Hűvös ébredés

    Sirius a hátán feküdt és próbált nyugton maradni. Nem akarta  zavarni párját, aki –így tél elejére-, eléggé meghűlt. Szegény előző éjszaka sem tudott rendesen aludni. A légzése most, reggelre se javult semmit, még mindig rendszertelen és meglehetősen hangos volt. A fekete hajú férfi már vagy tíz egész perce hallgatta.

Ilyenkor, reggelente szokásává vált, hogy miután felébred, rögtön Remushoz bújik és cirógatni kezdi az arcát. Ezt a kis hajnali előjátékot azonban gátolta most az a tény, hogy barátja a takaró alatt gubbasztott.    

   Utál a paplan alatt aludni –gondolta Sirius szemöldök ráncolva. De aztán eszébe jutott a saját náthája és a vele járó kellemes dolgok: bedugult orr, fájó fej, gyulladt, kaparó torok. Ó, szegény! A férfi most már együtt érzően simogatta Lupin szőkésbarna feje búbját –ennyi látszott csak belőle.

   Nos, akkor ennyit a reggeli szexről.

Sajnálatos módon, Tapmancs bizonyos testrészeinek szándékukban állt követni a szokásos rituálét és erre –pár perc múlva-, elég határozottan célozni is kezdtek.

- A francba! –mordult fel Black. Mindkét kezével férfiasságához kapott, de ezzel nem sokat ért el.   

Halvány reménysugárral a szemében Lupinra pillantott, aki, mint egy batyu, összegömbölyödve aludt mellette, s nem adta jelét annak, hogy mostanában felébredne.

   Oké, meg tudom egyedül is oldani –gondolta magában. –Rosszabbat is elviseltem. Például… Egy hatalmas, jéghideg előcsarnokban tölteni a szilvesztert, tele elkényeztetett, barátságtalan rokonokkal… Hú, az rémes volt. Vagy egy vakmerő seprűs manőver közben eltörni a karját…

Remus hangosan köhögni kezdett. A végén pedig mintha nyöszörgést is hallatott volna. Sirius épp szólásra nyitotta a száját, amikor kinyúlt egy fehér kéz a takarógombóc alól, tapogatózni kezdett az éjjeliszekrényen, félresöpört jó pár használt papír zsebkendőt, végül rákulcsolódtak az ujjai a gyógyszerére majd visszahúzódott a paplan alá. Fél percig még szipogott, aztán újra elcsendesedett.

Sirius lenézett magára és felsóhajtott. Egyre sürgősebb lett volna orvosolnia a problémáját és Remus nyilvánvalóan nem tudott most asszisztálni. Úgy döntött hát, a saját kezébe veszi az ügyet.  Habár régóta nem gyakorolta –mivel nem volt rá szükség-, de ez most vészhelyzet volt. De hogy a pokolba sétálok ki a szobából ezzel!?    

Így hát megpróbált inkább csöndben maradni, és mozgatni kezdte a kezét. Fel és le. Fel és le. Először teljes tenyérrel, aztán csak az ujjbegyekkel. Végül is kellemes volt –a légzése kicsit felgyorsult-, de valami mégis hiányzott.

Fel és le, aztán körbe. Fel és le…

   Ebben nincs túl sok poén –töprengett egy kis idő múlva. Elég egyhangú.

Felrémlett neki, hogy fiatalabb korában sokat csinálták ezt mindannyian. Nos, ha érzelmileg nem is, legalább fizikailag kielégítő volt.

Aztán eszébe jutott a fiatal Holdsáp, aki ebben az egész témában olyan szégyenlős volt, de aki aztán hamar beletanult, és egyre magabiztosabb és kíváncsibb lett. –Sirius idétlenül elvigyorodott. –Minden éjjel és minden reggel, amióta ők ketten egy pár; oh, minket minden bizonnyal egymásnak teremtettek.

A keze tovább mozgott, miközben Remusra gondolt. Olyan gyönyörű volt. Mindig gyönyörű volt, a puha, sápadt fényű bőrével, azokkal a kecses ujjakkal, a szinte méznek tetsző, világosbarna szemeivel és a visszafojtott hangokkal, amiket olyankor kiadott...  

   Sirius megpróbálta visszafojtani a zihálását. Most már bármelyik pillanatban…

   Ó, igen.

   Bármelyik pillanatban…

   Bármelyik pillanatban.

   Ez.

   Így.

   Nem.

   Működik.

A férfi nyöszörögni kezdett.

   Meddig tart még? Ilyenkorra már régen el kellett volna…

Torokköszörülés.

Sirius oldalra pislantott. Egy szőkésbarna üstök bukkant fel a takaró alól. Lupin arca zavart tükrözött. Black elvigyorodott, elvette a kezét és összekulcsolta a hasán.

Párja kinyitotta a száját, de úgy tűnt, elment a hangja. Viszont Tapmancs –a rosszalló tekintetéből-, szavak nélkül is rájött a kérdésre.   

- Hogy mit csinálok? Megpróbálok túllenni ezen itt.

Követte Lupin tekintetét; s bár a paplan eltakarta, minden világos volt. Oké, ez tök égés –gondolta magában.

- De nem olyan jó, mintha te csinálnád –tette hozzá.

Remus szelíden rámosolygott.

- Feltételezem, nincs kedved…? –Black hevesen megrázta a fejét. –Nem, nem hiszem.

Társa sajnálkozva megcsóválta a fejét.

- Semmi gond. Tudom, hogy hulla fáradt vagy.

Bólintás.

- Teljesen megértem, hogy nincs kedved semmi fárasztó dologhoz. 

Remus nehézkesen nyelt egyet, majd visszafeküdt. Hosszan egymásra meredtek.

   Uh, ez egyre jobban fáj.

Mintha csak olvasott volna a fejében, Holdsáp odabújt Siriushoz és a kezét a paplan alatt a mellkasára tette. A férfi felsóhajtott, ahogy azok az ujjak lentebb csusszantak és rákulcsolódtak kívánalmára.

- Kérlek –suttogta neki.

Remus válaszul megpuszilta a vállát. Mozgatni kezdte a kezét, határozott, ismerős mozdulattal. Csak akkor állt meg egy pillanatra, amikor Sirius helyet változtatott és rátette tenyerét a kézfejére, hogy irányítsa. 

   Ez már egyáltalán nem egyhangú.

A fekete hajú varázsló fejét hátravetve hangosan felnyögött. Ó, ez akármeddig eltarthatna...! Sajnos nem tartott; elég rövid időn belül eljutott a csúcsra, aztán már csak azt várta, hogy visszanyerje a lélegzetét.

Megint megcsókolták a vállát. Black végre kinyitotta a szemét és barátjára nézett. Az mosolygott, kimerült szemei pedig azt üzenték–

- Én is szeretlek téged –válaszolta Sirius. Fölé hajolt, hogy megcsókolja, de a férfi elfordította az arcát. – Hidd el, nem érdekel, hogy elkaphatom tőled!

Fejrázás.

- Oh, ne gyötörj így engem! –panaszkodott színpadiasan.

Lupin hirtelen a takaró alá bukott és erősen köhögni kezdett.

- Jól vagy? –kérdezte Sirius, miközben a hátát veregette.

Párja szenvedő arccal pillantott rá.

- Csinálok neked teát –ajánlotta Tapmancs. –És nem varázslattal. Most kézzel készítettre van szükséged. És teszek bele jó sok mézet és citromot, jó lesz? 

Lupin hálásan bólintott, aztán kitakarózott.

- Hé, várj csak egy percet! –szólt rá. –Mégis mit csinálsz? Nem mehetsz sehova!

A párja a fürdőszoba ajtóra mutatott és belebújt a papucsába.

- Rendben. De vedd fel a talárod! És tessék, vedd magadra a pulóvered is! És ezt is! –Sirius a torka köré tekerte a sálját, és gyengéden megölelte. 

Aztán mindenki ment a saját dolgára.

Mire Sirius végzett a teafőzéssel, Remust már az ágyban találta. Leült mellé a matrac szélére és megkeverte a bögrét.

- Holdsáp!

A varázsló felnézett; szemei megcsillantak, amint meglátta a forrón gőzölgő italt. Nagyot kortyolt belőle.

Tapmancs a maradék teát letette az éjjeliszekrényre. Majd felállt, gondosan kisimítgatta a lepedőt, aztán elkezdte összeszedni a kellékeit a zuhanyhoz. Amikor visszafordult az ágyhoz, észrevette, hogy barátja mindvégig őt nézte. Rámeredt ő is.  

- Tudod, hogy gyönyörű szép vagy? –kérdezte végül.

Remus pislogott párat, nehézkesen nyelt egy nagyot, aztán a falon lógó tükör felé biccentett a fejével.

- Mi van vele?

Még egy biccentés –utasításként. 

Black odament és megszemlélte a tükörképét. Rövid, fekete haja kócosan meredt égnek, arcát sötét borosta takarta. Láttam már jobb napokat is. De a zuhany jót fog tenni. Visszalépett az ágyhoz és rámosolygott a szerelmére.

Holdsáp óvatosan megköszörülte a torkát.

- Gyönyörű szép –suttogta.

***