II.

- Malfoy! Levele jött!

Draco bágyadtan ült az ágya szélén és a kinti havas tájat bámulta az ablakon át. Most lassan felkelt és az ajtóhoz lépett. Lehajolt, hogy felvegye a küszöb felett becsúsztatott levelet, majd felbontás nélkül a takaróra dobta.

Kinézett az ablakon. Amerre csak ellátott, hatalmas zöld fenyőfák álltak. Lombjukat szürkés dér lepte be. Köves út kanyargott a távoli hólepte hegyek között és vezetett ebbe a kastélyba… Az udvaron a társai vidáman hógolyóztak, élvezték a szabad délutánjukat.

Draco feltekintett a tintafekete égre. Már nagyon régen volt, hogy átsütött a felhőkön a napsugár. A hó újra elkezdett szállingózni.

- Gyűlölöm a havat –morogta magának.

Gyermekkorában el sem tudott volna képzelni szebb évszakot a télnél. Akkor minden olyan csendes, békés és nagyon hideg volt. Órákig tudott ácsorogni az erkélyén és nézni, csodálni a hóesést.

Azonban ezt is sikerült itt megutáltatni vele. Már több, mint négy hónapja kell itt szenvednie. És mi haszna? Igen, való igaz, hogy több sötét varázslatot tanult itt, mint a Roxforti hét éve alatt, de ez nem meglepő. Ez a hely, hogy is nevezik? Mindegy, valami továbbképző központ, pont erre van létrehozva. 

Emellett megkövetelték a vasfegyelmet is az órákon. Még jó, hogy szalutálnunk nem kell –csóválta meg Draco a fejét.

Az elején a fiú még élvezte is a gyakorlatokat. Mindenfelé átkokat kellett küldeni az akadálypályán és a párbajokon. Kitűnő alkalom volt, hogy levezesse a feszültségét. Hol az apját képzelte az ellenfele helyébe, hol Pottert, hol Weasleyt, hol pedig azt a sárvérű nőt. Roppant szórakoztató volt.

De azt hiszem, már nem tud semmi újat mutatni ez a hely nekem –gondolta. –Azt hiszem, hazamegyek.

Hirtelen elhatározással kilépett a szobájából és az ottani bagolyház felé indult. Aztán meggondolta magát. Nem, mire az a szerencsétlen madár megérkezik a levéllel, több hét telik el. Nem, ő még ma este el akar innen menni!

Végighaladt számos sötét folyosón, léptei hangosan visszhangoztak a márványpadlón. Egyik-másik festmény lakója érdeklődve figyelte az elhaladó fiatalembert: vajon mit keres még a házban, amikor mindenkinek kimenője van?

Belépett a földszinti társalgóba és a pálcájával tüzet gyújtott a kandallóban. Draco várt pár pillanatot, amíg eléggé megnőtt a tűz, majd elővett a kandallópárkányról egy kis zacskót, és egy maréknyi port a lángokba szórt. Aztán letérdelt a padlóra és bedugta fejét az immár zöld színű lángokba.

Érezte, hogy sebesen pörög a feje, de még mielőtt igazán rosszul lett volna, megállt.

Kinyitotta a szemét és szétnézett a Malfoy kúria társalgójában.

- Draco! –sikkantott fel Narcissa.

- Szervusz, anya. Apám itthon van?

- Oh, igen, a könyvtárban –felelte még mindig megilletődötten a nő. – Valami baj van? Hogy vagy, kicsim?

- Nincs semmi baj, anyu, csak hívd ide légy szíves! Elég kényelmetlen így nekem…

- Megyek! –azzal egy hangos pukkanással eltűnt. A következő pillanatban két pukkanás hallatszott, Lucius és Narcissa visszatértek.

- Draco! Mit művelsz? –szólt az apja, tőle szokatlan, nyugtalan hangnemben.

- Csak szólok, hogy hazajövök.

- Ezek szerint?

- Igen. –bólintott türelmetlenül a fiú. –Inkább elveszem Pansy Parkinsont, de itt már halálra unom magam.

- Nem bánom –adta áldását Lucius. Nem bírta levetkőzni diadalmas mosolyát. – Várunk!

- Nem kell búcsúzkodnod! –szólt a fiú. Kihúzta a fejét a tűzből, majd felegyenesedett és most egész alakkal belépett a tűzbe. A teste ugyanolyan gyorsan elkezdett forogni, mint amikor csak a fejét dugta be a tűzbe, és ugyanolyan gyorsan le is állt a pörgés.

Draco Malfoy hazatért a Malfoy kúriára.

*

- És a csomagod, szívem? És a ruháid? –sopánkodott az anyja.

- Nem izgatnak –vonogatta a vállát Draco. –Majd utánam küldik.

Hanyagul levetette magát a kanapéra és babrálni kezdett az egyik kispárnával.

- Mehetünk Parkinsonékhoz, Draco? –kérdezte az apja. A fiú egy pillanatra behunyta a szemét. De amikor apjára tekintett, már kész volt a válasszal:

- Ennyire sürgős neked? Nem várhat ez azért még egy ideig? Azt hittem, hagyod, hogy kiszórakozzam magam!

- Jaj, Lucius, drágám, hisz csak ebben a pillanatban ért haza! –lépett Narcissa is a védelmébe. -Hagyd, hogy egy kicsit kipihenje magát a fiunk! Ilyen nyúzott arccal, ilyen ruhában akarod, hogy odamenjen?

- Rendben van. Éld csak ki magad, ahogy akarod fiam! Mához egy hétre indulunk! –döntött a férfi és dehoppanált. Édesanyja helyet foglalt Draco mellett.

- Jaj, édes kisfiam! Nagyon hiányoztál! –szólt Narcissa szelíden és megpuszilta.

A fiú mosolyogva megölelte anyját, majd kezet csókolt neki. –Felmegyek a szobámba!

*

Draco pár óra múlva belépett a Foltozott Üstbe. Már vártak rá. Még ha Crack és Monstro nem is volt valami kellemes beszélgetőpartner, inni azért nagyszerűen lehetett velük.

Pár pohárka után még a faggatással is felhagyott a két barátja, így Draconak nem kellett visszaemlékeznie a balul elsült dolgokra.

Az esküvő még hagyján, de ott volt Granger. Draco sohasem fogja megbocsátani neki, hogy…hogy ezt tette vele. Megfosztotta a fiától! Az első gyerekétől! Ehhez egyszerűen nem volt joga!!

A férfi keserűségében újabb üveg vajsört bontott.

Már éjfél is elmúlt, amikor a három férfi támolyogva, röhögve elhagyta a fogadót. Ez hiányzott már Draconak. Hogy önfeledt legyen, kitörölje a fejéből az összes fájdalmas gondolatot.

A kis csapat megállt a mugli utcán, de egyikőjük sem érzett elég erőt, hogy hazamenjen. A hoppanáláshoz kemény koncentráció kellett- amire ők most nem lettek volna képesek. A hop-porral pedig nem volt kedvük utazni, így is forgott már minden körülöttük. 

A legkényelmesebb megoldás az volt, hogy kivesznek egy szobát itt, a fogadóban.

Így hát megfordultak és visszaindultak a kocsmába.

*

Kedden reggel Draco a jól ismert fejfájással ébredt. Ó, bár itt lenne Piton professzor, és adna valami bájitalt!! De nem volt mit tenni, a férfi letámolygott a földszintre és onnan kért valami bájitalt a fejfájására. Aztán visszament a szobájába és lezuhanyozott. Ez és a megivott ital észhez térítette és azon kapta magát, hogy éhes.

Jóízűen megreggelizett, majd elköszönt két barátjától, akik még csak ekkor támolyogtak le a lépcsőn, és elhagyta a fogadót.

Úgy határozott, sétál egyet ezen a kellemes, októberi délelőttön. Elmélázva nézte a járdára hulló színes leveleket és nagyot szippantott a hűvös levegőből. 

Most még a mugli járókelők sem zavarták, tökéletesen nyugodtnak és kipihentnek érezte magát. Elsétált a folyópartra és gyönyörködött a sima víztükörben. 

Draco behunyta a szemét egy percre. Amikor újra kinyitotta, azt hitte, rosszul át. Pislogott egy párat, de nem! Nem képzelődött! Ez tényleg Hermione!

A férfi felpattant a padról és sietősen elindult a nő után. Mi történt? Rosszul lát?? Végre halló távolságon belül volt. Nem foglalkozott a rosszallóan fejüket csóváló muglikkal, egyre csak a lány nevét kiabálta, amíg az kíváncsian meg nem fordult.  

Amint felismerte Dracot, arca elkomorult és összébb húzta magán a kabátját. De ezzel sem bírta elrejteni a férfi szemei elől gömbölyű hasát. 

- Hermione! –Draco végre a nő mellé ért. Megállt, hogy kifújja magát és közben bamba vigyorral csóválta a fejét.

- Nem akartam hinni a szememnek! Hogyan? Miért? –faggatta.

- Szervusz Malfoy –szólt a lány csendesen.

- Istenem! –Draco hirtelen hévvel megölelte Hermionét, de vigyázott, nehogy nagyon megszorítsa. –Nem tudod elképzelni, milyen boldog vagyok! –suttogta a fülébe. –Köszönöm!

- Mit köszönsz? –bújt ki zavartan a nő Draco karjaiból.

- Hát, hogy…

- Akkor most tisztázom a helyzetet, Malfoy! –vett egy mély levegőt. -Neked ehhez a gyerekhez semmi közöd, ő csakis az én fiam!

- Mit mondtál? –értetlenkedett a fiú.

- Jól hallottad! –fordult el tőle a nő és faképnél készülte hagyni. –Ég áldjon!

- Hermione! Hermione, gyere vissza! –kiáltott utána Draco. –Hát ez nem igaz! –dörmögte magának és a lány után eredt.

- Mondd, miért játszod el ezt velem mindig? –rótta fel a lánynak, amikor már mellette lépkedett.

- Hagyj békén!

- Dehogy hagylak! Azok után, hogy azt hazudtad nekem, hogy nem tartod meg…Hidd el, rossz vicc volt. De most már soha nem tágítok mellőled!

- Nem vicceltem –szólt. –Tényleg meg akartam tenni, de…képtelen voltam rá. Még ha…még ha te is vagy az apja!

Draco annyira boldog volt, hogy megragadta a lány karját, magához rántotta a nőt és hevesen megcsókolta. Ott, az utca kellős közepén.

Amikor az ajkuk szétvált, Hermione döbbenten meredt a fiúra.

- Ilyet soha többé ne csinálj –mondta elhaló hangon.

- Ne haragudj –somolygott a fiú. De nem volt valami hihető a bocsánatkérése.

Hermione tovább indult az utcán, Draco követte.

- Elmondanád, meddig szándékozol még a nyomomban koslatni? –bosszankodott.

- Ameddig hajlandó nem leszel meginni velem egy kávét, vagy valami.

- Kávét nem ihatok.

- Akkor vizet iszunk, nekem mindegy! –ezzel végre elérte, hogy Hermione elmosolyodjon.

- El kell ismernem, nagyon kitartó vagy!

- És? Elértem a célomat? –kérdezte mohón a fiú.

- El –adta meg magát a nő. –De csak egy gyümölcslényi időd van!

- Miért?

- Még be kell ugranom Harryékhez. Feltételezem, oda nem kísérsz el.

- Uh! Hát, oda nem…

A lány halkan felkacagott Draco arckifejezését látva.

*

A két fiatal betért a legközelebbi bárba. Kiültek a teraszra, Draco pedig hozott két pohár narancslevet.

- Köszönöm –vette el az egyiket Hermione és belekortyolt.

A fiú leült vele szembe és rámeredt.

- Hogy vagy? –kérdezte egyből, mintha csak most futottak volna össze. De a lány tudta, mire gondol.

- Megvagyok –bólintott. –Nem olyan rémes…

- Nem fáj a hátad?

- Hüm?

- Anyám mindig erre panaszkodott a legjobban. –szabadkozott gyorsan a fiú. –Olyan csinos, vékony volt, mint te, szóval ezért gondoltam…De úgy látszik, akkor butaságot mondtam…

De Hermione nem ezért mosolygott.

- Kérdezhetek valami kényelmetlenebbet is?

- Mit?

- Öhm, Weasleyvel mi van? 

A lány ivott a poharából, talán, hogy időt nyerjen.

– Hát, szakítottunk, gondolhatod. – mondta szűkszavúan. -Nem is részletezem, mennyire kiakadt. Meg tudom érteni szegénykét.

- Már nem is beszéltek?

- De, de. Barátok maradtunk. Örökké azok leszünk…-meredt maga elé a nő. –Jut eszembe, azt üzeni, hogy megkeres téged!

Draco elhúzta a száját.

- Hát, akkor nem valami jó nyomozó. Ha négy hónapja nem talált meg…

Újabb csend.

- Malfoy?

- Tessék.

- Nagyon megharagudnál, ha hozatnék veled egy pohár paradicsomlevet?

- Jaj, dehogy! Nagyon szívesen. –állt fel a férfi. –Kérsz még valami mást is?

A lány habozott, de aztán kért még egy kis kolbászt, tejfölt és zsömlét.

*

Másnap Draco már alig várta, hogy délután legyen. Hermione megengedte, hogy felmenjen hozzá egy kicsit. A fiú olyan izgatott volt, mint a kiskamaszok az első randevú előtt.

Láthatóan nagyon érdekesnek tartotta, hogy megfigyelheti, milyen egy terhes nő élete. Különösen úgy, hogy tudta, az ő kisgyerekével terhes.

Hermione már régen túl volt a reggeli rosszulléteken és csak arra kellett ügyelnie, hogy eleget egyen és pihenjen. 

A férfi ezután minden nap meglátogatta. Először csak pár óráig maradt, de aztán idővel egyre tovább. Leggyakrabban még beszélgetni sem beszélgettek, csak csöndben üldögéltek és olvastak. Hogy a lány közelében lehet, Dracot végtelenül megnyugtatta. Most pótolta be mindazt, amit az elmúlt hat hónapban elszalasztott.

Hermione gyakran elmorfondírozott a fiú viselkedésén. Nem értette, mit találhat olyan izgalmasnak abban, hogy figyeli, ahogyan eszik, tanulgat vagy olvas.

De arról meg volt győződve, hogy Draco gondolatban nem választotta őt szét a fiától. Igen, talán ezért olyan figyelmes vele.

Luciusnak természetesen minderről fogalma sem volt. És valószínűleg egyáltalán nem tetszett volna neki az a hír, hogy a leendő unokája félvér legyen. De Draco rájött, hogy őt ez már tényleg egy cseppet sem zavarja.

Viszont Pansyhoz kénytelen- kelletlen el kellett mennie. Magában reménykedett, hogy a lány még mindig nem akar vele beszélni, így tovább odázhatja ezt a nősülés dolgot, amíg ki nem találja, mi legyen.

Szerencsére eléggé ismerte a Parkinson lányt ahhoz, hogy olyan szavakkal kérjen tőle bocsánatot, amik annyira nem hatják meg.

- Te meg mit vigyorogsz itt magadban? –lépett be Hermione a szobába.

- Semmit.

- Nem tetszik nekem a képed, Malfoy! –ugratta. Még mindig nem volt hajlandó a keresztnevén szólítani a fiút. –Készülsz valamire?

- Mire gondolsz? –ült föl Draco az ágyon.

- Hmm.

- Csak jól érzem magam. –vont vállat. –Hát már nem lehet csak úgy jókedvem? De tudod mit? Menjünk el valahova!

- Minek?

- Hogy ünnepeljünk!

- Mit akarsz te itt hirtelen ünnepelni? –csodálkozott mosolyogva a lány.

- Hát, mondjuk azt, hogy a kisfiam két és fél hónap múlva megszületik!

- Te nem vagy eszednél! És honnan tudod ilyen biztosan, hogy fiú lesz?

- Az lesz! Érzem a zsigereimben! –mondta Draco eltökélten.

A nő nevetve csóválta a fejét.

- Bolond vagy!

- Akkor csak menjünk, járjunk egyet! –kérlelte. –Nem tagadhatod meg a friss levegőt a gyerektől!

- Jó, nem bánom –engedett a lány.

*

Késő délutánra járt az idő, a nap már lemenőben volt. A novemberi felhős égboltot halvány rózsaszínűre festette a fény. Az utcákat pedig a szokásos ritkás köd lepte el.

A két fiatalnak jól be kellett gombolkoznia kabátjukba, hogy ne fázzanak.

- Szerintem menjünk be valahová –vacogott Hermione.

- Fázol? –kérdezte aggódva Draco. –Én mondtam neked, hogy az Abszol útra menjünk. Ott fűtik az utcát! De nem, nekünk mindenképpen a muglik között kell sétálgatnunk… Kezdem kisebbségben érezni magam…

- Ha legalább a kesztyűmet elhoztam volna! –sopánkodott tovább a nő, ügyet sem vetve a férfira.

Draco egy kicsit habozva megfogta a lány kezét. Az tényleg elég hideg volt.

- Na. Így már jobb? –szólt komolyan.

- Ö…

A fiú lopva ránézett a mellette lépkedő lányra. Még mindig didergett, de az arca már egyértelműen kipirult.

- Ez… ez nem szükséges –motyogta-, majd inkább zsebre dugom, jó? –azzal kihúzta a kezét a fiúéból.

Draco magállt az út közepén. Hermione meglepetten visszafordult.

- Mi van?

A férfi azonban mérgesen elfordította a fejét. Ez rosszul esett neki.

- Gyere, elkísérlek a lakásodhoz! Már szeretnék otthon lenni –mondta fagyosan.

De egyikőjük sem mozdult, csak néztek a másikra. Hermione kérdőn, Draco duzzogva. Majd a lány hirtelen szélesen elmosolyodott és elnézett a fiú mellett.

- Harry!

Azzal faképnél fagyta az ifjabb Malfoyt és rohanni kezdett egy szemüveges, fekete hajú férfi irányába. Amikor elé ért, nagy hévvel megölelte és megpuszilta. Harry mosolyogva kérdezett tőle valamit, amire a nő bólogatott. Dracotól eléggé távol álltak, így nem hallott semmit a beszélgetésből. Már épp azon gondolkodott, hogy továbbindul egyedül, de a két jóbarát elindult felé. Hermione menet közben belekarolt Harrybe, és akkor sem engedte el, amikor már a szőke fiú mellé értek. 

- Malfoy –szólt Harry, mintegy köszönés képpen. Draco csak bólintott. Pár pillanatig még a régi, leplezetlen ellenszenvvel meredtek egymásra.

- …És képzeld, már szinte minden nap rugdos! –folytatta Hermione barátjának. –Jaj, olyan vicces! …De Harry? Te most hogy kerülsz ide? És hol van Ginny?

- Otthon maradt. Még volt egy kis dolga.

- Aha…Ó! De örülök, hogy látlak!… 

És ez így folytatódott még hosszú perceken át. Draco egy ideig türelmesen várt, majd megköszörülte a torkát, és elbúcsúzott.

- Ó! Mindjárt mehetünk Malfoy, Harrynek másfelé van dolga. –szólt ki Hermione Harry takarásából. Nagysokára Potter tényleg elköszönt és bement az egyik üzletbe.

A nő vidáman továbbindult az utcán.

- Mi az? Nem jössz? Eddig te akartál mindenáron indulni –tette csípőre a kezét.

- Szerintem várjunk még egy kicsit, hátha gyorsan végez a vásárlással és még egyszer összefuthattok a bolt előtt! –dohogott.

- Ne legyél már ilyen! –dorgálta meg a nő.

Draco válaszul megvetően hümmögött.

- Márpedig ezt el kell viselned! Nem vagyok hajlandó lemondani a barátaimról, csak mert ez téged… zavar.

A fiú végre elindult.

- Potter nem érdekel. Csak a te viselkedésed bántó!

- Ó, és ugyan mit vétettem ellened?

- Tudod te azt nagyon jól! –mérgelődött.

- Sajnálom, de fogalmam sincs –vont vállat lekezelően a nő. –Hacsak az nem „bánthat” téged, hogy nem elég tiszta a vérem.

- Nem talált.

- Jó, hát ha nem árulod el, akkor nem árulod el. Nekem mindegy.

- Na látod! Pont ez a baj!

- Hogy micsoda?? –esett le a tantusz a lánynak. -Malfoy! Mióta érdekel, hogy mit gondolok rólad? Mi ez a fene nagy változás?

- Semmi –dünnyögött. 

- Én nem érzem úgy, hogy nekünk bármi közünk is lenne egymáshoz! Na jó, a gyerek a kivétel. De több közös vonást nem tudok… Őszintén szólva, nem is baj…

- Hogy tudod ezt mondani?

- Malfoy! Mit vársz tőlem? –csóválta meg Hermione a fejét.

- Mit gondolsz te tulajdonképpen rólam? –kérdezte hirtelen a fiú.

- Őszintén?

- Úgy.

- Hát, nem ismerlek annyira…-húzta el a száját a lány. -Azt tudod jól, hogy különösebben nem nagyon szívleltelek. Ezt megérheted, nem voltál korábban valami szeretetre méltó…

- És most?

- Nem tudom. Talán mostanra egy kicsit komolyodtál…

- A-ha! –vitte le Draco gúnyosan a hangsúlyt.

- De azt elfogadom- folytatta a fiatal nő-, hogy a fiam mellett akarsz lenni. És ehhez tényleg jogod van, elismerem. Mondjuk, egy kicsit furcsállottam az elején, hogy a közelemben akarsz lenni, de hát, te tudod…

Mert végül is törődsz velem és ez jólesik…Hacsak a kicsi miatt is –vont vállat a lány.

- Akkor -foglalta össze Draco a lényeget-, te csak azért tűrsz meg magad mellett, hogy a gyereknek legyen apja is?

- Erre most mit mondjak? –tárta szét a karját Hermione.

- Inkább semmit. Nem akarom hallani –hunyta be a szemét Malfoy. –Ez már sok lenne nekem egy napra.

Azzal finoman meglökte a nőt, hogy induljanak tovább, mert időközben megint megálltak.

*

Lefekvés után Hermione nyitott szemmel feküdt az ágyában, kezét a hasára téve. Egyszerűen nem tudott rájönni, mi baja volt Malfoynak.

Hiszen, önmagában már az is furcsa, hogy egyáltalán elfogadta a gyereket fiának. A lány meg volt győződve róla, hogy a férfi kineveti majd és közli, hogy neki semmi köze sincs hozzá. Erre számított. Csak azért mondta meg neki, hogy évek múltán ezt ne róhassa fel magának.

Ezért is lepődött meg, amikor a fiút a lakása előtt találta.

És mennyire meghökkent, amikor azt vágtam a képébe, hogy nem tartom meg! Pedig erre tényleg gondoltam. Ennél borzasztóbb dolgot senkinek sem kívántam volna!

De ő az én gyerekem is! Képtelen voltam megtenni!

A lány felkelt és kiment a konyhába.

Talán… talán tényleg szorult egy kis jóérzés ebbe a fiúba! De biztos csak azért, mert a saját véréről van szó. 

Megvajazott magának egy szelet kenyeret és csendben enni kezdett.

Nem tudok kiigazodni Dracon… Azt elhiszem, hogy itt akar lenni a fiam mellett, de engem miért akar megismerni? Minek?

Hiszen mindig is utált! Igen, a saját szájából hallottam. Mindig is megvetett és lenézett. Gondolom, elég nagy megrázkódtatás volt az neki, hogy a kisfia nem aranyvérű lesz, nem??

Akkor most mit idétlenkedik itt?

*