A mi kedvencünk

          I've woken up on one too many floors / But my favourite was yours…

    Nagyon szép csaj. A mosolyából és abból, ahogy a csupasz lábfejével a vádliját simogatja, Sirius tudja, hogy akármeddig hajlandó lenne elmenni. De ő nem. Nem vágyik rá.  Már egy jó ideje nem…

A következő pillanatban egy hirtelen mozdulattal hátratolja a székét és feláll. James érdeklődve fürkészi az arcát, Remus pedig a homlokát ráncolja, de Black nem törődik velük.

- Torkig vagyok ezzel az egész szarsággal –mondja Remusra pillantva. –Húzok haza.   

Zajosan arrébb rúgja a székét, hogy elférjen, aztán elindul a kijárat felé. Lily James karjára teszi a kezét. Lupin viszont nem mozdul és Sirius tudja, hogy miért: ez a saját hülyesége. És ez egyszer elege van belőle. És igazából nem is reméli, hogy követni fogja.

És Remus nem is teszi.

Miután hazaér, úgy dönt, hogy hivatalosan még nem elég részeg és mivel majd felrobban, megkeresi a lángnyelv whiskyt a konyhaszekrényében. Az üveg mellett James mamájának teasüteményei vannak egy kis zacskóban. Sirius nem szokott ilyen dolgokkal törődni, mint a teasütik frissen elfogyasztása. Már szárazak. De ha belemártogatja a lángnyelv whiskyjébe, már ehetőek lesznek. És amíg eszi, tudja, hogy Remus erre mit mondana és bassza meg Remus!

Másnap reggel –inkább délután-, amikor felébred, tiszta morzsa a ruhája és minden porcikája fáj attól, hogy a nappali padlóján éjszakázott. Miután enyhül a fejfájása és a fanyar ízt is kimosta a szájból, még mindig érzi, hogy dühös.

De ez már nem forrófejű-düh, hanem csak sima düh, így nyugodt mozdulatokkal leporolja az ottmaradt morzsákat a ruhájáról, aztán kibújik belőlük és beáll a zuhany alá.

Miután meg is borotválkozott és a szédülése is múlni látszik, magára kapja a bőrkabátját, (a jobb zsebében némi pénzt és egy doboz mugli cigarettát talál még tavaszról –ez egy kicsit jobb kedvre deríti) majd elindul Lupin lakásához.    

Nem szándékszik előre bejelenteni, hogy meglátogatná barátját, ez úgyis csak vitába torkollana.

Minden veszekedésbe fullad köztük az utóbbi időben és Sirius már belefáradt ebbe. Belefáradt Remus makacs ellenkezésébe, az ostoba, béna indoklásaiba. Nem egy átlagos férfi, nem egy átlagos ember. Remus túlbonyolítja ezt az egészet, túl sokat vacakol, gondolkodik rajta, pedig legalább az egyikük boldog lehetne így… hát most mind a kettejüknek szenvednie kell!  

Talán a béna indokai mögött van valami más is, ami miatt vonakodik és…

De nem. Ő nem hiszi el ezeket a Voldemorttal és a vérfarkasokkal keringő pletykákat...! Nem, nem akarja.  

Sirius megremeg, de nem törődik a dermesztő hideg levegővel. Belöki a lakás ajtaját.

Bent is hideg van. Az időjárás változása mindig melankolikus hangulatba hozza… Bár már két éve, de még mindig nagyon hiányzik neki a Roxfort. Főleg ősszel. Bent nincs kandalló, csak egy radiátor, ami állandóan zörög, és a csövek mentél a fal dohos és nyirkos. Az ablakot kintről verdesik a csupaszodó ágak; mint valami csonka karmos végtagok, akik őérte nyújtózkodnának.  

Sirius megrázza a fejét és leveti a kabátját. Kibújik a csizmájából és lerogy a bevetetlen ágyra. Lupin nyílván nem számított látogatóra, így nem törődött vele, hogy reggel összecsukja a kinyitható kanapéját.

A lepedő is barátságtalanul hideg, de Remus szagú (és csak Remus szagú, így megkönnyebbül, majd belefúrja a fejét a párnába és nagyot sóhajt). Addig fészkelődik, amíg teljesen a takaró alatt van. Talán így fel tud végre melegedni.

A késő délutáni nap besüt a kis lakásba; a meleg sugarak a csupasz és magányos falakat legalább egy kis időre otthonossá, békéssé teszik.    

A varázsló most már inkább eltökéltnek, mind mérgesnek érzi magát. A puha takaró alatt arról fantáziál, mi minden fog történni, amikor Remus hazaér.

Végre nyílik az ajtó, aztán becsukódik és Lupin besétál a szobába. Sirius néma csöndben nézi, ahogy a férfi leveszi a vörös-sárga griffendél sálját a nyakából és a még mindig zörgő radiátorra teríti, aztán kibújik az elnyűtt barna kordkabátjából, ami már olyan vékony, hogy csoda, hogy nem fagy halálra ebben a szeles időben. A kabát egy ruhákkal megrakott szék tetejére kerül –Lupin kinevezett gardróbjába. A barna hajú férfi helyet foglal és hozzálát, hogy kikösse a cipőjét.

Sirius csak nézi, megidézve nézi azokat a hosszú ujjakat, ahogy nehézkesen babrálnak a csomóval. Kissé fehérek a hűvös kinti levegőtől, itt-ott tintafoltosak. Minden egyes izület jól kivehető –istennek se tudták leszoktatni őt az iskolában a folyamatos ujj-ropogtatásról.    

- Helló, Remus.

A férfi oldalra tekint, s egy pillanatra elmosolyodik. Sirius tudja, hogy valószínűleg nem örül a látogatásának és annak végképp nem, hogy az ágyában találta.

Remus hátradől a székben –meggyűrve ezzel a ruháit-, -és bólint.

- Sirius.

- Hát, itt vagyok.

- Látom.

- Nem –Black feljebb tornássza magát, hogy megnyerőbb legyen a külseje. Illetve nem akar háton fekve vitatkozni (így sosem nyer). –Úgy értem… itt vagyok!

Amikor rájön, hogy Remus nem értette meg, amit mondani akart, idegesen lóbálni kezdi a lábát.

- Hmph –kikászálódik az ágyból és letérdel Remus elé, kezeit barátja térdére téve. A meleg paplan után nem valami kellemes a férfi széljárta farmernadrágjának érintése.

Lupin csöndben marad (ebben kivételesen nagy tehetsége van), és csak fürkészi Sirius arcát. Bizalmatlan a tekintete. Az aranysárga napfényben megcsillannak az ősz hajszálai. Fáradtnak tűnik –gondolja Black-, és boldogtalannak. De tudja, hogy ő képes megvigasztalni. Csak hagyná neki!

- Torkig vagyok a bárgyúságoddal –mondja, amire csak egy halk nevetés a válasz.

- Ez most pont úgy hangzott, mintha McGalagony mondta volna.

Sirius elhúzza a száját, aztán az ajkai gyorsan le is biggyednek.

- Mindig is tetszett neked egy kicsit, nem?

Remus felhorkant, de nem tiltakozik a kijelentés ellen.

- Itt vagyok –folytatja Sirius, nem gondolva tovább arra. –És nem megyek el.  

- Soha? –Remus szája mosolyra húzódik és végigsimít társa arcán. A férfi keze mindig meleg és Sirius már tudja, mi hiányzott neki.  

- Hát, igazából jobban örülnék, ha az én lakásomban laknánk, mert az nagyobb –és melegebb –gondolja. –És ennek a lakásnak a bérlőjével együtt elég piszkos múltja van.  

Remus lehunyja a szemét. Sirius elgyönyörködik a mézszín szempillákban, a nyáron barna, télen sápadt arcban. Lupin csóválja a fejét, de még mindig somolyog és ujjaival tovább cirógatja a másik férfi bőrét. Sirius elfordítja a fejét, hogy belecsókolhasson Remus tenyerébe. 

- Beleuntam a többi emberbe, abba, hogy minden reggel egyedül ébredjek… Megpróbáltam Remus. Megpróbáltam túllenni rajtad. Megpróbáltam bebeszélni, hogy nem akarlak megcsókolni… folyton megérinteni… nem akarlak lefektetni. Megpróbáltam kiverni a fejemből, milyen a szád íze…, hogy hogyan szereted a teád…, hogy milyen hangokat adsz, amikor elmész. –Remus elpirul. Sirius megsimítja az arcát. –Nézz rám, Remus! Megpróbáltuk, ahogy te akartad és nem volt jó. Ezt a "legyünk csak barátok, találkozzunk más emberekkel is, hiszen túl fiatalok vagyunk, hogy tudjuk, mit akarunk." Nyomorúságos volt. Utálom. És szerintem te is.    

Rámered Remusra, remélve, hogy végre a megfelelő szavakat használta, mert ennek már több hónapja, s Black úgy érzi, tovább nem bírja.

- Te is, ugye?

- Igen –válaszolja a varázsló. Rekedt a hangja a sok hallgatástól. –Én is.

 - Remélem is – a fekete hajú férfi felmászik az ölébe, nem törődve a szék megadó reccsenésével és a ruhák tovább gyűrődésével. – Olyan idióta vagy.

- De tudom kellett, milyen –szól Lupin, egyik kezével végigfésülve Sirius haját. A férfi beleborzong az érintésbe. –És neked is.

Ajkai milliméterekre vannak Remusétól, amikor válaszol:  

- Hát, most már tudjuk.

És amikor Lupin végre szétnyitja a száját, Sirius már biztos benne, hogy ezt a vitát meg fogja nyerni.

Vége