Fagyöngy

  Sirius már megint bámulja...

Ha nem hagyja abba most rögtön –gondolta Remus-, azt hiszem, tényleg begurulok.

Hirtelen felkapta a fejét a bűbájtan könyvéből –remélve, hogy tetten érheti a bűnöst-, de Tapmancs már ártatlanul olvasgatta a saját kötetét. De akkor is volt valami diadalmas villanás a szürke szemekben!

Remus bosszúsan letépte egy pergamen sarkát, ráfirkált valamit és odalökte társa elé.

Ne bámulj már!

Sirius megfogta a hetykén bal füle mögé tűzött pennáját és ezt írta vissza: 

Tapmancs úr szívélyesen arra kéri Holdsáp urat, hogy ne zavarja elfoglalt tanulása közben.

Ha nem fejezed ezt be –fenyegetőzött Remus-, ordítani fogok, és ha emiatt kizárnak minket a könyvtárból, az csakis a te hibád lesz! És mióta kell neked egyáltalán tanulni?

Black összeráncolta a szemöldökét.

Tapmancs úr úgy gondolja, Holdsáp barátja túl sokat képzelődik.

Gondolkozott egy pillanatig, aztán tovább írt:

Emiatt aztán bekerülsz majd a Szent Mungóba egy csinos kis szobába. De nyugi, majd meglátogatlak!

Lupin felhorkantott. Idegesen összeszedte a jegyzeteit, betette a könyvébe, rávágta a borítót és méltóságteljesen kisétált a könyvtárból.

Sirius elvigyorodott. Fürgén összeszedte a papírjait és barátja után eredt.

~ ~ ~

A baj az Siriussal –gondolta Remus-, hogy túlságosan jól néz ki és ezt tudja is magáról. Ettől persze öntelt és gőgös lett.

Lopva barátja felé pillantott.

A fekete hajú fiú kényelmesen terpeszkedett a griffendéles klubhelyiség egyik piros foteljében s a lábát lóbálta. Szeme csukva volt, ahogy ráérősen szopogatott egy cukorpennát.

Remus újra és újra látni vélt egy rózsaszín nyelvet, amivel lassan végignyalta a cukorpenna élét, édes nektárt juttatva a szájába. –Teljesen elfeledkezett arról, hogy csak lopott pillantásokat engedett meg magának.

Aztán a cukorpenna olvadni kezdett és ragacsos cseppekben lefolyt Sirius tenyerére. A varázsló nem zavartatta magát, –még mindig lehunyt szemmel- bal kezébe vette az édességet és elkezdte lenyalni a cukrot a jobbjáról. A mozdulat közepén aztán megállt és kinyitotta a szemét. Egyenesen rámeredt az őt félig tátott szájjal figyelő Remusra. 

- Kérsz? – kérdezte Sirius ártatlanul.

Holdsáp furcsa nyikkanást hallatott. Becsapta a könyvét, felnyalábolta félig kész bűbájtan fogalmazását és elsietett a biztonságot nyújtó hálókörlet felé. Köszönet Merlinnek a bő iskolai talárokért –gondolta zaklatottan. 

Black mozdulatlanul figyelte, hogy barátja felcaplat a lépcsőn. Szája gonosz kis mosolyra görbült, miközben lenyalogatta a maradék cukrot a tenyeréről.

~ ~ ~

Remus ledobta magát baldachinos ágyára és összerántotta maga körül a függönyöket. Leráncigálta magáról a talárját és rádobta az ágy végében heverő bűbájtan dolgozatára.

Nem fogom ezt kibírni az egész karácsonyi szünet alatt! –gondolta kétségbeesetten. –Direkt kínoz engem! Mi a pokolnak nem tud elmenni Jamessel síelni, ahogy eltervezték? 

Hátradőlt az ágyán és kigombolta a nadrágját. Keze rákulcsolódott immár kőkemény férfiasságára és mozgatni kezdte a tenyerét rajta, miközben felrémlett előtte a kép: Sirius, ahogy a cukrot nyalja az ujjairól.

Lupin halkan felnyögött.

Éjfekete tincsek hullanak a csukott szemhéjak elé… Az a rózsaszín nyelv csigalassan végigfut a cukorpenna széle mentén… A penna teteje eltűnik azok között a cukortól csillogó ajkak között… Pont úgy, ahogy az ő… az ő…

Remus megint felnyögött, ezúttal hangosabban. Végül elakadt a lélegzete, megremegett, aztán jólesően elernyedt.

Éppen elég baj az, hogy vérfarkas vagyok –gondolta, még kábán. Dehogy most meg beleesek az egyik legjobb barátomba is!

Megborzongott kissé, a hálóterem egy kicsit huzatos volt. 

- Váó –mondta Sirius.

Lupinnak felpattantak a szemei.

A függönyöket –ébredt rá-, nem sikerült teljesen elhúznia. Ami még rosszabb, Sirius az ágya végében állt és egyenesen őrá nézett.  

- Bassz… –mondta Holdsáp és tehetetlenségében lehunyta a szemét. Sajnos, amikor egy perc múlva újra kinyitotta, barátja még mindig ott állt.

- Akarsz? –tudakolta Black.

Remus megpróbált minél méltóságteljesebben bebújni a paplanja alá, miközben zavartan visszakérdezett:

- Micsodát?

- Azt.

- Mi??

- Te ajánlottad először –válaszolta Sirius, majd gondolkodás nélkül megkerülte a fekvőhelyet és bebújt Lupin mellé az ágyba.

A szőkés fiú túlságosan döbbent volt ahhoz, hogy mozdulni bírjon. Érezte társa melegét a takaró alatt, néhol összeért a bőrük, a lábaik egymásba gabalyodtak… Belélegezte Sirius mugli samponjának illatát (Tök selymessé teszi ez a cucc a hajad! Tessék, Holdsáp, simítsd csak végig!), és azon morfondírozott, miért gondolta, hogy a baldachinos ágyak nem lennének elég nagyok két embernek, hisz most is kényelmesen elférnek benne…

Egy ágyban vagyunk –jutott eszébe, miközben Black köré fonta a karjait-, az én ágyamban van. Az én ágyamban. Az…

… ágyamban!?

Remus hirtelen mozdulattal felült és amilyen erősen csak tudta, eltaszította magától Tapmancsot, aki ennek következtében hangos puffanással a padlón találta magát.

- Hé! –kiáltott fel Sirius, a fenekét masszírozva. –Ez fájt!

- Ha rájövök, hogy ez csak valami újabb csíny –szólt Remus gorombán-, minden fontosabb testrészedet meg fogom átkozni!

Sirius dörmögött valamit a bajsza alatt.

Lupin mérgesen ciccentett.

- Tudod jól, hogy ezt nem hallottam.

- Csak azt mondtam, hogy hoztam neked valamit –mondta Black csendesen. Turkálni kezdett egy kicsit a zsebében, végül előhúzott belőle valamit.

Holdsáp gyanakodva figyelte, ahogy a varázsló óvatosan kinyitja a tenyerét, rászegezi a pálcát a rejtélyes kis tárgyra és elmormol egy varázsigét. A következő pillanatban ijedten látta, hogy az a zöld izé nőni kezd, majd felszáll Sirius tenyeréről, odarepül Remus feje fölé és ott lebegni kezd. Az ifjú varázsló hitetlenkedve kifújta a levegőt:

- Egy fagyöngy, Sirius?

Black öntelten vigyorogni kezdett.

- Nos, végül is karácsony van, nem? Kettőnkhöz bűvöltem. Ja, és addig nem tűnik el, amíg nem adsz egy csókot –közölte vidáman.  

Remus döbbenten felnyögött.

- Miért? –kérdezte. 

- Mert szeretlek téged, Holdsáp.

- Hát persze, hogy szeretsz –bólintott az említett. Elég idegesítő volt egy zöld ágacskával a homloka előtt beszélnie. –Hisz barátok vagyunk. 

- Nem. Úgy értem: szeretlek téged. Ahogy James szereti Lilyt.

- De James szerelmes Lilybe! 

- Igen.

Remus pislogott párat.

- Oh –mondta, majd nagyon vékony hangon hozzátette: –És mióta? 

Habozva megpaskolta a paplant maga mellett. Sirius azon nyomban visszamászott az ágyra.

- Előző év vége óta. Miután… tudod. Az a Szellemszállásos dolog Pitonnal. Amiért még egyszer ezer bocsánat! –tette hozzá, amikor meglátta, hogy Remus arca riasztóan elkomorul. –Mielőtt megbocsátottál volna nekem, azt hittem, örökre elveszítem a barátságodat. Akkor jöttem rá… –a hangja elhalt. Aggódva beleharapott az alsó ajkába és társa felé pislantott.

Az őszinte, szürke szemeit dús, fekete szempilla szegélyezte. Ahogy így elnézte, Remusnak úgy tűnt, ezek meglehetősen lányos szemek.  

- Igen? –sürgette.

Black mély lélegzetet vett és gyorsan elhadarta:

- Én nem akarok csak a barátod lenni. Most már rajtunk kívül Pipogyusz is tudja a titkodat. És hozzá nemtom miért, de mindig is kedves voltál. És ekkor jöttem rá, hogy féltékeny vagyok. 

Lupin nekidőlt az ágytámlának. Elgondolkozva karba fonta a kezét.

- De te a lányokat szereted, Tapmancs. Láttam, hogy viselkedsz mellettük. Az egész iskola látta.

Sirius megrántotta a vállát.

- Hát, ja. A lányok nagyon kis puhák, jó őket csókolni és a legtöbbjüknek imádnivaló az illata és gyönyörűek is és…

- Mégis –vágott a szavába Holdsáp-, most az én fejem fölé bűvöltél fagyöngyöt.

Tapmancs tudta, hogy ezt nem lehet rendesen megmagyarázni neki.

Remus Remus volt; senki sem tudta boldoggá tenni csupán azzal, hogy egy szobában van vele. Senki sem volt olyan komoly, olyan vicces vagy kedves, mint ő. Senkinek nem voltak olyan gyönyörű aranyszín szemei, mint neki. Senkinek nem volt annyi türelme Sirius állandó hangulat-ingadozásaihoz, mint neki. Senki sem tudta úgy felgyorsítani Sirius szívverését a mosolyával, ahogyan ő.   

- Te csak egyszerűen te vagy, Holdsáp –mondta végül a fekete hajú fiú. –Szóval, akkor…?

- Akkor mi?

- Megcsókolsz?

- ...Igen.

És Lupin előrehajolt és finoman összeérintette az ajkaikat.

Amikor Sirius szétnyitotta a száját, ő becsúsztatta a nyelvét. Érezte, ahogy a másik fiú óvatosan köré fonja a karját, s egyre jobban elmerültek a csókban. 

- Tetszett a lenti kis bemutatód –mormolta Remus, miközben már társa nyakát puszilgatta.

- Sokat gyakoroltam rá –vallotta be Black. –Egy csomó cukorpennára szükségem volt, amíg tökélyre nem fejlesztettem. Majd megmutatom később még egyszer, jó?  

Remus somolygott.

- Lehet róla szó –szólt, majd teljesen rágördült barátjára.

- Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaahhhhhhhhhhhhh!!!

A pár szétröppent James Potter kiáltására. Sirius másodszor is leesett az ágyról.

Ágas még mindig mozdulatlanul állt az ajtóban, rákvörös arccal.

- Csak csókolóznotok lenne szabad azalatt a bigyó alatt!

- Te tudtad? –döbbent meg Remus.

- Persze, hogy tudtam! –morogta James. –Fél éve siránkoztok nekem felváltva egymásról és a viszonzatlan szerelmetekről! Szóval két választásom volt: vagy ez a fagyöngyös dolog, vagy bezárlak titeket valahol egy használaton kívüli vécébe.   

- Nos, a te siránkozásodat pedig az egész suli hallhatta, hogy Evans hat évig észre sem vett –vágott vissza Black.

James a fagyöngyre bökött, ami –küldetését teljesítve- immár a takaróra esett.

- De amint látom, jól jött neked, hogy már észrevett és hogy ilyen jó bűbájtanból!

~ ~ ~

Határozottan különös –gondolta Remus, amint meglátta a Grimmauld téri ház hallját. Girlandok függtek mindenhol, a lépcsőkorláton és a festmények keretein. Mikulás sapkás és szakállas manófejek… Minden csupa kedély és vidámság.

Furcsa. De végtére is karácsony volt.

A férfi elmosolyodott, amikor megérezte Sirius karját a derekán.

- Élvezed a karácsonyi partit? –mormolta párja a fülébe.

- Igen, bár elég szokatlan. Már hogy itt tartjuk.

Black halkan nevetett.

- Meglepetésem van a számodra. Nézz fel!

Holdsáp így is tett. Szája mosolyra görbült a felismeréstől.

- Fagyöngy –mondta.

- Emlékszel még az első csókunkra?

- Csak nem hiszed, hogy elfelejtettem? –kérdezte, kis sértettséggel a hangjában. Lassan átkarolta Siriust és egy röpke csókot lehelt az ajkaira. –Szerinted ebben a házban van cukorpenna? –tudakolta pajkosan.

Idegesen köhintett mellettük valaki.

Gyorsan elengedték egymást és megfordultak. Ginny, a Weasley család legfiatalabb tagja állt velük szemben. Arca zavarában ugyanolyan színt öltött, mint vörös copfja.

- Csak gondoltam, öhm, jó, ha tudjátok –hebegte a fagyöngyre mutatva-, hogy ez a növény tele van narglikkal.

A két varázsló értetlenül meredt rá.

- Öö, Luna Lovegoodtól hallottam –tette hozzá, majd még jobban elpirult és inkább gyorsan kereket oldott.

A pár a lépcsőfordulóig követte a tekintetével.

- Mi a fene az nargli? –kérdezte aztán Lupin.

Tapmancs vállat vont.

- Te vagy az ex-professzor. Te mondd meg!

 - Nincs ötletem –vallotta meg Remus, miközben újra magához húzta társát. –És hogy őszinte legyek, jelen pillanatban nem is nagyon érdekel.

***