Tükör

- Nos, még mindig úgy vélem, hogy ez a lakás roppant szűkös két embernek –mondta Mrs. Lupin, miközben kilépett a folyosóra. Közben elkezdte gombolgatni a kabátját.

- Szerencsére egyikünk sem olyan nagy –jegyezte meg Sirius, miközben közelebb hajolt Remushoz és a válla felett rávigyorgott a nőre. Állva a tekintetét, feltűnésmentesen társa fenekére csúsztatta a kezét és belemarkolt. Lupin tényleg sovány volt –nem mintha ezzel bármi baj lenne. Remus teste megfeszült, de úgy tűnt, édesanyja nem vett észre semmit.   

- Azért annak örülnék, ha rendes ágyad lenne –mondta a fiának.

- Elég kényelmes a kanapé –bizonygatta Remus, meglepően nyugodt hangnemben –ami azért volt furcsa, mert Sirius keze még mindig a hátsóján pihent.

- De nem tesz jót a hátadnak.

- Szeretné, ha inkább az ágyamban aludna? –kérdezte Black. –Végül is van elég hely.

Remus felnyögött, édesanyja pedig rosszalló pillantással illette a fiatalembert.

- Csak vicceltem –szabadkozott a fiú egyből. –Bármi pletyka, amit hallana rólunk... csak pletyka.

A boszorkány elpirult és láthatóan zavarba jött. Sirius megállapította, hogy ezzel az arckifejezéssel mennyire hasonlít a fiára.

- Nos. Sosem hittem a szóbeszédnek. Az emberek mindenfélét összehordanak a Black családról.

- Valóban –mondta Sirius könnyed hangnemben. –Persze, az összes pletyka, amit a családomról hallhatott –kivéve az unokahúgomat, Andromédát-, sajnos igaz.

- Anyu! –szólt Remus figyelmeztetően.

A nő begombolta a kabátját.

- Megyek már! Úgy látom, nagyon gyorsan meg akarsz szabadulni tőlem, most, hogy már van saját lakásod –de a hangja nyugodt volt. Sirius hátralépett, így még egyszer megölelhette és megpuszilhatta a fiát. – Vigyázz magadra! És szólj, ha bármire szükséged lesz!

- Persze –mondta Remus.

- Vigyázz rá! –fordult Siriushoz, félig mosolygó, félig komoly arccal.

- Oh, mindenképpen.

Lupin halkan felnyögött, amit az anyja valószínűleg félreértett.

- Jól van, megyek már! –a kezébe vette az esernyőjét, megigazította a vállán a táskáját, megfordult és elindult a lépcső felé.

Remus gyorsan becsukta az ajtót és Siriusra förmedt:

- Te köcsög!

- Mi az? –csodálkozott Black ártatlan képpel.

- Te...! Az anyukám előtt! Ilyen helyzetbe hozni! Tudod milyenbe! –Sirius mellkasára akart csapni, de az elkapta a csuklóját. –Mi a fenét gondoltál? És az a duma az ágyadról, aztán a családi pletykákról. Engedj el!

- Nem. Az előbb ígértem meg anyucidnak, hogy majd vigyázok rád.

- Menj a francba!

Black erre csak még szélesebben elvigyorodott. A csuklójánál fogva közelebb húzta magához barátját. –Szóval anyud olvasgatja a pletykarovatot, hm? „Ha igaz a szóbeszéd, Orion és Walpurga Black hálás lehet, hogy van még egy fiuk” –idézte. –És az anyud mégis engedi, hogy velem lakj?

- Már elmúltam tizenhét –morogta Remus. –Azt csinálok, amit akarok.

- Azt is csinálhatjuk, amit mindketten akarunk –javasolta rögtön a fekete hajú fiú.

- Nem! –Remus kiszabadította a csuklóját a szorításból.

- És mi van azzal a merevedéssel? –érdeklődött Black, de Lupin otthagyta.

- Hagyj békén!

- Holdsáp! –Sirius megfordult és követte őt a konyhába. –Az anyád észre sem vette.

Az alacsonyabb fiatalember sokatmondóan rápillantott. Mellőzzük a témát, jó?

Sirius csak vállat vont.

- Nézd ezt a sok cuccot! –bökött Remus a konyhaasztalra.

Mindenhol kartondobozok hevertek: az asztalon, a padlón, még a keskeny pulton is. A címkék szerint evőeszközöket, poharakat és teáskannákat tartalmaztak. 

- Teáskan-nák? –betűzte Lupin. –Miből gondolja, hogy egynél többre van szükségünk? –megpöccintette a pálcáját, mire kinyílt a legközelebbi doboz. –Oh. Ezek mind Oxfam boltjából vannak. Ne haragudj.

- Nem érdekel.

- Ezek mind bóvlik. Olcsók - és amikor Black felvonta a szemöldökét hozzátette: -És használtak.

- Holdsáp, nem érdekel! Kedves volt anyudtól, hogy hozta őket. És a sok kaját is. 

Meglepetésére Remus távolabb lökte a dobozt, sarkon fordult és kilépett a konyhából.

- Most mi van?

- Hagyj békén!

Követte, s a fürdőszobában talált rá, a lehajtott vécé tetején ülve, arcát a kezébe temetve.

- Mi az?

- Menj innen! –hallaszott Remus hangja az ujjai közül.

- Ez az én lakásom.

- Tudom!

- Nem megyek el a saját lakásomból.

- Csinálj, amit akarsz.

- Oké –mondta Sirius. – De ahhoz testhelyzetet kell változtatnod.

Lupin erre felnézett. A tekintete kimerültséget sugárzott, a szemei beesettek voltak, a szája színtelen.

Sirius azonnal megbánta, amit mondott. Nekidőlt az ajtófélfának.

- Mi a baj? –kérdezte gyengéden. –Csak a fogdosás?

Lupin vett egy nagy levegőt.

- Igen, az is benne van –kezdte nagyon halkan. –De az anyukám előtt, Sirius? ...De nem csak ez a gond –megdörzsölte a kezével a homlokát. –Ez a te lakásod. És én alig tudom a lakbér felét kifizetni. Aztán anya idejön a dobozaival és eláraszt bennünket vacak mugli cuccokkal. Csak... És nekem még mindig van...!  

Sirius nyelt egyet. Ebben az utolsóban tudok segíteni –ezt akarta mondani, de volt benne annyi együttérzés, hogy magában tartotta.

- Kedves volt tőle, hogy annyi mindent hozott.

- Hát, azt hiszem, csak el tudjuk rámolni valahová. Aztán majd elővesszük, ha meglátogat.

- Nehm, használni fogjuk őket.

- Neked már vannak cuccaid.

- Azok a mi cuccaink –Sirius felvonta a szemöldökét is, de Remus még mindig nem volt megvigasztalva. –Nem gondolkodtam, amikor megfogtam a feneked. Ha ez számít valamit. Úgy értem, nem gondoltam az anyukádra. Nem tiszteletlenségből csináltam. Csak épp ott volt a hátsód, aztán a kezem is. Nem direkt volt.   

- Hagyj –suttogta Lupin.

- Nah –Sirius ellökte magát az ajtótól és letérdelt párja elé. A csempe hideg volt a térde alatt. –Sajnálom.

- Fogd be.

-Tényleg nagyon sajnálom.

Remus belemarkolt a hajába és a fekete fürtöknél fogva hátrahúzta a fejét. –Fogd be! –ismételte, aztán lehajolt és szájon csókolta.

Erőszakosan. Remus ujjai addig simították és masszírozták Black arcát, amíg az ki nem nyitotta a száját. Akkor becsúsztatta a nyelvét, és Sirius azt gondolta: Csak ül itt és azt tesz velem, amit akar. Amit csak akar.

Már megfájdult az arca, mire Remus végre elengedte egy pillanatra. De úgy tűnt, legalább túl van azon, ami belül bántotta. A csók –most már igazi csók – tempója lelassult és Sirius elkezdte visszacsókolni. A másik oldalra döntötte a fejét, így az orruk összekoccant; a kezével pedig elkezdte lehúzni Remus nadrágjának cipzárját.    

- Ha végeztél –kezdte rekedten.

- Shhhh –intette le Lupin.

- Akkor én...

Nem tudta, mi jött rá hirtelen. Csak arra vágyott, hogy eggyé váljanak, mindegy, hogy hol, mindegy, hogy hogyan. Ez a te helyed, Remus. Foglald el.  

Amikor kinyitotta a szemét, észrevette, hogy Lupin kíváncsian fürkészi az arcát.

- Mi az? –kérdezte.

- Bolond vagy.

- Ezt tudtad akkor is, amikor belevágtál.

- Nem vágtam én bele semmibe.

- Nem? –Black nem volt biztos benne, mit akart kérdezni. Remus sem. Egymásra meredtek.

Ekkor a fejük felett egy ismeretlen hang szólalt meg:

- Már megbocsássatok a zavarásért, de van hálószobátok, ugye?

Villámgyorsan elhúzódtak egymástól. Sirius beverte a hátát a mosdókagylóba.

- Hogy az a...!

- Ez a tükör –mutatott rá Lupin.

Black a hátát masszírozva megfordult. A mosdókagyló feletti új tükör lógott –Mrs. Lupin egyik ajándéka. 

- Nem mondta, hogy bűbájos.

- Nekem sem. Csak annyit, hogy az Abszol úton találta és úgy vélte, illeni fog ide. 

- Túl hosszú a hajad –mondta a tükör Siriusnak. –Úgy nézel ki vele, mint egy huligán.

- Szemtelen.

- Levehetjük –ajánlotta a szőkés hajú varázsló. –És visszatehetjük a régit.

- Nem –rázta a fejét Black. -Azt hiszem, még hasznát vehetjük.

- Édesanyád azt üzeni, borotválkozz meg minden reggel. És ne rágd a körmöd. Nem te! –csattant fel a tükör, amikor Sirius meglepődve magára bökött. –A másik.

- Anya olyan... –kezdte Lupin, de Black a szavába vágott.

- Majd később megoldjuk. Inkább gyere! A háló amúgy is kényelmesebb.

*

Jóval később, Sirius kibontakozott a már alvó Remus öleléséből, kimászott az ágyból és visszacaplatott a fürdőszobába.   

- Meg fogsz fázni –szidta a tükör, amint meglátta-, ha meztelenül sétálgatsz fel-alá. Ha majd tüdőgyulladásod lesz, ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek.

Legalább nem olyan hangja volt, mint Mrs. Lupinnak. Vagy bárkinek, akit ismertek. A hang valahol alt és tenor között helyezkedett el és az akcentusa sem feltűnő, szóval nem lehetett beazonosítani. 

- Jól van –mondta Sirius önelégülten. –Tessék. Ismerd el, hogy tetszik, amit látsz!

De a tükör csak hallgatott.

- Oké. Tehát a szabályok: Akármit is mondott neked Remus anyja, most már a miénk vagy és mi nem szeretjük, ha úgy beszélnek velünk, mint ha kisgyerekek lennénk. Rendben? Beszélhetsz, ha látod, hogy valaki elfelejtette lehúzni a vécét, vagy ha a vécépapír kifogyóban van. Ha fontos dologról van szó. A hajammal pedig semmi baj nincs. És azzal sem, ahogyan öltözködöm.  

- Nincs rajtad semmi! –mutatott rá a tükör.

- Remus Lupinról pedig csak annyit –folytatta nyersen-, hogyha rágni akarja a körmét, te igenis hagyni fogod neki. És ha azon idegeskedik, hogy hogy néz ki, mennyire régiek a ruhái és satöbbi, te azt mondod neki, hogy szép. Mondd meg neki, hogy én ezt így gondolom, és csak én számítok.   

Beletúrt a hajába, pózolt és megnézte a tükörképét. Mivel nem kapcsolt villanyt, csupán a sziluettjét látta. Olyan volt, mintha a lelkét nézné és eltöprengett –mivel fáradt és álmos volt-, vajon tényleg a fürdőszobában áll-e, vagy még mindig Remus mellett fekszik az ágyban és alszik.

Aztán a kezét kivette a hajából és megsimította vele a combját, ott, ahol Lupin megcsikarta, amikor szeretkeztek.

- Mondd meg Remusnak, hogy szeretem, oké? –parancsba akarta ezt adni, de mégis kérés lett belőle. –Ha elfelejteném. Már nem azt, hogy szeretem, hanem, ha elfelejtem mondani neki. Mondjuk, ha reggel hamarabb el kell mennem itthonról. Vagy bármi más történik. Ha nem teszed ezt meg, ígérem, hogy verseket szavaltatok veled.

- És hidd el... –tette hozzá Sirius barátságtalanul –mivel nem engedhette meg magának, hogy beégjen egy tükör előtt-, ki tudok találni nagyon rossz verseket is.

Vége