*

Az óra már jócskán elütötte az este kilencet, amikor a fekete hajú fiatalember végre feltápászkodott a víz mellől. Feje csak úgy zsongott a sok töprengéstől, de amikor már a folyó mellett húzódó köves sétányon sétált , rá kellett ébrednie, hogy bizony semmi használható gondolata nem támadt.

Karba fonta a kezét és úgy indult el; kabát híján a kora tavaszi estét meglehetősen hűvösnek érezte.

Üres tekintettel bámult az aszfaltra, nem is vette észre, amikor maga mögött hagyta a mugli Londont és egy főként varázslók lakta kerületbe sodródott. Csak akkor eszmélt fel, amikor meghallotta, hogy valaki vékonyka hangon az ő nevét ordibálja.

Megfordult és hamar fel is ismerte a lélekszakadva felé futó alacsony alakot.

- Üdv, Féregfark! –húzta félmosolyra a száját, amikor végre beérte őt.

Az illető csak kimerülten bólogatott és térdére támaszkodva próbált levegő után kapkodni. Mikor aztán végre úgy tűnt, nem fog ott helyben megfulladni, Sirius biccentett a fejével, hogy haladjanak tovább.

Peter sebtében rendbe szedte ruházatát aztán utána eredt.

- Jaj, de jó, hogy összegfutottunk, cimbora! –kezdte vidáman. –Úgyis beszélnem kellett veled.

- Ki vele!

- Hát, tudod az úgy volt, hogy mivel nem voltam a legutóbbi gyűlésen, tudod, a Rendben –suttogta-, csak meg a…

- Nem voltál? –szakította félbe Sirius.

- Nem!

- Tényleg, nem láttalak… –töprengett tovább a varázsló.

- Persze, persze –legyintett Peter idegesen. Már megszokhatta Blacktől ezt a fajta bánásmódot. Az iskolában is sokkal inkább tudott Jamessel, vagy Remussal beszélgetni, és bár Siriussal is jóban volt, de… Nem voltak egymásnak a szíve csücskei, na.

- A lényeg az –próbálkozott újra-, hogy azért elmondhatnád, miről maradtam le.

- Miért nem jöttél el? –terelte át a szót Tapmancs.

- Öhh –Pettigrew láthatóan zavarba jött.

- Csaj van a dologban? –vigyorodott el Sirius.

- H-hát, végül is… –motyogta. – Tudod, az anyám épp betegeskedik…

- Húúú!

Sirius akkorát kurjantott, hogy a közelben sétálók mind feléjük fordultak. A férfi azonban nem zavartatta magát.

- Esküszöm, Féregfark, egy pillanatra még azt hittem, igazi nőt sikerült felszedned! –szólt hangosan. –Én naiv…!

Peter láthatóan a szívére vette a megjegyzést, de csak a bajsza alatt morogta el a véleményét.

- A gyűlésen nem történt semmi lényeges –válaszolt Black a pár perce feltett kérdésre. A hangját a témához mérten lényegesebben halkabbra fogta. –Nincs új feladat, a halálfalókat Dumbledore hagyja tovább vígan gyilkolászni. Ennyi.

- Aha.

- Na és… Hová ilyen kései órán? Ha jól tudom, nem erre laksz.

- Igen, igen –bólogatott szaporán a szőke férfi. –Anyámnak voltam gyógyszert venni –bizonygatta. –Most pedig a Foltozott Üstbe készülök. 

- Kocsmázás?

- Nem. Átmegyek Lilyékhez –válaszolta Peter. –És te merre jártál?

- …Azt hiszem, én is beugrom hozzájuk! –jelentette ki Sirius. –Úgyis hiányoltam már Ágas fejét…

*

- Szia…sztok! –helyesbített Lily, miután Peter után Sirius is kikecmergett a kandallóból. Mindketten leporolták a ruhájukat, majd egy-egy puszival köszöntötték a háziasszonyt.

- Helló! –köszöntötte őket a belépő James. Nevetett ugyan, de Tapmancsnak feltűnt, hogy szokatlanul karikás a szeme.

- Hát téged mi szél fúj erre, Tapi?

Sirius csupán megvonta a vállát. Barátja jelenlétében máris jobban érezte magát. Hátha még tudna is vele négyszemközt beszélni!

- Remust hol hagytad? –kérdezte Lily, miközben hellyel kínálta a vendégeket.

- Otthon –felelte Sirius kitérően. Elkapta Potter pillantását, de aztán inkább elterelte a szót: –Na és hol van az én keresztfiam?

- Alszik.

- Oh… Úgy látszik, hamarabb kellett volna jönnöm –dörmögte és felkapott egy teli mugli poharat a dohányzó asztalkáról. –De sajnos csak most támadt az ötlet, hogy benézek.

- Összefutottunk –magyarázta Peter.

A társalgás folytatódott, általában a mindennapi ügyes-bajos dolgokról, aztán a Rend is szóba került futólag, de hamar kellemesebb vizekre evezett az eszmecsere. Mikor aztán Sirius elkérezkedett elszívni egy cigit, James utána eredt.

Szótlanul húzta el a szúnyoghálós ajtót, majd lesétált a lépcsőn. Mikor barátja mellé ért, némán megállt mellette. Black szájában fityegő cigarettával épp a nadrágja zsebében kutakodott öngyújtó után. Diadalmasan felmordult, amikor rábukkant a keresett tárgyra, majd meggyújtva a füstös rudacskát, szívott pár hosszút belőle.

Ágas zsebre dugott kézzel türelmesen kivárta a procedúrát; úgy tűnt, még szórakoztatja is a rég elfeledett látvány.

- Hát mit ne mondjak… -szólt tűnődve-, azt hiszem az elmúlt nyolc év alatt sikerült tökélyre fejlesztened a technikád.

- Hüm? –fordult feléje a férfi.

- Emlékszem, negyedikben egy slukknál nem ment több egy szálból.

- Ja, ja –bólogatott Sirius, ahogy felidézte a történetet. –De pár hónap múlva már, ha McGalagony nem zavart volna meg, még ott a nyugati tornyon elszívtam volna neked az egész dobozt.

- Nekem?

- Fogadtunk valamin és én vesztettem. Ez volt a díjam.

- No igen. De akkor sem ment volna az egész.

- Nem? –vonta fel finom ívű szemöldökét Black.

- Nem –szegezte le a barátja. –És talán nem rögtön roxmortsi cigivel kellett volna kezdenünk. Megtette volna egy sima muglis is a boltból. 

- És véleményed szerint honnan vettünk volna a tanév közepén mugli cigit?!

- Hát… csak szervezés kérdése –felelte meggyőződéssel James.

Mindketten felnevettek. Igen, ha valakik, ők még ezt a problémát is megoldották volna.

- De akkor is, a varázslók dohánya messze menően jobb, mint a mezei mugli. 

- Egyetértek –bólintott James álmodozva. –És Féregfark is. Kár, hogy Holdsápot nem tudta meghatni az a szép, lilán gomolygó füst…

- A hálókörletben –tette hozzá a magasabbik férfi.

- Nem is volt olyan nagy az a kiégett lyuk a takaróján...

Sirius elmosolyodott, aztán megszívta a cigit. Szeme a távolba révedt. Potter szemöldök ráncolva vizsgálta a narancsságra parázs fényében a barátja arcát.

- Történt valami? –szólat meg újra, immár komolyabb hangnemben.

Black rámeredt, aztán csak leütötte a hamut a füstölő szálról.

Hiába vágyott rá, hogy kiöntse a szívét, most valahogy mégsem fűlött hozzá a foga. Talán szégyellte?

- Ezt meg miből gondolod? –tudakolta kitérően.

- Dohányzol.

- És?

- Nem szívsz te, csak akkor, ha ideges vagy –mondta James nagy bölcsen.

- Hát… lehet –adta meg magát a fekete hajú férfi.

- Otthon? –faggatta tovább.

Bingó.

De szólni nem szólt, csak bólintott.

- El akarod mondani?

Sirius megrázta a fejét, majd hozzátette: -Azt hiszem, még nem. 

Potter vigasztalóan megveregette cimborája hátát, aztán mindketten belemélyedtek a saját gondolataikba…

*

- De sokáig elmaradtatok! Ennyi idő alatt egy egész csomag cigit is el lehet szívni! Nincs nagyon hideg kint? Nem fáztatok meg? James! Tudod jól, hogy Harryt el kell vinnünk Beth-ék zsúrjára! Mihez kezdek, ha te ágynak dőlsz?!

Ez a hosszú szóáradat fogadta a két belépő férfit és addig tartott, amíg vissza nem somfordáltak a nappaliba. Még folytatódott volna, ha James nem olyan találékony, hogy nem tapasztja be felesége száját –a sajátjával.

Hangosan cuppanva váltak el ajkaik; a terv bejött, Lily elpirult, Ágas pedig elégedetten igazította meg a szemüvegét.

- Miben sántikálsz? –nézett rá kétkedőn az Evans lány.

- Semmiben, drágám –felelte közömbösen James. 

Talán túl közömbösen is. Lilynek is ez járhatott a fejében, mert még mindig szigorú pillantásával illette hitvesét.

- Tudod jól, hogy sosem tennék semmi olyat, amivel árthatnék neked! –tette hozzá gyorsan a férfi. Homlokon csókolta, aztán még megjegyezte: -Kevés idebent a rágcsálnivaló.

-Ó! –Lily tettetett sértődöttséggel fejbe kólintotta, majd felkapta az üres tálat és kisietett.

James elégetetten foglalt helyet a fotelban.

Tapmancs még mindig a jeleneten somolyogva lehajtotta a fejét. 

Csak akkor figyelt fel, amikor Lily az orra elé dugta a teli chipses tálat és közben megveregette a vállát.  

- Azt kérdeztem, akkor jó-e a szombat.

- Hogy… mire?

A nő cuppogott egyet.

- Hát a szalonna sütésre. Tudod. Minden hónapban össze szoktunk gyűlni valakinél és most ti következtek.

- Jó, jó, persze –hessegette el a tálat a férfi. –Persze. Nagyszerű.

- Nem volt túl meggyőző –húzódott hátrébb a boszorkány.

- Csak… nem tudom. Biztos, hogy jó ötlet sütögetés ürügyén bulizni, amikor Voldemort ereje teljében irtja a muglikat?

Egy pillanatra néma csend lett a szobában.

- Sirius! –meredt rá csodálkozva Lily. –Eddig ha jól tudom pont te szorgalmaztad, hogy igenis gyűljünk össze, és azt mondtad, hogy a harc nem ok arra, hogy ne tudnánk mellette normális életet élni.

- Jól van. Én mondtam –adta meg magát bosszúsan Sirius. Megdörzsölte a halántékát. –Bocs, azt hiszem, kimerültem. Ha nem baj, inkább hazamegyek –azzal felállt és letette a poharát. –Köszönöm az estét és persze, szombaton jöhettek… Ne, hagyd csak! –intett Jamesnek, amikor az fel akart állni.

Sietősen a kandallóhoz lépett, beleszórta a hop-port, és már állt is a lángok közé.

Miután a zöld színű lángok felcsaptak, majd elültek, a szobában maradt három ember értetlenkedve összenézett.

*

Sirius megérkezve kilépett a kandallóból, és megtántorodott. Szerencsére a fal támasztékul szolgált, így megpihenhetett a szoba sarkában.

Pedig úgy emlékezett, nem ivott olyan sokat…

Bekecmergett a fürdőszobába és közben nagyon hálás volt, amiért útközben nem botlott társába.

Egy frissítő -vagy legalábbis elméletileg frissítésre szánt- zuhany után továbbra is rosszkedvűen és már szörnyen fáradtan roskadt le a kanapéra. Mivel gyertyát nem gyújtott, a vaksötétben tapogatózott csak a takarója után.

- Elpakoltam.

Black összerezzent, aztán felismerte az illető hangját és csak egy mordulással válaszolt vissza.

Lupin halkan hozzá lépett, majd megfogta a kezét és felhúzta magához. Tenyerét Black tarkójára csúsztatta és gyengéden szájon csókolta, amit Tapmancs csak erőtlenül tűrt; aztán elkezdte húzni maga után.

- Gyere! Aludjunk együtt! –kérte Remus.

Sirius hagyta magát betessékelni a hálószobába.

Odabent gépiesen igazította meg a párnáját és -miután mindketten elhelyezkedtek-, húzta magukra a takarót. A fal felé fordult és lehunyta a szemét. Remus mocorgott egy kicsit mögötte, aztán egészen közel mászott hozzá, hogy átkarolhassa párját. Elégetetten kifújta a levegőt, majd a hangokból ítélve szinte azonnal el is aludt.

Black bódultan hallgatta Lupin szuszogását, érezte lélegzetét a tarkóján. Arca megvető fintorba torzult, ahogy végigfutott testén a jóleső bizsergés.

És még csak meg sem kérdezte, hol voltam! Hát ennyire megbízik bennem?! Undorító vagyok!

*

Sirius másnap határozott. Nem hozza szóba a dolgot, nem kezd el újra veszekedni. Nem is mond semmit…

Gyáva terv volt, ezt ő is tudta nagyon jól. Egyszer úgyis kiderül, úgyis bekövetkezik az, amitől a legjobban tart; érthető tehát, hogy nem akarta siettetni az elkerülhetetlent. De mi van, hogyha sosem kerül szóba? Ha elfelejtődik és neki nem kell semmit bevallania?

Vajon tényleg képes lennék így élni mellette?

- Hozd ide kérlek a tányérokat! – hangzott Remus szelíd hangja.

Sirius semmitmondó arckifejezéssel az arcán felállt és felkapta a konyhaasztalra kikészített tányérokat. Átbukdácsolt az ideiglenesen a földre hajigált összecsukható kerti asztalok és székek halmán, majd kilépett a friss levegőre.

Szótlanul tette le a porcelánt egy fa asztalkára, aztán várt a következő utasításra. Lupin nemsokára a kezébe nyomott pár lampiont, kalapácsot és szögeket. Aztán mosolyogva elfordult, hogy tovább pakolhassa az ülő alkalmatosságokat.

Tapmancs sóhajtott, aztán minden vita nélkül hozzálátott a feladatához. Máskor bizony nem lett volna ilyen engedékeny; jóllehet, varázslattal seperc alatt minden a helyére kerülhetett volna, de mugli „kertimádó” szomszédok révén tilos volt a házon kívül varázsolniuk. Sirius azonban mindig kivárta a megfelelő pillanatot, ha az ugyan tényleg csak egy röpke pillanat is volt, amíg éppen egy mugli sem láthatta meg őt. Akkor aztán fogta a pálcáját és…

Nos, ha Remusnak fel is tűnt ez a szokatlan viselkedés, nem szólt egy szót sem.

Amint Black készen volt a művével, csatlakozott Lupinhoz székeket pakolgatni.

Elmerengve járatta végig a szemét a berendezésen. Olyan távolinak tűnt neki, hogy nem is olyan régen még mennyire tudott mulatni egy ilyen összejövetelen, mennyire várták mindig, hogy legalább pár hetente úgy gyűlhessen össze a Rend néhány tagja, hogy nem a halálfalók és a támadások lesznek a fő témáik, hanem csak kikapcsolódjanak.

Sirius azonban nem akart ezen a main részt venni.

Muszáj.

Olyannyira érezte, hogy a gyomra folyamatosan görcsben van, hogy fogalma sem volt arról, miként lesz képes egy egész estét mosolyogva eltölteni.

Nem is értem, minek ez a felhajtás. Marhaság –gondolta rossz kedvűen. – Pont ez hiányzik most nekem...

Úgy látszott, senki sem volt kíváncsi, hogy Siriusnak van-e kedve ünnepelgetni, vagy sem. Nem telt bele sok idő, és a Rend tagok lassanként szállingózni kezdtek a házhoz, ki-ki a kandallón át, mások gyalog.

A férfi a hamarosan azon kapta magát, hogy valaki folyamatosan kezet ráz vele és udvarias beszélgetést próbál kezdeményezni. Black csak egy darabig bírta; az ételek kihordása ürügyén aztán sikerült bemenekülnie a konyhába.

Lekuporodott az egyik konyhai székre és a felhúzott lábára könyökölt. A nappaliban felharsant a kacagás, amit a kintről érkező csengőszó rögtön el is fedett. Lábdobogás, ajtónyitódás-csukódás, majd egy kisgyerek elragadtatott sikkantása.

Megjöttek Jamesék.

Sirius tovább lapított rejtekhelyén, ami Lily megérkezése után már nem is tűnt olyan biztosnak, hiszen a boszorkány megígérte, hogy ő is hoz ennivalót.

Még végig sem gondolta ezt, az említett hölgy hangja máris vészesen közelről szűrődött be hozzá. 

- … Hát persze! Megfognád egy kicsit, drágám? Fél kézzel nem tudom kinyitni az ajtót.

A felcsendülő muzsika betört a konyhába, amint belépett Lily és Emmeline.

Sirius reflexből kihúzta magát, de nem mozdult.

- Hát szia! –vigyorodott el az Evans lány, és mivel mindkét keze tele volt gondosan becsomagolt tálakkal, a puszit kihagyva a fűtőhöz lépett.    

- Sziasztok! –köszönt rekedten a fiatalember.

Emmeline hangját azonban elnyomta a tányérok csörömpölése.

Lily meglehetősen vidám volt; dudorászva arrébb pakolgatta az útban levő konzerveket és egyéb maradékokat, hogy helyet szorítson az étkeinek.

- Merlin! Miket esztek ti, Sirius? –szörnyülködött. –Ez a makaróni már csont száraz, az egyik konzervetek pedig le van járva!

- Attól még meg lehet melegíteni –morogta a varázsló.

- Na, arról szó sem lehet! –határozott az asszony, azzal gyorsan a szemétbe hajította a megromlott élelmiszereket.

Black Lily takarásából Emmeline-re pillantott, aki karba font kézzel, kissé zavartan ácsorgott a tűzhely mellett.

- Így! –mondta elégedetten Lily, aztán barátnője felé nyújtotta a kezét. –Add csak ide! –szólt a tál után nyúlva. –Mustáros salátát hozott –magyarázta Siriusnak.

- Családi recept –nyögte ki Emmeline.

Black rögtön bólogatni kezdett, aztán erőt vett magán és felállt.

- Köszönjük, biztos pompás lesz! –húzta mosolyra a száját. –Megyek, megnézem, kell-e még kint segíteni. Érezzétek jól magatokat! –azzal bepótolta az elmaradt puszit, még egyszer rámosolygott Emmelinre és kisétált a konyhából.

A folyosóról már tisztán hallatszott a kertben szóló rádió.

Tapmancs azonban időhúzásként elkanyarodott a nappali felé. Három varázsló és boszorkány üldögélt csak papírpohárral a kezükben a kanapén, a többiek nagyrészt a szabad ég alatt lehettek.

- Azt hiszem, már nem leszünk többen.

James lépett ki a fürdőszobából, karján Harryvel. Keresztapja láttán a kisgyerek elvigyorodott és kis kezével nyújtózkodni kezdett. Sirius átvette a csöppséget, majd megveregette Ágas hátát. 

- Jó, hogy itt vagytok!

- Naná! A világért sem hagytam volna ki az alkalmat az ökörködésre.

- Hát… majd meglátjuk –gondolkozott el Sirius.

- Na mi van? Még mindig nem szent a béke? –faggatózott finoman Ágas.

Tapmancs nem-et intett. 

Potter színpadiasan felsóhajtott.

- Azért légy oly kedves nem sokáig elhúzni a dolgot és beszélni Holdsáppal. Egyedül nem olyan jó hülyülni. Nem jutnak eszembe rendes ötletek –poénkodott.

- Ágas, cimborám! –somolygott Sirius-, Tekergő becsületszavamra mondom, egy jó kis tréfáért félreteszem majd a problémáimat!

James elégedett nevetéssel jutalmazta az ígéretet, majd intett Siriusnak –aki időközben a nyakába ültette Harryt-, hogy induljanak végre kifelé.

*