|
♣ 17. rész
2008.01.20. 20:31
II.
London utcáit sűrű köd lepte el. A macskaköves úton sétálók cipője visszhangozva koppant a kis sikátor utcákban, ott, ahol autók csak elvétve jártak. Hamarosan az első lámpák is meggyulladtak, pislákolva vonták be fényükkel a megkopott házfalakat; s még jobban láthatóvá vált az ember számára a tejfehér köd.
Hirtelen kinyílt egy ősrégi faajtó, egy taláros alak lépett ki az utcára, nyomában egy párral, akik a fiatalemberre ügyet sem vetve, összekapaszkodva indultak hazafelé.
A ködtől nem látszott jól az égbolt, ami egész nap sötéten tátongva esőt ígért. Nem is váratott tovább magára, meg-megdördült, egészen halkan, és eleredtek az esőcseppek. Olyan aprók voltak és oly gyéren estek csak, hogy a járókelőket egyáltalán nem zavarta.
Sirius Black egy pillanatra felemelte a tenyerét, érezte a víz nedves érintését rajta, aztán behúzta maga mögött az ajtót, és fekete köpenyébe burkolózva továbbállt.
Végigsietett számos sötét utcán, elhaladt megannyi kétes kinézetű fazon mellett, –páran meg is szólították ezen a kései órán-, de ő fel sem pillantva baktatott tovább. Negyed óra gyaloglás után elérte a lakását és az ajtóban megállt. Szívott néhányat a friss levegőből, aztán előhúzta a pálcáját és elmormolt néhány varázsigét.
Kattant a zár és végre beléphetett. Fáradtan dobta le magáról a kabátját, kibújt cipőjéből és sietősen a fürdőszoba felé vette az irányt.
Odabentről öklöndözés szűrődött ki, majd hosszú ideig csak vízcsobogás. Sirius egy törülközővel a vállán átbaktatott a hálószobába és ott levágta magát az ágyra.
Elgondolkozva bámulta a plafont, hallgatta odakint az egyre közeledő vihar erősödő hangját.
A nedves törülközőt a sarokba hajította, aztán átfordult a saját fekvőhelyéről a megvetetlen oldalra, feje alá húzta a párnát, kitette az üres éjjeli szekrényre a varázspálcáját, és úgy, ahogy volt, ruhástul elaludt.
*
Egész éjjel esett.
A hajnal aztán végül elűzte a komisz esőfüggönyt s abban a hónapban szinte először, kisütött a nap.
Sirius madárcsicsergésre ébredt. A függöny behúzatlanul állt, így a meleg sugarak átvilágíthatták a kicsi szobát. A férfi mocorogni kezdett, aztán kinyitotta a szemét és ásítva feltápászkodott.
Kicsoszogott a konyhába és némán a -már tegnap este kikészített- gyógyszerért nyúlt. Víz nélkül lenyelte, aztán kinyitotta a hűtőt és még mindig a szemét dörzsölgetve kivett egy doboz gyümölcslevet. Megrázta, hogy megnézze, van-e még benne, aztán átvonult vele a nappaliba és levágódott a kanapéra.
Jobb kezével oda sem nézve tapogatózott maga mellett, míg végül megtalálta a fekete kis távkapcsolót és az előtte álló készülékre irányította.
- …Jó reggelt, London!
A szlogennek szánt vidám dalocska túl hangos volt az eddigi néma csendhez képest. Ezt Sirius is így gondolhatta, mert halkan szitkozódva nyomogatni kezdte a gombokat, míg végül sikerült kellőképp lehalkítani a televíziót.
- Hülye mugli cuccok! –morogta magának, aztán hátradőlt és onnan figyelte szinte üveges szemmel a műsort.
Végignézte a gyerekeknek szóló rajzfilmeket, meghallgatott egy híradót, egy életmód magazint, több tucat reklámot és csak akkor állt fel mellőle, amikor elkezdték vetíteni a szokásos hölgyeknek készített sorozat százakárhanyadik részét.
Kicsoszogott a konyhába, de a megtelt szemetesbe már sehogyan nem tudta belegyömöszölni a narancsleves dobozt. A gyomra is megkordult. És ekkor eszébe jutott neki Lily mondata: „Gyere át bármikor, ha nem lesz kedved főzni, jó?”
Hát jó. Black úgy döntött, él a lehetőséggel.
Ma is.
Gyorsan lezuhanyozott, felráncigált magára egy rendes farmert, pólót és kabátot, aztán kilépett a szabadba. Felesleges volt hoppanálnia, szeretett gyalogolni és úgysem volt aznap az égvilágon semmi dolga.
*
- Helló! –köszönt egykedvűen, amikor Lily kikukucskált az ajtón. A boszorkány elmosolyodott, majd előhúzta a pálcáját és hatástalanította a zárvarázslatokat. Mielőtt Sirius belépett volna, még egyszer körülnézett a biztonság kedvéért, aztán követte a nőt a nappaliba.
- Gyere csak! –bíztatta az asszony. –Ma pörköltet készítek, azt szereted, ugye?
- Persze –felelte szórakozottan a férfi, miközben lekuporodott keresztfia mellé a földre. –Ha tényleg nem nagy teher.
- Ugyan már! –legyintett Lily kedvesen. –Jut hely bőven neked is.
- Köszönöm.
Tapmancs Harryvel játszott, míg dél felé haza nem ugrott James. Úgy tűnt, cseppet sem lepte meg barátja ottléte, vidáman üdvözölte mindnyájukat.
- Mikor kell visszamenned? –faggatta Lily, egy száraz konyharuhába törölgetve a kezét.
- Rögtön ebéd után. Ne haragudj, drágám, de még sehogy sem állunk a dolgokkal.
Sirius ültében kihúzta magát és intett Ágasnak.
- James, ha gondolod, én is elkísérlek! Csak tudok segíteni valamiben!
- Kösz, Tapi, de inkább ne gyere. Dumbledore még mindig úgy tudja, hogy nem mondtam el senkinek… –összenézett a feleségével, aztán tapsolt egyet. –Na jó, felmegyek kezet mosni, rendben?
Lily tekintetével végig követte Jamest, amíg a lépcsőforduló el nem nyelte. Aztán odasétált a savanyú képű Black mellé, és kezét a vállára tette.
- Tudod jól, hogy James nem szándékosan utasított megint vissza. Hidd el, jó indoka van rá.
- Persze –hajtotta le a fejét Sirius. –De szívesen segítettem volna. És ami azt illeti, rám is fér. Túl sok lett hirtelen a szabad időm.
A boszorkány szeretetteljesen végigsimított az arcán, aztán ujjaival átfésülte a megnőtt, selymes tincseket.
- Tudom, hogy nem szorulsz rá, Sirius, de szerintem jobb lenne, ha dolgozni kezdenél valahol. Akkor legalább lefoglalnád magad.
- Az aurorság a mesterségem –vágta rá a varázsló.
- Igen, persze. De… ha most épp nincs mit tenni? A többieknek legalább… ühm… -harapta el a mondatot.
Black szája keserű mosolyra húzódott.
- Igazad van, Lily. A többi Rendtagnak megvan a maga normális élete, megvannak a mindennapi gondjaik. Vannak szeretteik, akikről gondoskodniuk kell.
- Neked is vannak szeretteid! –mutatott rá a nő.
- Ja –értett egyet Sirius. –De nektek nincs szükségetek rám… Épp ellenkezőleg.
- Ne légy már ilyen! –fakadt ki az asszony. Megölelte a férfit, aztán eltartotta magától, hogy a szemébe nézhessen. –Mi mindig itt leszünk és mindig szükségünk is lesz rád! Úgyhogy hagyd végre abba az önsanyargatást és kezdj valamit magaddal!
- De mit? –suttogta a varázsló.
- Sirius! –húzódott hátra Lily. –Mondd, meddig akarsz még szenvedni? Egész nyáron mást sem csináltál, mint kocsmáztál, napközben pedig bámultál magad elé! Szedd már össze magad! –mondta szigorúan. –Remus elment! Attól még nem áll meg a világ!
Sirius hirtelen mozdulattal elfordította a fejét. Nem szerette hallani ezt a nevet. Igazából semmit nem akart hallani senkitől. Csak hagyjanak már békén végre! Gondolatai kiülhettek az arcára is, mert a boszorkány elengedte és felegyenesedett.
Akarata ellenére beugrott neki a férfi távozásának képsora. Remus… Meg az a kopott bőrönd.
- De… hová mehetett?
Lily felsóhajtott.
- Már számtalanszor mondtam neked: fogalmam sincs. Nem tartja velünk a kapcsolatot. Én is a partin láttam őt utoljára.
Black éppen válaszra nyitotta a száját, de James ekkor csörtetett le nagy hangon a lépcsőn és egy „Farkas éhes vagyok!” kiáltással továbbment a konyha felé.
*
Sirius szerette ezeket a családias ebédeket. Kis asztal körül mosolygós arcok… ez valahogy őt is felvidította. Bezzeg gyerekkorában! El sem tudta volna képzelni, hogy egy étkező asztal körül milyen jót lehet beszélgetni a fogások között, sőt, fel is lehet mondjuk egy kistányérért állni!
Náluk otthon a Grimmauld téren csengőszó jelezte déli tizenkét órakor az étkezés kezdetét és az egyes kiporciózott fogások meghatározott időközönként cserélődtek. Ezért is volt számára furcsa már a Roxfort is, ahol a reggelizésre, ebédre és vacsorára másfél órányi idő volt hagyva és ki-ki akkor ment le enni, amikor kedve tartotta. Nyáron aztán persze újra hozzá kellett szoknia a pontossághoz, az időbeosztáshoz és a néma fegyelmezettséghez.
Tapmancs nagyot rúgott egy megürült konzervdobozba, ami az útját keresztezte a járdán.
Lily ugyan mondta, hogy nyugodtan maradjon velük délután és vigyék ki együtt Harryt a közeli parkba, de Sirius udvariasan visszautasította.
Igaza van… –gondolta.–Kezdenem kell valamit magammal!
Egy ideig még csak nézelődött; figyelte a mellette elsiető embereket, akik vasárnap révén jóval kényelmesebb tempóban száguldoztak az utakon. Sok autó gyerekekkel volt teli. Persze, hisz most viszik őket állatkertbe, fagylaltozni.
Sirius elnézte a hosszú sort a mozi előtt, ahol párok, baráti társaságok és gyerekes családok váltottak jegyet a meghirdetett különböző mugli filmekre.
Nekik már egyenesbe jött az életük –tűnődött el. Aztán, mintha a látvány erőt adott volna neki, vett egy mély levegőt: Nekem is menni fog!
Elmosolyodott.
Abban a pillanatban egészen úgy érezte, mintha újjá született volna. Hirtelen teli volt tetterővel, tervekkel és energiával. Felbuzdulva a legközelebbi varázsló városrész felé indult, hogy szétnézzen: hátha tényleg tud keríteni valami hasznos munkát magának. Talán maradhatna is a varázs bűnüldözésnél, hisz Tapmancs képében kitűnő álcája van…
Ahogy ezen gondolkodott, észre sem vette az utca túlsó oldalán álldogáló Féregfarkat.
Sirius ugyanazzal a lendülettel, amivel elindult, gyorsan átvágott az úttesten és megcélozta az ismerőst.
Nem volt egyedül. Amikor a két férfi meglátta Blacket, a magasabbik rögtön biccentett Peternek, aztán szinte szét sem nézve az utcán a muglik miatt, dehoppanált.
- Öhm. Sirius! –köszöntötte Pettigrew.
- Szervusz, cimbora! –vigyorgott Sirius és megveregette Peter hátát, amitől az majdnem elejtette a barna csomagot a kezében. –Mi járatban?
- Öh, hmm… –mondta, aztán még egyszer nekifutott. –Gyógyszerért voltam.
- Vasárnap?
- Vasárnap! –válaszolta, csöppnyi felháborodással a hangjában. –Tudod, az Abszol úton mindig minden nyitva van.
- Ó, tényleg! –bólintott Black és intett, hogy induljanak el. –Azt hiszem, túl sok időt töltöttem mostanában a mugli üzletek között. Kimehetett a fejemből.
- Ahan.
- De az Abszol úton is régen jártam… –morfondírozott tovább. –Lehet elnézek oda. Velem tartasz?
- Hát, öhm, és most voltam ott, szóval… nem…
Tapmancs elkedvetlenedett.
- Persze, oké, nem gond. Akkor hazafelé?
- Igen.
- És az kinek lesz? –mutatott a csomagra.
- Édesanyámnak –vágta rá Féregfark.
- Még mindig betegeskedik?
- Igen, sajnos… Úgyhogy, ha nem gond, inkább hoppanálnék.
- Mi? Ja, ja, persze. Aha… –bólogatott Sirius.
- Viszlát!
- Oh, Féregfark! –kiáltott Black. Az illető várakozóan nézett rá. –Tudod, hogy holnap délután Jameséknél gyűlünk össze?
A szőke férfi bólintott.
- Igen. Viszlát! –azzal egy hangos pukkanással eltűnt a járdáról.
Sirius felsóhajtott.
- Viszlát –motyogta maga elé, aztán zsebre dugott kézzel tovább baktatott.
Közben rájött, hogy a munkakereséssel is várnia kell, hiszen ilyenkor csak az üzletek vannak nyitva. Hétvége… Minek is az? Ilyenkor nem történik semmi...
Ilyenkor jobban érzi, hogy egyedül van.
Talán elmegyek kocsmázni –futott át az agyán. Hisz szerette a nyüzsgést maga körül. Talán túlságosan is, ezért nem bírta hosszú távon elviselni a magányt.
Szánalmas vagyok! –gondolta lelombozódva. Összehúzta magán a kabátját és a cipőjére szegezve a pillantását, tovább sétált.
*
Sirius hétfőn délután még mindig másnaposnak érezte magát, de ennek ellenére elment és becsöngetett Jamesék Godric’s Hollow-i házába.
Előző este három mugli bárt járt végig, számtalan mennyiségű italt fogyasztott és több tucat lányt koptatott le. Valahogy nem volt kedve többé az egyéjszakás kalandokhoz.
Legutóbb akkor élt ilyen életet, amikor az iskola elvégzése után Jamessel és Lilyvel auror képzőbe ment; Remust a farkas kór miatt úgysem vették volna fel, így meg sem próbált jelentkezni.
Amikor befejezték a hetedik évüket, Lupin szakított vele. Később ezt persze kölcsönös megegyezésnek nevezték, de csak mert így szebben hangzott. Holdsáp azzal indokolta döntését, hogy Sirius mindig is kicsapongó életet élt és bár a roxforti utolsó két évükben -miatta– visszafogta magát, ha kikerülnek a való életbe, inkább nem akar csalódni.
Amikor újra találkozgatni kezdtek, –Peterrel együtt mindannyian-, Black szinte mindenre esküt tett, ami szent és hevesen bizonygatta, hogy érte megváltozik, hiszen ő a legfontosabb az életében.
Sirius sokat merengett az elmúlt nyár alatt ezen és úgy érezte, ennél mélyebbre már nem is süllyedhetett. Nem volt mentség arra, amit tett. Már sokkal jobban meg tudta fogalmazni a gondolatait: jobban átlátta nemcsak ezt a kínos ügyet, de az egész kapcsolatukat és a hibákat, és Neki is el akarta mondani, amire rájött, de Remus nem hagyta rendesen akkor és ott, s mostanra ki tudja, hová tűnhetett…
- Szia! Kerülj beljebb! –intett az Evans lány és kitárta az ajtót. Sirius belépett, megpuszilta a hölgyet, aztán végigment a kis előszobán és benyitott a nappaliba.
Az összes arc feléje fordult, szinte egyszerre köszöntötték, aztán lassan mindenki figyelme visszatért Podmore-ra, aki úgy tűnt, valami izgalmas kémtörténet közepén tartott.
Black szétnézett a szobában; most sem voltak olyan sokan, de épp elegen ahhoz, hogy a nappali zsúfoltnak hasson. A férfi még egyszer átfutatta a tekintetét a szobán, szabad ülőhely reményében, aztán elindult a kanapé felé. Hestia és Dedalus arrébb csusszantak, hogy helyet szorítsanak Siriusnak, aki egy biccentéssel köszönte meg a gesztust.
Hamarosan poharat nyomtak a kezébe –amiből a varázsló csak udvariasságból ivott-, aztán megkapta Harryt; majd miután a babát aludni vitték, ő maga is csatlakozott ahhoz a pár emberhez, akik a kertbe szöktek dohányozni.
Sirius odaállt Benjy Fenwick-ékhez, rövid kotorászás után megtalálta bőrdzsekije egyik zsebében a cigarettáját, és rágyújtott.
- Kaphatok tüzet?
- Oh, hogyne –válaszolt Black, azzal a piros öngyújtót a boszorkány szájához emelte. Emmeline megfogta Sirius kissé remegő kezét és a helyes szögbe igazította. Végül elengedte és élvezettel fújta ki a füstöt az éjszaka hideg levegőjébe.
- Régen nem láttalak –mondta a nő.
- Rég –hagyta rá Sirius. A háromfős tömeg úgy döntött, ideje visszamenniük, így –ha a kerítésnél álldogáló Dearbornt nem számítjuk-, Emmeline-nel maguk maradtak.
- Talán az augustusi gyűlésen legutóbb –folytatta Vance.
- Igen. Bár én egyszer mintha észrevettelek volna az egyik mugli színház bejáratánál pár hete. Jártál akkor ott?
- Meglehet –felelte a hölgy, aztán Tapmancs szürke szemébe nézett. –Sirius, mondanom kell valamit…
A férfi óvatosan ránézett.
- Szóval… nagyon sajnálom.
- Mit? –bukott ki a kérdés a férfiből.
- Ezt az egészet. Tudom, hogy… tudom, hogy nem lett volna szabad elcsábítani téged… –itt elakadt egy pillanatra, de aztán nagy komolyan folytatta: –Amit tettem, arra nincs mentség. Nem, akármit is éreztem… érzek irántad, nem volt jogom hozzá, hogy tönkretegyem a boldogságodat.
Tapmancs nem tudta, tagadjon-e és mondja, hogy nem tett semmi rosszat, hisz mindketten szabad emberek voltak, vagy…
- Emmeline… –kezdte habozva Sirius, de a nő csak megrázta szép fejét.
- Mindenre akkor jöttem rá, amikor Remus nem jelent meg a következő gyűlésen.
- Oh –mondta a férfi.
- Persze, hamarabb is hallottam már ezt-azt, de valahogy nem akartam hinni a szóbeszédnek.
- Miféle szóbeszédnek? –ráncolta össze a homlokát Black.
- Semmi ártó dolog, tényleg! –szögezte le nyugtatóan Emmeline. –Csupán elharapott mondatvégek, összenézések és hasonlók.
- Szép –dohogta Sirius és elnyomta a cigijét.
- Kérlek, ne akadj fel ezen! Mindenkiről pletykálnak az emberek! –magyarázta a nő. –Még Dumbledore-ról is.
A férfi elmosolyodott. Hát persze! Nem akart gonosznak látszani, de abban tényleg igaza volt Vance-nek, hogy az igazgatóról mindenki lépten-nyomon beszél. De kit érdekel.
- Csak… örülnék, ha mindezek ellenére nem haragudnál rám.
- Emmeline! –nézett rá újból Sirius. –Én nem haragszom rád. Nem is haragudtam soha. Akkor és ott én is ugyanúgy akartam… Szóval nem te vagy a hibás.
A boszorkány hálásan végigsimított Tapmancs karján.
- Hiányzik?
Sirius elgondolkodott, hogy válaszoljon-e. Végül vállat vont. Most mit játsszam magam?
- Néha –és mivel a nő nem szólt semmit, folytatta: –Néha csak egy kicsit, néha… borzalmasan.
- Na és… beszéltél vele?
- Nem.
- Miért nem?
Sirius kifújta a levegőt.
- Azért nem, mert már több hónapja nem láttam. Fogalmam sincs, hová ment.
- Elment? –motyogta Vance, de csak magának. Elhúzta meggypiros száját, ahogy gondolkodott. –Akkor… nem is tartjátok a kapcsolatot?
- Nem –mondta Black szárazon. Kezdte unni ezt a beszélgetést. Farzsebébe dugta a kezét és várt, hogy mikor mehetnek már vissza a házba. A nő azonban nem készült sem elszívni, sem eloltani a cigarettáját.
- Semmi hírt nem küldött magáról? –kérdezte szemöldök ráncolva. Sirius kelletlenül rázta a fejét. –Nem írt Jameséknek sem? Nem? Hát Dumbledore-nak?
- Dumbledore-nak? –kérdezett vissza a varázsló. –Ezt nem tudom. Nem beszéltem neki erről. Szerinted… szerinted ha tudná, hol van, elárulná? –érezte, hogy kiszáradt a szája. –Vagy nem? Mert biztos tartják a kapcsolatot, Holdsáp is a Rend tagja, lehet, hogy leveleznek!
- Attól még, hogy leveleznek, nem feltétlenül tudja Dumbledore, hol van.
- De ha… mármint ha küldetésen van elintézni bizonyos ügyeket… Akkor biztos tudja! –erősködött a férfi. Az előbb még nagyon közömbös volt, most pedig érezte, hogy elfogja az izgalom.
- Lehet. De ha Remus megkérte rá, hogy nem mondja el, akkor nem is fogja –mutatott rá a nő.
- Oh –Black lelombozódott.
Hát persze! Ha mindez igaz is lenne, Lupintól kitelik, hogy inkognitót kér az igazgatótól. Ez pontosan rá vallana. Mindig is szeretett elbújni, ha épp összevesztek… Csak éppen egy iskolát átkutatni merőben más volt; sokkal könnyebb, mint egész Angliát. Vagy ki tudja…?!
- Bemegyek –jelentette ki bosszúsan Tapmancs.
- Én is. Hideg van kint.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
