*

Nem tudta, mennyi idő is telhetett el így, mire végül mindketten mocorogni kezdtek. A jelekből ítélve sikerült Remus kezét-lábát elzsibbasztania.   

Sirius kinyújtózkodott, aztán kelletlenül tapogatózni kezdett a varázspálcája után.

- Ott van a földön –segítette ki Lupin.

Black kitekert tagokkal, csak hogy ne kelljen lekászálódnia az ágyról, a pálca után nyúlt, aztán elmotyogott egy tisztító bűbájt.

- Így már jobb –jegyezte meg és visszahajította a pálcát a sarokba.

- És mit szólnál hozzá, ha nem lennénk varázslók? Akkor mivel tüntetted volna el a mocskot? –heccelte a barátja.

- Nemtom –felelte egyszerűen Black. – És ilyenekbe nem is akarok belegondolni…

Remus elmosolyodott, aztán kinyújtotta a kezét és megsimította kedvese arcát.

- Gyere, menjünk vacsorázni!

Magukra kaptak egy-egy inget, aztán kibattyogtak a konyhába. Sirius elővette a lábast a hűtőből, amiben Lily ebédje volt.

- Hol van egy pálca? –forgott körbe a férfi.

- Hagyd csak –mondta Lupin és a meggyújtott gázra tette az ételt. – …Mi lenne veled mágia nélkül? 

- Úgy látom, ez lesz a legújabb hepped, amit hallgathatok.

Az étel egy kicsit leégett, mert Sirius a legváratlanabb pillanatokban ölelte vagy csókolta meg Remust. De még így is fenséges volt, már értették, mire gondolt James.

A tányérokat egyelőre bepakolták a mosogatóba, aztán –immár jóllakottan-, bevonultak a szobába és ledőltek a kanapéra.

Remus a hátára feküdt és párja ölébe hajtotta a fejét.

- Sirius?

- Hüm?

- Azon gondolkodtam, hogy valószínűleg visszamegyek dolgozni.

- Micsoda? –a férfi értetlenül nézett kedvesére.

- Sőt, biztos is –folytatta amaz csökönyösen.

- De mi a francnak?!

- Sirius…! –csitította türelmesen. –Amit a Rendtől kapunk, az kiszámoltam, nem elég a kiadások fedezésére…

- De hát, nekünk van pénzünk!  

- Tévedsz –ellenkezett szelíden Lupin, aztán félrenézett, úgy tette hozzá: –Neked van pénzed.

Sirius karba fonta a kezét, Remus pedig felült.

- Értsd meg –azzal kinyúlt, hogy kisimítson pár fekete tincset a szeméből-, jobban érezném magam tőle.

- És nekem ebben mi lenne a jó, megmondanád? A Rend és a farkaskórság már így is elveszi az összes erődet és csak még ritkábban látnálak! –dünnyögte a varázsló.

- Ugyan! –nevetett Remus. –Minden nap látsz; nem olyan nagy ez a lakás, hogy el tudjunk vonulni magunkba, hiszen tudod.

- Ja, azóta is viselem a nyomait a kanapén alvásnak.

- Na látod! –dőlt hátra elégedetten Lupin. A részéről akkor lezártnak is tekintette a problémát.

Tapmancs azonban továbbra is idegesen dobolt az ujjával a dívány karfáján. Egyáltalán nem értette, vagy csak nem akarta tudomásul venni Lupin indoklását. Amikor összeköltöztek, Remus már dolgozott –azzal a sok RBF-fel meg RAVASZ-szal, amit nehéz munkával megszerzett, nem is csoda-, fiatal volt és lelkes, persze, hogy kapkodtak utána. De arra nem számított, hogy amint kitudódik a „betegsége” –márpedig a második hónap után mindig kitudódott-, a munkaadói egyszerűen elbocsátották.

Egyszer még mugli főnöke is volt, mert remélte, hogy azok nem hisznek a sötét teremtményekben, ennélfogva nem jönnek rá a tüneteire, de ezzel sem volt szerencséje. Sajnos a telihold után még pár napig nagyon gyönge volt –akkor nem tudott visszamenni dolgozni, és a mulasztást nem fogadták el.

„Látod, tök mindegy, hogy valaki mugli-e vagy mágus. Mind egyformák” mondta egyszer lelombozódva.

Sirius oldalra sandított, s látta, hogy Remusnak már megint a keze ügyébe akadt valami, amin betűk voltak.

Amíg az iskolában tanulhattak, mégiscsak védve voltak a való élettől–különösen Remus. Igaz, ott nem lehettek teljes mértékig önállóak, de legalább nem fogadta őket előítélet úton útfélen. Lupin –csak miután kikerült az iskolából-, kezdett jobban belegondolni az életébe, és abba, hogy ezzel az átkozott kórral nem biztos, hogy képes lesz megélni.

Próbálta, próbálta, de pár év után belefáradt. Jobban mondva, inkább elterelődött a figyelme: Voldemort, a feketemágusok vezére egyre erősebb lett, egyre több hívet toborzott magának –és így, mintegy ellenszervezet, megalakult a Főnix Rendje.

Siriusék az elsők között csatlakoztak Dumbledorehoz és a fehér mágusokhoz, s ennek már több éve, azóta is elszántan végzik a rájuk bízott feladatokat és „…nem nyugszanak, amíg egyetlen halálfaló is szabadon rohangál.”   

Black nem akart újra összeveszni, úgyhogy inkább nem emlékeztette Lupint a múltra.

Hamarosan maga örül érezte Remus karjait, s leheletét a fülében.

- Mit akarsz csinálni? –faggatta. –Még túl korán van az elalváshoz.

Sirius a szeme sarkából rápillantott. A szinte aranyszínű szemek pajkosan csillogtak.

- Megint?? –rökönyödött meg. Lupin lazán vállat vont.

- Miért ne? –kérdezte kacéran. –Vagy talán tudsz te ennél jobbat? –azzal beletemetkezett a férfi nyakába. 

Sirius hátravetette a fejét és halkan nyögött egyet. Remus ujjai az ingje gombjánál  matattak, és hamar le is ráncigálták a feleslegessé vált ruhadarabot. Aztán ledobta a sajátját is, és immár meztelenül és önfeledten nevetve végigdőlt a kanapén. Magára rántotta a még mindig megilletődött Siriust és közben a derekára kulcsolta a lábait.

A férfinek elég volt csak látnia a vágyat a másik szemében, éreznie, ahogy párja teste megremeg a fizikai kontaktustól és már tudta, ő is készen áll.

Remus kettejük közé nyúlt, rákulcsolta Blackre a kezét és mindenféle kitérő ingerlés nélkül magába vezette. Mindketten felnyögtek a szorító érzésre, aztán visszafojtott lélegzetvételekkel mozogni kezdtek.

Sirius társa nyakába fúrta a fejét és lehunyta a szemét. Hamarosan újra érezte, hogy közel a beteljesülés. Szíve vadul kalapált, s már jó ideje teljesen elfelejtett levegőt venni. 

- Ahh… –kiáltotta végül, amint elért a csúcsra és gyönyör újabb és újabb hullámokban futott végig rajta, elbódítva ezzel az agyát, elhomályosítva a látását.

Remus egész testében remegett alatta. Odahúzta Black fejét az arcához –Sirius érezte, mennyire forró-, és belesuttogta:

- Legh… legközelebb most már én jövök!

*

Szombat reggel Tapmancs megint arra ébredt, hogy egy párnát ölelget. Remus már bizonyára órák óta fenn van, és esze ágában sincs a kanapén rostokolni, ahogy az lenni szokott.

A szemét dörzsölgetve kievickélt a konyhába.

- Deja vu –morogta a férfi, amikor a főzőhelyiségbe belépve ott találta Lupint a hűtő előtt, lenge öltözetben. Leült a kis asztal melletti székek egyikére és egy hatalmasat ásított.

- Jól esne egy… –azonban nem kellett befejeznie a mondatot, Remus mosolyogva elé tolta a kávéscsészét. – Oh, köszönöm.

- Nincs mit.

Sirius még jóval az erőt adó ital megivása után is álmosnak érezte magát. Nem tehetett róla, sohasem volt korán kelő típus. Próbált a pirítósára koncentrálni, és nem Remusra, aki érdeklődve olvasgatta varázslók újságját és pont az álláshirdetéseket. De egy idő múlva nem bírta tovább.

- Őszintén, miért kell neked most ezzel foglalkoznod?

- Azt hittem, ezt már megbeszéltük –pillantott rá a szőkésbarna hajú varázsló.

Persze, megbeszéltük! Vagyis a végén úgyis azt csinálsz, amit akarsz! És nem törődsz vele, Én mit szeretnék!

Sirius étvágytalanul letette a kenyeret a tányérjára, és elment zuhanyozni.

A hideg víz mindennél jobb frissítőnek bizonyult, a varázsló egykettőre érezte, hogy teli van energiával. Nem is hallotta a vízcsobogástól az ajtónyitódást, csak akkor fordult meg, amikor Remus már a zuhanyfülke ajtaját is elhúzta. 

- Öh –mindössze ennyi volt, amit Black ki bírt nyögni.

Lupin azonban nekidőlt az ajtónak és először kedvtelve végigmustrálta párját, de Sirius hiába várt, nem tudta meg „látogatása” célját.

- Öhm –futott neki újra-, megtudhatom, miért állsz itt?

Remus levette pillantását Black hátsójáról és játékosan elmosolyodott.

- Miért? Zavar? …Folytasd csak!

A férfi nyelt egyet és inkább elfordult tőle, úgy folytatta a mosakodást.

Szerinted tudok én bármit is rendesen csinálni, ha te is ott vagy?

Kiesett a kezéből a szappan, amikor megérezte a hátán Lupin nedves ajkait. De az csak egyetlen puszit adott neki, aztán már hallotta is, hogy elköszön: „Bent leszek a szobában” –és visszahúzta ajtót.

Mikor aztán a férfi végzett a teendőivel, felöltözött és belépett a nappaliba. Remust tényleg ott találta, kezében ugyanazzal a könyvvel, mint tegnap este. Sirius mögé lépett és konstatálta, hogy már a legutolsó lapoknál jár.

- Úgy látom, kihasználod a hétvégédet és minden könyvet elolvasol, amit itthon találsz. 

Lupint csak somolygott és lapozott egyet.

Sirius csak finoman megpuszilta a füle mögötti területet, aztán egy gyors mozdulattal lekapta róla az olvasószemüvegét.

Remus erre persze már reagált, letette a könyvet és feltérdelt a bútorra.

- És most mihez kezdesz?

Holdsáp csak elhúzta a száját és a szemüvege után nyúlt. De Sirius az orrára biggyesztette és közben vigyorogva elhátrált.

- Add ide! –mondta Remus, még nyugodt hangon. A varázslónak azonban esze ágában sem volt.

- Azt hiszem, nekem kell felolvasást tartanom Henry Fieldingből és az ő, hogy is volt…? Prózában írt komikus eposzából.

Lupin ezen annyira meglepődött, hogy még a lencséiért való kapálózást is abbahagyta.

- Azt hittem, nem ismered a nevét, hiszen mugli volt.

Sirius vállat vont.

- Elfelejtetted, hogy Black vagyok. Szerinted mennyi kultúrát próbáltak belém verni drága anyámék?

Remus közben átmászott a bútoron.

- De a könyvet nem olvastam –csevegett Sirius, közben pedig egyre csak hátrált és megpróbált emlékezni, hová is hányta a varázspálcáját. –És azt hiszem, most már te sem fogod… –ez volt a végszó, mert Lupin –akinek sajnos megvolt a pálcája-, megunva a piszkálását barátjára rontott. Tapmancsnak ügyes reflexei voltak, kitért az „Invito” varázsige útjából, majd Remusra ugrott, lefogta mindkét csuklóját, aztán rövid hadakozás után nevetve leteperte a földre.

- Nnnna! –szólt, miután biztos távolba hajította a pálcát és elhelyezkedett társa medencéjén. –Már csak a könyv hiányzik. 

De Remus nem fogadta el ilyen gyorsan a vereséget, újra fészkelődni kezdett, így Sirius kénytelen volt egy hosszú, meglehetősen komolytalan és nedves csókkal lecsillapítani.

Amikor végzett, hátrébb húzódott és kedvtelve gyönyörködött párja kipirult arcában.

- Add vissza! –mondta újra Remus, de a férfi már nem figyelt rá. Félig lemászott kedveséről, egy darabig kotorászott a kanapé alatt, aztán kihalászott egy régi fadobozt. A használt szalvétát és az üres öngyújtót lepakolta róla, majd kinyitotta.

Arca nyomban felderült, amikor megismerte a sakk készletét.

- Tudom már! –kiáltott fel diadalmasan –Tényleg ide hajítottam be pár hónapja! Már azt hittem, elveszett… –aztán várakozóan nézett Remusra.

- Hüm? Játszani akarsz? –esett le neki.

Sirius csak hunyorgott.

- Jó, de nem túl…

- …Gyerekes? Nem! …Ugyan már Holdsáp, Dumbledore is sakkozik. És Jamesék is.

- Én úgy tudtam, Lily nem nagyon szeret –morfondírozott Remus, és közben csúfos kudarcba fulladt kísérletet tett rá, hogy kiszabaduljon Sirius súlya alól. –A suliban sem láttam soha játszani.

- Kit izgat –vigyorgott Black. –Tudod, nekik már babájuk van, ami teljesen elveszi az erejüket. Valószínűleg esténként már nem is bírnak mást csinálni.

Remus ciccegett.

- Gonosz vagy.

- Az lennék? –kérdezett vissza Sirius ártatlanul. – James panaszkodik mindig, hogy Harry egész éjjel milyen nyűgös… Én csak kombinálok… Hé!

Lupin úgy tűnt, végleg megunta a kisszék szerepét, mert előbb megcsiklandozta Sirius oldalát, ott ahol a legérzékenyebb volt rá, aztán lelökte magáról és rámászott. 

- Akkor sakkozzunk –bólintott rá. –De előbb még befejezem ezt a pár oldalt. Ha nem haragszol… –azzal visszavette a szemüvegét és nagy komolyan a könyvéért nyúlt.

Sirius csak nevetett, majd jólesően elterpeszkedett a szőnyegen. Még ha nyomta is Remus, a világért sem szólt volna semmit…

*

Ahhoz képest, hogy mindketten úgy indultak neki, csak három partit játszanak, már késő este lett, mire tényleg megunták a dolgot. Remus, a tizenvalahanyadik alkalommal kezdte újraállítani a bábukat. Sirius addig hátradőlt az ágyukon és a kinti, holdfényben úszó sötét utcát tanulmányozta. 

- Na és ki tartotta ezt gyerekesnek? –piszkálódott közben finoman. Lupin abbahagyta a bábuk rendezgetését és ő is eldőlt a matracon, Siriussal szembe. 

- Tévedtem –jelentette ki Holdsáp. –Már elfelejtettem, hogy milyen jó.

Black átnyúlt a sakktábla felett és megfogta a másik férfi kezét. Jólesően lehunyta a szemét és közben finoman simogatni kezdte a tenyerét.

Érezte, ahogy ő maga is szép lassan megnyugszik: megszűnik a zsongás a fejében, a teste tompán bizseregni kezd és egyfajta álmosság is a hatalmába keríti.

A gyertyák, amik felettük lebegve a fényt szolgáltatták, már leégtek, s a kis szobára teljes félhomály ereszkedett. Sirius csendben figyelte a szobai növények és a bútorok vetette halvány árnyakat, s a függöny ringatózását a résnyire nyitott ablak előtt.

Néha egy-egy dudaszót vagy kutyaugatást is hallani vélt, de az általános alapzaj, ami ezt a városrészt is jellemezte, ilyenkorra mindig megszűnt.

Sirius pillantása találkozott Remuséval, majd egy időre össze is kapcsolódott vele.

Nem tudni, melyikük mozdult meg előbb, de nem is számított. Ajkaik találkoztak és lágy csókban forrtak össze. A mozdulataikból ezúttal hiányzott minden türelmetlen szenvedély; egyikük sem akarta túllépni ezt a határt, csupán kóstolgatták a másikat –lassan, megfontoltan.

Végül Tapmancs Remus mellkasára hajtotta a fejét, úgy pihent tovább. A kedveskedő simogatások a haján csak ellazították és nem bírta megállni, hogy el ne mosolyodjon.

- Emlékszel még arra, amikor ideköltöztél? –kérdezte békésen.

Lupin a gondolatra fülig pirult, de Sirius ezt nem láthatta.

- Ez meg hogy jutott az eszedbe?

- Fogalmam sincs. Csak beugrott… Akkor éreztem magam ugyanilyen… teljesnek.

- Miért? Azóta nem érezted ezt?

Sirius halkan felnevetett.

- Tudtam én, hogy ki fogod forgatni a szavaimat –mondta megjátszott sértődéssel, de aztán újra elmosolyodott. –De mindegy. Amíg veled vagyok, még te sem hangolhatsz le.

- A kettő üti egymást, Sirius –jegyezte meg Remus.

A férfi fészkelődni kezdett.

- Igen, igaz. Látod, milyen hatással vagy rám? Elveszed az eszem…

Lupin halk, megfejthetetlen torokhangot adott ki, aztán még szorosabban ölelte magához a varázslót.

- Szeretem, amikor ilyen vagy.

- Ugyan milyen? –faggatózott Black.

Csönd. Aztán egy megfontolt válasz:

- Kedves.

- Én mindig kedves vagyok –vágta rá Sirius, különös hangsúllyal.

- Persze, persze –értett egyet Lupin. –Naná.

A fekete hajú férfi felemelte a fejét. Ezt már nem lehetett csak úgy elengedni a füle mellett…

- Halljam csak, talán van az úrnak valami kifogása a magaviseletemmel?

Remus vette a lapot.

- Ezt meg miből gondolja?

- Abból, amit mondott.

- Hát, valószínűleg baj van a hallásával, esetleg üldözési mániában szenved.

- Üldözési mániában? –ült fel Black. –Na igen, az meglehet. Tudja… de ne mondja el senkinek, van egy szörnyen idegesítő lakótársam. Hogy is mondjam? Kiszámíthatatlan, félek tőle.

- Bagoly mondja verébnek! –védekezett Remus hevesen. Akkor vette észre, hogy Sirius nevet.

- Én nyertem!

- Mi?

- Te húztad fel magad elsőként. Nos, kinek van itt jobb természete? –azzal mondókáját megtoldotta egy ugatásszerű kacajjal és kilépett a szobából.

Visszatérve aztán lehuppant az ágyra, és két poharat nyomott kedvese kezébe.

- Ezt meg hol találtad? –érdeklődött Remus és fejével a borosüveg felé bökött.

- Ümm… az egyik felső szekrényben.

- És mi a célod vele? –vigyorgott Lupin, azzal az ágytámlának vetette a hátát.

- Micsoda kérdés! –duruzsolta szemtelenül Sirius. –Leitatlak.

*