*

Gyönyörű, napsütéses idő fogadta őket a szabadban. Miután maguk mögött hagyták a füstös Londont, még legalább húsz percig kellett utazniuk, hogy megfelelően lakatlan területre érjenek.

Végül Sirius lefékezett az út közepén. Valószínűleg ez valamiféle mellékút lehetett, mert közel és távol egyetlen mugli autó sem járt arra.

- Rendben. Cseréljünk helyet!

Remus vonakodva bár, de teljesítette a kérést.

Black felült közvetlenül mögé és Lupin kezeit rátette a kormányra.

- Gyújtás… gáz… fék –mutatta meg sorjában.

- Igen. És? Most hogy indulok el?

- Először be kell rúgni itt oldalt, látod? –bökött meg egy kis pedált a lábával. –De mivel már pöfögünk, ezzel most nem kell foglalkozni. Szóval –azzal rácsúsztatta a tenyerét párja kézfejére, úgy irányította a mozdulatot. –Először egyesbe rakod, utána pedig gázt adsz.

A gázkar meghúzását hangos brummogás követte és a motorbicikli elindult. Remus meglepetten felkiáltott, aztán csak hagyta, hogy egyre gyorsabban és gyorsabban guruljanak az aszfalton. Sirius pár perc után lefékezett. 

- Most próbáld egyedül! 

- Jó –bólintott Lupin. –De azért ne szállj le!

- Nyuuusziii –énekelte Tapmancs.

A varázsló megrovóan ránézett a válla felett, aztán előrefordult és kifújta a levegőt. Még egyszer végiggondolta magában a dolgokat, aztán indított. Siriust is meglepte ez a könnyedség, csekély bizonytalanságot sem érzett a vezetésében.

Lupin bátran adott még egy kis gázt, és lassan a környező fák és bokrok csak színes zöld csíkoknak tetszettek.

Blacknek igazából talán csak egyszer kellett beleavatkoznia, amikor egy kósza autó jött velük szembe. Gyorsan ő is megfogta a kormányt, mert az barátja keze alatt megremegett. 

Végül Remus elfáradhatott, mert lefékezett.

A motor kissé nyekkenve állt meg, de nem volt vészes a dolog.

 - Na? –kérdezte vidáman Lupin, mindkét tenyerével a combjára csapva.

Sirius belepuszilt a nyakába.

- Ügyes vagy… Nem is hittem volna.

- Micsoda? –tettetett felháborodást a férfi. –Nem nézted ki belőlem?!

- De –mosolyodott el Black. –Rólad mindent elhiszek, szerelmem.

- Akkor jó –válaszolt a szőkésbarna hajú férfi, azzal kényelmesen hátradőlt Siriusra.

Tapmancs lehunyta a szemét, majd újra kinyitotta.

A napsütötte eget kezdte el kémlelni, az átvonuló madárrajokat, a szélfútta felhőket. Így pihentek egy darabig.

- Na, megpróbálod? –szólalt meg végül.

- Hüm?

- Repülni vele.

- Oh! –ült fel Lupin. Majd Sirius kérdő vigyorgására elhúzta a száját. –Hát persze!

- Nem kell, hogyha nagyon félsz… –cukkolta finoman.

- De én nem félek! –morogta csökönyösen Remus.

- …rendben van! –Black előredőlt, hogy újra elérje a kormányt. –Tehát… Ugyanúgy csinálsz mindent, mint előbb, de amikor gázt adsz, felkattintod ezt a kis pöcköt oldalt, látod? –magyarázta. –Aztán rálépsz a fék melletti pedálra és akkor majd magától fel fog emelkedni. Érted?

Holdsáp bólintott, aztán elszántan előre nézett.

- És mi van, ha szembejön majd valami madár vagy ilyesmi?

- Ilyesmi? Esetleg egy seprűn utazó boszorka? Hát akkor szépen kikerülöd, szívem. Pont úgy, mintha az aszfalton mennénk.  

- Jó.

Sirius levette a kezét a kormányról és átkarolta Remust.

- Lássuk! –mondta végül, aztán csak várt. Lupin gondolkodott egy kicsit, –mindenben keresett valami logikát-, aztán végre elhelyezkedett és berúgta a motort. A masina azon nyomban hangos füstölésbe kezdett, majd a megfelelő karok meghúzása után gurulni is. Remus megfordult vele, aztán, amikor újra előttük volt az egyenes útszakasz, gázt adott.

A motorbicikli egy darabig csak gyorsult, a varázsnak a legkisebb jelét sem adva, majd hirtelen rándult egyet és kissé meredek szögben, de felemelkedett.

Sirius szorosabban kapaszkodott a társába, de azért már vigyorgott.

A szél, ami itt fent hevesebben fújt, már felborzolta mindkettőjük haját és a nap sugarai is néha-néha a szemükbe világítottak. Remus óvatosan irányt változtatott hát és még feljebb kormányozta a motort. Nevetve hátrakiáltott valamit Siriusnak, de az a süvítő menetszéltől nem értette a szavait...

Csodálatos érzés volt szabadnak lenni. Black hirtelen nem is tudta már, mikor repült utoljára; a forgalmas London felett ez képtelenség volt. És a tél csak most múlt el nemrég, márpedig akkor állandóan szakad a hó vagy az eső, jéghideg van idefent.

Remus lenézett a parányivá zsugorodott fákra, a nagy elterülő virágos rétre és a távolban az egyik kis varázslófalura.

Egy idő után aztán már mindketten fázni kezdtek. Egy vékony kis tavaszi dzsekiben nem is volt csoda. Holdsáp hátrapillantott segítségért, úgyhogy a fekete hajú férfi megfogta a kormányt és az út fölé kormányozta a motort, de aztán megint elvette a kezeit.   

Remus egész simán landolt, éppen csak egy kis zökkenéssel. Hagyta, hagyj guruljon még egy darabig a motorbicikli, majd amikor már kellőképpen lelassult, megnyomta lábával a fékpedált és közben üresbe rakta a járművet.

- Váó… –mondta hitetlenkedve Remus, amikor megálltak. –Ez nagyon klassz volt.

Sirius csak viszonozta a mosolyát.

- Most már legalább érted, mire gondolok akkor, amikor azt mondom, hogy belezúgtam a motoromba. Sokat tud a kislány, mi?

- Sokat –ismerte el Holdsáp. –De… ez még nem jelenti azt, hogy lépten-nyomon lemosnod és olajoznod kell.

- Hé! Csak hetente egyszer!

- Kétszer –javította ki Lupin. Aztán átvetette a lábát az ülésen és addig helyezkedett, amíg szemben nem ült Siriussal a nyergen. Így legalább Black láthatta az összekócolódott fürtjeit és a széltől kipirult arcát.

A férfinak megdobbant a szíve, olyan édesnek találta.

- Na és… kedvet kaptál már egy saját motorhoz?

- Hogy mi? –grimaszolt a varázsló. –Nem. Azt hiszem, nem.

- Hát jó –vont vállat Sirius. –Akkor majd néha odaadom neked ezt vezetni.

- Ugyan, ne lelkesedj bele ennyire. Még jogsim sincs rá.

- A mugli KRESZ-t tök könnyen meg lehet tanulni. És te elég okos vagy hozzá.

- No igen –dünnyögte Lupin. –Ha már a RAVASZ-okkal nem megyek semmire… Lehet, hogy futárkodnom kellene. Mit gondolsz?

- Hülye ötlet –jelentette ki Black, majd előredőlt és megcsókolta párját. – …Ne csináljuk itt? –vetette fel, de csak viccből.

Remus csak mordult egyet, még mindig lehunyt szemmel.

- Azok után, hogy úgy elintéztél a konyhában…

- A motoron se? –folytatta Tapmancs.

Lupin végre kinyitotta a szemét és Sirius közelről is megcsodálhatta azt a szinte aranyszínű íriszét.

- …Idióta –suttogta szelíden vissza.

*

Mire visszaértek a városba, már jócskán besötétedett és az első esőcseppek is lehullottak az égből. Hamarosan nagy zuháré kerekedett, de ezt szerencsére már mindkét fiatalember az ablakból leshette.  

Tapmancs –aki a motor biztonságos elhelyezése miatt-, nem rohant be olyan hamar a házba, többet kapott a babszem nagyságú cseppekből, mint társa.

- Mit hallok? –fordult az előszobában vetkőző Remushoz, aki csak nagy nehezen tudta elfojtani kuncogását. –Csak nem viccesnek talál az úr?

- Távol álljon tőlem –felelte Lupin, azzal barátja vállára csúsztatta a karját és összekulcsolta az ujjait. Egy ideig csak meghitten álldogáltak, fürkészték egymás arcát, míg végül Holdsáp megtörte a pillanatot. –Éhes vagyok.

Sirius elengedte, majd mindenféle kommentár nélkül a konyhába ment és hozzálátott, hogy az asztalra pakolja a hideg vacsorához valókat.

*

Estére –micsoda meglepetés-, Lupin visszakuporodott a kanapéra és folytatta a megkezdett könyvét. Sirius pedig ezúttal lefoglalta magát: elővett ő is egy újságot, majd rágyújtott.

Általában az udvaron szokott dohányozni, és bár a szobában is meg volt engedve neki a dolog, inkább kiment, mert nem szerette, amikor a szag beleivódik a bútorokba. Most azonban már lusta volt ehhez, csak kitárta az ablakot –s az időközben elállt eső után meglehetősen hideg levegő áramlott be.

De miután már átfutotta az aznapi lapot és a cigarettája is elégett, megint nem találta a helyét.

- Hány óra?

- Talán fél tizenegy –felelte Remus.

- Holnap már kedd?

- Igen.

- A Rend gyűlése megint reggel lesz?

- Szerintem igen.

Sirius kinyújtózkodott a díványon, majd fáradtan körülnézett a szobában. Közben megállapította, hogy ideje volna elpakolnia a szétdobált holmijait a dohányzóasztalról és az ablak előtt álló növények is erősen öntözésre szorulnak.

- Azt hiszem, lefekszem –mondta, majd feltápászkodott. –Ugye nem szándékozod azt még ma este elolvasni?

- Csak ameddig el nem álmosodom –emelte rá a pillantását a fiatal férfi.

- Akkor is, olvass inkább az ágyban, mit bánom én, ha ég a lámpa! –azzal elindult be, átöltözni.

- Mindig panaszkodni szoktál a fényre –ellenkezett Holdsáp, de azért ő is felállt és átköltözött a franciaágyra.

*

Másnap, amikor Sirius magához tért, nem nyitotta ki rögtön a szemét. Remélte, hogy társa egy idő után felhagy a hajának és az arcának birizgálásával. Tévedett.

- Hagyj! –dünnyögte nyűgösen és a fejére húzta a takaróját.

- Te mondtad, hogy keltselek időben! –hallatszott Remus türelmes hangja.

- Vedd úgy, hogy visszavontam…

- Kelj! –hangzott az utasítás. –Nem akarok még egyszer elkésni.

A matrac megnyikordult, majd Lupin feltápászkodott és kisétált a szobából.

Akkor miért nem mész nélkülem?

Pár percig Sirius csak résnyire nyitott szemekkel bámult maga elé, aztán kelletlenül fészkelődni kezdett, végül csak kitakarózott és lábra állt.

Rögtön tudta, hogy nem ez lesz élete legszebb napja. Rosszkedvűen becaplatott a fürdőszobába, majd egy fél óra múlva, –immár nappali öltözéket viselve-, átment a konyhába.

- Reggelit? –kérdezte Lupin, miután a mosogatóba tette a saját tányérját.

- Csak kávét.

A férfi elővett két csészét, teletöltötte vízzel, majd egy pálcasuhintás után már a gőzölgő vízbe szórta a kávéport. 

- Cukrot?

- Nem.

Remus beleszórt egy kanállal a sajátjába.

- Tejet?

- Kösz, nem.

Holdsáp abból is öntött egy kicsit a csészéjébe.

- Tejszínt?

- Azt kérek –felelte Sirius.

Lupin készségesen kiszolgálta, majd lerakta a kiöntőt az asztalra és hümmögött egyet.

- Mondd, te ezt most direkt csináltad?

- Mit? –tekintett fel a férfi.

A barátja rövid kutató pillantással illette, aztán csak lemondóan legyintett.

*

- Látod? Még hamar is jöttünk. Legalább egy negyed órával tovább aludhattam volna –jegyezte meg Sirius, amikor megérkeztek Dumbledore irodájába. A gyűlésekre ideiglenesen odavarázsolt asztal körül még csak páran üldögéltek és halkan beszélgettek.

Remus már nem is mondott semmit a megjegyzésre, csak megforgatta a szemét, majd elindult, hogy köszönjön a többieknek.

Sirius unottan körbenézett és megállapította, hogy Jamesék még nem érkeztek meg. Karba fonta hát a kezét és várt. A sarokból aztán integetésre figyelt fel.

Black elmosolyodott és odalépett a két hölgyhöz. Az egyik Emmeline volt, Hestia Jones társaságában.

- Jó reggelt! –köszönt a boszorkány. –Na, hogy boldogultatok Harryvel?

- Kibírtuk –somolygott a férfi.

- Tényleg egyedül vigyáztatok Lilyék kisfiára? –kerekedett el Hestia szeme.

- Miért? Olyan hihetetlen?

A nő kissé zavarba jött, Emmeline azonban felkacagott.

- Jól látom, hogy még mindig viseled a nyomait, Black?

- Mondhatjuk –felelte szűkszavúan Sirius és közben mindhárman elindultak az asztal felé. A tömeg nagy része időközben befutott. –Hajnalban is felkeltünk egyszer. 

- Ó, igen? Nos, ez várható volt.

- Úgy érted, te ezt tudtad és mégsem mondtad el nekünk?

A hölgy meglepetten pislogott párat.

- Azt hittem, ezt magadtól is tudod –azzal Emmeline ellépett a varázsló mellől, egy szék karfájára akasztotta a sötétkék kardigánját, hátracsapta a válla felett a haját, majd helyet foglalt.

Tapmancs bosszúsan vállat vont, megkerülte a hosszú bükkfaasztalt és leült a Remus mellett kihagyott üres székre. A szeme sarkából látta, amint a nő egyenesen ránézett, aztán valamit a barátnője fülébe súgott.

Sirius pedig odahajolt Lupinhoz és alig észrevehetően egy puszit nyomott az arcára. A férfi rögtön odakapta a fejét, de Black csökönyösen elfordult. Majd a következő pillanatban belépett Dumbledore, így szerencsére megúszta a számonkérést is.

- Jó reggelt a tisztelt társaságnak! –köszöntötte az igazgató az egybegyűlteket.

A Rend tagjai halk morajjal visszaköszöntek, aztán feszülten várták a fejleményeket.

- Nos –Dumbledore előredőlt a székén és egymásnak támasztotta hosszú ujjait. –Meglehetősen sok idő telt el azóta, hogy utoljára így összegyűltünk. De sietek megnyugtatni mindenkit, hogy az elmúlt időszakban Voldemort nem lépett semmit. Ezt természetesen Perselus kollégám szavaira alapozom.

Sirius a gondolatra cinikusan elmosolyodott.

- Bizonyára most azt várják tőlem, hogy megindokoljam ezt a kis kényszerszünetet –folytatta az idős varázsló. –De, akármit is gondoljanak rólam, ezt nem teszem.

- Hogyhogy? –kérdezte Sturgis.

- Fogalmazzunk úgy, hogy amíg nem tudunk semmi biztosat, addig nem akarok feleslegesen pánikot kelteni.

- Pánikot? –ismételte sápadtan Mrs. Longbottom. –Az ég szerelmére, Dumbledore! Beszéljen értelmesen!

- Mi a Rend tagjai vagyunk! –tette hozzá Fenwik. –Jogunk van tudni, ha a Sötét nagyúr tervez valamit!

A többség igenlően morajlott.

- Legyen elég annyi, hogy közvetlenül senki sincs életveszélyben –válaszolt kitérően az igazgató.

Sirius kihúzta magát ültében, úgy figyelt tovább.

Valami itt nem stimmelt. Mordon, aki minden gyűlésen a legtöbbet beszél a rossz előérzeteiről, most még sincs felháborodva az információ megvonása miatt. Talán… tud valamit? Bűzlik ez az egész!

Black végigtekintett az arcokon. Némelyiket értetlenséget, másokén aggodalmat vélt felfedezni. Remus komoly arccal hallgatta az igazgatót, ellenben James… valahogy olyan elcsigázott volt…

- Akkor mégis mit vár, mit csináljunk? –tudakolta Edgar Bones, nem minden ingerültség nélkül.

- Ha Albus úgy találja jónak, hogy nem osztja meg az aggodalmát a társasággal, akkor annak bizonyára nyomós oka van –pirított rá Mordon a fiatalemberre. Megköszörülte a torkát és folytatta. –A magam részéről azt javaslom, hogy mindenki térjen vissza a napi teendőihez és közben éberen figyeljen a baljós jelekre!

- De mégis, mire figyeljünk, hogyha nem kapunk semmi instrukciót!?

- Úgy van…!

Dumbledore felemelte a kezét.

- Sajnos az a helyzet, hogy a jelen körülmények között még én magam sem vagyok tisztában azzal, vajon mire is készül Voldemort. Egy ideje felhagyott ugyanis a nyílt öldökléssel és a muglik sem számoltak be titokzatos eltűnésekről és halálesetekről az újságjaikban. Valószínűleg a halálfalókra is ráparancsolt, hogy maradjanak veszteg, mert őket sem küldi még portyázni sem–ahogy gondolom arra mindenki rájött… Mindazonáltal, ha bármelyikőjük találkozna egyel, nyugodtan pálcát szegezhet rá… –az igazgató szünetet tartott és lassan végigtekintett a felé forduló arcokon. –Tehát átmenetileg nem adnék újabb instrukciókat önöknek. A dolgát mindenki tudja –fejezte be végül.

A Rendtagok ezúttal mély hallgatásba burkolóztak.

Sirius agyán átfutott egy kérdés, hogy akkor mi a fenének hívta most össze az egész társaságot, ha nem kapnak új feladatokat, –de úgy érezte, ezt tényleg udvariatlanság lenne megkérdeznie.

- Albus! Maga szerint esetleg elmúlt a veszély? –vetette fel reménykedve Hestia.

Dumbledore rápillantott félhold alakú szemüvege fölött.

- Nem, ezt egyáltalán nem hiszem. Amíg Voldemort erőben van és ennyi követőt állított maga mellé, biztosan nem fog visszalépni, amíg el nem éri a céljait. De azt sem merem állítani, hogy esetleg kivárásra játszik most… Perselus pár nap múlva vesz részt a következő halálfaló gyűlésen, utána feltehetőleg többet tudunk majd.

- Végezetül csak annyit szeretnék mondani –fogott bele, amikor elült az újabb pusmogás zaja-, hogy kérek mindenkit, járjon nyitott szemmel és haladéktalanul tájékoztassanak, ha valami szokatlant észlelnek... Továbbá mindenki álljon készenlétben egy esetleges támadást illetően, ne kerüljünk olyan helyzetbe, mint a legelső alkalommal. Köszönöm.

Az igazgató hátradőlt a székében és elkezdett Perselusnak magyarázni valamit.

A Rend tagjai hangos székcsikorgatás és diskurálás közepette felálltak és öltözködni kezdtek.

- Vaj van az öreg füle mögött –súgta oda Sirius Remusnak, majd tekintetével Jamest kezdte keresni. De amikor megtalálta és készült odalépni hozzá, Dumbledore intett a varázslónak.

- James! Csak még egy szóra maradjon!

A fekete hajú férfi leült az igazgató mellé és feszülten várt. Sirius most Lilyvel próbálkozott.

- Beszélnem kell veletek!

A nő ráemelte sötétzöld szemeit, aztán megrázta a fejét.

- Most nem lehet, Sirius.

- Lily! Mi folyik itt?! –ijedt meg Tapmancs.

- Ne haragudj. Egyenlőre megtiltották, hogy elmondjuk –szabadkozott a nő, majd bocsánatkérően tekintett rájuk.

- Lily! –Sirius elindult a boszorkány után, de Remus belekarolt és visszahúzta. –Hagyd most őket, rendben? Majd elmondják, hogyha úgy látják jónak. Gyere, menjünk!

Black megrökönyödve hagyta magát kitessékelni az irodából. A kandallón át egyenesen hazamentek. Sirius már felpaprikázva lépett ki a másik oldalt a tűzből és amikor meglátta Remus semleges képet, újból elöntötte a bizonytalanság és a düh.

- Te tudsz valamit! –förmedt rá, amikor párja is kikászálódott a lángok közül. 

- Hogyan?

- Neked elmondták! Azért vagy ilyen nyugodt! 

Lupin megütközve nézett vissza rá.

- Nem mondtak semmit –szólt hidegen. –Már megint képzelődsz.

- Akkor biztos nem is érdekel! …Te nem is aggódsz!

- Sirius! –a férfi hangja figyelmeztetően csengett. –Ne rajtam vezesd le a dühödet, rendben?

- Ó, és ugyan miért ne? Hát téged ennyire nem izgatnak a barátaid? Valami készülőben van! Érzem! És Jameséket is érintheti!

- …Ha annyira idegesít a dolog, hogy nem bírsz várni addig, ameddig maguktól el nem mondják, akkor tessék: menj el most rögtön a házukhoz és dörömbölj addig az ajtajukon, amíg ki nem nyitják! Addig sem engem szekírozol! –Lupin vett pár mély levegőt a monológja végén, aztán ledobta a levetett talárját a kanapéra és kicsörtetett a szobából.

*