Délután újra kimennek a parkba, de Siriusnak már sem kedve, sem ereje nincs újra játszani, úgyhogy csak üldögélnek egy padon és nézik a többi hógolyózó gyereket, az igaz barátokat. Remus felvett egy újabb, még különösebb viselkedési szokást: most mintha szégyellné magát és még csak véletlenül sem szól barátjához, vagy néz a szemébe.  

- Még mindig gyűlölsz? -kérdi, mert a csend végtelennek ígérkezett és annál még ez is jobb.

Lupin láthatóan összébb húzza magát.

- Sosem gyűlöltelek -motyogja arcát a sáljába fúrva és babrálni kezd a kabátgombjával.

Black kitartóan mered mellette ülő barátjára és mérges, amiért Remus úgy tud tenni, mintha semmit sem számított volna.

- De... úgy értem neked... ez nem olyan, amilyennek lennie kell, nem?

Remus elgondolkozva rágja a száját és megbámul egy különösen csúnyára sikeredett hóembert. 

- Nem is lesz. Te nem... az én hibám volt.

- A tied volt? -csattan fel Sirius. -Minden? Élvezed az önsajnálatot?

Remus kesztyűs kezével még jobban a fejébe húzza a sapkáját, aztán felhúzza a lábát, hogy a sarka a pad szélén van.

- Szállj le rólam. Azt hiszem, csupán többet néztem ki belőled, mint kellett volna, ez minden.

- Aha -szól Sirius, mert most már ismerős neki a helyzet. -Szóval ez egy Dumbledore által megbocsátható baklövés volt. Persze, tudom jól. Én is szörnyen csalódtam saját magamban. 

Lupin elhallgat, Sirius pedig újra felé fordul, hátha kiolvas valamit az arcából. Szóval mi a francnak is hívta ide őt? Remusnak van valami sötét, mazohista belső kényszere? Mert elvileg most ki kellene békülniük. De tisztán látszik, hogy Remus nem akarja és nem is próbálja.  

- Szaros vakáció! -fakad ki Black, amikor az egyik kósza hópehely pont a szemébe repül.

#

Csütörtök

- Oké, túl hideg van -jelenti ki Sirius a következő reggel. -Gyújts be léci a kandallóba, ma nem megyünk el hazulról.

- Tessék? -dübben meg Lupin, de aztán mégis megcsinálja, amit a másik fiú kér. Magukra ráncigálnak számos pulcsit, aztán összegyűjtik a házban fellelhető összes plédet és a kenyérrel, csirkével és egy tortával a kezükben letelepednek a kandalló elé.

- Most nézem, hogy ez egy igazi kandalló -mondja Black. -Miért nem vagytok rajta a hop-hálózaton?

Akkor például megúszhatta volna azt a rémes vonatutat is.

- Anya nem szeretné -válaszolja bizonytalanul a szőke fiú. -Nem akarja, hogy folyton emlékeztessék.  

Sirius őszintén meglepődik. Persze, a Black családban is szövi a hálóját a hazugság és az intrika, dehogy Remus anyja úgy akarjon tenni, mintha csak normális muglik lennének... 

- Dehát ezt nem teheti -kezdi tétován. -Úgy értem, ez vagy Te.

- Azt hiszem, pontosan tisztában van vele, hogy mi is vagyok - szól és Sirius elszégyelli magát a saját butasága miatt.

- Nem úgy értettem... -sóhajt lemondóan.

- Anya már nem bízik bennük -mondja Remus hosszú szünet után. -Ahogy engem kezelnek, és amikor apa meghalt... -a fiú szeme üvegessé válik, látszik rajta, hogy elmerült a gondolataiban. Black csendben vár és a társa szemében visszatükröződő lángokat figyeli.    

- Amikor apa meghalt -kezdi újra a fiú-, akkor sem jártak el helyesen. Szóval most már nem akar ennek a részese lenni. 

„De te nem vagy mugli!” -mondaná Black, és megkérdezné azt is, pontosan miben is halt meg az édesapja, de nem megy. Valami szorító érzés van a mellkasában és azt is látja, hogy Remus már visszavonulót fújt; hosszú szempillákkal keretezett szemével kifejezéstelenül bámulja a kezét.

#

A nap lassan vánszorog, ugyanilyen, kis beszélgetésekkel tarkított ütemben. A szoba egy idő után melegedni kezd és a fiúk elkezdik lehámozni magukról a feleslegessé vált ruhadarabokat. Remus a végén már csak egy pólót és szürke nadrágot visel, Sirius inget, alsónadrágot és térdig érő zoknit. 

Este hatra Black elunja a televíziót is, mert az összes műsorban komoly emberek beszélnek komoly mugli dolgokról, szóval inkább kimenekülnek a konyhába enni valamit. Mialatt Remus lenyúlja az utolsó szelet húst, amit még szerdán vásároltak, Sirius talál egy üveg vörösbort és reménykedve, ártatlan szemekkel barátjához fordul. A fiú először nemet mond, merthogy most meleg italra van szükségük, de Sirius megígéri, hogy vesznek helyette másikat és azt javasolja, ebből meg csináljanak forralt bort. A fekete hajú fiú csendben figyeli, ahogy barátja elgondolkozva egyik lábáról a másikra áll, s még jobban összehúzza magán a pokrócot. Sirius azon tűnődik, vajon mindazok után, amit történt, kérhet-e még akármit is Remustól. 

De a fiú mégis felteszi a lábast a tűzhelyre, és telitöltik a borral, majd vaníliával, cukorral és fahéjjal, és Remus ugyanolyan gondosan kevergeti, mint az iskolában a bájitalokat.

Visszatérve a nappaliba megkóstolják az italt: finom és sűrű és jóleső melegséget visz szét a testükben. Lupin óvatosan kortyolgatja, összeszorított ajkakkal ízlelgeti és a kósza cseppeket a nyelve hegyével menti meg.

#

Az első bögre kiürülése után Remus már fészkelődik és bár kissé álmosan, de végre ellazul. Elégedetten nyújtózkodik a paplanhalom alatt, a bortól bágyadtan, elnehezült hosszú, nyurga végtagokkal és Sirius úgy határoz, vár még egy kicsit.  

A második bögre után szinte teljes könnyedséggel lehet beszélgetni a fiúval, pont úgy, ahogy Jamessel és úgy, ahogy arra Sirius a megérkezése óta vágyott. Lupin hátradőlve bámulja a tüzet a kandallóban, Sirius pedig a fény és árnyék játékát az arcán. Aztán megszólal:

- Lesz ugyanolyan valaha is, mint rég?

- Mi? -kérdi Remus, de Black látja a szeme villanásából, hogy tudja, miről beszél, csupán túl fáradt ahhoz, hogy érdekelje.

- Csak...

- Nem -vág közbe a szőke fiú. Lassan egy hátborzongató, sóvárgó mosolyra húzódik a szája. -Nem, nem lesz.

Sirius majdnem felordít. Mert most, mert a bor valamit csinálhatott az érzékeivel, szüksége van erre. -De...

- Az én hibám -szól Remus, mintha ezzel mindent megmagyarázott volna. Nem is folytatja, csak felhúzza a lábait, aztán eldől a padlón, arcán még mindig az a természetellenes, elmélkedő mosoly. -Nem számít.

Remus mindig is más volt, mint a többi ember. Mindig is távol tartotta magát mindenkitől.

- Semmit sem tehetek -mondja Sirius, és ez többé nem egy kérdés.

Valamilyen okból kifolyólag Remus mosolya furcsa vigyorba torzul és felül, de olyan kecsesen, amire Sirius saját, a bortól elnehezült teste sem lenne képes. 

- Talán -suttogja Lupin és tűz gyúl a szemében és elhúzza a száját. Előrehajol, kinyúl és az egyik forró, nyirkos tenyerével megérinti Sirius arcát. Barátja nem fogja fel a dolgot, amíg Remus még közelebb nem dől és nem nyomja forró, száraz ajkait a másikéhoz.

Amikor -számos fájdalmas másodperc után- végre elhúzódik, az a furcsa mosoly újból megjelenik az arcán és Sirius érzi, hogy elszédül, ha még tovább bámulja az ajkait.  

- Jobb már? -kérdi végül, de nem tudja eldönteni, társa megrázta-e a fejét vagy sem, mert Remus kissé oldalra döntötte a fejét és hiába a félig zárt a szeme, a tűz fényénél látni lehet a kitágult pupillákat. Szokatlan arckifejezése láttán -ami talán a szégyenkezés jele- Sirius megborzong. Ez nem a megbocsátás vagy a barátság csókja volt, hanem valami más, valami több, de az arca azt sugallja, nem akarja semmire rákényszeríteni. Blacknek hirtelen eszébe jut Alistair gyanakvó, irigykedő pillantása. 

- Nem -mondja végül Remus és elfordul tőle.

Sirius annyira másra vágyik, mint ez a beálló csend és még a lélegzete is eláll a hirtelen felismeréstől: Remus többé már nem kicsi és szégyenlős vérfarkas-fiú, hanem magas és nyakigláb és az ajkai színe egy kicsit túl sötét. Ugyanolyan érzései vannak, mint Jamesnek vagy neki; és most kótyagos a bortól és a melegtől és megalázottnak érzi magát és teljesen igaza van, amikor azt mondja, h semmi sem lesz már ugyanaz.

Sirius ügyetlenül előre mászik, Remus tarkójára csúsztatja az ujjait és közelebb húzza a fejét. Amikor összeér a szájuk, Lupin halkan felnyög ijedtében és Sirius becsúsztatja a résen a nyelvét, mert ha ezt fogják csinálni, akkor rendesen fogják. A másik fiú még mindig nyöszörög, de hagyja magát megcsókolni. Kissé túl sok idő telik el, mire végre visszacsókolja, Siriusnak épp kezdett meginogni az önbizalma. Az alkoholtól minden álomittas és meglehetősen nedves; cuppogó hangok és Remus fahéjas lehelete. De mindez nagyon kellemes és Sirius agyának még éber része aggóni kezd, mert rájön, hogy megcsókolni egy barátot, egy fiút, lehet ugyanolyan, mint bármelyik másik csók. 

Csak még jobb. Remus felemeli egyik kezét a padlóról és társa nyaka köré fonja, aztán lejjebb simít vele és bekúszik az ingje alá. Belemélyíti ujjait Sirius hátába, még közelebb húzza magához és ajkaik még jobban összepréselődnek. Black nem tudja megmondani, hogy az adrenalin vagy a rémület remegteti a testét, vagy talán a rémület okozta adrenalin. Vagy valami egészen más: forró és sokkal, de sokkal nehezebb, mint a bor hatása.

Lupin orra Sirius arcának nyomódik és a fiú szuszog, megnyalja barátja ajkait, lassan, de mohón, aztán visszacsúsztatja a nyelvét. Félelmetes, hogy milyen könnyen el tudtak jutni idáig, túlságosan jó érzés és aggasztóan jobb, mint bármelyik lány csókja, akihez eddig Siriusnak köze volt. Még ha mindez csak az ital miatt is van. Igen, az ital -gondolja Black, aztán akaratlanul is felnyög, mert Remus a mellkasára teszi a kezét és határozottan ellöki magától és ez már rémisztő.  

- Még mindig nem lett jobb -mondja a szőke fiú nyugodt hangnemben, de egy csipetnyi megbánással. Aztán elhúzódik, visszafekszik a padlóra és megpróbál elbújni a paplanok alatt. 

Ahhoz képest, hogy épp most csókolta meg az egyik legjobb barátját, Remus meglepően gyorsan elalszik. Sirius már régóta meg tudja mondani, mikor alszik a fiú és mikor tetteti. Az utóbbinál túl gyakran fészkelődik és fordul meg, de most valahogy mozdulatlan maradt, jóllehet, csupán egyetlen vékonyka takaró van közte és a kemény padló között.

Sirius nem hiszi, hogy a fiú bárkit is megcsókolt volna ezelőtt. Azon tűnődik, vajon Remusnak jelent-e valamit, hogy pont ő volt ez első, hogy attól, hogy egy ágyban aludtak, barátja érzett-e izgatottságot vagy idegességet; vagy lehetett volna akárki más is, hiszen behunyt szemmel úgyis arra a vonzó, göndör fürtű könyvesbolti eladófiúra gondolt.

A tűz kialvófélben van, így Sirius megbökdösi egy fadarabbal és egy kósza hamudarabka a karjára száll. Elnézegeti Remus szelíd vonásait, és nem tudja megmondani, mikor lett Remusból, a gyerekből Remus, jóképű és magas, a hosszú végtagjaihoz képest kecses mozgású, s az egyik lába most is ki van nyújtva a padlón és a térde álmában megrándul. A hasán fekszik és olyan bájos, pedig nem kellene annak lennie. A bal keze a feje mellett pihen, ujjai szétnyitva és Black lustán körülrajzolja az ujjával és azon töpreng, most mi történik velük. 

#

Péntek (Szilveszter este)

   Sirius arra ébred, hogy valaki egy tálcát tett a feje mellé a padlóra. Már érzi is a tea és a pirítós illatát. Remus úgy készítette el a pirítóst, ahogy ő szereti: elárasztva vajjal és csak egy kis kanál lekvárral. Sirius elmotyog egy „köszönöm”-öt, ivás közben a bögre mögé rejti az arcát és fel nem nézne Remusra.

#

Megbeszélik, hogy felöltöznek is kimennek a házból. Remus meg se próbál beszélgetést kezdeményezni, Siriusnak pedig nincs mit mondania. Mégis, annyira ideges, hogy némán kell baktatnia társa mellett, hogy úgy érzi, menten kidobja a taccsot. Ha az édesapjával folytatott beszélgetést nem számítjuk, utoljára akkor volt ilyen ideges, amikor első éves korában a fejébe nyomták a Teszlek süveget. És a legrosszabb az, hogy nem magától a hányástól fél, hanem a gondolattól, hogy Remus előtt hányna, és az már őrület, hiszen Remus annyiszor látta már őt betegen; amikor túl sokat evett vagy túl sok whiskyt ivott, amikor James kedvesen megbűvölt békaikrát etetett vele és kis bébi-békákat hányt, sőt még a legelső alakváltása után is megszédült és össze volt zavarodva és ahogy a csontjai ropogtak és visszaugrottak a helyükre...  

Lupin szörnyen sápadtnak tűnik, vagy legalábbis Black így gondolja, mert csupán röpke oldalpillantásokat mer engedélyezni magának. Mikor elérik a parkot, Sirius azt motyogja „Üljünk le” és már le is huppan. Tudja, hogy barátja is milyen nyugtalan, de most nem foglalkozik vele; megpróbál mély levegőket venni, hogy kevésbé érezze magát rosszul, habár a teste remegését nem tudja megszüntetni.  

- Én... -kezdi, de bepánikol, és több másodpercre elhallgat, mielőtt újra megpróbálja. -Megcsókoltalak. Miért nem lett tőle jobb?

A szőke fiú nem mondja hangosan:„Szerinted miért?”, a sóhajából mindent ki lehet olvasni.

- Csak rólam van szó? -kérdi Sirius és képtelen nyugodt hangon beszélni. -Vagy...

- Vagy? -kérdez vissza Lupin, aztán megint sóhajt. Az ujjait hajlítgatja ki-be, ki-be, csikargatja a körmével a farmerját és Sirius ezt eddig tudta elviselni. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kinyúl és kesztyűs kezét társáéra teszi.  

- De nem azért -nyúl a legutolsó ötletéhez -amit októberben tettem, ugye?

- Az nem számít.

- Nem -Black megszorítja Remus kezét és hitelen azt kívánja, bár ne lenne rajtuk kesztyű és akkor érezhetné a meleget és a bőrét. Melegre vágyik és annak ellenére, hogy gyomra veszélyesen meginog, közelebb húzódik a fiúhoz a padon és az arcához hajol. Persze mindkettőjük arca skarlátvörös a fagyos szél miatt és Sirius oldalra döntött fejjel megpuszilja Remus szája sarkát, nyelvével óvatosan megérinti az ajkait. Lupin lehunyja a szemét és lassan felé fordul.

Forró a szája és a lehelete, és most sokkal bátortalanabb és óvatosabb vele, mint tegnap este; a szája kevésbé nyitott és kisebb mozdulatokat tesz. Kihúzza kezét Sirius tenyere alól és összekulcsolja az ujjaikat és csak ülnek ott, a viharos szélben, csókolóznak és nem törődnek semmivel.

Amikor megtörik a csókot, hogy levegőhöz jussanak, látják, hogy egy asszony áll mellettük, kisgyerekkel és egy babakocsit tolva. Elborzadva néz rájuk. Sirius már nyitja a száját, hogy vitatkozzon, de Lupin gyorsan elmotyogja, hogy „Bocsánat” és már húzza is magával barátját, el onnan.

A belváros utcái szinte teljesen kihaltak, a jeges szél miatt az emberek már a házaikban vannak és készülődnek az újévi ünnepségre. Tehát senki sincs, aki törődne két bolond tinédzser fiúval, akik a vakító hóviharban bandukolnak, alkalmanként meg-megállva, hogy a hidegtől kékre fagyott ajkaikat összeérintsék.

#

Sokkal rosszabb módja is van a vakáció eltöltésének -gondolja Sirius.

Napokig érzett csalódást amiatt, hogy el fogja mulasztani Potterék újévi partiját, azt a csodálatos eseményt, amikor Jamessel csendet háboríthatnak, csínyeket követhetnek el, alkoholt csennek maguknak és azon versengenek, vajon melyikük bír tovább ébren maradni.

Persze, még csak fél tizenegy van, de ők már megitták Mrs. Lupin borát, amit erre az estére hagyott ott nekik és Remus már el is aludt tőle, fejét Sirius vállára hajtva. A fekete hajú fiú belebámul a kandallóba, aztán a tévé képernyőjére, ahol fantasztikus újévi ünnepségekről közvetítenek nem is olyan messze tőlük. De igenis, lehetne rosszabb. Úgy gondolta, a legjobb, amivel másnap hazautazik egy alapos megfázás és egy megújított barátság, de ehelyett sokkal többet kapott, és biztos, hogy nem fog reklamálni.

Vége