001. Hate (Gyűlölet)
2008.05.17. 22:54
001. Hate (Gyűlölet)
- ...és tényleg nagyon, nagyon sajnálja –mondta Peter.
- Úgy érzi magát, mint egy nagy rakás szar –tette hozzá James.
- Úgy is néz ki, mint egy nagy rakás szar.
- Ő maga egy nagy rakás szar.
- Ténylegesen.
- A legténylegesebben.
- Ja.
- Egy ártatlan csínynek indult –folytatta James. –Legalábbis ezt mondta. Nem hiszem, hogy komolyan is gondolta, de ismered, milyen… Tök hígagyú. Nemtom, hogy ez megbocsátható-e, de… hát… tényleg sajnálja.
- Ténylegesen.
- A legténylegesebben.
Remus a gyengélkedő egyik ágyában ült, bal karja vastag kötésben, az arcát pedig egy hosszú vágás csúfította. A seb színe mérgesvörös volt, de Remus talán még annál is mérgesebbnek érezte magát.
- Annyira, hogy ide sem dugta a képét, hogy maga kérjen bocsánatot?
Peter és James összenéztek.
- Nem engedik le ide –mondta James.
- Dumbledore parancsa. Távol kell maradnia tőled…
- Miért? –kérdezte Remus. Persze gondolta, hogy Dumbledore-nak jó oka van rá.
- Hogy ne idegesíthessen fel… hogy ne tudd megfojtani.
Naná. Ha azért nem csapják ki, mert vérfarkas, akkor ha megfojtana valakit, mondjuk az egyik legjobb cimboráját, akkor már igen?
- Értem –szólt, majd visszabújt a paplan alá. –Most már aludnom kell. Kösz a csokit.
- Nem üzensz semmit Siriusnak? –tudakolta James. –Vagy csináljak én valamit? Például pofán vághatnám a kedvedért. Kiverhetném pár fogát, hm?
De Remus csak megrázta a fejét.
- Nem, nem szükséges. Elég büntetés az neki, hogy most egyedül kuporog a hálókörletben és azon töri a fejét, hogy gyűlölöm-e vagy sem.
- Na és gyűlölöd? –faggatózott Peter.
Remus nem választolt, csak elfordult tőlük az oldalára. Csukott szemmel hallgatta, ahogy a fiúk lépéseinek zaja lassan elhalkul. Megpróbált aludni, de az agya nem hagyta; amikor elnehezültek a végtagjai, hirtelen úgy érezte, mintha zuhanna.
Alvást színlelt, amikor Madam Pomfrey a Nagyterembe ment vacsorázni. Tudta, hogy szívesen elbeszélget Vektor professzorral, így akár egy óra is eltelhet, mire visszatér.
- Gyűlölöm őt –morogta magának Remus. –Gyűlölöm. Mint az egyhetes hippogriff ürüléken növő gombát.
Remélte, hogy ha hangosan beszél, talán igazzá válik, amit mond. De nem. Képtelen volt gyűlölni őt és ez a tudat csak még jobban felbosszantotta.
- Gyűlölöm.
A hasa tájéka lassan bizseregni kezdett. Mindig ez történt, ha túl sokáig gondolt Siriusra.
- Gyűlölöm.
Megpróbálta kiszorítani a fejéből a fiút és benyúlt a pizsamanadrágjába. A merevedésére kulcsolta a kezét, majd lassan fel-le mozgatta. Felidézte Ginát a göndör, szőke hajával. Elspeth-et az éjfekete copfjával. Naomira gondolt és a széles csípőjére. Denise-re és a lapos hasára, Dannah-ra és a nagy melleire, Milburgára és a rózsaszín nyelvére. Sabie-re, Opheliára, Odette-re, Dessára. Valamennyi vonzó, okos lányra, akit ismert az iskolában.
Semmi haszna.
Aztán hosszú ujjakra gondolt, amik fekete tincseket söpörnek félre egy szürke szempár elől. Vékony ajkakra gondolt, amik csak őérte húzódnak lenyűgöző mosolyba. Gyengéd kezekre a testén, ahogy markolják, simítják, pumpálják.
- Mmmm – nyögte Remus, amilyen halkan csak tudta. Lepillantott. A kéz nem az övé volt, hanem Siriusé. Mindig ezt fantáziálta. Mindig őt.
- Gyűlölöm! –kiáltotta, amikor elért a csúcsra. Vaskos hazugság; szerelmének bizonyítéka ott volt körülötte az egész takarón.
~*~
|