*

Draco szobájának ajtaja nyikorogva kitárult és Hermione bedugta rajta a fejét.

- Öhm, bejöhetek?

A férfi megilletődve felült az ágyán. –Persze –szólt halkan.

A lány mellé ült és fáradtan ráhajtotta fejét a vállára. Kezét a hasán nyugtatta. Draco nem mozdult. Már álmodik? Pedig úgy emlékezett, hogy még le sem hunyta a szemét…

- Most mi legyen velünk? –szólalt meg Hermione, megtörve a csendet.

- Nem tudom… Majd együtt kitaláljuk.

A nő felemelte a fejét és halványan rámosolygott a fiúra. Aztán bágyadtan lefeküdt az ágyra, behunyta a szemét és szinte azonnal el is aludt. Draco egy ideig gyönyörködött benne, majd óvatosan mögé kuporodott és ő is lefeküdt.

*

Nagyjából délig alhattak. Mindketten arra ébredtek fel, hogy valaki kopogtat az ajtón.

- Kész az ebéd! –Mrs Weasley szólt be, majd továbbindult, hogy a többieket is felébressze.

- Mmmm –Hermione a hátára fordult és kinyújtózkodott az ágyon. –Jó reggelt!

- Nektek is –mosolygott Draco és megsimította a lány pocakját.

Még feküdtek így, meghitten pár percig, aztán indultak a konyhába. Amint kiléptek a szobából, összetalálkoztak a lefelé tartó Harryvel.

- Szia! –köszönt a lány. A férfi pár pillanatig némán fürkészte őket, majd biccentett.

Délután néhány újabb Rendtag is befutott a Grimmauld téri házba. Draco nagyon megörült, amikor megpillantotta köztük Piton professzort. Hermionén és Dumbledore-on kívül senki nem beszélt vele.

- Jó napot!

- Szervusz, fiam!

- Hát meg sem lepődik, hogy itt lát? –csodálkozott.

- Nem. Dumbledore professzor már minden tagot tájékoztatott, hogy mi történt. –Piton a fiú vállára tette a kezét és elismerően nézett rá.

- Öhm… Nincs valami híre a szüleimről? –érdeklődött.

Hermione ekkor lépett oda a fiúhoz.

- Csak Luciusról. Az apád már sejtette, hogy mostanában valami nem stimmel veled. Célozgatott is rá tegnap néhányszor, hogy én hátha tudok valamit, hova tűntél. De véleményem szerint, már rájött, hogy beszéltél az igazgatóval.

- Honnan?

- A professzor úr már kora reggel óta bent van a Minisztériumban és csak a miniszter úrral hajlandó tárgyalni. Bizonyos sürgős biztonsági intézkedésektől.

- És apám is járatos ott…–kombinált Draco. Piton komoran bólintott.

- Ha a helyedben lennék, nemigen mennék most nyilvános helyre, de még az utcára sem.

- Értem. Köszönöm.

- Draco? – szólongatta aggódva a lány.

- Nincs semmi baj, Hermione. Most ne velem foglalkozz! Szükség van a te tudásodra is, hogy a lehető legjobb haditervet kieszeljétek!

A lány elhúzta a száját, de bólintott, hogy megértette. Mindazonáltal nem mozdult a helyéről.

- Professzor úr?

- Igen?

- Azóta ugye nem volt gyűlés a halálfalók között? Mert nem éreztem a karomon…Vagy csak nem vettem észre…

- Fiam, ha a Nagyúr szólítja a híveit, azt garantáltan észre fogod venni!

- Akkor még nem tudunk pontosabbat, hogy mikor vonul fel az iskola ellen –állapította meg hangosan. –Nincs más választásom. Elmegyek a következő gyűlésre is.

- Azt nem engedhetem –szólt keményen Piton.

- De…

- Csak ha szeretnéd megöletni magad, akkor menj el!

Hermione idegesen feszengett a fiú oldalán.

- Akkor honnan fogunk többet tudni??

- Elfelejtetted, hogy én is kettős ügynök vagyok –jelentette ki a bájitaltanár. –Majd én elmegyek.

- A legutóbbi alkalommal sem láttam a professzor urat!

- Hm… Nos, fogalmazzuk úgy, hogy én sem szívesen találkozom Voldemorttal egy csoportnyi halálfaló között. De nem vitatkozom –zárta le a témát a férfi.

- …jöjjön csak, Perselus! –hívta Lupin professzor. A férfi elindult a nappali irányába, így Dracoék kettesben maradtak.

- Jaj, Draco, nagyon vigyázz magadra! –fakadt ki a nő. –Ha igaz, amit a professzor mondott…

- Ugyan már! Nem lesz semmi baj! –válaszolt a férfi ingerülten. –Tudok én vigyázni magamra!

- Nem tetszik ez a felelőtlenség, Draco Malfoy! –emelte fel a mutatóujját a fiatal nő. –Most már nem csak rám kell tekintettel lenned! A fiunkra is!

- Rendben, felfogtam! –enyhült meg a férfi és egy puszit nyomott a lány homlokára.

- Hermione! Várnak rád odabent! –lépett Ron a konyhába. 

A fiatal nő bólintott, és elsietett.

Ron és Malfoy egy darabig farkasszemet néztek, majd a vörös hajú fiú közelebb lépett a másikhoz.

- Jól figyelj rám, mert csak egyszer mondom el! Remélem tisztában vagy vele, hogy milyen piszkosul szerencsés vagy, Malfoy! Ezért soha, de soha ne merj Hermionénak fájdalmat okozni, különben ezer apró darabra átkozlak!!

Draco fürkésző pillantást vetett Weasley-re, majd magabiztosan elmosolyodott.

- Megnyugodhatsz. Ez soha, de soha nem állt szándékomban!

*

November végén leesett az első hó. Az idő hidegebbre fordult, mindennapossá vált a fákat és bokrokat borító dér és a fagyos szél. A Grimmauld téri utca néma mozdulatlanságban állt, alig egy-két ember tűnt fel néha a sűrű ködben, azok is sietve közlekedtek a csípős hidegben.  Minden olyan kihalt volt. Az idő is hozzájárult tehát a Főnix Rendjében uralkodó borús és feszült hangulathoz.

Újabb három hét telt el és a Rend semmi mást nem tudott meg Voldemort tervéről. Piton még azóta sem tért vissza.

Draco tudta, hogy valószínűleg még mindig nem érkeztek meg a dementorok, tehát nem volt újabb gyűlés sem, mivel a Sötét Jegy azóta egyszer sem fájdult meg.

És Potter sebhelye sem. Bár ezt az utóbbit Draco egyáltalán nem értette, miért olyan fontos, hogy minden gyűlésen szóba kerül??

December első hetében az a hír fogadta a Grimmauld téri ház lakóit, hogy Dumbledore sikerrel járt: a Mágiaügyi Minisztérium is segítséget ígért a halálfalók elleni küzdelemben.

- Végre hajlandóak voltak hinni nekem! Eddig győzködtem azokat a bohócokat, hogy a forrásaim igenis hitelesek –mondta fáradtan az ősz szakállú varázsló. –De így már elegen leszünk, hogy felvegyük a harcot a sötét mágusokkal.

Ez a hír egy kicsit oldott a hely feszültségén, ami a kényszerű várakozás miatt a napokban a tetőfokára hágott.

Másnap éjjel Draco kellemetlen érzéssel ébredt fel. Megdörzsölte hirtelen megfájduló karját és felsóhajtott. Elkezdődött hát!

- Biztos vagy benne? –kérdezte a roxforti igazgató, amikor már mindannyian a társalgóban ültek.

- Igen.

- Nos, akkor már csak meg kell várnunk, amíg a kedves Piton professzor megérkezik a hírekkel… Molly! Addig jól esne egy tea.

Ron édesanyja bólintott és kisietett a konyhába.

Hermione halkan felsóhajtott.

- Jól vagy? –súgta oda Draco. Szorosan egymás mellett ültek a kanapén, összekulcsolt kézzel. A lány behunyt szemmel bólogatott.

- Persze, semmi baj.

A férfi még mindig aggódva figyelte a nőt.

- Úgy szorítod a kezem… -mondta aggódva. – Hermione!

- Nem, Draco! –rázta meg a fejét. –Ez még nem az. Csak nem tetszik neki, hogy az éjszaka közepén felébredtem.

- Biztos?

- Hidd el, szólnék! –próbált erőtlenül mosolyogni a nő. – Azt hiszem, inkább visszafekszem.

- Gyere –a fiú felsegítette a lányt és a lépcső felé indultak.

- Hermione! –állt fel Harry és Ron is.

- Semmi baj –ismételte halkan a fiatal nő. –Maradjatok csak!

Draco felkísérte a szobájába a lányt. Majd -bár ezt erősen vonakodott teljesíteni-, visszatért a Rendhez. Mire leért a földszintre, már hallotta is az időközben befutott Piton professzor szavait.

Csöndesen visszaült a helyére.

-…tehát jöttem, ahogy csak tudtam.

- És? –sürgette Mordon.

- Két nap múlva, hajnalban –jelentette Piton.

A társaságon rémült moraj futott végig. Bár már mindannyian fel voltak készülve a legrosszabbra, ez most mégis hideg vizes lepedőként érte őket.

Az első ijedtség után többen felálltak, és sietve elköszöntek, mondván, addig még rengeteg dolguk van.

- Malfoy? –szólt oda Draconak az ajtóból Harry. –Felmegyek Hermionéhoz!

A szőke fiú bólintott.

Aztán sietve a bájitaltanár után eredt.

- Professzor úr!

A fekete hajú férfi, aki most egy néger varázslóval beszélt, megfordult.

- Mondja csak, látta az apámat? –kérdezte izgatottan.

- Láttam.

- És…

- Azt hittem, ezt nem kell részleteznem. A Nagyúr hivatalosan is árulónak minősített.

- És apám? –kérdezte újra Draco, mit sem törődve az előbbi hírrel.

- Ő is így tartja. Sajnálom.

- Azért… köszönöm –mondta halkan a férfi.

- Draco! –szólt rá szigorúan a professzor. -Te helyesen döntöttél! Ebben soha ne kételkedj!

- Tudom… De ő akkor is az apám.

- Megértem, fiam! –veregette meg vigasztalóan a fiú vállát. –És hidd el, Dumbledore professzor is elfogadja, ha nem akarsz a halálfalók ellen harcolni.

- De igen! –szólt a férfi eltökélten. –Nem maradok itt! Hajnalban én is ott leszek a többiek mellett az iskolában!

Piton halványan elmosolyodott és bólintott.

*

A két nap riasztó gyorsasággal röppent el. Jóformán még rendes haditervet sem sikerült kidolgozniuk ilyen kevés idő alatt. Bár több hétig várakoztak, a bájitaltan-tanár csak most tudott pontos adatokkal szolgálni az ellenség erejét és  csapatuk összetételét illetően.

A Mágiaügyi Minisztérium az iskolához csak önkénteseket küldött, a többi varázslót ők sem nélkülözhették. A hivatalt és az Azkabant kellett védeniük.

A harc előtti éjszakán senki sem tudta lehunyni a szemét. Egyesek még mindig a terv felett álltak és további taktikai lépésekről beszéltek. Mások- a fiatalabbak-, csak némán ültek a nappaliban vagy a konyhában, esetleg csendben beszélgettek.

Az ifjabb Malfoy egyedül állt a ház erkélyén és a beborult, koromfekete eget nézte.

Tegnap megérkezett Ginny Weasley is, Ron húga. Draco így legalább nyugodt szívvel hagyta a házban Hermionét. Majd vigyáznak egymásra. És itt biztonságban lesznek.

- Min gondolkodsz?

- Hüm? Tessék? –ocsúdott fel a férfi. Hermione lépett ki hozzá egy vastag pokrócba takarózva.

- Szia! –mosolyodott el, amikor észrevette a lányt.

- Nem kellene már aludnod? Holnap… nehéz nap lesz.

- Egyáltalán nem vagyok álmos –rázta a fejét a férfi.

Lassan szállingózni kezdett a hó. A fiatal Malfoy kitartotta a tenyerét és elmélázva nézte a ráhulló csillogó hópelyheket.

- Hermione! –szólalt meg egy idő múlva. -Mondanom kell valamit…Ha holnap elesem,…

- …ilyet még csak véletlenül se mondj, Draco! –rémült meg a lány.

- …akkor szeretném ha tudnád…

- Nem, nem, nem! –a nő befogta a fülét. –Majd elmondod ezt nekem holnap este!

- De ha nem lesz holnap este? Ha veszítünk? Ha…meghalok?? –kérdezte sápadtan.

A fiatal nő csak rázta a fejét.

- Félek –szólt őszintén Draco. –Igazából nem tudom, mennyi esélyünk van. Lehet, hogy jönnek a minisztériumból is, de én a saját szememmel láttam, mire képesek a halálfalók!

Hermione halkan nyöszörögni kezdett és eleredtek a könnyei.

- És attól is félek, hogy most látlak utoljára…Hermione, én… –nem fejezhette be a mondatot, mert a nő kétségbeesetten megölelte és az ajkához nyomta az övét.

- Jaj, Draco! Tudom! –szólt szenvedélyesen, és amennyire csak nagy hasa engedte, hozzábújt a férfihoz. Így viszont kinyújtott karral sem tudta átölelni a férfi derekát. Kényszeredetten felnevetett. – Na, most az egyszer útban van a kisfiunk!

- Nem baj –suttogta mosolyogva a férfi. –Én mindkettőtöket szeretlek!

- Én is szeretlek téged. 

A férfit végtelen melegség töltötte el.

- Gyere, menjünk be a szobába! –mondta halkan Draco. -A végén még megfázol itt nekem!

*

Egész éjjel fennmaradtak. Több szó nem esett köztük a másnapi harcról, igyekeztek erre a kis időre elfelejteni mindent. Mindketten az ágyon kuporogtak, Draco a lány haját simogatta és nézték az egyre erősödő hóesést.

Jó pár órával napfelkelte előtt azonban, a férfi néma csöndben felkelt Hermione mellől. Halkan belépett a konyhába, és megvárta, amíg mindannyian megérkeznek.

A gyülekezés komor perceiben Draco tekintete találkozott Ronéval és Harryével. Egy bólintással mindhárom férfi némán megegyezett, hogy mára, ideiglenesen fegyverszünetet kötnek és próbálják segíteni egymást.

- Indulás –szólt Dumbledore, aki sereghajtóként lépett be az utolsónak érkező csoport mögött.

A Főnix Rendjének tagjai egyenként beléptek a kandallóba.

*

- Hermione! Hermione! – kiabált ijedten Ginny. –Jaj istenem! Anya, gyere gyorsan! Be kell vinnünk a Szent Mungóba!

*

Hajnalra elállt a hóesés és furcsa mód köd sem volt, tiszta látási viszonyokra lehetett számítani. Felkelt a nap is végre, vérvörös derengésbe vonva a keleti látóhatárt.

A Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola előtt soha nem látott tömeg gyűlt össze. Mindannyian feszülten, kivont pálcával várták Voldermort seregét. A Főnix Rendjének tagjai, minisztériumi varázslók és az iskola volt és jelenlegi, idősebb tanulói.

A föld megremegett, ütemes lépések zaja hangzott fel. A Tiltott Rengeteg fái közül száz és száz fekete köpenyes alak körvonala bontakozott ki. Halálfalók. Jó pár teremtmény magasan a fák csúcsáig ért. Óriások. A levegő néhol megfagyott és a föld felett hangtalanul elsuhanó csuklyás alakok jelentek meg. Dementorok.

Piros és zöld szikrák lövelltek a levegőbe, a harc megkezdődött.

***