Egy bögre hó

   Remus arra ébredt, hogy a sötétben valaki kitartóan mászik az ágyán. Egy nem szívesen látott kéz tapogatta a vállát. És rázta őt.

- Moony –suttogta Sirius. –Moony. Ébredj!

Kinyitotta a szemét és megpillantotta a fölé görnyedő Siriust és meglehetősen idétlen vigyorát. 

- Esik a hó –mondta a sötét hajú férfi. –Ez az első ebben az évben. Tényleg esik, Remus!

- És azért keltettél fel, hogy ezt elmond? –kérdezte Remus és érezte, hogy egyre idegesebb lesz. Feltornázta magát ülő helyzetbe, hogy megnézze az órát –Hajnali három órakor?

Sirius kissé sértődötten válaszolt: -Mert esik. Nem akarod megnézni?

- Fáradt vagyok –mondta Lupin és visszafeküdt. –Aludni akarok. Most azonnal.

- Ünneprontó –jegyezte meg Sirius. Az ágy rugói még utoljára rázkódtak egy kicsit, aztán a férfi eltűnt.   

A helyzet koránt sem volt olyan idegesítő, mint amikor Sirius először verte fel és próbálta meg kiráncigálni az ágyból valami lehetetlen órában saját „gyalázatos kis tervei” céljából. De most is bosszankodott. Black általában túlbuzgó és gyenge a beleérző képessége, de két nappal a telihold után általában azért tud gyengéd és gondoskodó is lenni. Főleg most, mikor még a csontjai is sajognak a fáradtságtól és kótyagosan, reménytelenül csak az alvásra tud gondolni.   

Szüksége van rá, hogy aludjon, vagy másnap fel sem tud kelni az ágyból.

Fene egy meg Siriust és a havát.

A bejárati ajtó hangosan becsapódott és Remus arra várt, hogy újra kinyíljon, mert hajnali három óra volt és Sirius sem lehet annyira bolond, hogy teljesen egyedül ugrabugráljon kint a hóban.

De a percek csak teltek, és Black még mindig nem tért vissza. Jéghideg percek, a másik meleg teste nélkül.

Meggondolatlan köcsög. Az.

Ide-oda forgolódott nyugtalanul szenderegve, de újra felébredt, amikor a vállán levő kötés elviselhetetlenül szorítani kezdte. Visszagördült hát a hátára és már éppen ott tartott, hogy feladja az alvási kísérleteit és lámpát gyújt, amikor a bejárati ajtó kinyílt.  

Pár pillanat múlva Sirius bejött a hálóba, halkan bezárva maga mögött az ajtót. Leült az ágy szélére és társa felé nyújtott egy piszkos konyhai bögrét, amiben volt… valami.

- Neked hoztam.  

- Mi? –Remus nagy nehezen felült az összetekeredett takaró halom alatt. –Mi ez? 

- Hó –mondta Black, mintha ez olyan egyértelmű lenne. –Egy bögre hó. Most már visszamehetsz aludni és ezt sem mulasztottad el.

Remus elvette a bögrét és nézegetni kezdte. Púposan volt benne a pufi, porszerű hó. Azt a fajta hó, ami csak a bokrokon, korlátokon és egyéb keskeny felületeken található.

- Megbűvöltem, így nem olvad el egy darabig –folytatta. –Megérintheted, megszagolhatod és így majdnem olyan, mintha te is kint lennél, Moony –mosolygott a férfi. Az arca kipirult, bőre nyirkos. Hihetetlenül gyönyörű volt.

Lupin kinyúlt és magához húzta, hogy megcsókolhassa.

- Köszönöm. Nagyon tetszik, Tapmancs.

- Bocs, hogy felkeltettelek –szólt Sirius gyengéden. Párja nyakához bújt, hideg orral és nedves hajjal. –Csak nem akartam, hogy lemaradj róla. Korábban sem hagytad ki.  

- Semmi baj –Remus még mindig ölelte, Black pedig addig izgett-mozgott, míg végül le tudta rugdosni a lábáról a bakancsát és teljesen lefekhetett az ágyra. –Örülök, hogy behoztad.

Többé már nem lehetett nyűgös; Siriussal az oldalán és a bögre hóval az éjjeliszekrényen, ami megvárja őket reggelig.

Vége