| Slash : Az első hó (PG-13) |
Az első hó (PG-13)
2006.06.23. 22:36
 Régóta őrlődött bennem a sztori, sehogy se tudtam befejezni, csak most, stresszmentes otthoni közegben. o_o Adok SUMMARY-t is: „Csak annak lehet vége, aminek volt kezdete is, Sirius”
Írta: Rinoa
Penna: 2005.12.23.,26. és 2006.06.21.
Figyelmeztetés: Szükségszerűen felhívom a figyelmet, hogy a mű slash.
Megjegyzés: Egen.. Már egy fél éve elkezdtem, de mivel akkoriban eléggé zaklatott állapotban voltam, nem tudtam rendesen befejezni. Azóta már megnyugodtam.
És az első fele szerintem már egészen hasonlít egy normális Tekergős fanfichez, oder? ^.^
Osztályozás: PG-13
Az első hó
- Borsbogyó!
Sirius futás közben kiáltott oda a Kövér Dáma portréjának, és mire csúszva lefékezett előtte, a festmény már fel is lendült. Átmászott a résen a klubhelyiségbe és kapkodva körülnézett. Aztán elégedetten elmosolyodott, s megindult a kandalló felé. Útközben megkocogtatta Féregfark vállát, aki –felocsúdva a tanulásból-, bambán körülforgatta a fejét, majd, miután nem sikerült rájönnie, ki zavarta meg, visszatért leckéjéhez.
- Helló, Holdsáp! –köszönt vidáman Sirius.
Remus felpillantott a fotelból. Végigmérte a falnak támaszkodó barátját, és gyanakodva oldalra döntötte a fejét.
- Mit tehetek érted?
Tapmancs igyekezett elfojtani hirtelen kikívánkozó nevetését, így először inkább a Lupin kezében pihenő könyvet próbálta elvenni. Remus reflexszerűen megmarkolta és nem engedte el.
- Gyere velem egy kicsit! –indítványozta a fekete hajú fiú és húzni kezdte a könyvet.
- Hová? –tudakolta Remus, továbbra is a kötetét markolva.
- Csak gyere! Két perc, ígérem!
- Hová? –ismételte a sápadt fiú.
- Csak ide… ki… a klubhelyiségből! –azzal újra megrántotta a könyvet, ezúttal sokkal erősebben.
- Minek? –emelte fel a hangját Lupin. –Este kilenc van! Nincs már kint semmi! –makacskodott.
- De! Mutatni akarok… Jaj, add már ezt ide!
- Sirius, hagyd abba! Ne ráncigáld…!
A következő pillanatban hirtelen, mintegy vezényszóra, mindketten oldalra sandítottak. A közelükben jó néhány griffendéles felvont szemöldökkel bámulta őket.
- Oké –morogta Black és kiegyenesedett. –Akkor hagyjuk.
Remus először ellenőrizte, hogy szeretett könyvének nem esett-e baja, aztán becsukta és félretette.
- Mit szerettél volna mutatni? –sóhajtott, miután felállt.
Sirius a következő pillanatban már eszelősen vigyorgott..
- Csak gyere! –intett, azzal elindult a portrélyuk felé.
Kikászálódtak a résen és körülnéztek. A folyosón –lévén már kijárási tilalom volt-, egy lélek sem járt. Sirius előhúzott a farzsebéből egy pergament és belepillantott.
- A tanárok csak negyed óra múlva kezdenek őrjáratozni. Addigra simán visszaérünk –szólt, azzal Holdsáp csuklója után kapott, majd ujjait a pulóver ujjára csúsztatta és finoman meghúzta.
Elindultak hát a folyosón, ügyelve arra, hogy a lehető legkevesebb zajt csapják. Sirius menet közben is a pergamenlapot böngészte; Remus összeráncolt szemöldökkel követte őt.
- Remélem, nem megint Piton után akarsz leskelődni... Mert még egyszer nem tudjuk kimagyarázni magunkat, mit keresünk hajnalban a mardekárosok klubhelyisége előtt három vödör nyálkás meztelen csigával és néhány brokkolival.
- Persze, hogy nem –dünnyögte Sirius. –Abból Ágast sem hagynám ki.
Egy ideig néma csendben baktattak tovább, aztán a fiú hozzátette:
- És különben is. A terv briliáns lett volna!
- Persze –húzta el a száját a szőkésbarna hajú fiú. –Csakhogy a csigák nem esznek brokkolit.
- Miért nem? –torpant meg hirtelen Black. Remus majdnem neki is ment. –Hisz a csiga növényevő!
- De nem adhatsz nekik brokkolit.
- Részletkérdés –vont vállat némi töprengés után Sirius, aztán továbbment. Legközelebb már csak akkor szólalt meg újra, amikor elérték a bejárati csarnokba vezető márványlépcsőt. Miután megbizonyosodtak róla, hogy senki nincs a közelben, Sirius intett Lupinnak, aztán előreszaladt.
Remus megilletődötten követte. A fejében már átfutott számos feltevés a kis túra pontos célját illetően, végül aztán feladta a találgatásokat.
A fekete hajú fiú résnyire nyitotta a tölgyfa ajtót, majd a keskeny ajtónyíláson átpréselte magát és bevárta Holdsápot.
Miután az alacsonyabbik fiú behúzta maga mögött a hatalmas ajtót, Sirius szélesen elmosolyodott és szétnézett a tájon.
Lupin arcára ráfagyott a bizonytalan csodálkozás kifejezése, miközben követte Tapmancs példáját és ő is körülnézett a birtokon.
Nem látott semmi különlegeset: tél lévén a Nap már réges-rég lement, tehát alig pár méterre láttak csak élesen; minden más beleveszett a koromfekete éjszakába. Na jó, a távolban Roxmorts falu ablakai még világítottak. De Sirius tényleg ezt akarta olyan nagyon megmutatni neki? Ráadásul nagyon hideg is van!
- Na? –sürgette Sirius.
Remus összébb húzta magán a talárját és dideregve barátja felé fordult.
- Pontosan mit is kellene látnom? –kérdezte végül. Nem akart tovább feleslegesen fagyoskodni.
- Hát… a hó. Esik!
Nos… valóban.
Most, hogy Lupin felfelé tekintett, a kastély ablakain kiszűrődő fény megvilágította a fejük felett lustán szállingózó pelyheket.
- Már láttam ilyet –mondta végül fáradtan. Hirtelen csak arra tudott gondolni, hogy ha lebuknak, akkor azért, mert megnézték, hogyan esik a hó. Ezt az ablakból is megmutathatta volna! Nem, ennek semmi értelme…
- De… de ez az első ezen a télen! –Sirius olyan csalódottnak tűnt, hogy Lupin komolyan kezdett nyugtalankodni.
- Mégis, mit vársz tőlem? –grimaszolt fájdalmasan.
Black egyik lábáról a másikra állt, közben zavartan beletúrt a hajába.
Zavartan… Mikor volt Sirius valaha is zavarban? Utoljára akkor, amikor két éve, harmadikban megkérdezte a hollóhátas Katherinat a nagyteremben, lemenne-e vele Roxmortsba. Remus jól emlékezett rá, ahogyan a fiú a pirítósa maradékára meredve tette fel a nagy kérdést. Azóta persze már jobb taktikát dolgozott ki az udvarlásra, de akkor is, mit idétlenkedik most itt?!
Egy hangosabb sóhajtás közvetlen közelről jelezte, hogy Black mögötte áll. Remus érezte a lélegzetét is a tarkóján. Fél másodperccel később megindultak Sirius karjai és kissé bizonytalan mozdulattal, de rákulcsolódtak Holdsáp derekára.
A fiú megdermedt.
- Mondjuk… nézhetjük egy kicsit –suttogta Sirius a fülébe.
Lupin nyelt egyet. Megpróbálta megmozdítani a kezét, de nem sikerült. Fázni sem fázott már, épp ellenkezőleg; s a bőre is bizseregni kezdett ott, ahol a másik fiú finoman magához vonva tartotta. Egy pillanatra lehunyta a szemét.
Aztán eszébe jutott, hogy hol, kivel van. És hogy miért. Kettesben nézegetni a hóesést. Az ember ilyet akkor csinál, ha egy lányt le akar venni a lábáról.
Így van!
A felismerés hideg vizes lepedőként érte Remust.
- Eressz! –mondta nyomatékosan és sietve elhúzódott tőle.
Mérgesen –és immár rákvörösen-, távolabb lökte magától, majd mindenfajta magyarázkodás nélkül sarkon fordult és visszament a kastélyba.
Sirius meghökkenve követte. Meg kellett gyorsítania lépteit, ha nem akart nagyon lemaradni a társától. Időnként belepillantott a térképbe, hogy ellenőrizze, nem jár-e a közelben tanár, de szerencséjük volt.
Lupin fürgén átmászott a portrélyukon és egyenesen megcélozta a fiúk hálókörletébe vezető csigalépcsőt.
A fekete hajú fiú viszont megállt a klubhelyiség közepén és csak meredt utána.
Mi a francot szúrhattam el?
*
Amikor vagy két óra múlva felmerészkedett, Remust ott találta az üres, sötét hálókörletben, bebújva a takarója alá. A függönyök nem voltak elhúzva, így Sirius tudta, hogy még nem feküdt le aludni. Mégsem gyújtott gyertyát, úgy botorkált oda barátja ágyához.
Csigalassan felmászott a matracra.
- Holdsáp? –szólongatta. Semmi válasz.
Black hezitált egy kicsit, aztán felemelte a kezét és végigsimított Lupin haján. Az ágy megnyikordult, Remus a hátára fordult; Sirius pedig úgy rántotta vissza a kezét, mintha forró vasat tapintott volna.
Percekig csak meredtek egymásra; Remusnak még a lélegzetvételét sem lehetett hallani, de a szeme élénken csillogott.
Végül mégsem bírta tovább:
- Most mi van?
- Mi lenne? –kérdezett vissza kissé rekedten a másik.
- Miért… –kezdte Sirius, de aztán elharapta a mondatot. Nem akarta megkérdezni, hogy mit csinálhatott rosszul, mert nyílván valóan semmit. Ezt, ez egyszer ő is tudta. Úgyhogy csak várt.
Lupin egy darabig még nézte, aztán nagy nehezen felült. Hümmögött egyet és többször is kinyitotta a száját, mintha mondani próbálna valamit, de egy árva hang sem jött ki a torkán.
Sirius a lepedő sarkát piszkálgatta. Csinálni kell valamit, különben reggelig itt ülünk. Pillantása Remus ajkaira tévedt; végül azt az nemrég felfedezett megoldást választotta, amit már több mint két hónapja használt, ha éppen veszekedtek valamin: odahajolt hozzá és megcsókolta.
Ettől aztán nem oldódtak meg a problémáik, de mindannyiszor abbahagyták a kiabálást. Utána eleinte mindketten sietve távoztak az ellenkező irányba, de az utolsó hetekben már ez a szokás is megváltozott. Ha senki nem zavarta meg őket, képesek voltak fél órákig csókolózni.
Mint most.
Sirius halkan felsóhajtott, és eldöntötte Remust a matracon. Óvatosan melléfeküdt s tenyerét ösztönösen a másik mellkasára csúsztatta. Néhány hosszabb tincse útban volt, Lupin felemelte hát a kezét és kisimította őket az arcából. Aztán a mozdulatot folytatva karjait Black válla köré fonta.
Sirius halkan nyögött egyet és végigsimított Remus karján, majd az oldalán és átkarolta a derekát.
Holdsáp elhalóan nyöszörögni kezdett, de ez most nem olyan hang volt, mint a korábbiak; Sirius nyomban hátrébb is húzódott.
- Remus, mi…?
- Hagyj, hagyj! –rázta a fejét a fiú és gyorsan felült. Megtámasztotta a homlokát a kezével és lecsukta a szemeit.
A fekete hajú fiú törökülésbe tornázta magát és társához hajolt.
- Öhm… Holdsáp? –-próbálkozott. –Remus?
- Hagyj inkább, jó?
- De… de hát. Csak most… nem értem. Mi ütött hirtelen beléd? –és mivel nem kapott feletet, kis szünet után folytatta: –Ha valami nem tetszik, akkor mondd meg, mert azt hiszem, magamtól nem fogok rájönni… –Black töprengett egy kicsit. –Azt hiszem, nem csináltam most semmi különöset… semmi mást, mint szoktam. Csak amit eddig a lányokkal is. Min’ tudtál…
- Pontosan –dünnyögte Remus.
- Hogy? Mi? –zökkent ki a fiú. –Mire mondtad, hogy ponto…
- Sirius! –nézett rá Lupin jelentőségteljesen. –Én nem egy lány vagyok!
- Öö… ezt… tudom –felelte csodálkozva. –És?
- És ne kezelj engem annak, rendben?! –mondta Remus ingerülten.
- Hogy mi?! –csattant fel a fekete hajú fiú. –Mi a csudáról beszélsz?
Lupin ökölbe szorította a kezét.
- Ó, legalább ne tagadd le!
- Fogalmam sincs, miről beszélsz!
- Arról, hogy…! Akármikorról! Amikor… –halkította le a hangját. –Amikor elkezdesz ölelgetni, vagy csak hozzámérsz, én…
- Hahh! Szóval akkor az a baj, ha kedves próbálok lenni?
- Nem egészen, csak… de hülyén hangzik… csak ha már csinálod, csináld másképp –suttogta Lupin.
- Én csak egyféleképp tudom „csinálni!” –vágta rá Sirius. –És különben is, mit akartál az előbbivel mondani? Ne csináljam, vagy mi?
Remus elhallgatott.
- Rendben. Megértettem! –harsogta a fiú.
- Merlin szakálla! –nyitott James rájuk. –Azt hittem, ma délelőtt már kiordítoztátok magatokat az átváltozástan házin, de úgy látom, még bőven maradt energiátok. Már a lépcső aljából is lehet hallani, hogy áll a bál… Na jó –legyintett, miközben felnyalábolta a pizsamáját. –Mentem fürdeni.
Csak pár pillanatig volt csend a helyiségben, aztán a folyosóról cipőkopogás hallatszott, és a következő pillanatban benyitott Peter.
- Végeztem a rúnákkal! –újságolta örömmel, majd szétnézett. –Sirius? Miért ülsz Remus ágyán?
A fiú nem válaszolt neki, csak négykézlábra állt és még odasúgta Lupinnak, hogy csak ő hallja:
- Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Azt sem tudom, hogy mi most járunk-e vagy mit csinálunk –azzal bosszúsan lekászálódott az ágyáról és követte Ágast a mosdóba.
*
Siriusnak régen volt olyan vacak hete, mint ez a mostani. Talán a legjobb esélye a múlt tanév végének lett volna –közel ugyanolyan minősítésre-, amikor két hét fél éjszakás büntetőmunkát vívott ki magának a gyengélkedőn, gyomorrontásos járvány idején.
De akkor legalább Jamessel együtt szidhatták az asztrológia professzort, aki elkapta őt, amint seprűn köröz a lányok hálókörleteinek ablakai előtt.
Most viszont egyedül maradt a problémájával, amit –csak hogy pontosak legyünk-, nem is tudott igazából megfogalmazni. Már hogy mi is a probléma. Naphosszat törte a fejét, sikertelenül. A barátai előtt pedig normálisan kellett viselkednie, ráadásul arra is ügyelnie kellett, hogy Remussal még véletlenül se maradjon sehol kettesben. Úgy vélte, ha ez bekövetkezne, a szőkésbarna hajú fiú mindenképpen beszélni szeretne vele a dologról, vagy, ami még rosszabb, pár tömör mondatban megkérné őt, Siriust, hogy inkább hagyják az egészet és felejtsék el ezt az utolsó két gubancos hónapot.
Ezt pedig ő nem akarta!
Akárhányszor futott már neki az elképzelt jelenetnek a fiú, mindig ugyanoda lyukadt ki: Ő nem akarja ezt elfelejteni. De hogy miért? Képtelen volt normálisan megfogalmazni. És normális indokok nélkül botorság lenne Remus elé állni.
Nem mintha ő annyira elé akarna állni… bármikor is a közeljövőben… Jó ez így, nem?
- Elég nyúzottan festesz.
- Kösz.
James kuncogott.
- De tényleg. Mint amikor az ember éjszakánként rosszul alszik. Nő van a dologban?
Remus villája csörömpölve hullott a padlóra. A fiú lehajolt érte, gépiesen ellenőrizte, hogy nem esett-e semmi baja, aztán visszatette a szalvétájára. Pár pillanatig még feszengett, úgy tűnt, mintha saját magával hadakozna, aztán inkább felállt a reggeliző asztal mellől és elsietett.
Sirius mindezt a szeme sarkából látta, közben a saját omlettjét turkálgatta.
- Úgy is mondhatjuk –dünnyögte végül.
- Hahh! Tudtam! –élénkült fel Ágas. – És szabad tudnom a hölgy nevét?
- Honnan vagy olyan biztos benne, hogy nő?
- Öh… –hökkent meg egy pillanatra a fiú. –Legalább a humorod a régi. Tehát akkor: lesz oly kegyes és megosztja velem az udvarlója nevét?
Black elhúzta a száját.
- Egyenlőre nem lényeges. Valószínű, hogy az egészből nem lesz semmi.
- Barátom, ez egy Tekergőhöz egyáltalán nem illő szólás volt! –csóválta a fejét Potter. –Olyan nincs, amit mi nem érhetünk el!
- Akkor mi a helyzet Evans-szel?
- Hát öö… –köszörülte meg a torkát a szemüveges fiú. –Az ügy még koránt sincs lezárva –felelte kitérően.
Sirius elmosolyodott, James viszont kihúzta magát a padon, hogy jobban láthassa a reggelihez érkezőket. Lily vörös üstökét könnyedén kiszúrta; a lány –tőlük tíz helynyire-, abban a pillanatban ült le az asztalhoz.
- Hé, Evans! –kiáltott oda egy mosoly kíséretében. –Este elmarad a kviddics edzésem. Eljöhetnél velem randizni!
- Felejts el, Potter! –szólt vissza csöppet sem barátságosan a leányzó, aztán tüntetően elfordult a fiúk irányából.
- Látod? –nézett Ágas nagy komolyan Siriusra. –Már puhítom.
- Ja –ciccegett Tapmancs. – Ha ezt annak lehet nevezni.
Ágas jóízűen felkacagott.
- Azért egy próbát megért, nem? –azzal a merőkanálért nyúlt, hogy szedjen magának még egy kis kását.
- De… –morogta maga elé Black –Egyet igen.
*
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
