*

Harry ébredése és az azt követő síráskor a két varázsló felkészült a legrosszabbra. Együttes erővel aztán csak meg bírták etetni a csöppséget és többszöri nekifutás után még a pelenkát is lecserélték rajta.

Kint már alkonyodni kezdett és Harry úgy tűnt, nagyon is rendben van. Most vette csak észre Sirius sakk készletét és a földön ülve nézegette és rakosgatta a bábukat.  

- Figyelj csak! –szólongatta a férfit Remus, aki most a baba mellett üldögélt. –Megint eszembe jutott valami. 

- Hüm?

- Az egyik az, hogy kiságyat elfelejtettek áthozni Jamesék. Hol fog így Harry este aludni?

Sirius, aki eddig a kanapén terpeszkedett, most gondterhelten felült.

- Nemtom –felelte.

- És azt igen, hogy miképp fogjuk megfürdetni? –folytatta a férfi.

- Jaj, Remus, ne aggassz már! –szólt rá szemrehányóan Sirius. De belül tudta, hogy társának igaza van. A csudába!

- Nincs más hátra –állt fel elszántan-, minthogy elhozom Jameséktől az ágyát!

Remus elvörösödött.

- És ha Lilyék már otthon vannak? –aggodalmaskodott.

- Á! –Black az órájára nézett. –Ilyen korán még biztos nem jöttek meg. Csak felkapom az kiságyat és már ott sem vagyok!

- És a fürdetés?

- Majd útközben kitalálok valamit! –határozott Tapmancs és kiment az előszobába a cipőjéért. –Addig boldogulsz vele, igaz?

Remus alig láthatóan bólintott.

- Sietek vissza! –köszönt el, azzal kilépett a házból.

A varázsló álldogált még pár pillanatig az utca közepén, amikor eszébe jutott, hogy a fürdéshez bizonyára kell valamiféle babaszappan is. Márpedig a kosárban olyat nem találtak. Úgyhogy a legközelebbi bolt felé vette az irányt.

Hamarosan be is lépett egy kis mugli boltba, ami még ezen a kései órán is nyitva volt és nézelődve elindult a polcok között. 

Szappan, szappan… na jó, de melyikre van ráírva, hogy kisbabáknak?!

Már épp azon volt, hogy megkérdezi az eladót, amikor a pénztárnál megpillantott egy nagyon is ismerős nőt.

- Emmeline! –kiáltott oda. Erre persze minden vásárló Siriusra meredt, de szerencsére az az egy is, akit megszólított.

- Szia! –köszönt a nő, kissé csodálkozva.

- Helló! Figyelj, te biztos tudsz segíteni! –lépett hozzá vigyorogva Black.

- Miben?

- Babaszappant keresek.

*

Tíz perc múlva, amikor kifizették Harry szappankáját és kiléptek az üzletből, a nő búcsúzkodni kezdett.

- Hát… akkor én most megyek is.

- Mész? –meredt rá a férfi csalódottan.

- Mi az, Sirius?

- Á, semmi.

- Ha már elkezdted, fejezd is be!

Black kelletlenül beletúrt a hajába, aztán megvonta a vállát.

- Csak arra gondoltam, mivel te nő vagy, esetleg… jobban érthetsz a kisgyerekekhez és… segíthetnél. Vagy csak elmagyaráznád nekem, hogy kell őket megfürdetni –tette hozzá gyorsan. 

- Megfürdetni? –kérdezett vissza a hölgy.

- A-A többit mi is meg tudjuk csinálni –szabadkozott Sirius és zavarában elpirult. –Mert ugye, amint mondtam, Lily csomagolt neki ennivalót, pelenkát, játékot –számolta az ujján-, és ma délután még úgy-ahogy belé is tudtuk tömni… bár a nagy része így is a padlóra ment… és… és rövid úton kiságya is lesz, úgyhogy már csak ez maradt az egyetlen probléma. 

Meglepetésére Emmeline felkacagott. 

- Mi olyan vicces? –kérdezte hűvösen.

- Ne… ne haragudj…! –mondta a nő az oldalát szorongatva. Aztán felegyenesedve megköszörülte a torkát. – Csak tudod… nem hittem volna, hogy Sirius Blackből is lehet normális apa.

- Harry csak a keresztfiam! –védekezett gyorsan a varázsló.

- Persze, tudom! –bólintott a nő. –Csupán átvitt értelemben gondoltam.

Pár pillanatig csak csendben meredtek egymásra. Aztán, mintha csak álomból ocsúdott volna a nő, mosolyogva hátracsapta a válla felett a haját és megcsóválta a fejét.

- Na jó. Menjünk. 

- Micsoda?

- Hallottad. Segítek a fürdetésben. De azután tényleg mennem kell.

Sirius elégedetten elvigyorodott.

- Lekötelezel! –szólt hálásan, ösztönösen bevetve a sármját.

*

- Egyébként –szólalt meg a boszorkány, amikor kiléptek Jamesék kandallójából. –Azt honnan tudtad, hogy náluk itthon elfogyott a babaszappan?

Sirius a nappali közepén megtorpant.

- Nem tudtam –vallotta be.

Ó, tényleg! Sirius, te idióta!

Emmeline úgy tűnt, nem fűz kommentárt a dologhoz, csupán csendesen követte a férfit a sötét nappalin át fel az emeletre.

- Ez a szoba az –mutatott a férfi a gyerekszoba ajtajára, majd előreengedte a boszorkányt.

- Már jártam itt –bólintott a nő és belépett. –Lilyék rendeztek fél éve egy összejövetelt a Rendtagoknak. Nem emlékszel? 

- Ja, persze –felelte szórakozottan Sirius. –Itt is vagyunk –azzal előhúzta a pálcáját. –Locomotor –kiságy!

Az ágy csendesen felemelkedett. Sirius kikormányozta az ajtón, majd mindketten lementek az előszobába. 

- Nem akarok beleszólni –kezdte a nő-, de úgy tudom, nálatok van elég fekhely, ha a kanapét kihúzzátok. Nem lett volna elég oda fektetni Harryt?

Sirius megint megtorpant. Aztán vészjóslóan komor arccal megfordult. 

- Emmeline! Volnál szíves nem mondani ilyeneket?! –faggatta kissé idegesen. –Mindegy... Ha egyszer lecipeltem az ágyat, most már át is viszem hozzánk és kész! Különben is: a saját ágyában hamarabb elalszik majd…

- Jól van! –csitította a nő. –Vedd úgy, hogy nem szóltam.

Black először az ágyat küldte át a tűzön, remélve, hogy Lupin észreveszi és kicipeli onnan. Fájdalmas lett volna erre megérkezni.

Várt pár percet, miután az alvóalkalmatosság eltűnt, aztán belépett ő is a lángok közé.

- Eltartott egy darabig –mondta Remus, amikor barátja kilépett a kandallóból. –Hol jártál?

- Figyelj… hoztam egy kis segítséget…

- Igen? –kérdezte és fentebb tornázta az ölében levő Harryt. –Kit?

A zöld lángok harmadszorra is fölcsaptak, aztán megjelent a nappaliban Emmeline.

- Öhm, szia Remus! –köszönt a hölgy bizonytalan mosollyal.

Most mi van? –meredt rá Black. –Hiszen tudja, hogy ő a „lakótársam!”

- Szia –válaszolt megkésve a férfi, aztán oldalra sandított. Sirius gyorsan elfordította a fejét.

Csend.

- Na akkor… –Tapmancs mozdult meg először-, essünk neki a fürdetésnek, jó? Ne raboljuk tovább az idődet.

A boszorkány Remus elé lépett és kinyújtotta a kezét. A varázsló a kezébe nyomta a babát, majd félreállt az útból.

- Hát szia, Harry! De régen nem láttalak! –mondta a nő kedveskedve a kisfiúnak, aztán várakozóan Siriusra nézett.

A fiatalember végre észbekapott:

- Persze. Gyere, mutatom az utat! –azzal bevezette a kis fürdőszobába és magukra csukta az ajtót, hogy Harry ne kapjon huzatot.

- Na és hol a kád? –nézett körbe a nő.

- Oh, hát… nekünk csak zuhanyunk van… tudod, a helyszűke...

- Értem –bólintott Emmelin. –Semmi probléma. Jó lesz egy akármilyen lavór is.

Sirius kétkedő kiemelt egyet a mosógép mögül és letette a földre.

- Nem tudom, nem lesz ez túl kicsi? Nem kéne inkább szerezni egyet valahonnan, vagy… –elakadt a mondat közepén, mert a boszorkány mögé nyúlt, kivette az ő farzsebéből a pálcáját, és a lavórra szegezte. Az pedig szépen átváltozott egy kiskáddá.

- Nem kell a dolgokat túlbonyolítani –jegyezte meg a hölgy bujkáló mosollyal, azzal visszadugta a varázspálcát az eredeti helyére. Black pár pillanatig csodálkozva bámult a nőre, aztán felocsúdott és ő is leguggolt, hogy Harryt megszabadítsák a ruháitól.

*

Emmeline tényleg érthetett a gyerekekhez, mert olyan biztos kézzel fogta Harryt, hogy az egész idő alatt meg sem nyikkant. Amikor Sirius ezt meg is jegyezte, csak mosolyogva megcsóválta a fejét és valami olyasmit motyogott, hogy a nővérének már két kislánya is van.

Amikor aztán rákerült a babára az éjszakai pizsama is –amiért Siriusnak természetesen külön ki kellett szaladnia-, végre kiléptek a helyiségből és a boszorkány a férfi kezébe nyomta a csöppséget.

- Te, figyelj, elviszlek haza, jó?  

- Ne fáradj, Sirius. Nem haza megyek, de azért köszönöm –kibontotta a fürdetés miatt összefogott haját, majd átfésülte az ujjaival.

- Nem. Mi köszönjük.

- Szívesen –mondta a nő és elhallgatott. 

- De tényleg! Az életünket mentetted meg! –hálálkodott tovább a férfi.

- Azért ne ess túlzásokba! –ingatta meg a fejét.

- Nem szoktam!

- Jó, rendben –somolygott a hölgy. –Akkor, vegyük úgy, hogy tartozol nekem egy szívességgel, Black!

Sirius vigyorogva kezet csókolt neki.

Miután a nő kilépett az ajtón, Tapmancs fogta a keresztfiát és visszacipelte a nappaliba.

- Hol a kiságya? –nézett Remusra.

- Bevittem a mi szobánkba –válaszolta az minden érzelem nélkül. –Ha felébredne éjjel, legalább meghalljuk.

- Jó –bólintott rá Sirius. Betette a babát az ágyába, mellérakott egy plüssállatot és csöndesen várta a reakciót. Úgy tűnt, Harry lassan tényleg elálmosodik, mert már nagyon laposakat pislogott.

Hirtelen két kar fonódott hátulról a derekára.

- Hol találkoztatok? –kérdezte szelíden Lupin és az ő tekintete is a kisfiút fürkészte.

- Ó, abban az éjjelnappaliban. Tényleg nagy szerencse volt, hogy összefutottunk. Nem is tudom, egyedül le bírtuk volna-e fürdetni.

- Csak sikerült volna –jegyezte meg Remus szemöldök ráncolva. Aztán lassan simogatni kezdte Sirius mellkasát. Amikor Harry végre úgy tűnt, elaludt, ők is bemásztak az ágyukba. Bár egy felnőtt embernek még korán volt akkor, ők eléggé kimerültek a hirtelen rájuk szakadt tehertől. Nem telt bele sok idő, és úgy, ahogy voltak –ruhástul-, mindketten elbóbiskoltak.

*

Valószínűleg a baba is eléggé el lehetett fáradva, mert viszonylag jól és sokáig aludt. Csupán reggel öt felé ébred fel, de akkor úgy, hogy mindenki mást is felköltött a szobában.

Sirius –miközben elmorgott néhány keresetlen szót Jamesről-, kimászott az ágyból és a kiságyhoz érve óvatosan felvette a rugdalózó Harryt az ölébe.  

- Hozok egy kis tejet, hátha éhes –dünnyögte Lupin, azzal kiment a konyhába.

- Apudnak igaza volt –mondta Sirius a keresztfiának. –Tényleg nem hagyod aludni az embert. Csoda tudja, hogy viselik ezt minden nap otthon! –azzal leült a babával az ágy szélére.

James legalább olyan hétalvó volt, mint ő maga. A Roxfortban is mindig Remus vagy Péter költötte őket, ha rajtuk múlt volna, az első pár órát mindig kihagyták volna. Sokszor viccelődtek azon, hogy beadnak egy javaslatot Dumbledorenak, amiben megreformálnák az iskolarendszert. Ebben az egyik pont –a Mardekár ház bezárása mellett-, természetesen az lett volna, hogy ebéd előtt egy óra se kezdődjön el.

Remus tétova léptei zökkentették ki a gondolatmenetéből. Ahogy ott állt előtte a párja, álmosan és kócos hajjal, Siriust elfogta valami zsibbasztó bizsergés.

- Megeteted? –kérdezte tőle halkan. Szívesen megnézte volna.

- Á, nem –intett a fejével Holdsáp. –Tessék –azzal párja kezébe nyomta az üveget, majd az ajtókeretnek dőlt, onnan figyelte őket.

Tapmancs először ülőhelyzetbe tornázta a kisfiút, aztán odanyújtotta neki az üveget. Miután Harry rájött, mi az, elgügyögött párszor egy szót: „ama”, „ama” –majd a kiskezébe vette az cumisüveget és hangosan szuszogva kortyolgatni kezdte.

Black kíváncsian nézegette a gyereket. Még mindig szokatlan volt neki ez az egész helyzet és továbbra is kényelmetlenül érezte magát a közeli fizikai kontaktus miatt. Valahol mélyen azért tetszett neki a dolog, legalábbis érdekesnek találta, hogy most rá van bízva egy kisfiú. De ha őszintén belegondolt, cseppet sem kifogásolta, hogy a „baby-sitterkedés”-nek pár óra múlva vége.

Pontosabban, körülbelül három-négy óra múlva…  

Az etetés alatt egy szó sem hangzott el közöttük. Mikor aztán Harry újra elszenderedett, Sirius fogta és visszarakta az ágyába. Betakarta és egy ideig somolyogva figyelte. Aztán hirtelen megfordult és egyenesen Remusra nézett.

A férfi felocsúdott, elkapta a pillantását társáról és csöndben kilépett a szobából.

- Mi az? –tudakolta tőle Sirius, miután utána eredt.

- Semmi –Megszokott válasz egy megszokott kérdésre. Black felsóhajtott. Korán volt még és hűvös. Sokért nem adta volna, ha átugorhatnák ezt a részt.

- De, én látom rajtad –erősködött tovább, azzal a háta mögé lépett és gyengéden magához ölelte.

- Csak gondolkodtam… nem fontos –próbálta a varázsló lerázni, de mindketten tudták, hogy mivel Siriusról van szó, ez szinte lehetetlen.

- Harryről? –találgatott.

- Róla is. Sok mindenről –mondta Lupin szűkszavúan.

- Holdsáp! Hogy tudnék segíteni, hogyha nem mondasz semmi értelmeset? –emelte fel a hangját a férfi.

Remus lassan megfordult, két tenyerébe fogta Black arcát és megcsókolta. Zárt ajkakkal, nyitott szemmel, elgondolkozva.

Amikor visszahúzódott, Sirius összeérintette a homlokukat. Szerette érezni az arcának melegét, és a lélegzetvételét a bőrén.

- Kérdezhetek valamit? –suttogta Remusnak. –Miért… miért nem akarod megfogni Harryt?

- Ezt meg hogy érted?

- Nem tudom. Csak feltűnt, hogy hagyod, hogy mindig nálam legyen. Hogy én csináljam a dolgokat. Ez nem hiszem, hogy azért van, mert ő az én keresztfiam. Veled is ugyanannyiszor találkozik, mint velem –Siriusnak kiszáradt a szája, miközben beszélt.

Lupin ezen csak halványan mosolygott.

- Ne haragudj –válaszolta végül. –Nem kellett volna annyi mindent rád hagynom.

- Nem, nem azért mondtam –szabadkozott gyorsan Sirius.

- Csak tudod… –fogott bele a varázsló. Elhallgatott és összeráncolta a szemöldökét, mintha keresné a megfelelő szavakat. –Nekem ez az egész olyan furcsa… távoli dolog. Tudom, hogy nekem sosem lehet gyerekem –fejezte be végül. 

Black elpirult és kibontakozott az ölelésből.

- Hé…! –kezdte tétován, de Lupin a vállára tette a kezét.

- Nem! –rázta meg a fejét. –Nem… –ismételte halkabban. –Arra gondoltam, hogy vérfarkas vagyok. Márpedig egy sötét teremtménynek nem lehetnek gyerekei, mert csak veszélyeztetné őket. Olvastam a könyvekben, hogy eddig még egy vérfarkasról sem tudnak, akinek otthon családja lett volna. Mivel általában egyedül élnek és viszonylag korán meghalnak, nem is vágynak rá… Tiszta hülyeség, nem? –nevetett fel a végén. De valahogy hiányzott a hangjából minden vidámság.

Sirius pedig csak állt ott mozdulatlanul és bámulta őt. Tudta jól, hogy ez csupán a töredéke annak, ami kedvese lelkét nyomja, de már ez is olyan súlyú volt, hogy egy darabig nem volt képes megszólalni, nemhogy valami értelmeset kinyögni.

- Remus! –csupán ennyi volt, amit mondott, de a másik már ettől is láthatóan megnyugodott. Megcirógatta Black arcát, miközben az beletúrt a hajába. Egyszerre mozdultak egymás felé és ajkaik újabb csókban forrtak össze.

Szeretlek. Szeretlek.

Tapmancs érezte Remus egy könnycseppjét az arcán, amint ajkai arrébb kalandoztak. Lecsókolta a bőréről, majd visszaért a szájához. Lupin megborzongott és még erősebben szorította magához párját; szemét lehunyva adta át magát az érzésnek.

A csók hevessége elapadt, inkább csak szeretetet kifejező csókolózássá vált, aztán már csak ölelték egymást; sokáig, a sötét szoba közepén. Amikor Sirius legközelebb kinyitotta a szemét, csodálkozva tapasztalta, hogy már egész világos van; az utca és a szoba is a hajnali nap narancssárga fényében fürdik.

Hirtelen újra azt érezte, hogy bizony álmos. Remus közben elengedte és most rá sem mert nézni; lehajtott fejjel elfordult, motyogott valamit, hogy inkább elmossa az üveget és elindult a konyha felé.

- Jó –bólintott fáradtan Sirius. – Én meg visszafekszem.

- Micsoda? –kapta fel a fejét.

- Megpróbálok még aludni egy kicsit –vont hanyagul vállat Black. –Te nem vagy fáradt?

- Nem –szólt a férfi és kilépett a szobából.

Sirius pedig visszabotorkált a hálószobába, levetette az ingjét, hogy legalább tovább ne gyűrődjön; vetett egy pillantást Harryre, aki már jó ideje az igazak álmát aludta, aztán bebújt a pokróc alá.

Még fél álomban volt, amikor a matrac megnyikordult mellette és felemelkedett a takarója. Lehunyt szemmel felemelte az egyik karját és mosolyogva átkarolta vele Remust.

*