Szellemekkel álmodó

   Remus egy ideje már tudott róla, hogy belé van esve. Mégis, Sirius hívta fel rá először a figyelmét.

- Icipici Nymphadora bele van zúgva Remus Lupinba –kuncogott.

Nem volt egy kellemes hang. Nem volt kellemes látvány sem, ahogy Sirius ajkai széles vigyorba húzódtak, a szemei összeszűkültek és az orrcimpái kitágultak. Elkényeztetett gyermekre emlékeztetett, amint hirtelen felcsattant:

- Hát, nem fog téged megkapni!

Értelmetlen lett volna békítgetni Siriust, Remus tudta ezt nagyon jól, így nem is próbálta. Szavakkal biztosan nem, bár ajkaival Sirius férfiassága körül mulatságos lett volna.

Azkaban előtt, és azelőtt, hogy be lett volna zárva a Grimmauld tér 12-be, Sirius nem volt féltékeny. Rá sem volt soha, vagy ha mégis az lett volna, nem mutatta. A szabadság elvesztésével azonban akkora birtoklási vágya nőtt, amire Remus nem is számított.  

Akkoriban Remus csak nevetett ezen az ügyön. Tonks, az összes körülötte élő ember közül! Ő, amikor Remus iskolás kora óta nem feküdt le lánnyal. Pont ő, aki Harryhez korban sokkal közelebb állt, mint hozzá.  

De Tonks itt van. Mindig itt, s mindig nézi őt. Fárasztja a végtelen kitartásával, amíg végül Remus fejében elkezd motoszkálni az a gondolat, hogy talán sokkal egyszerűbb így.

Sokkal könnyebb egyszerűen csak beengedni őt, amikor beugrik, egyszerűbb megengedni neki, hogy vacsorát főzzön (vagy legalábbis megengedni, hogy megpróbálja, aztán a sarokról indiai kaját rendelni, amikor a konyhában már minden odaégett), egyszerűbb üldögélni vele evés után a kanapén, sört iszogatni és hallgatni a rádiót. Isten tudja, ez így tényleg egyszerűbb, kényelmesebb, mint elküldeni őt.

Griselda és Sam van műsoron, de ez egyszer Tonkst ugyanúgy nem érdekli a boszorkány és mugli szomszédja tragikus és szívszaggató története, mint Remust. Nyugtalanul fészkelődik, türelmetlenül dobol az ujjaival a sörösüvege nyakán, mire végre megszólal:

- Remus, én szeretlek téged –és a férfi csak pislogni tud. A lány hangja esedezőnek és kissé szánalmasnak tűnik és Remus gyűlöli magát azért, hogy mindezt belehallja.

Megdörzsöli a halántékát, aztán az állát, s közben résnyire nyitja a száját, mintha attól majd megindulnának a szavak. Nem teszik. Végül ismét felemeli a kezét és a padlót bámulva beletúr a hajába.

- Tudod, hogy holnapután elmegyek. A többi vérfarkas már…

- Pontosan ezért.

A lány Remus vállára teszi a kezét, aki ösztönösen összerándul és arrébb húzódik. Fel sem kell néznie, tudja, hogy ezzel megbántotta.

Az este úgy végződik, ahogy mindig szokott, szeretkeznek a kanapén (sohasem az ágyban), és végül Tonks –miután nyilvánvalóvá válik számára, hogy Remus ugyanúgy nem fogja megkérni, hogy maradjon, ahogy eddig sem tette-, kelletlenül, de dehoppanál.  

Remus felül, csigalassan felöltözödik és int egyet a pálcájával, mire a dohányzóasztalon maradt üres üvegek visszaröppennek a ládába, a vacsora maradéka pedig a hűtőbe. A rádió még mindig megy –az éjféli toplista összefoglaló, annak kell lennie-, a zene a férfit az iskolára, a nyárra és Siriusra emlékezteti. Sóhajtva lekapcsolja hát és mezítláb bemegy a fürdőszobába.

 Amikor Tonks öt perc múlva visszahoppanál, hamuszínű az arca.

- Tudod mit? Cseszd meg ezt az egészet!

Beront a hálószobába; Remus a fürdőszobatükörből látja, hogy a lány őrá mered. – Mi van benne, ami bennem nincs meg?

A férfi megfordul, de nem néz a szemébe.

- Nem erről van szó…

- De, pontosan erről van szó! –csattan fel Tonks. Néhány lépés, és máris szemtől-szemben állnak egymással, a lány megragadja a pulóverét. Remus látja a könnyeket a szemében, olyan közel vannak egymáshoz; de mivel a mosdókagyló a hátának nyomódik, csapdába esett, nincs menekvés.

A lány egyik kezével még mindig a pulóvert markolva a zsebébe nyúl és előhúzza a pálcáját. Alig hallhatóan motyogja, hogy „Evanesco”, mire a ruhái eltűnnek. A varázspálca koppanva esik a csempe padlóra. Tonks kipislog két könnycseppet, majd fájdalmas arcot vág, miközben koncentrálni kezd.

- Mit…?

De Remus kérdés nélkül is tudja már. A gyomra izgatottan megrándul, a mellkasa összeszűkül; Tonks a szeme előtt vált alakot. Valahogy egyszerre történik csigalassan és egy szempillantás alatt. A lány sokkal magasabb, szélesebb lesz, a mellkasa lapos, az ujjai hosszúvá és tompává válnak. Lepillant Remusra Sirius arcával és Sirius hangján megkérdi:

- Ezt akarod?

Igen.

- Nem –a férfi megragadja a csuklóját –Sirius vékony csuklóját. –Ne… –de Sirius –Tonks-, előrehajol, s ajkait durván Remuséra nyomja. Sirius ajkai, de Tonks íze. Indiai étel és olcsó sör, nyoma sincs a cigaretta utóízének.

A lány hozzásimul, keményedő kívánalmához, ami most kényelmetlenül feszül a farmerja alatt. Tonks szabad keze ügyetlenül tapogatózik kettejük között. Ha nem szeretkeztek volna egy órája, Remus úgy érzi, ettől azonnal elélvezne. Így a kezei között jut el a csúcsra, Sirius nevét suttogva; közben csak homályosan tudatosul benne az a tény, hogy a lábának nyomódott pénisz még csak nem is kemény.

- Most már boldog vagy? –kérdezi Sirius. Tonks.

Remus szíve vadul kalapál; a feje lüktet.

- Mondtam, hogy én nem vagyok elég jó neked –ez az egyetlen válasz, amit adni tud.

Másodpercek múlva Tonks ismét önmaga. A pálcájáért nyúlt, megsuhintja és újra rajta vannak a ruhái. Remegő kézzel nyúl bele a zsebébe, kihúz pár mugli pénzérmét és összeszámolja.

- Az minek?

- Nem… –csuklott el a hangja. –Nem tudnék most hoppanálni.

Amikor elmegy, Remus kabátja van rajta. Megígéri, hogy holnap még beugrik a chip shopba vásárolni.

A férfi még jó sokáig áll a bejárati ajtóban arra a pontra meredve, ahol a lány eltűnt a szeme elől. Végül sóhajt, bezárja maga mögött az ajtót és visszamegy a fürdőszobába megmosni a fogát.

Vége