*

A Rend tagjainak tényleg csak a fele jött el, de így is éppen elegen voltak. Hamar bealkonyodott s a sebtében gyújtott kis tábortűz körül nem is fért el mindenki. Egy jó óra múlva már sütögetésre alkalmas lángok is felcsaptak, és az első pár tucat szalonnás kenyér elkészülte után már kényelmesebben szétoszlott a társaság a kicsiny udvaron.

Lily finomságai is nagyszerűnek bizonyultak; és miután mindenki megelégedetten dőlt hátra a székében, avagy huppant le a padokra süteményekkel és különféle italokkal megrakodva, beindult a társalgás.

 Az első csillagok is felragyogtak az égen; Sirius nagyot sóhajtva dőlt hátra a falhoz és mosolyogva lehunyta a szemét, ügyet sem vetve Mrs. Mallerre, aki a buli úgyszólván minden félórájában kijött valami ürüggyel a saját kertjébe leselkedni.

Az első pár alkalommal Jamessel hangosan kiáltva köszöntötték és bíztatták, hogy nyugodtan csatlakozzon, de lassan ez az időtöltés is unalmassá vált. Varázsolni pedig nem igazán lehetett, anélkül pedig igen nehéz jó tréfát kitalálni.

Kár.

Hirtelen valami jéghideget érintettek a torkának. Black megugrott, de aztán látta, hogy csak barátja szórakozik.

- Vajsört? –kérdezte az, fülig érő szájjal.

Sirius elvette tőle a már felbontott üveget és belekortyolt.

- Nem álmos még a fiad? –kérdezte, szemével keresztfia szaladási útvonalát követve, aki éppen a kis Neville-t próbálta utolérni, hogy megszerezhesse tőle a piros pöttyös labdát.

- Nem tudom. Mindig is kimeríthetetlen erőtartalékai voltak –mondta Potter tűnődve. – Hagyj játsszon csak... 

Sirius elkapta a pillantását és közelebb húzódott hozzá.

- Van valami fejlemény?

Ágas vállat vont.

- Dumbledore?

- Semmi.

- Kell félnem?

- Nem. Nem tudom –felelte halkan James. –Azt mondják, nem.

- És te?

- Csak aggódom.

- Aha...

- Hagyd csak.

- De…

- Igen. Tényleg, semmi baj.

- Jó. De ha…

- Persze! –bólintott a szemüveges férfi, mire Sirius kissé nyugodtabban dőlt hátra.

- Hogy tudjátok ti ilyen rövid szavakból is megérteni egymást? –Lily állt felettük csípőre tett kézzel.  

- Mióta állsz itt? –fordult nejéhez James.

- Elég régóta ahhoz, hogy rájöjjek, miről van szó.

- Ne haragudj.

- Ugyan. Tudtam, hogy neki elmondod –enyhült meg a boszorkány. Letette poharát a lépcsőre és férje ölébe ült.

Pár pillanatig hallgatagon üldögéltek mind a hárman, aztán az asszony megszólalt:

- Meséltem már, hogy Harry múltkor teljesen egyedül ette meg a püréjét? Kanállal!

- Tényleg? –bólogatott elismerően Sirius.

- És megint tanult egy újabb szót!

- Zseni ez a gyerek –állapította meg James. –Nem is csoda, volt kitől örökölnie.

Lily rögtön kapcsolt.

- Tudod James, eddig azon tűnődtem, mi fogott meg benned a legjobban –szurkálódott finoman. –Most már tudom. Az a végtelen szerénységed. 

- Köszönöm, drágaságom.

- Ugyan, nincs mit! –legyintett színpadiasan a nő.

- De tényleg! Mi lenne velem nélküled?

- Látod, látod? –fonta szorosabbra a karját Potter nyaka körül. –Ezért is kell tisztelned az asszonynépet! –oktatta.

- Én mindig is tiszteltem őket!

- Mint Mrs. Mallert?

- Természetesen! –a férfi felszegte a fejét, hogy egészen közelről nézhessen neje csillogó, zöld szemébe. –Nem láttad, hányszor akartuk áthívni őt, merő rokonszenvből? Nem tehetek róla, hogy neki csak távolról vagyunk érdekesek! –pillantása közben Lily ajkaira tévedt, majd lentebb húzta magához a boszorkányt, hogy megcsókolhassa.

A kert túlsó végében gyereksírás hangzott fel. Neville és Harry komolyabban összevitatkoztak a kis labdán, így most mindkét csöppség kitartóan markolászta a játékot. És hogy minél drámaibb legyen a dolog, hangosan nyafogtak.

Sirius szórakozottan figyelte, ahogy Peter és Hestia csitítgatni próbálják a babákat, majd miután Harry az anyja után nyöszörgött, Féregfark felvette és odahozta hozzájuk.

Lily fürgén felállt és eléjük sietett. Szigorúan megfogta porontya kezét és türelmesen magyarázni kezdte neki, hogy nem szabad egy labdán így veszekedni.  

Peter közben odaért Jamesékhez és egyből helyet is foglalt.

- Azért vesztek össze, mert Neville nem akarta odadobni Harrynek a labdát –tájékoztatta a két varázslót. –Pedig megegyeztünk, hogy mivel csak egy labda van, gurítgatni fogják egymásnak, hogy mindketten játszhassanak vele. Mondtam is Alice-nek, hogy ide két labda kellene, vagy alapból annyit kellett volna hozniuk, vagy pedig egyszerűen varázslunk nekik még egyet, hogy ne legyen vita. De ki hallgatott rám? Itt az eredménye…! 

James úgy tűnt, hallgatja a monológot, Black azonban kihasználta az alkalmat és körülnézett a kertben.  

A tűz mellett még mindig ültek egy páran, inkább csak melegedtek; mások a megterített asztal mellett álltak és beszélgetés közben falaltoztak. Alice Longbottom pedig az előbb sietett be a házba, karjába az álmosnak tűnő Nevillel. Remus pedig az előbb még Marlene-nel és a kislányával volt, most meg… ó, te jó ég… Emmelinnel beszélgetett.

- Mi a franc? –dünnyögte Sirius félhangosan.

- Parancsolsz? –fordult feléje Ágas, de a férfi addigra már felállt és a beszélgető pár felé sietett.  

Amikor odaért, felhangzott a nő csilingelő kacagása, majd mind a ketten Blackre meredtek. 

- Jaj de jó, hogy jössz! –mosolygott Remus. –Éppen rólad beszéltünk.

- Igazán?

- Emmeline most mesélte el, hogyan sikerült túlbonyolítanod a baby-sitterkedést.

- Aha –mondta Sirius cseppet sem barátságosan. –Na és miért jó, hogy jövök?

- Hát… öhm… –Lupin láthatóan zavarba jött párja modorától, úgyhogy Emmelin gyorsan ki is használta az alkalmat.

- Úgy látom, Frankék menni készülnek. Megyek elbúcsúzni –azzal furcsa pillantást vetett a magasabbik varázslóra, majd haját füle mögé simítva tovább ált. 

- Miért kellett szegényt elüldöznöd? –fortyant fel Remus. 

- Hogy micsoda? –Tapmancs épp inni készült az üvegéből, most azonban felháborodottan leengedte.

- Úgy van, ahogy mondom. Csak mert neked már egy hete valami bajod van és úgy veszem észre, nem tudod megoldani, mindenkin megpróbálod kitölteni a dühöd!

- Köszönöm az elemző diagnózist, gyógyító úr!

- Megállj! –Holdsáp a karjánál fogva visszahúzta a távozni készülő Sirius.

- Na, mi van?

- Veled, mi van, Sirius?! –emelte fel a hangját a szőkésbarna hajú varázsló.

- Velem? Kösz, hogy érdeklődsz, de semmi!

- Sirius!

- Igen, így hívnak!

- Te… te teljesen magadnál vagy? –képedt el Remus. –Mi a csuda ütött beléd? Mennyit ittál már?!

- Mi közöd hozzá?!

- Miért vagy ilyen velem? Utálatos… tartózkodó… Hétfő óta hozzám sem nyúltál! –suttogta elhalóan. –Pedig én azt hittem, kibékültünk! Mit csináltam?

- HAH! –kiáltott fel a férfi. –Semmit! Semmit sem csináltál!

- Akkor meg… Nem értem –rázta meg a fejét. –Történt valami?

- Ha-ha! Eltaláltad! –nevetett Black, de hangja cseppet sem volt vidám.

- M-mi? –halt el Lupin hangja. Pár másodpercig megütközve nézett barátjára, próbált olvasni a vonásaiból –hasztalan

Sirius kihasználta az alkalmat és az üveg egész tartalmát kiitta.

- Nem jó… túl gyenge –állapította meg ingerülten, azzal sarkon fordult és az asztalhoz ment. Remus összezavarodottan követte.

- Sirius? –próbálkozott.

De a férfi nem figyelt, csupán az üvegeket emelgette; próbálta a tűz halovány fényénél kibetűzni a feliratot. Végül megtalálta, amit keresett –és palackból jól meghúzta a lángnyelv-wiskyt. 

- Nnna! –biccentett elégedetten, miután hangos koppanással visszaállította a maradékoktól roskadozó asztalra az üveget. –Szóval –azzal megköszörülte a torkát. Az alkohol máris hatni kezdett, a varázsló bambán elmosolyodott, úgy monda ki: -Lefeküdtem valakivel. 

- Mit csináltál? –ráncolta össze a szemöldökét Lupin.

- Mondom, lefeküdtem valakivel. Nem is akárkivel: Emmelinnel. A hét elején, amikor áthívott, hogy szereljük össze a szekrénysorát, vagymit. Hú, Remus, látnod kellett volna, nem semmi az ágyban a csaj! –vigyorgott, immár eszelősen.

Holdsáp csak nyelt egyet és hitetlenkedve átölelte magát.

- Nem hiszem el –jelentette ki szárazon.

- Pedig nekem elhiheted, kisfarkasom. Minek szívassalak ilyenekkel? De hiszen gyönyörű, te is láthatod! …Csak még azt nem döntöttem el, melyikőtökkel jobb a szex. Mert ugye csak van különbség egy férfi és egy nő között. Férfival lenni… ennek megvannak a maga előnyei és a hátrányai is, ha érted, mire gondolok.  

- …Eleget hallottam –mondta Remus hűvösen. Arca érzelemmentes maradt, Sirius pedig már nem volt az alkoholtól és a dühtől olyan állapotban, hogy észrevehesse a borostyán színű szempárban a villámokat.

Lupin lehajtott fejjel ellépett mellőle, de alig tett meg néhány métert, a Longbottom házaspár közre fogta és mosolyogva kezet rázott vele. Sirius még mindig szaporán szedte a levegőt, egy fa árnyékából figyelte, ahogy Remus visszamosolyojgott, megcsókolta Alice-t és megsimította Neville szőke fürtös fejét. Aztán Franc vállára téve a kezét elindult kikísérni őket.

A lakásajtóhoz érve előreengedte őket, majd mielőtt ő is belépett volna a házba, még egyszer, utoljára visszapillantott a kertben cövekként álló Siriusra, aztán lassan lehunyta a szemét és behúzta maga mögött az ajtót.

*

- Olyan kellemes este van, nem igaz?

- Hüm?

- Csak azt mondtam, hogy szép esténk van! –mondta Hestia, hangjában némi nehezteléssel.

- Ja. Bocs –Black mélyet sóhajtva a földre hajította az elszívott cigarettát, majd rátaposott.

A boszorkány pislogva figyelte.

- Sirius? Ugye tudod, hogy a saját kertedbe szemeteltél?

- Igazán? –kérdezett vissza a férfi, nem is nagyon hallva a kérdést. 

A nő fújt egyet, aztán felhúzta az orrát és faképnél hagyta.

A varázsló pedig csak ácsorgott a fa tövében, süketen hallgatta az éjszaka csöndjébe kúszó dallamot, a szomszédék átkiabálását, hogy elmúlt tizenegy, azonnal halkítsák le a zenét; és vakon nézegette a felfordulást a kertjükben, amit persze nekik kell majd pálca nélkül eltakarítaniuk.

De hova tűnt mindenki?

Tapmancs lassan felocsúdott, -rögtön észrevette, hogy nagyon fázik egy szál pólóban-, és besietett a lakásba. Hunyorognia kellett a hirtelen támadt világosságtól. Belépett a nappaliba, ahol újabb papírpoharak és ételmaradékok halmaza fogadta. Néhányan kezet ráztak vele búcsúzóul és beszéltek hozzá, de minden olyan távoli volt. Mire felfoghatta volna a dolgot, a zajos vendégek nagy részét már el is nyelte a kandalló rostélya.

Hol van Remus?

Sirius körbefordult a szobában, de társát nem találta. Leült hát az egyik megüresedett fotelba és várt, maga sem tudta, mire.

Mit csináltam? Megmondtam neki. Tényleg megmondtam! És… és vajon most mit gondol? Miért nincs még itt? Beszélnünk kell! Ezt meg kell beszélni! Így nem maradhat!

Hevesen még egyszer körbefordult, de Remus most sem bukkant elő.

Alig egy negyed óra múlva aztán minden elcsendesedett. A kertben valaki lekapcsolta a világítást és a zenét, de a hűtő ajtaja folyamatosan nyitódott-csukódott. 

Sirius éjfekete haján megcsillant a feltámadt zöld színű lángok fénye, aztán egy kisebb koppanással kilépett a kandallóból Ágas.

- Kész, alszik! –mondta hangosan, a könyökét dörzsölgetve.

- Jól van! –szólalt meg Lily az ajtóból. –Csak ne hagyd sokáig magára!

Úgy tűnt, rajtuk kívül már mindenki hazament.

De mit kell ennyire kiabálni?!

- Sirius? Elmosogassak, vagy megcsináljátok majd ti?

- Öh… -beletelt egy kis időbe, míg a varázsló kapcsolt, hogy hozzá beszélnek. Reflexszerűen bólogatni kezdett. –Persze… Majd Remus megcsinálja…

- Na és nem tudod, most merre van? –sürgette Lily.

- Nem.

- Oké, -a nő nem zavartatta magát-, majd mondd meg neki, hogy a maradékokat betettem a hűtőbe, viszont a szemetes megtelt, azt majd ki kell vinnetek, és… ne olyan későn feküdjetek le, rendben? –szólt anyáskodóan.

- Hagyd, drágám, bízd csak rájuk a lefekvést –vigyorgott a gyenge poénon James, majd nagyot ásítva átkarolta nejét és a kandallóhoz kísérte. –Akkor elmentünk, Tapmancs!

Sirius intett nekik, hogy rendben van, s még egy halvány mosolyra is futotta.

Aztán tényleg néma csend ereszkedett a kis lakásra.

A férfi úgy érezte, hogy mindjárt leragadnak a szemei, pedig Remust még mindenképpen meg akarta várni. Felhúzta hát a lábát a fotelba és hátrahajtotta a fejét. A csillár körül pár lepke és egy bogárka keringett kitartóan; valahogy beszökhettek a nyitott ajtón keresztül.

Na, majd ha Remus visszajön, kitereljük őket.

Ez volt az utolsó gondolata, mígnem így, ültő helyében el nem bóbiskolt.

*

Hajnalban ébredt csak fel, akkor is arra, hogy iszonyatosan fáj a feje. Bosszúsan tovább fészkelődött a fekhelyén és próbált visszaaludni, de mindhiába. Akkor aztán letette talpát a földre és mivel a háta elgémberedett, nyöszörögve kinyújtózott.

Feltápászkodott, és a fürdőszobába indult, de alighogy felegyenesedett, kivette egy ember körvonalát a kanapén.

- Remus? –kérdezte tétován.

Az illető nem felelt, csak felhúzta török ülésbe a lábát és az ölébe hullajtotta a kezét. A mozdulatból Sirius felismerte párját, így visszaült a fotel karfájára.

- Dedalus itt hagyta a kalapját. Majd holnap átviszem neki.

Tapmancs elengedte a füle mellett a megjegyzést. Idegesen fészkelődni kezdett.

Hitelen nagyon is ébernek érezte magát.

- Remus… figyelj…

Holdsáp halkan kuncogni kezdett.

- Ugyan mire? Hogy még több részletet elmondj az együttlétetekről? Köszi, de ebből nem kérek.

- Csak hallgass meg, hagyj magyarázzam meg!

- Hallgassam? Ó, igen? Tudnál nekem olyat mondani, ami azt igazolja, hogy nem feküdtél le vele? –szelíden kérdezte mindezt, de kezei görcsösen szorították a keménykalapot. 

- Nem –felelte kelletlenül a férfi.

- Akkor attól tartok, kincsem, nem vagyok kíváncsi a mondanivalódra.

- Remus! –fakadt ki Black.

A varázsló azonban hallgatásba burkolózott. Sirius vett egy heves lélegzetet és letérdelt a kanapé elé.

- Figyelj… Nem úgy van, ahogy gondolod. Nincs semmiféle viszonyom vele! Csak… csak úgy megtörtént… egyszer! Azt sem tudom, miért csináltam!

Szeme egyre jobban szokta a sötétséget, de abban mégsem volt biztos, hogy Lupin rá néz-e vagy konokul maga elé mered.

- Mondj valamit!

Remus megnyalta ajkait, mielőtt szólásra nyitotta a száját.

- De hisz egyszerű. Férfi vagy és a férfiak nem bírnak… a farkukkal. Talán én is ezt tettem volna a helyedben. Hiszen te magad mondtad, hogy milyen jó bőr a csaj… Végül is én is ugyanolyan férfi vagyok, mint te –Sirius megkövülten meredt a társára. Remus sohasem beszélt még így.  –Tessék, mondd csak meg! Vágytál már egy nőre, nem? Vagy valaki provokált? Akkor szoktál még csinálni ilyeneket, hirtelen felindulásból. Nos, melyik az?

- Én nem… -hebegett Tapancs. –Nem… Piton sértegetett…

- NAGYSZERŰ! –kiáltott fel Remus.

Black kétségbeesett mozdulatot tett.

- Nem! Nem azért…!

- Nem? –villantotta rá a szemét Lupin. –Pedig már azt hittem, eltaláltam. Perselus esetleg rákérdezett, hogy hány nővel voltál idén együtt és mivel ő lekörözött, te bedühödtél.

- Nem! –tiltakozott Sirius. –Hallgass már meg, Merlin szakállára, ne kelljen hülyéségekre gondolnod! Most meg… hová mész?

Holdsáp felpattant a heverőről, megkerülte és felemelte a kandalló mellé készített kopottas bőröndöt.

- Azzal mi a szándékod? –kérdezte élesen Sirius, miközben feltápászkodott.

- Akkor megkérdezem tőled, hogy később ne hibáztassam magam érte: Sirius, egyetlen szerelmem, miért is csináltad?

- Én, öh… –a férfi gyorsan megrázta a fejét.

Tényleg, miért is? Hiszen Emmeline nagyon szép… talán megkívánta? Ha így is volt, ilyet mégsem mondhat valaki a párjának! Vagy Pipogyusz miatt? Nem tudom...

- Nem tudom –ismételte hangosan is. –Egyszerűen csak meg kellett tennem…

- Kellett? –kérdezett vissza szarkasztikusan a szőkésbarna hajú varázsló.  

- Ezt te nem értheted!

- Igazad van –mondta végül Lupin. –Nem is értem. És szerintem te sem. Mindenesetre –hajolt le a bőröndért-, nagyon szánalmas indokaid vannak. Legalább törted volna valami jó kifogáson azt az okos fejed, amire olyan büszke vagy.

- Az jobb lett volna neked? –kiáltott rá Sirius, amikor a másik férfi már a hop-porért nyúlt.

Egy ugrással ott termett és kikapta a kezéből a zsákot- ezzel maradásra kényszerítve őt. 

- Nem, nem lett volna jobb –felelte lassan Remus.

- Akkor… akkor tedd azt le és beszéljük meg… vagy valami… légy szíves!  Na, gyere, utána majd… Merlin! Remus! Azt sem tudom, hová akarsz menni innen?!  Gyere, kérlek szépen, gyere, ülj le ide…! –erőtlenül belekapaszkodott a varázsló talárjába, de az gyengéden lefejtette róla az ujjait.

- Tanuld már meg Sirius, hogy erőszakkal senkit sem kényszeríthetsz! –azzal behunyta a szemét. Egy pillanatra, mielőtt hoppanált volna, lehullott róla a pókerarc és a fájdalomtól eltorzult vonásait Tapmancs még órákkal, napokkal, sőt hónapokkal azután is maga elé tudta idézni.

***

Folytatása következik!

=(^.^)=