztán Harryvel a kanapéhoz sétált és leült rá. A baba azonban nem szeretett volna egyhelyben ülni. Addig fészkelődött, amíg Sirius le nem tette a földre. Egy darabig még a dívány szélébe kapaszkodva álldogált, kíváncsian nézelődve, aztán lehuppant a fenekére és négykézláb felfedezőkörútra indult a szobában.

- Viá! –mutatott lelkesen az egyik szobai növényre.

- Igen, virág! –bólintott Sirius és leguggolt a kicsi mellé. Harry viszont úgy tűnt, megunta a zöld növényt, tovább mászott hát a szőnyegen, Black pedig követte.

A férfi időnként a hálószoba ajtaja felé sandított, hátha kilép Lily és felveszi a gyereket, de úgy tűnt, azok ketten nagyon is belemerültek a beszélgetésbe. Nagyon szerette Harryt, de azt nem, amikor egyedül kellett rá vigyáznia. E téren szinte semmi tapasztalata nem volt.

Mi van például, ha sírva fakad?

Végül aztán felkapta keresztfiát az előszobai cipők mellől és bevitte az anyjához.

- …mert tudod, ez sem olyan egyszerű… Oh, hát bejöttetek? –nevetett Lily a kisfiára és már nyúlt is, hogy elvegye Siriustól a terhét. –Köszönöm!

- Nincs mit –felelte a férfi és leült Lupin mellé az ágy szélére. Fél füllel hallgatta a beszélgetést, olykor-olykor közbe is szólt, de inkább Harryt figyelte. A kisgyerek édesanyja ölében is ugyanúgy fészkelődött és le akart szállni, de amikor már csúszott volna, Lily mindannyiszor egy ügyes mozdulattal dobott rajta és visszaültette az ölébe.

 - Ja, el is felejtettem! A hűtőbe pakoltam egy kis ebédet. James azt mondta, istenien sikerült és mindenképpen hozzak belőle nektek.

- Köszönjük –bólintott Remus.

- Tényleg, ő hol van most?

- Hát… nem mondta, csak annyit, hogy Dumbledore beszélni akar vele –vont vállat Lily.

- Aha –vágott arcot Sirius. Ő sem tudott mit hozzátenni a témához. –De azért vigyázz, Lily! Honnan tudod, hogy a drága férjed nem él-e kicsapongó életet? –persze, mindezt csak viccből tette hozzá.

- Amíg így tud főzni, biztos nem csalja meg –jegyezte meg Lupin.

Lily felháborodva felfújta magát: –Á, szóval csak erre kellek nektek, mi!? Szép kis társaság! –s amíg a halkan nyöszörgő Harry megnyugtatásával volt elfoglalva, Black Remus füléhez hajolt.

- Akkor azt hiszem, kezdhetsz aggódni, kedves Holdsáp.  

- Naa! –emelte fel a mutatóujját Lupin. –Rólad és a kotyvalékaidról akkor már ne is beszéljünk!

Harry ekkor az eddiginél sokkal hangosabban sírt fel.

- Jól van, drágám! –gügyögte neki Lily és felállva ringatni kezdte. –Már éhes lehet –magyarázta a két férfinak. –Azt hiszem, most inkább hazaviszem. Ugye használhatom a kandallót, úgy gyorsabb?

- Persze.

- Akkor hát, szia Remus! –azzal odatartotta a karján ülő csöppséget a varázslóhoz, hogy elköszönhessen tőle. Siriusnak feltűnt, hogy Remus még nála is óvatosabban mer csak a babához nyúlni.

- Szia keresztapu! –duruzsolta a nő és most Black elé tolta a kisgyereket. A férfi megsimította a fejét, aztán kikísérte a boszorkányt a kandallóhoz.

- Legyetek jók! –köszönt el. –És most már ti is dugjátok át a képeteket néha!

Még egyszer ránevetett Siriusra, aztán belépett a zöld lángok közé és bemondta a lakásuk címét.

Miután a felcsapó lángok és az utolsó szikrák is eltűntek, a fekete hajú férfi fáradtan kinyújtózkodott és visszabaktatott a hálószobába. Ott aztán nagy lendülettel ráugrott az ágyra és felmászott Remus mellé.

- Hol is tartottunk? –kérdezte zengő hangon és karjait társa köré fonta. Lupin csak megkésve viszonozta a gesztust. Sirius visszahúzódott és belenézett a szemébe. 

Eddig nem akarta figyelembe venni a tényt, amit már pár napja észrevett. A legutolsó veszekedésük óta Remus egy kicsit hidegebben, távolságtartóbban viselkedett vele. Nyílván nem sikerült teljesen kiengesztelődnie.

Lehajolt és egy csókot lehelt a szájára.

Vagy talán tényleg nem érez már ugyanúgy irántam, mint pár éve vagy mondjuk a suliban?

Újra eltávolodott tőle és üres tekintettel bámulta párja arcát.

- Na, mi az? Nem a fülemnél tartottunk? –próbálkozott Lupin, aztán csodálkozva konstatálta, hogy Sirius feláll mellőle.

A férfi átmászott rajta, majd az ablakhoz lépve behúzta a sötétítő függönyöket.

- Mit szólsz hozzá –kezdte, még mindig háttal állva, –hogyha egész hétvégén ki sem mozdulnánk a házból?

Megfordult és lassan Holdsáphoz sétált. Leguggolt az ágy elé, megragadta Remus pizsamájának gallérját és magához húzta, hogy ajkait ajkaira tapassza.

*

Miután szétváltak, Sirius feltápászkodott és magával húzta Remust is.

- Ne nézzük meg, milyen kaját hozott Lily?

Lupin vállat vont.

- Nem igazán vagyok éhes.

- Jó, annyira én sem –válaszolt elgondolkozva Black. Ellépett a barátjától és a közeli székről magára kanyarintotta az ingjét. Aztán a másik férfi tekintetétől kísérve visszamászott az ágyra. Kezébe vette Lupin könyvét az éjjeliszekrényről és belelapozott.

- Ez megint egy újabb, ugye? Lassan már teljesen lemaradok arról, hogy mit is olvasol. 

- Fielding –hangzott a csendes felelet, majd a férfi habozva visszaült a helyére. –És ha megkérdezhetem, mit óhajtasz te két napig csinálni?

- Ó, hát nem tudom –felelte Black. –Majd kitalálunk valamit –azzal kényelmesen eldőlt a matracon, a háta mögé felpockolt egy párnát és a kötet első oldalára lapozott. – Igazán mondhatnál pár dolgot a könyvről, hogy eldöntsem, elolvassam-e.

- Nézd meg a hátulját, ott összefoglalják neked.

- Hogy? –kérdezte Sirius meglepetten. –Eddig le sem lehetett lőni, ha mesélni akartál róluk. 

Lupin lehunyta a szemét és dacosan hallgatott.

- Jó – legyintett Tapmancs. –Akkor felvilágosítás nélkül kezdem el.

- Sirius!

- Ha? Mi van?

- Volnál szíves… volnál szíves folytatni azt, amit elkezdtél? –Remus nagyot sóhajtott és még véletlenül sem nézett volna barátjára. Sirius elégedetten elhúzta a száját és becsukta a könyvet.

- Azt hittem, erre még sok időnk lesz –mondta, de azért Holdsáp mellé mászott és kezét annak combjára tette. Mielőtt behunyta volna a szemét és homlokát a másik homlokához nyomta volna, még látta, hogy a sokszor oly sápadt arcbőrén rózsaszín foltocskák jelentek meg.

Gyönyörű vagy, Holdsápom…

- Végig ez volt a terved, ugye? –suttogta csendesen Lupin.

- Dehogy!

- Miért jó neked a végtelenségig kínozni engem?

- Miről beszélsz?

- Oh, Sirius, ne játszd a hülyét, jó? –ez már egy kicsit ingerültebb megjegyzésnek tűnt, úgyhogy Black elkezdte simogatni társa combját.

- Túl sokat gondolkozol –szólt. Végre megcsókolta és egyidejűleg a kezét is lejjebb csúsztatta az ölébe.

- Ah… –Remus belenyögött a csókba.

Hanem Sirius hamar levette róla ajakit és inkább megkérdezte:

- Mit akarsz, mit csináljak? –s mivel ujjaival még mindig birizgálta Lupin pizsamaalsóját, nem volt olyan könnyű neki megformálni a választ.

- Tudod te azt!

A fekete hajú férfi hangtalanul felnevetett.

- Nem, nem tudom!

- Tedd… tedd vissza a kezed! –sóhajtotta Remus, immár mélyebb tónusú, rekedtes hangon.

- Ahogy szeretnéd. Csak kérned kell –duruzsolta a férfi és becsúsztatta kezét a gumis szélű alsóba. Lupin megremegett és eldőlt a lepedőre. Sirius megszorította társa keményedő kívánalmát, aztán lassan elkezdte fel-le mozgatni rajta az ujjait és tenyerét. Szabad kezével közben kigombolta a zöld színű pizsama felsőt is. –Jó érzés, ugye? –suttogta a fülébe, majd picit megnyalta a füle mögötti érzékeny bőrt.

- Istenem… –zihált Remus. Karját feje fölé emelte, csípőjét pedig a ritmusnak megfelelően mozgatni kezdte.

Amikor egy idő múlva a férfi elhúzta a kezét, Lupin kinyitotta a szemét.

- Együtt akarok elmenni veled –zihálta Sirius. Remus felmordult, megragadta a tarkójánál a haját és magához rántotta. Száját éhesen tapasztotta a párjáéra, gyengéden beleharapott az alsó ajkába, aztán szétfeszítette őket a nyelvével és behatolt Sirius szájába. A mozdulat szenvedélyes volt és türelmetlen, mint amilyen Lupin mindig is szokott lenni holdtölte után. A farkas még nem hagyta el teljesen… És Black imádta ezt.     

- Azt kérded, mit akarok? –susogta a szőkésbarna hajú varázsló, amikor elfogyott az oxigénje. –Téged akarlak –aztán megcsókolta. –Most akarlak… –megint egy röpke csók. –Magamban akarlak érezni…!

Black hátrahúzódott, hogy levetkőzzön, de Lupin felkönyökölt, hogy továbbra is csókolni tudja. Amikor aztán Sirius teljesen felült, megtört a csók. A férfi le nem véve szemét párjáról, türelmetlenül lerángatta magáról az ingjét és a sarokba dobta. Aztán Remus csípőjéhez nyúlt és megfogta a nadrág szélét. Az megemelte a medencéjét, így Sirius megszabadíthatta az alsójától.  

- Fordulj meg! –utasította Black, aki ugyancsak rájött, hogy nagyon reszelős a hangja.

A farmerját már kényelmetlenül szűknek érezte, de még nem foglalkozott vele. Miután Remus elégedett vigyorral teljesítette a kérést, először kibújtatta a pizsamaingjéből, majd négykézláb ereszkedett és nyelvét végigfuttatta a gerincoszlop mentén, fel a nyakáig. Remus megborzongott.

Aztán nedves puszikkal hintette be bőrének minden négyzetcentiméterét. A bőre finom volt és selymes, és talán egy kicsit sós ízű is az izzadtságtól. De ezt a területet nem csúfították karmolás nyomok, Holdsáp csupán a karját, a mellkasát és az oldalát szokta marcangolni. Sirius néha érezte, ahogy társa össze-összerándul, talán a lelógó haja is csiklandozta a bőrét.

Miután leért a fenekéhez, már ujjai is csatlakoztak nyelve játékához. Remus hangosan felnyögött.  

- Sirius… Sirius! –nyöszörögte és csípőjét a lepedőnek nyomta.

Black az éjjeliszekrényhez nyúlt és reszkető kézzel kivett egy kis üvegcsét a felső fiókból. Kigombolta és letolta a nadrágját, majd bekente a fiola tartalmával saját férfiasságát. Lupin oldalra fordított fejjel leste minden mozdulatát. Tapmancs most már úgy érezte, ő sem bírja tovább; előredőlt és lassan társába hatolt. 

Összeszorította a fogait, hogy ne kezdjen el rögtön mozogni benne, időt akart neki adni, hogy megszokja ezt a feszítő érzést.

Végül aztán nem tudott tovább parancsolni ösztöneinek, és először lassú, majd egyre gyorsuló csípőmozgásokkal ringatózni kezdett.

A némító bűbájt elfelejtették, és arra sem emlékezett, vajon az ablakot nyitva hagyták-e a nappalijukban, de most ez sem nagyon érdekelte. Minden figyelmét Remusnak szentelte, és a kéjjel teli nyögések, amiket barátja adott, csak tovább növelték izgalmát. 

Ajkai néma kiáltásra nyíltak, amikor elérte a gyönyör csúcsát. De nem állt meg, hisz érezte, hogy társa is nagyon közel van már. Végül Lupin megremegett és összerándult, így abbahagyta a döféseket és kimerülve hanyatlott párjára.

Csak egy jó idő múlva szólaltak meg újra.

- Szeretlek –morogta halkan Lupin, aztán jólesően lehunyta a szemét és pihent tovább.

Sirius óvatosan felkönyökölt és megcsókolta társa nyakát.

- Imádok veled szeretkezni –mondta.

- Ó, tényleg, Mr. Black? –somolygott fáradtan Remus.

- Nekem elhiheti, Mr. Holdsáp –azzal megtámaszkodott a férfi két oldalán és kicsúszott belőle. Négykézláb maradt addig, amíg Lupin a hátára nem fordult, aztán visszafeküdt, teljes testsúlyával párjára nehezedve. 

Fülledt és meleg volt a levegő, a lepedő gyűrött volt, s róluk is folyt a víz. De ez pont így volt tökéletes; Sirius a világ minden kincséért sem cserélte volna a pillanatot.

*