*

Reggel nyolckor Sirius magától felébredt. A szoba –aminek a függönyét ma is elfelejtették behúzni-, már teljes fényárban úszott, s kintről is percenként hallatszott be a munkába igyekvő muglik kocsijának zaja, az utcán összetalálkozó háziasszonyok üdvözlő nevetése, s az iskolába siető gyerekek szapora lábdobogása, ahogy elsiettek a ház előtt.

Harry ágya felől nem hallott semmiféle mocorgást és Remus is békésen aludt a karjaiban. Tapmancs felemelte a kezét és játszani kezdett a férfi szemébe lógó homokszínű tincsekkel. Aztán eszébe jutottak a hajnalban elhangzott szavak.

Jaj, Holdsáp! Csak tudnám, mit csináljak, hogy jobban érezd magad.

Finom ujjak siklottak a számára oly tökéletes arcon, cirógatva, megsimítva a vonásait–a szemöldökét, a pilláit, az orrát, a száját.

Ebben hogy segítsek neked?

A résnyire nyitott ajtón keresztül is látszott, hogy a nappaliban nagyobbfajta fényszikrák lobbantak fel, majd kialudva halk léptek zaja hallatszott.

Black ekkorra már feltápászkodott és kilépett üdvözölni a korai vendéget.

- Üdv, Ágas! –szólt, meglehetősen fáradt hangon.

A fekete hajú fiatalember megdermedt, majd megfordult, végül szélesen elvigyorodott.

- Hát még fel sem keltetek? Mi Lilyvel már egy ideje fennvagyunk.

- Le sem feküdtetek, mi?

- Tévedés –jelentette ki James, s arcát halvány pír lepte el. Megköszörülte a torkát és nevetve megcsapkodta barátja vállát.

- Nagyon jó kedvűnek tűnsz –jegyezte meg Sirius kissé savanyú képpel.

- De még mennyire! –a varázsló még szélesebben mosolygott. –Sirius! Te vitted el a kiságyat?

- Én.

- Akkor jó… Na és… –James összecsapta a kezét. –Minden rendben volt?

- Ha úgy vesszük. Rendesen megkínlódtunk Harryvel.

- Csak nem szemrehányást készülsz tenni nekem, Tapmancs? Inkább hálás lehetsz, hogy idejekorán beleszoktattunk a szülősködésbe.

- Megtisztelsz –mosolyodott el Sirius. –Csak legközelebb hamarabb szóljatok ide, ha terveztek valamit. 

James bólintott, majd amikor kinyílt a szoba ajtaja, rámosolygott az épp kibotorkáló Lupinra. Tekintette elidőzött rajta is, ahogy azelőtt Siriuson.

- Merlin! Azt hiszem, a fiam ma is kitett magáért. Mikor ébresztett fel benneteket?

- Ötkor.

- Mákosok –legyintett Potter. –Nálunk mindig hajnali kettő és három között éhezik meg. Persze, általában csak akkor, ha éppen nekem kell majd felkelnem etetni.

Harry felsírt. Remus –aki a legközelebb volt a kiságyhoz-, elindult, hogy felvegye, de James hamar utolérte és elvette tőle a nyöszörgő csöppséget.

Pár pillanatig csak halkan beszélt hozzá, aztán elégedetten fordult a két varázslóhoz.

- Azt hiszem, most rögtön haza is viszem. Lily már kábé két órája rágja a fülemet érte, de amint látom, nem is baj, hogy nem korábban jöttem.

- Nem is maradsz? –kérdezte Remus.

- Nem, Holdsáp, rohanok. Pihenjétek csak ki magatokat… Lily pedig puszil benneteket! Ha nem gond, nem adom át –hülyéskedett. –De tényleg… köszönjük szépen –a férfi szabad kezével megfogta a baba kosarát, majd a kandalló felé indult. Elhaladt Black előtt, aki búcsúzóul végigsimított a kisfiú kobakján.

- Szia, Harry!

- …jut eszembe –torpant meg James. –Dumbledore holnapra megint összehívta a Rendet.

Sirius bólintott. Aztán csak intett, amikor James belépett a zöld lángok közé.

- Ágas! –szólt utána, miután az bemondta a lakcímet. –Jössz nekem egyel.

Potter elvigyorodott, majd két ujjal szalutált neki, és a következő pillanatban mindkettőjüket elnyelték az embermagasságú lángok.

A két férfi fél percig csak néma csendben ácsorgott a szobában. Harry amilyen gyorsan jött, ugyanolyan gyorsan tűnt el; s most furcsa volt hallgatni a csöndet. A nap további részében azt csinálhatnak majd, amit csak akarnak...

- Hiányozni fog a kis krapek –mondta Sirius és zsebre dugott kézzel Remus felé fordult.

- Hisz nemsokára újra láthatod. Vagy szaladjak Ágas után, hogy hozza még egy napra vissza? –ugratta.

A férfi halkan elnevette magát. Lupin mellé érve lehajolt és szeretetből adott a szájára egy röpke puszit.

- Menj inkább zuhanyozni. Mindjárt megyek én is.

Belépett a hálószobába és szétnézett, vajon mit hagyott itt James.

Hoppá –a kiságyat rögtön kiszúrta és miután magához vette a varázspálcáját az éjjeliszekrényről, szórakozottan intett vele egyet, mire a babaágy felemelkedett a földről és lebegni kezdett.

Nem, semmi más nincs itt –nyugtázta magában, miután még egyszer végignézett a bevetetlen ágyon, a rendetlenül a ledobált ruhákon és pár régi könyvön, amik a sarokba voltak hajítva. Újabb pálcasuhintás után rend lett: a ruhadarabok és a kötetek engedelmesen beugráltak a szekrénybe. 

Tapmancs kikormányozta az ágyat az ajtón, be a kandallóba. Beleszórt a tűzbe egy maréknyi hop-port, aztán útjára küldte az ágyikót.

Álmosan kinyújtózkodott, és a fürdőszoba felé menet kibújt a ruháiból. Benyitott.

Remus épp akkor öblítette ki a fogkeféjét. Sirius szó nélkül a mosdókagylóhoz lépett, átnyúlt a barátja előtt és kezébe vette a saját fogmosó poharát. 

- Ma már vásárolni is kell –közölte Lupin, majd megnyitotta a zuhanyt és alárakta a kezét, hogy beállítsa a víz hőmérsékletét.

- Aha –válaszolta Sirius. Unottan sikálni kezdte a fogát és azon kezdte törni a fejét, hogy most jót vagy rosszat jelent-e az, hogy a Rend újabb gyűlést tart. És azt sem kérdezte meg Jamestől –futott át az agyán-, hogy mi okból akart vele Dumbledore kettesben beszélni?!

A gondolatait nem mondat ki hangosan, mert úgyis tudta, milyen válaszra számíthat Holdsáptól: „Majd megkérdezed tőle, amikor legközelebb találkoztok.”   

A helyére tette a fogkeféjét, megfordult és elhúzta a zuhanyzó ajtaját. 

- …Remus!

A fiatalember kinyitotta a szemét és semleges, de kipirult arccal nézett vissza rá.

Black elvigyorodott és behúzta maga után az ajtót.

- Mondd, kedves, erre mi szükség, hogyha én is itt vagyok? –faggatta és elkezdte csókolgatni a nyakát. Érezte, ahogy Lupin megvonja a vállát, majd a még mindig habos kezét Sirius köré fonja. A férfi lentebb haladt az ajkaival, kezét pedig egyértelműen párja ágyékára csúsztatta.

Remus felnyögött, ahogy Sirius rákulcsolta ujjait a már kőkemény férfiasságára és gyengéden lemosta róla a szappant. Aztán Black hátrébb húzódott, és még mindig somolyogva a fülke hideg csempéjének tolta a másikat. Belenézett azokba a mézszínű szemekbe, aztán letérdelt, egyik kezével megfogta Lupin csípőjét és a szájába vezette Holdsáp kívánalmát.

Néha a kezével is besegített, úgy kényeztette párját hosszú percekig. Remus egyre hangosabban sóhajtozott, majd végül már csak nyögött. Hosszú, vékony ujjaival beletúrt Sirius immár csuromvizes fürtjeibe és amennyire elérte, megsimogatta a nyakát.

Black szíve majd kiugrott a mellkasából, ahogy tovább végezte a mozdulatot. A víz vadul zubogott rájuk, az orrán keresztül alig kapott már levegőt és Remus hevesen ringatózó csípőjét is minduntalan vissza kellett nyomnia a falnak. Egy elfojtott kiáltást hallott, Lupin összerándult és Sirius szájába élvezett. 

A varázsló szorosan lehunyt szemmel szuszogott, maga is megremegett, de addig mégsem vette le róla az ajkait, amíg az összes ondót el nem tűntette róla. Végül felállt és a még mindig pihegő Remushoz bújt.

A szőkésbarna hajú férfi Blackhez nyúlt, majd csodálkozva a szemébe nézett.

- Szeretlek téged! –suttogta Sirius. Nem volt biztos benne, hogy a rájuk ömlő melegvíztől értette-e Holdsáp a szavait, de igazából nem is tartotta fontosnak.

- Gyere ide! –mondta Remus, majd tenyerét társa tarkójára csúsztatta és mélyen megcsókolta. Lassan forgatta a nyelvét, szinte kóstolgatta a másik száját.

Sirius pedig jólesően felsóhajtott erre a gondolatra.

Egy idő múlva aztán Remus eltolta magától, de csak azért, hogy elérje a szappant. Némán mosdatni kezdte Siriust, aki még mindig csukva tartotta a szemét és inkább csak élvezte a pillanatot.

Mint egy álom –gondolta magában.–Nem is… ez jobb annál… Ki mondta azt, hogy ennyi idő után elmúlhat a szerelem? Az a valaki biztos nem ismerte Holdsápot.

Tenyerével hátrasöpörte Remus szemébe lógó frufruját, aztán a feje tetején felejtve a kezét, megcsókolta. És újra és újra.

Miután elzárták a vizet, akkor is, miután magukra tekertek egy-egy törülközőt, akkor is; s úgy álltak még sokáig a fürdőszoba közepén, testükről pedig már csak néha-néha cseppent egy-egy vízcsepp a szőnyegre; lassan megszáradtak.  

Már régóta néma csend volt, csak a halk zihálásuk és a megszokott cuppogás törte meg a csendet; Sirius fejében azonban csak úgy zakatolt valami, talán a vér zubogását hallotta a fülében. Nem jutott eszébe semmi más tennivaló, csak ezt csinálni… Maga sem tudta, mi jött rá hirtelen.

De most olyan jó volt… olyan jó…

*

És végül már arra sem emlékezett, hogyan hagyták abba.

Egyszer csak az utcán voltak, sétáltak a napsütésben, kezükben megannyi szatyor.

Remus mosolyogva lépkedett mellette. Egy hosszú listát böngészett s már a sebtében lefirkantott beszereznivalók legaljánál tartott.

- Már csak valami zöldség kell –állapította meg, aztán zsebre dugta a papírkát. Hamar elértek a sarokra, ahol a sok gyümölcs és zöldség színes kavalkádban a bolt elé volt pakolva.  

- Megeszed ezt? –mutatott felé egy karalábét, miután leguggolt az egyik ládához.

Sirius először Remusra nézett, aztán végre magára a növényre és rögtön elfintorodott.

- Nem.

A szőkésbarna hajú férfi nem szólt semmit, csak tovább válogatott.

- Nekem nem kell zöldség.

- Dehogynem –énekelte Lupin, azzal felállt és bevitte a pénztárhoz a kiválasztott darabokat.

Black karba font kézzel, némán várt rá. Öt perc sem telt el, mire Remus kilépett az üzletből és széttárta a karját.

- Azt hiszem, készen vagyunk.

- Remek –bólintott Sirius és tovább indultak.

Nem igazán szeretett vásárolni. Ha egyedül rábízták a dolgot, legfeljebb negyed óra alatt összecsapta az egészet; mindent megvett egy helyen, nem törődve az árakkal, vagy azzal, hogy rendesen megfigyelje a ételek szavatossági idejét.

Hisz a legtöbb dolgot még aznap este megeszik…

Remus ezzel szemben szeretett nézelődni, és már idegesítően sok időt fordított a válogatásra. De mit volt mit tenni?

Úgy látszik, ez már csak így marad. És Sirius ma is túlélte a dolgot, ezután is túl fogja.

Somolyogva párjára nézett, majd hirtelen odahajolt hozzá és megpuszilta az arcát. Lupin megtorpant egy pillanatra, majd lopva körülnézett és sietősebbre fogta a lépteit.

- Elmondanád, mi ütött beléd? –szólt oda félvállról Siriusnak.

- Nem tudom, mire gondolsz.

Remus befordult a sarkon és megállt.

- Légy szíves, ne csinálj többet ilyet –ez nem tűnt veszekedős hangnemnek, csupán egy szimpla kérésnek. 

- Miért ne? –felelt Black hasonlóan nyugodt hangon. –Hagyj tudja meg a világ, hogy én most szerelmes vagyok!

Remus megrázta a fejét.

- Nem a varázsvilágban vagyunk.

- Fütyülök a muglikra! –kiáltott fel Tapmancs. –Nem érdekel, fogd már fel végre!

- Nem értek veled egyet –közölte Lupin, azzal továbbindult az utcán. Valószínűleg eltökélte magában, hogy nem hagyja felhúzni magát.

Sirius a hosszú lábaival hamar beérte és tartotta a tempóját.

- Mi van? –morogta Lupin, amikor meglátta rajta az önelégült mosolyát.

Sirius legrosszabb tulajdonságai közé tartozott, hogy szeretett piszkálódni. Az iskolában erre Piton például tökéletesen megfelelt. Itt pedig… nos… Remus viselkedése nagyon hamar fel tudta idegesíteni.

Barátja felé hajolt és ezúttal a száján csókolta meg. Aztán várta a reakciót.

Holdsáp azonban nem szólt most már semmit, csak újra tovább indult.

- Hát ennyire szégyellsz engem? –duruzsolta Sirius.

- Tudod, hogy nem erről van szó.

- Hanem, miről?

- Sirius… –sóhajtott a varázsló. –Fáradt vagyok most ehhez. Ha hazaértünk, menj és foglald le magad valamivel. Túl sok energiád van.

- Nagyon édes tőled, hogy így aggódsz miattam.

Remus hümmögött egyet.

- Idióta vagy –jelentette ki végül.

- És te pedig pont így szeretsz –vigyorgott Black. –Hát nem?

- Nem.

- Nem?

Lupin halványan elmosolyodott és inkább megbámulta az egyik külvárosi ház kertjében álló sötétkék kocsit.

- Nem, ilyenkor egyáltalán nem szeretlek –csipkelődött vissza finoman. Sirius ettől sem jött zavarba.

- Hanem? Akkor mikor szeretsz engem?

Remus elgondolkodott egy pillanatra, majd folytatta a játékot.

- Egészen biztosan nem most.

- Reggel például szerettél?

- …igen. Akkor igen –mondta halványan elpirulva a férfi.

- Aha. És ha hazaértünk, akkor is fogsz?

- Még nem tudom.

- És ez mitől függ majd?

- Attól, hogy hogyan fogsz viselkedni.

Tapmancs megragadta Remus karját és elkezdte húzni maga után. Már csak pár lépésre voltak a házuktól, s miután beléptek rajta, Sirius még le sem hagyta tenni neki a csomagokat, a falnak tolta és szenvedélyesen megcsókolta.

- Na? –kérdezte végül. Ajkai még mindig milliméterekre voltak a másikétól. –Jól viselkedem?

- A szex nem minden, Sirius –azzal Remus fogta magát és kibújt a másik férfi alól. Befordult a konyhába és hozzálátott a vásároltak kipakolásához. –Segíts egy kicsit –szólt oda párjának, amikor meglátta az ajtóban.

Black kelletlenül és csigalassan bevánszorgott a konyhába, majd sorban bepakolta a hűtőbe az élelmiszereket.

- Ezt sem szeretem –morogta, amikor egy húskonzervet nyomtak a kezébe.

- Pedig ott voltál, amikor megvettük –mondta Lupin türelmesen és egy kicsit lekezelően. –És akkor semmi kifogásod nem volt ellene. Különben is, ez lesz a mai ebéd.

- Ez meg ki mondja?! –meredt rá a társára.

- Csak én. De ha nem tetszik, főzz magadnak valami mást.

Black eddig bírta idegekkel barátja látványát. Felsóhajtott, megragadta társa csuklóját és magához rántotta. Ajkait nagy hévvel ajkaira tapasztotta és közben párat lépett előre, hogy Holdsápot az asztal szélének nyomhassa.

- Istenem… Remus… akarlak! –zihálta. Kezeit végigfutatta a másik oldalán és a derekához érve benyúlt a póló alá.

Őrjítő, amikor ilyen vagy… 

- Sirius… –sóhajtott az elfúló hangon.

- Kérlek! Kérlek… –az ujjak egyre céltudatosabban tapogatóztak, egyre érzékenyebb pontokat érintettek.

Lupin rámeredt Siriusra, aki már egész testében remegett. Végül habozva hozzálátott a nadrágja kigombolásához. Black egy szempillantás alatt elengedte és gyorsan kioldotta a saját övét, majd lehúzta a cipzárját.

Behatolt Remusba –és ez most a megfelelő krém nélkül nehezebben ment-, aztán, miután az körbefonta lábait a csípője körül, felemelte és úgy kezdett el mozogni benne. Hamar megfordult majd felültette párját a pultra és tovább folytatta a lökéseit.

A szája kiszáradt és térdei nemsokára ellenkezni kezdtek a többletteher miatt. Érezte, amint eléri a tudata peremét, majd egyre jobban elhomályosodtak az érzékszervei.

Most már Remus is vadul remegett, szemét összeszorította, arca eltorzult a fájdalommal vegyes kéjtől. 

Black már nem tudott leállni, egyre hevesebben és gyorsabban nyomult előre, lehunyta a szemét, majd amikor elérte az orgazmust, hangos nyögéssel hátravetette a fejét.

Lupin az ingjére élvezett, majd mindketten kimerülten omlottak egymás karjaiba.

Sirius még mindig nem nyerte vissza teste felett az irányítást, barátja vállába fúrta a fejét és úgy kapkodott levegő után.

- Ez most… mire volt jó? –nyögte Remus.

- Ne haragudj –nézett Tapmancs a szemébe. –Nagyon fáj?

- Még… nem tudom.

Black gyengéden megsimította párja arcát, majd apró puszikkal hintette be a kipirult bőrt.

- Ne haragudj –ismételte suttogva.

- Nem számít –rázta a fejét a szőkésbarna hajú varázsló. Nyelt egyet, majd felsóhajtott, miután a légzése kissé lecsillapodott. –Hanem így nem lesz még egy darabig ebéd. 

Sirius erőtlenül felnevetett.

- Hogy tudsz te még most is ilyenekre gondolni?

Lupin lassan fészkelődni kezdett.

- Engedj –kérlelte.

Black bizonytalanul hátrébb lépett és óvatosan kicsúszott belőle. Remus halkan felnyögött.

- Semmi baj –mondta végül, miután a talpa földet ért. –Nem vészes. De most inkább menj és takaríts fel magad után –szólt és halványan elmosolyodott.

*

Délután Sirius a kanapén kuporogva találta a párját. A változatosság kedvéért megint olvasott valamit.

A férfi először az orra alá dugta a fagyis dobozt, csak azután foglalt mellette helyet. 

- Kárpótlás? –húzta fel a szemöldökét Remus.

- Jutalom… Finom volt, amit főztél. 

- Elmosogattál?

- Ja –dünnyögte a varázsló.

Lupin elégedetten temetkezett bele a könyvébe és közben csak úgy mellékesen kanalazni kezdte a jégkrémet. Tapmancs csöndben figyelte, csak néha kért ő is kóstolót.

Majd amikor már megunta a semmittevést, Holdsáp vállára hajtotta a fejét és álmosan belepislogott a könyvébe. Pár sor elolvasása után aztán rájött, hogy nem igazán érdekli a téma. Még csak nem is regény volt, csupán egy tudományos értekezés a XV. század angol irodalmáról.

Ásított egyet és halkan nyöszörögni kezdett.

- Foglald le magad –motyogta Remus a bajsza alatt, egy pillanatra sem nézve fel olvasmányából. 

- De unatkozom! …Menjünk el valahová. Napok óta be vagyok ide zárva.

- Bezárva? –kérdezett vissza a varázsló. –Hát nem a te ötleted volt ez az egész?

- De –ingatta a fejét Sirius. –Jó is volt, csak… szeretnék végre kimozdulni. És nehogy azt mondd, hogy a vásárlás is számított!

- Menj nyugodtan, engem nem zavar –felelte Remus.

- Nem! Én veled akarok csinálni valamit!

- Hm. Mire gondolsz? –Lupin most először emelte rá a tekintetét.

- Megtanítlak vezetni a motorom! …Most meg mi van? –kérdezte szemrehányóan, amikor barátja felkacagott. –Komolyan gondoltam!

- Hát persze! –mosolygott Remus. –Jó kis program.

- Miért ne?! Vagy talán félsz? … azt hiszed, hagynám, hogy leess, mint a suliban James Kométájáról?

- Hallgass! –pirított rá gyorsan Lupin.

- …pedig még csak két méterre emelkedett fel a földről, amikor már kapálózni kezdtél…

- Sirius!

- …aztán pedig minket is meg akartál győzni róla, hogy neked igenis eltört a karod…

Remus megragadta a gallérját és gyorsan rányomta a száját Sirius ajkaira, hogy végre elhallgattassa.

- Hideg a nyelved –susogta neki a fekete hajú férfi.

- Ó, igen? –Holdsáp kicsit hátradöntötte Siriust, csókolta még egy ideig, aztán felállt és kinyújtózkodott. –Oké, menjünk.

- Hová?

- Hát repülni.

*