Holdfogyatkozás

    A hűvös októberi éjszaka a fiú a vállára nehezedett; alig érezhető szellője befújt fehér gallérja alá. Az erős őszi holdfény teljesen körülvette, szinte fojtogatta. Remus gyűlölte ezt az érzést. Megremegett.

Az égbolt aznap este tiszta volt. Már csak pár perc, és a sötét árnyék elkezdi felemészteni a holdat. Elrejti előle. A farkas idegesen megfeszült gyenge is testében; szüntelen’ csak az eget kémlelte a borostyán szín szempáron át.

Az állat rögtön meghallotta, hogy a csapóajtó lassan kinyílt a háta mögött. Remus megfordult és belenézett a lépcső árnyékában álló Sirius kíváncsi szemébe.   

- Mit jelentsen ez? Hogy jutott eszedbe nélkülünk menni tekeregni? -tudakolta a fiú, miközben Remus mellé lépett. -Vagy most egy titkos éjféli légyottot zavartam meg?

- Nem is tudtam, hogy ismered ezt a szót -morogta Lupin és visszatért az égbolt kémleléséhez.

- Melyiket?

- "Légyott."

Sirius lekuporodott barátja mellé az Asztrológia torony fala tövébe.

- Ismernem kell, hogy rendesen meghatározhassam, mivel szoktam foglalkozni -fél pillanatnyi szünet után rásandított a másik fiúra. -Mit csinálsz itt fent?

Remus hallgatott egy percig, aztán alig hallhatóan megszólalt:

- Ma holdfogyatkozás van.

- Oh.

- Vissza kellene menned a hálókörletbe.

- Miért?

- Mert nem szeretném, ha itt lennél. 

- Miért nem?

- Egyedül szeretnék lenni.

- De miért?

- Sirius, kérlek, hagyj magamra!

- Nem.

Remus felsóhajtott. Black közelebb húzódott hozzá, így a válluk finoman összeért. A fekete hajú fiú is felnézett a csillagokra. 

- Azt hittem, hogy a holdfogyatkozás jó dolog.

Kis sóhaj.

- Persze, hogy azt gondoltad.

- A farkasnak nem tetszik, ugye?

Remus lepillantott rá. Sirius lehet, hogy néha idétlen, de egyáltalán nem buta.

- Nem, a farkasnak nem tetszik. Különösen így, hogy mindjárt itt a telihold.

Black bólintott.

- Na és... mi fog most történni?

- Szerintem se... -ebben a pillanatban kezdte el az árnyék lassan eltakarni a holdat. Lupin ráharapott a nyelvére, hogy visszatartsa a torkából kikívánkozó üvöltést. De a vér íze a szájában csak még jobban megőrjítette a bestiát. Egész testében reszketni kezdett, de olyan erősen, hogy azt hitte, széthasad a feje.   

Sirius hirtelen köré fonta a karját és az elviselhetetlen remegés csitulni látszott; már csak a lüktetést érezte. A farkas még mindig nyugtalan volt, de láthatóan lecsillapodott az érintéstől. Az állat ismerte Siriust, ismerte Tapmancsot; és tudta, hogy ha ez a lény mellette van, nem érheti bántódás. 

A hold már félig el volt takarva, és fájt a fényének hiánya. Remus nyögve társához dőlt. Összeszorult a torka, a szíve és valami égető érzés keletkezett a gyomrában. Sirius még erősebben szorította magához.

Nem is tudta, hogy sír, amíg meg nem érezte barátja forró ajkait az arcán. Lecsókolta a könnyeit.

Lupin össze volt zavarodta, de a vadállat belül tudta, hogy ez egy jó dolog; jobb és fényesebb, mint a holdfény. Sirius ujjai végigsiklottak az állkapcsán, gyengéden és óvatosan. Felpillantott; Sirius olyan közel volt, a lehelete olyan forró, szinte érezte az ízét a szájában. Amikor ajkaik egybeforrtak és nyelvük összeért, a bestia még egyszer, utoljára felüvöltött, aztán végleg elcsitult. 

Újabb remegés futott végig Remus testén, aztán hirtelen minden elcsendesedett, még lélegezni is elfelejtett. Black lassan hátrébbhúzódott. 

Szótlanul tanulmányozták egymás arcát; talán zavar volt, tanán csak kölcsönös egyetértés. Aztán, szinte egyszerre, felpillantottak az égre. A hold helyén sötét árnyékfoszlány lebegett.

Máskor, más éjszakákon a farkas csak őrjöngött az égitest hiányától, de ezúttal az állat elégedett és nyugodt volt; hiszen itt volt vele a falkatársa, a védelmezője.    

Egy hideg kéz simított végig Remus tarkóján és benyúlt hátul a gallérja alá.

Lupin Siriusra nézett. 

- Lehet, hogy ez rossz ötlet -mondta. Valakinek józanul kell gondolkodnia!

Black belecsókolt a nyakába és nem szólt semmit. 

- Vissza kellene mennünk a hálókörletbe -próbálkozott megint.

A fekete hajú fiú széthajtotta barátja talárját, kigombolta a három felső inggombot és remegő ajkakkal megcsókolta a sápadt, meleg bőrt.

- Egyre hidegebb lesz.

Sirius lassan felemelte a fejét és Remus meglátta a szemében az ígéretet, a vágyat, a ragaszkodást, s a csillagokkal teli végtelen éjszakát.

- Holdsáp.

- Hüm?

- Fogd be a szád.

- Oké.

A ruháik és a pokróc, amit Remus hozott magával, csak egy kicsit tudta enyhíteni a kőlap kellemetlen hidegségét, de a két test között szikrák pattogtak és tűz gyúlt; ezer és ezer csillagot láttak táncolni körülöttük a sötét éjszakában.

Amikor a hold kiszabadult árnyék börtönéből, ezüstös fényével hintette be az ősrégi iskola épületét, környékét s az Asztrológia torony erkélyén fekvő két fiatalt, összegabalyodott végtagokkal.

De eltűntek onnan, mielőtt a felkelő nap rájuk bukkanhatott volna. Nem is volt szükségük a meleg nap fényére, ragyogtak ők saját maguktól is.

~Vége~