|
♣ 22. rész
2008.02.28. 19:38
*
Black agya teljesen kikapcsolt. Felült a motorbiciklijére, berúgta, majdnem felkattintotta a kis pöcköt, amitől felszállna a masina, de az utolsó pillanatban aztán mégiscsak ráeszmélt, hogy jobb lenne most a járdán maradnia. Épségben hazaért, de ezt csak annak köszönhette, hogy szinte alig akadt az útjába másik jármű.
Odahaza leparkolt a ház előtt, és még mielőtt leszállt volna, kotorászni kezdett a zsebében cigaretta után. Rágyújtott. Csak amikor már a második szálat vette elő, kezdte megemészteni Peter szavait.
Nem értett semmit. Össze volt zavarodva. Nem lehet. Ez a legnagyobb baromság, amit eddig hallottam!
Felhorkantott és végre lekászálódott a járműről. Otthagyta az előkertben és besétált a házban. Képtelenség!
Órákon keresztül megszokott teendőit végezte: A nappaliba lépve bekapcsolta a lemezjátszót, feltette az egyik kedvenc mugli bandájának az albumát, majd kiment a konyhába csinálni egy szendvicset. Bár Lilyéknél jól lakott, azért még be tudta erőltetni. Később kicsit pakolgatott, dúdolta a zene dallamát. Este az ágy mellé készített egy magazint, amit lefekvés előtt tervezett elolvasni; ledobálta a ruháit és bement a fürdőszobába. Megfürdött, fogat mosott. A csípője köré tekert egy törülközőt –már csak megszokásból-, majd a hálószobában belebújt a pizsamájába. Bekapcsolta a tévét, hogy megnézze a mugli híreket. Lement az első két hír. Semmi figyelemre méltó nem történt. Ekkor csöngettek.
Black összerezzent. Automatikusan a pálcája után nyúlt, amit mostanában mindig a keze ügyében tartott, már nem csak ledobta valahová. Lassan feltápászkodott és megpróbált minél halkabban a bejárati ajtóhoz menni. A halálfalók nem csöngetnek! –mondta a kis hang a fejében. Kinézett az erre alkalmas résen, de amit látott, attól nem könnyebbült meg… Nekinyomta a homlokát az ajtónak és lehunyta a szemét. Aztán mégis erőt vett magán és fürgén, nehogy véletlenül meggondolja magát, elhúzta a mugli zárat és hatástalanította a zárvarázslatokat, majd kinyitotta az ajtót.
Lupin állt a küszöbön, ki más.
A szőke férfin úgy látszott, hogy el sem hiszi, hol van. Sirius bizonytalanul félreállt az útból, elég helyet hagyva, ha társa esetleg be akarna jönni. Mivel Remus nem mozdult, Sirius nekidőlt a falnak és várt. Csak néha engedélyezett magának egy-egy röpke pillantást oldalra, aztán visszatért a tapéta tanulmányozásához. Ami együtt választottunk. Hát nem röhejes?
Lupin becsúsztatta a kezét a nadrágzsebébe, aztán újra kihúzta. Egyik lábáról a másikra állt, végül előredőlt és amikor már úgy festett, hogy menten orra bukik, átlépte a küszöböt és ezzel megtámasztotta magát. Meg sem állt, egy lendülettel végigment az előszobán és befordult jobbra, a nappaliba. Sirius kifújta a levegőt és bezárta az ajtót.
Követte társát a szobába. Remus a kanapé mellett állt és szép lassan körbejáratta tekintetét a berendezési tárgyakon. Az újakat hosszasan elnézte.
De szólni nem szólt egy szót sem.
Sirius megunta, hogy az ajtókeretben ácsorog, beljebb merészkedett. Végül is, ez már az ő lakása. Nehogy már kellemetlenül érezze magát a saját lakásában! Érezze csak ő rosszul magát! –gondolta dacosan. Egészen a fotelig sétált, majd lazán nekidőlt az oldalának. Lupin alig egy fél méterre volt tőle.
Nézték egymást. Miért jöttél ide?
Remus nyelt egyet, szeme néha el-elhagyta a másik tekintetét és lejjebb siklott. És akkor Sirius rájött: akar valamit, csak nem meri. Akaratlanul is felsóhajtott.
Lupin ugyanígy tett. Aztán végre megmozdult: közelebb lépett hozzá. Még közelebb. Sirius gyomra bukfencezett egyet. Remus felemelt keze bizonytalanul rángatózott a levegőben, de végül csak kinyúlt és megragadta társa pólójának a nyakát. Sirius érezte, hogy gyengéden húzzák a felsőjénél fogva és ő csak hagyta. Lehunyta a szemét. Whisky –állapította meg a másik szagát, mielőtt lecsaptak volna az ajkaira.
Azonnal visszacsókolt. Remus már mindkét kezével beletúrt a hajába, egyre követelőzőbben csókolta, aztán a közeli falhoz lökte, majd hozzásimult a testével és tovább csókolóztak. Sirius végre felemelte az eddig tehetetlenül lógó karját és átkarolta vele a másikat. Lupin nyomban odakapott, megragadta mindkét csuklóját és lefejtette magáról. Sirius ellenállt, birkóztak a levegőben, de végül Lupin hozzászorította őket a falhoz.
A következő pillanatban Black újra szabad volt, Remus ujjai a boxeralsója gumis szélére siklottak, fejét belefúrta a fekete fürtök közé. Sirius úgy állt ott, mint egy próbababa, hagyta, hagyj rángassák le róla a ruháit. Hallotta az öv és a cipzár hangját, aztán érezte, ahogy társa a combjának nyomja a férfiasságát. Remegni kezdett, nem uralta tovább a testét. A tudata elhomályosult, az ösztönei léptek működésbe: csupán egyetlen dologra vágyott…
Lupin már zihált a bal fülénél.
Érezte magán a hosszú, kecses ujjakat, ahogy végigsimítanak a mellkasán, a derekán, a csípőjén, végül a combján. Aztán megragadták és a kanapé hátuljának lökték. Remus éhesen mélyesztette a fogait a torkába, majd a vállába. A kezével most is lefogta Sirius mindkét karját. Amikor Black előrenyomta a csípőjét, a szőke férfi felnyögött, kissé hátrébb lépett, megfordította Siriust és durván visszanyomta a kanapé hátának. Lupin mormolt valamit, majd Black pálcáját a dohányzóasztalkára hajította. Sirius csodálkozva meredt a tárgyra, arra sem emlékezett, hogy az ajtó bezárása után hová tette.
- Ahh! –kiáltott fel, amikor váratlanul belé hatoltak. Behunyt szemmel tűrte az ostromot, ami cseppet sem volt gyengéd. Remus tiszta erejéből markolta a csípőjét. Megtámasztotta magát a kanapé háttámláján és csak nyöszörgött. Fájt.
Az áruló… ő az áruló –visszhangzott a fejében. Ettől lebénult a teste és kinyitotta a szemét. Lupin felmordult és Sirius tudta, érezte, hogy elélvezett. Néhány pillanat múlva kicsúszott belőle és a hangokból ítélve a nadrágjáért indult.
A fekete hajú férfi megsemmisülten tápászkodott fel. Lepillantott és akkor látta, hogy a kanapé huzata az ő részén is nedves. Megfordult. Remus már felöltözött és amikor észrevette, hogy Sirius őt nézi, lehajtotta a fejét és sietős léptekkel elindult az ajtó felé. Black csak azért érte utol, mert a bejárati ajtót bűbájok védték. Remus seperc alatt hatástalanította őket, de amikor lenyomta a kilincset és nyitotta volna ki az ajtót, Sirius odaugrott és visszazárta a helyére.
A két férfi újra ledermedt. Remus még mindig szorította a kilincset. Sirius bal kezével még mindig nyomta az ajtót, mellkasa minden lélegzetvételnél hozzáért Lupin hátához.
Sirius tudta, hogy képtelen lenne megkérdezni Remustól, ő-e a kém. Nem akarta hallani a választ. Úgysem hitte volna el.
Mindvégig ott volt a szemed előtt!
Vajon igaz ez? Túl sok az egybeesés. A fél év… a külön feladat… a bizalmatlanság… a rejtőzködés.
Black nevetni kezdett. Először csak magában, majd hangosan is. Lupin csodálkozva megfordult. Könnyes volt a szeme. Sirius vonásai eltorzultak, fájdalmasak lettek, aztán kisimultak és félig lehunyt szemmel előre hajolt. Remus úgy hátrarántotta a fejét, hogy belekoppant az ajtóba. De hátrébb már nem húzódhatott. A férfi csigalassan még közelebb hajolt, Lupin tehetetlenül lehunyta a szemét és a fejét elfordította egyik, majd a másik irányba. Aztán mégis előre hajolt, így Sirius végre megcsókolhatta. Hosszan, puhán, csak az ajkait.
Annyira szeretlek…! Szeretlekszeretlekszeretlek…
Érezte, ahogy társa kicsorduló könnye végigfolyik az arcán. Megtörte a csókot és finoman az arcához dörgölte a sajátját. Vett még egy utolsó lélegzetet, beszívta Remus illatát, aztán ellökte magát az ajtótól és hátra sem pillantva visszaballagott a szobába. Még a ruhájáig sem jutott el, amikor a bejárati ajtó megnyikordult, majd hangosan becsukódott.
*
Eltelt egy hét. Jamesék –hála az égnek- még mindig biztonságban voltak. Néha kapott a Rend híreket egyik-másik halálfaló banda terveiről, akik –Piton elmondása szerint- várhatóan itt vagy ott készültek lecsapni. Sirius egyre többet küldték ki őrködni, de ő ezt nem bánta. Végre újra érezte, hogy tehet is valamit: Piton kémkedéseinek hála volt esély megelőzni az ártatlanok halálát.
Egyik éjszaka sem aludt valami jól, többször felriadt. Néha az álma miatt, néha pedig azért, mert hallani vélte, hogy üzenetet kap: a sürgős riasztások bármikor érkezhettek.
Kétszer üléseztek már Dumbledore-nál, és Remus mindkettőn részt vett. Úgy tűnt, elvégezte a feladatát –aminek részleteiről az igazgató nem tájékoztatta a tagokat-, és ő is újra aktívan tevékenykedik. Az idős varázslóban volt annyi tapintat, hogy nem osztotta őket egy csoportba. Sirius ezen eltűnődött, úgy látszik, Dumbledore figyelmét semmi sem kerülheti el. Mondjuk nem volt nehéz észrevenni, hogy többé már nem szólnak egymáshoz és kerülik egymás tekintetét.
Jamesék mások voltak, főleg Lily. A nő minden alkalommal félrehúzta Remust és halkan beszélgetni kezdett vele. Még a legelső gyűlésen történt, hogy Sirius akármennyire is igyekezett figyelni arra, mit mesél neki James és Peter, bizonyos mondatfoszlányokat elcsípett Lily és Lupin társalgásából. És ez volt a szerencse.
A szokásos „Hogy vagytok?” „Jól!” mellett a jóslat is szóba került.
- Hallottam, hogy elvégeztétek a fidelius bűbájt –mondta csendesen Remus. –Örülök, hogy biztonságban vagytok.
Lily halványan elmosolyodott.
- De gondolom, nem lenne bölcs dolog meglátogatni titeket.
Sirius nem hitt a fülének. Elfogta a düh. Sosem gondolta volna, hogy Lupin ilyen nyíltan, ilyen pofátlanul próbálkozni fog…
Elkapta Lily tekintetét és alig láthatóan nem-et intett a fejével. A zöld szemeken látszott a meglepetés, de amikor Remushoz fordult, már csak mosolygott és kedvesen megrázta a fejét.
- Nem, Remus, inkább nem.
Sirius nem adta tovább barátainak Peter feltételezését. Úgy gondolta, egyedül is szemmel tudja őt tartani. Jameséknek csak annyit mondott, hogy legyenek nagyon óvatosak és hogy jobban tennék, ha a titokba több embert nem avatnának be. Dumbledore-ral és Peterrel már így is épp elegen vannak, nem kell növelni a kockázatot.
Most már találkozni is csak a gyűléseket találkoztak. Sok volt a teendő és Sirius nem akarta veszélybe sodorni Harryéket azzal, hogy bizonyos időközönként feltűnik Godrick’s Hollowban. Bárki követheti. Így csupán leveleztek. Mivel a baglyokban sem bízhattak, inkább csak kis cetliket küldözgettek egymásnak, amik nem igényeltek szállítót. Illetve ott volt még az oda-vissza tükör is. Sirius minden este beszélt egy kicsit rajta Jamessel, hogy megtudja, jól vannak-e.
Az egyik este későn, tizenegy után ért haza. Egész nap fedezék mögött kellett kucorognia, őrködnie; a tagjai estére elzsibbadtak és kivételesen örült, hogy a napnak mára vége. Evett egy keveset, majd leült a kanapéra és írt egy-egy rövid üzenetet Jameséknek és Peternek. Aztán elszaladt zuhanyozni. Mire visszajött, James válasza már ott várta a kis asztalkán.
„Tapmancs! Minden rendben, holnap gyűlés, addig is vigyázz magadra!”
Szétnézett, de Peter cetlijét nem találta. Először csak vállat vont és bekapcsolta a tévét. Többször felkapta a fejét: hallani vélte a papír sercegését, de utána rájött, hogy csak képzelődik. Aztán egyre nyugtalanabbá vált. Miért nem válaszol? Vele együtt őrködött, aztán elváltak hazafelé menet. Lehet hogy… haza sem ért?
Felpattant és idegesen felöltözött. Kabát, cipő, kulcs, pálca. Kirohant az udvarra, berúgta a motort és felpöccintette a kart, hogy a kerékpár repülhessen. Most nem volt vesztegetni való idő. Valami baj történhetett vele.
Black a levegőben öt perc alatt odaért Peter búvóhelyére. Már távolról meresztgette a szemét, de nem, a Sötét Jegynek nyoma sem volt. Talán még nem késő –gondolta és gázt adott. Leparkolt az utca végén, aztán sietősen elindult a ház felé. A szomszéd porták ki voltak világítva, a varázslók kertjeiben lebegő töklámpások és mozgó csontvázak ijesztgették a kisgyerekeket. Izgatott sikongatások és nevetés hallatszott mindenhonnan.
Csak Pettigrew házából nem szűrődött ki fény. Sirius remegő kézzel felemelte a pálcáját és lenyomta a kilincset. Nem volt bezárva. Belépett a hátsó ajtón. Felkészült rá, hogy bármelyik sarokból előugorhat valaki, de nem történt semmi. A kis ház úgy tűnt, érintetlen. Dulakodásnak semmi nyoma.
Biztonság kedvéért mégis ellenőrzött minden szobát; utolsó tippjeként benyitott a hálóba, hátha csak elaludt. Az ágy megvetetlenül és üresen állt.
Lehet, hogy tényleg nem ért haza. Értesítenem kell a többieket!
De amikor oldalra pillantott, látta, hogy a szekrényajtó nincs teljesen visszazárva. Lehetett ez Peter hanyagsága is, de Blacknek hirtelen rossz érzése támadt. Suhintott egyet a pálcájával, mire az ajtók engedelmesen kinyíltak és a szerkény… üresen tátongott. A ruhák, a kabátok, a cipők… minden eltűnt. Siriusnak leesett az álla. Csak bámulta a bútor kopár polcait. Peter elment? Összecsomagolt és elment? Hát, nagyon úgy tűnt. De hát hová? Miért?
Két órája váltak el és ekkor nem mondott semmit!
Végül a felismerés hideg zuhanyként érte: Nem Remus a kém! Nem ő, hanem… Peter. Te jó ég!
Megpördült a tengelye körül és hanyatt-homlok futni kezdett. Léptei hangosan dobogtak a lépcsőn. A motor kulcsát már kiráncigálta a kabátja zsebéből, feltépte az ajtót, ami a lendülettől nekicsapódott a falnak, majd keservesen nyikorogva visszazáródott. Nemsokára hallani lehetett a motor jól ismert hangját. A zaj forrása egyre távolodott, a kis konyhában csak a kakukkos óra ketyegett halkan. Az utcáról beszűrődött a töklámpások halványan derengő narancssárga fénye.
~Vége~
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
