|
Forráspont (Boiling Point) Nc-17
2008.07.13. 19:54
Siriusnak fogalma sincs arról, mit csinál.
Az igazat megvallva most pont azt gondolja, megőrült. Ez sok mindenre magyarázatot tudna szolgáltatni, például hogy per pillanat miért is fekszik a földön és csókolja Remus Lupint, hogy miért nem tud a kezének megállj-t parancsolni, és csak érinti, simítja. Az elméletnek csak egy hátulütője van: Sirius még soha nem érezte magát ennyire józannak.
Hiszen annyira… jó. Jobb, mint jó, jobb, mint csodálatos, jobb mint a fagylalt és a vasárnap és az éles dolgok és a robbanás, mintha ezt mind összekeverték volna és mentás-csokoládé ízt kevertek volna hozzá. Ez a legmámorítóbb, legfenomenálisabb dolog a világon és Sirius biztos benne, hogy ha teheti, soha nem fogja abbahagyni, és ekkor Remus végre megadja magát és elkezd visszacsókolni és Uram Atyám, így talán még jobb!
Sirius tehetetlenül nyöszörög, miközben Remus lassan csókolgatja, harapdálja az ajkait, ráfonja hosszú ujjait a nyakára és hihetetlen hangokat bocsát ki magából. Mellkasuk összenyomódott, együtt mozog és amikor végül mégis hátrébb húzódnak egymástól, mert lélegzethez kell jutni, rossz érzésük lesz, főleg mert Sirius akkor kezd el beszélni.
- Sajnálom –dadogja, egyik keze még mindig Remus ingje alatt pihen. –Nagyon, nagyon sajnálom! Én csak… olyan jó az illatod és ma egész nap az őrületbe kergettél, és azt hiszem, te minden nap az őrületbe kergetsz, és tisztában vagyok vele, hogy ezt nem szabad, és hogy ezért most valószínűleg örökre meg fogsz utálni, de szerintem én akarom ezt. Akarlak téged. Mondtam már, hogy milyen jó az illatod?
Remus csak mered rá pár másodpercig, ajkai résnyire nyitva és szaporán veszi a levegőt; olyan intim közelségben van Siriushoz, hogy a fiúnak minden erejére szüksége van, nehogy elkezdje mozgatni a csípőjét. Amikor Remus kinyújtja a nyelvét és végignyal az ajkain, megremeg.
- Sirius –kezdi Remus higgadtan, és igen, most jön az elutasítás, ami ezt a csodás pillanatot örökre kínos emlékké változtatja.
- Igen? –kérdi Sirius idegesen.
- Bármi történjék is az elkövetkezőkben, az mind a te hibád lesz.
És Remus újra csókolni kezdi, csókolja lassan és szenvedélyesen, aztán gyorsan, kapkodva, mint ezernyi apró lángocska, amik a testét nyaldossák és ki tudta volna megmondani, hogy Moony ilyen kis piromániás? Ki tudhatta volna, hogy ő ilyen; mohó kis hangokat hallat, miközben megragadja Sirius vállát? Senki sem, és ő is olyan ostoba, hogy idáig nem vette észre, ami a szeme előtt volt.
A testük együtt mozog, olyan furcsamód összehangolt ritmusban, amiről Sirius nem is tudta, hogy képes rá. Az egyik combja becsúszott Remus lábai közé és az időnként hozzádörzsölődő merevedés érzésétől elakad a lélegzete. Felmordul és ő is hozzásimul, az érzés pedig gyötrelmesen érzéki; az egész teste bizsereg és elszabadul és többé már nem törődik vele, hagyja. Különben is: a következmények miatt aggódni csak a bénák szoktak.
Nekiesik Remus ingjének és kit érdekel, ha az összes gombját leszakítja, amik aztán gurulva szétszóródnak a padlón? Hát Siriust biztosan nem, az tuti. Nem, amikor végre megnyílik előtte ez a bőrfelület, Remus erős, szeplős vállai, az első halvány szőrszálak a mellén, és a finom vonalú sebhelyek. Ó, Moony egy igazán gyönyörű lény, sokkal szebb, mint Sirius gondolta. Remus arcán lassan ámuló kifejezés jelenik meg.
- Tényleg meg fogjuk tenni, ugye? –kérdi félénken.
Sirius szemöldök ráncolva, kísérletképp végigsimít társa mellkasán, hüvelykujjával megcirógatja Remus egyik mellbimbóját, mire az szaggatottan kifújja a levegőt.
- Ó, igen –mormolja Sirius, majd megnyalja a száját. –Mindenképpen meg fogjuk tenni.
Aztán, mielőtt Remus bosszantóan logikus agya újra beindulna, fürgén lentebb csúszik és a szájába veszi azt a mellbimbót. Remus felnyög, gerince meghajlik, és olyan piszkos szavakat motyog maga elé, amit még Sirius tanított neki tíz évesen, és nem vicces, hogy így telik az idő? A fekete hajú fiú vigyorogva folytatja tevékenységét, harapdálja tovább, amíg Remus sóhajtva el nem löki, hogy felülkerekedhessen rajta.
Újra csókolóznak, ó, igen, Siriusnak ebből sosem lesz elege, ez egy újfajta, szavak nélküli küzdelem kettejük között, fogakkal és nyelvekkel. Remus kezei mindenhol ott vannak, tapogatnak és simítanak és Sirius csak vonaglani tud alatta. Amikor a mellbimbójához ér, végre megérti, mitől bolondult meg úgy társa, csak nyöszörögni tud, összefüggéstelen szavakat suttogni és hozzádörzsölni magát a másik testéhez.
- Akarlak, akarlak! –könyörög. –Kérlek Moony, vedd le ezeket a cuccokat!
Fürge ujjak matatnak a hajában.
- Addig nem, amíg el nem dobod ezt a hülye virágot!
Sirius felkacag. Kicsit ügyetlen még, hisz eddig csak kétszer csinált ilyet és mind a két alkalommal lányokkal és ez most más. Eddig nem volt az útban a farmer öve, vagy a cipzár, amit le kellett húzni. De Siriusnak ez most jobban tetszik, a kezek türelmetlen tánca, hogy végre eldugott helyekre jussanak, és amikor végre valahára rákulcsolja ujjait Remus merevedésére, a fiú összerándul és beharapja az ajkát.
- Ó, te jó ég! Ó, te kibaszott kurva jó ég…
És mivel már kinyúlt és megragadta Sirius férfiasságát, barátja tökéletesen egyetért vele.
Ami ezután jön, az mind-mind homályos esemény, érzékelés és forróság kusza mozaikja, ahogy együtt mozog a testük, a csípőjük és a szájuk, míg Sirius elfelejti, hogy ezen kívül lehet-e még mást csinálni. Ez, pont itt, az együttlét vagy szeretkezés vagy csókolózás vagy akárminek is kell hívni ezt, fantasztikus. Ez az extázis. Ez Remus, az ő keze, az ő szája, az ő hangja, az ő sóhajai, és Sirius ebben a pillanatban akar maradni örökre, hogy sose felejtse el, mert mindez olyan nagyon jó.
Ó, szeretlek, Moony, szeretlek, szeretlek, szeretlek…
Nem tudja, ki élvez el hamarabb, és igazából egyáltalán nem is számít, mert már mindketten remegnek és hangosan nyöszörögnek, mozgatják a csípőjüket, ölelik és csókolják a másikat a beteljesülésig. Amikor lecsillapul ez a forgatag, Sirius elmosolyodik és úgy dönt, megérte bennragadni a kazánházban.
*****
Remus egy része mindig is kíváncsi volt arra, vajon el lehet-e csendesíteni Siriust egy szeretkezéssel. Hát úgy tűnt, ennek a résznek csalódnia kellett.
- Szóval legközelebb rendes ágyon kell csinálnunk, párnával meg mindennel, mert azt hiszem lehorzsolódott az alsó fertályam, és azt tudod, hogy meg is lehet az ember csípőjét emelni? Anyám egyik magazinjában pedig azt olvastam, hogy a prosztatával is lehet valamit csinálni, és…
Remus meztelen és még bódult, az acélajtónak vetett háttal ül, Sirius a karjaiban; csodálkozva konstatálja, hogy a keze szinte saját akaratából fésülgeti a fekete tincseket. Nem normális ez az egész. Furcsa. A bőre szokatlan helyeken ragad, a helyiségben most már valami sós, pézsmaszerű illet is terjeng, ő maga pedig elbűvölten bámulja Sirius bőrét. Valószínűleg ez Remus életének legfurcsább éjszakája.
És még ha furcsa is, soha nem érezte magát ennyire rohadt jól.
- …Mer’ azt megint meg kell csinálod, Moony, azt a dolgot, amit a végén a csípőddel csináltál. Ó, az isteni volt. Meg kell mutatnod, pontosan hogy is csináltad, hogy aztán én is csinálhassam neked. És különféle cuccokra is szükségünk lesz, mint síkosító és miegyéb, és be kell gyakorolnod a némító bűbájt is, hiszen tudod, hogy én béna vagyok ebben, ja és…
A bőre a legkülönfélébb helyeken bizsereg, olyanokon, amiket Remus egyáltalán nem tartott erotikusnak és nem is gondolta volna, hogy érzékeny lehet. A térde, a bokája, a kézfeje. Sirius egyik lába néha hozzá-hozzáér a sípcsontjához és olyan, mintha az érintéstől lassan elkezdene olvadni a bőre; egy olyan állapot, amit már régóta vágyott, kereste, de nem találta sehol. Remus egy része szerint ez még veszélyes lehet. A túl sok elnyomott szenvedély. De Remus többi része tudja, hogy már nincs visszaút. Talán már évek óta nem volt.
Hirtelen Sirius belecsíp a combjába.
- Aú, Tapi, ez fájt!
És most újra szemtanúja lehet Sirius rövid időn belüli hangulatváltásának. Társa arcáról leolvasható a bosszúság.
- Tudod, tudom, hogy most mi jár a fejedben –kezdi vádaskodó hangnemben.
Remus felvonja az egyik szemöldökét és kifésül egy gubancot Sirius hajából.
- Tényleg? Halljuk!
- Azt gondolod, hogy hatalmas hibát követtünk el. Hogy egy mániákus őrült vagyok, aki szörnyűséges dolgokat követett el ellened, minthogy orgazmusod lett, és legszívesebben úgy tennél, mintha ez sosem történt volna meg. Azt gondolod, hogy te prefektus vagy és vérfarkas is, és nem a fiúkat szereted és egyéb baromságok, amik jó távol esnek az igazságtól. Azt gondolod, hogy csak kihasznállak, aztán eldoblak, de nem fogom, Moony, egyszerűen nem, mert én tényleg, igazából szeret…
Remus egy csókkal elhallgattatja, mohón, durván és birtoklón csókolja, amíg ki nem veri Sirius fejéből a sok ostoba gondolatot és a fiú vissza nem kezdi csókolni. Amikor végül hátrébb húzódik, önelégült vigyor terül el az arcán a látványtól: Sirius kerekre tágult szemmel mered rá, mintha ő lenne az univerzum közepe. Hát ehhez biztos, hogy könnyen hozzá tudna szokni.
- Igazából –mondja somolyogva- arra gondoltam, hogy még van négy fölös óránk, mielőtt lejönnének a házimanók.
És ez alkalommal Remus boldogan vállalja a felelősséget.
End
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
