|
Forráspont (Boiling Point) Nc-17
2008.07.13. 19:54
- Rendben van –szól Remus, és közben erősen bosszankodik saját magán. –Elismerem. Nem volt jó ötlet, hogy keressük meg Roxfort kazánházát.
Sirius felhorkant és hátraveti a fejét a falhoz.
- Moony, ha nem lenne itt bent ilyen kibaszott meleg, eljárnám a győzelmi táncom.
Valóban elviselhetetlenül meleg van odabent. A zajos kazán úgy fűt, hogy valósággal égnek a falak, Remus nyakáról patakokban folyik a veríték, amit az inggallérja szépen magába is szív. A talárjukból szinte rögtön kibújtak, ahogy beléptek a helyiségbe, és most a cipőjük és a zoknijuk is ugyanerre a sorsa jutott. Bár ez nem sokat segít. A levegő áll, forró és koszos. Remus szinte látja lebegni körülöttük a meleget.
A baj az, hogy már nem biztos benne, miféle forróságról is van szó.
Igazán nem kellett volna ennyire meglepődni azon a felfedezésen, hogy Sirius igen jól néz ki, amikor izzad. Mert Sirius állandóan jól néz ki. Ezért pirul el minden lány körülötte, még egyes tanárok is fogékonyak a vonzerejére, de Remus eddig úgy vélte, ő immunis rá. Heteroszexuális beállítottságú fiú, testvéri szeretet és minden egyéb ilyen marhaság. Marhaság a legjobb szó rá, mert úgy tűnik, Remus nem képes abbahagyni társa bámulását, ahogy a veríték lassan végigfolyik az orrán, lecsöppen az alsó ajkára, és még az az átkozott virág is…
Remus óvatosan szemügyre veszi. A hajtogatott pergamendarabka megroggyant már egy kicsit Sirius hajának súlya alatt. Jó lenne, ha társa végre abbahagyná a virággal való játszadozást. Ha csak viccből hordaná, hogy gúnyolódjon rajta, de nem, Sirius olyan gyengéden simogatja a szirmokat, mintha legalábbis igazi virág lenne. És az, hogy Remusnak mennyire jól esik látni, hogy barátja hordja a virágját, nos, az már aggasztó.
Sirius most mocorog, nyög egyet és lazítani kezdi a nyakkendőjét.
- Úgy érzem, mintha nem kapnék levegőt. Te is érzed?
Végigsimít a kulcscsontja mentén. Remus nyel egyet.
- Aha. Azt hiszem, én is.
Sirius elkezdi kigombolni az ingjét. Remus érzi, ahogy végigfut a gerince mentén valami rémült borzongás.
- Mit csinálsz?
- Minek néz ki? –csattan fel Sirius és folytatja a műveletet. – Kényelmesebben akarok lenni. Halálra izzadtam már magam, mi ezzel a gond?
Hát, igazából Remus sem tudja. Hiszen már látta Siriust meztelenül. A fiú nagyon is szereti mutogatni magát és egy ilyen testtel Remus ezt meg is tudja érteni. De ma este, hogy ilyen meleg van, hogy ilyen intim helyzetben vannak, közel a másikhoz, és hogy Sirius nem hajlandó kivenni a virágot a hajából, mintha többet jelentene számára, mint egy vicc… hát, így Remus már nem olyan biztos benne, hogy ezt ki fogja bírni. Nem, mert a másik fedetlen mellkasának látványa a gyomrában furcsa pillangókat kelt életre.
Hirtelen a fejére esik a levetett ing és megérzi a sós víz, a karamella, a korom és a kutyaszőr szagának keverékét. Felhorkant nemtetszése jeléül, lerángatja magáról a ruhát és ráripakodik Siriusra:
- Én ebbe nem egyeztem bele! Olyan szagod van, mint a kviddics öltözőnek!
Mégis nehéz rá haragudni, ha így vigyorog és ilyen meztelen.
- De ez egy egészséges szag, Moony! –mondja vidáman. –Kamasz fiúk és rendszeres sport szaga! Szerencsés vagy, hogy érezheted.
- Valóban –morogja Remus, miközben undorodva a sarokban rugdossa a ruhadarabot. Sirius visszaül a földre. Összepréselődve ücsörögnek, Sirius meztelen válla barátjához ér; Remus még jobban izzadni kezd a ruha alatt és furcsa mód mégis közelebb akar húzódni hozzá, nem pedig el. Most már biztosan kétféle forróság van ebben a szobában és egyik zavaróbb, mint a másik.
Sirius újra a virágjához nyúl és piszkálgatni kezdi. Remus pedig csak feszeng és azt kívánja, bár ne lenne ilyen elviselhetetlenül meleg itt lent.
*****
Egy kis ideig minden csöndes.
Sirius bizonyos időközönként megemeli egyik, majd a másik vállát, hogy ne ragadjon annyira a fémfalhoz. Most az ajtónak vetett háttal ül, lábai kinyújtva, Remus lábfeje az ölében. Szembe vele, a sötétben alig kivehetően, barátja csukott szemmel, félig nyitott szájjal pihen. Úgy tesz, mintha aludna, egyik kedvenc kis trükkje ez, és Sirius hagyja, hagyj higgye, hogy sikerült a tettetés, főleg azért, mert a csendet így saját maga hasznára fordíthatja.
Félredöntött fejjel hunyorog, kritikusan szemléli barátját. Már vagy húsz perce bámulja és még mindig nem érti teljesen. Remus egyáltalán nem tartozik a legvonzóbb roxforti fiúk körébe. Túl magas, cingár és alultáplált. Az orra túl hosszú az arcához képest és néha olyan alamuszi fejet tud vágni. Túlságosan gyöngéd szeretett könyveihez, és hosszabb ideig csendben tud maradni, és csokifoltos szokott lenni a talárja, és mindig azokat a borzalmas kardigánokat hordja, amik nem passzolnak egyik ruhaneműjéhez sem, és papírvirágokat is tud hajtogatni.
Szóval mi a francért jár mindig ő Sirius fejében?
Mondjuk vannak jó dolgok is Remusban. Mint például a lábfeje. Alapos vizsgálat után kijelentheti, hogy nagyon szép lábfeje van. Sirius lepillant; a lábujjak vékonyak és hosszúak, mint a kezén, a sarka pedig csontos. És a kezei, ó, igen, azok is nagyon szépek. Ügyesek, kecsesek, fürgék. És az orra sem olyan borzalmas, tényleg, főleg mikor Remus lepillant, aztán fölnéz rá és mond valamit szégyenlősen, és igen, Sirius még a kardigánjait is szereti, mert puhák és jó az illatuk: cukros tea és Mézesfalás szagúak.
- Ó, Merlin, halálra vagyunk ítélve –sóhajt Sirius a csöndben és kínjában rúg egyet.
Remus felmordul és ellöki társa lábát.
- Vidd a lábad a fejemtől, Black! Borzasztó szaga van.
- Ugyan már –méltatlankodik Sirius. –Tudhatnád, hogy a Black-eknek nem büdös a lábuk. Genetikailag nem az.
Remus fáradtan sóhajt egyet és hátraveti a fejét.
- Az Isten szerelmére, miért kell minden beszélgetéskor vitáznod?
Ez nem esett valami jól. Sirius rosszul is érzi magát, de csak vállat von.
- Nemtom. Szeretek veled vitatkozni. Sokkal kreatívabb vagy benne, mint mondjuk James. Ő rögtön erőszakot alkalmaz.
És ez mind igaz is, de ennél többről van itt szó. Van valami pezsdítő abban, ha az ember Remussal vitatkozhat. Amilyen hanglejtéseket használ, éles és okos szófordulatokkal támasztja alá az igazát. Izzik körülötte a levegő, szinte elektromos és Sirius nem tehet mást, provokálja. Mert rabul ejtő. Mert ő Moony.
Tiszta őrültség.
- Tiszta őrült vagy –jelenti ki Remus, szája pedig halvány mosolyra húzódik. Sirius csak pislogni tud. –De már megszoktam.
Még mindig furcsán mosolyogva, Remus hátradől és lejjebb csúszik ültében. Kinyújtóztatja hosszú végtagjait, a karjai a levegőben, lába megfeszül Sirius ölében; hátraveti a fejét, száját hangos, elnyújtott nyögés hagyja el és a hang furcsa dolgokat vált ki Sirius merev férfiasságából. Kínjában ráharap az alsó ajkára és megérzi a vér ízét.
- Olyan fáradt vagyok –suttogja halkan Remus.
Sirius elmerengve válaszol:
- Ja. Aha. Én is.
Remus sarka valahogy Sirius tenyerébe kerül és a fiú lassan ráfonja az ujjait a bokájára, ujjhegyei már a sűrű, aranyszínű szőrt tapintják. Remus megrándul kissé és Sirius már kész a bocsánatkérésre, de aztán a lábfej elernyed, és mintha még nyújtózna is hozzá. Sirius végigsimít rajta a hüvelykujjával, érzi a hegeket, amik a gyakori, éjjeli mezítláb erdőben sétálástól keletkeztek. Remus megborzong az érintéstől.
A csend újra rájuk telepedett és Sirius még mindig nem érti.
De lassan már nem is érdekli a miért.
*****
Sirius Black híres a rosszabbnál rosszabb ötleteiről. Az egész iskolában híre van. A tanárok mérges, fojtott hangon emlegetik, ha elmegy mellettük a folyosón és McGalagony professzor egyszer négyszemközt meg is kérte Remust, hogy csináljon már valamit a barátjával, mielőtt a sírba kergeti mindannyiukat. Remus Top5-ös listát is írt már Sirius Black Leges Legrosszabb Ötletei címmel:
5. Amikor egy mugli fűnyírót akart a seprűjére erősíteni.
4. Amikor az összes desszertet megette a konyhában vacsora előtt – beleértve négy teljes málnás-csokoládés tortát.
3. Amikor tél közepén megnyalt egy fémoszlopot, csak hogy bebizonyítsa Remusnak, hogy nem lehet igaza.
2. Amikor Roxfort kazánházának hátsó helyiségében robbanóagyagot keresett.
És az első díjat nyerte:
1. Amikor rá akarta venni Remust, hogy kifli pozícióban feküdjön vele a szóban forgó hátsó helyiség padlóján.
- Na nem –mondja gyorsan Remus, szinte hadarva a szavakat. – Nehogymár. Nem. Soha.
Sirius felmordul kínjában és bosszankodva végigfésüli a haját az ujjaival.
- Ne már, Moony! –nyavalyogja. –Ez egyáltalán nem nagy szám. Ezen kívül te mondtad, hogy a manók csak reggel jönnek, még hat óráig itt kell csöveznünk és ez az egyetlen mód, hogy mindketten tudjunk egy kicsit aludni.
Aludni? Remus legszívesebben felkacagott volna. Nem azért, mert nem volt álmos, iszonyatosan fáradt volt, de tudta, hogy egy másodpercre sem tudná lehunyni a szemét, ha Sirius Black-hez lenne fektében simulva. Nem, hisz minden porcikája bizsereg már és szűnni nem akaró fantáziahullámok gyötrik Sirius bőrének selymességéről. Csak rá kell néznie barátja meztelen felsőtestére, a kicsi, rózsás mellbimbókra, a kemény izmokra a hasán, az erős, sötét szőrzetre, ami végigfut a köldökétől egészen…
- Nem! –ismétli Remus és a hangja ugyanúgy remeg, mint a teste. –Sokkal jobb lesz egész éjjel fennmaradni. Hát nem ezt szajkózod mindig? Hogy az alvás egy kis halál és egyéb ilyen marhaságok?
- Ja, csomó ilyen ökörséget tudok már, nem? –nevet Sirius. Aztán hirtelen könyörgővé válik a tekintete, amit sajnos túl jól csinál, a szokásos biggyesztett ajkaival és kiskutyaszemeivel. – Óóó, légyszi, Moony! Álmos vagyok és neked is pihenned kell, és jól tudod, hogy más pózban nem férünk el. Légyszi!
Fura és vicces dolog, de Remus valamiféle kétségbeesést is hallani vél a sorok között. Nem érti. És talán pont ezért, mert nem érti, kezd a szíve kétszer, majd háromszor olyan gyorsan verni és a végén oda jut, hogy megint enged neki.
- Rendben –dünnyögi és beletúr a hajába. –Csak… rendben.
Felesleges mondani, hogy a kemény betonra fekvés ügyetlenül történik, Remus csípőcsontja máris kényelmetlenül nyomódik, aztán végre elhelyezkedett és Sirius is mellé kucorodott. Izeg-mozog, aztán megnyugszik, teljesen társához simul és Remus összerándul, amikor megfogja az egyik kezét és lazán átveti saját, meztelen derekán. Sirius kifújja a levegőt és végre minden elcsendesedik.
Nem telik el sok idő és Remus már rá is jön Sirius tervének buktatójára. Teljesen biztos, hogy így nem lesz képes elaludni. És ez nem csak a kemény föld és a forróság hibája, egyáltalán nem; már megtanult kényelmetlen helyen aludni, például a Szellemszálláson. Ó, nem, Sirius az oka, ahogy az izmai minden lélegzetvételkor megfeszülnek, majd elernyednek Remus tenyere alatt, ahogy csupasz háta mellkasához ér, ahogy fekete üstöke barátja orra alá kerül, és a fiú az ősz és Tapmancs illatának keverékét érzi. Remus saját vére az oka, ahogy buzog az ereiben, és ó, milyen undorító, hogy Sirius alsó fertálya néha az ölének dörgölődik. Itt hatalmas gondok lesznek, már tudja.
- Na látod –szólal meg Sirius és megveregeti Remus kezét. –Nem is olyan rossz.
Remus idegesen kuncogni kezd. Már folyik róla az izzadtság.
- Aha. Tényleg nem.
- Tiszta forró vagy és ragadsz is.
Hát igen, Sirius is. Mint az olvadt méz a karjaiban. Remus újra megremeg és visszafogja magát, nehogy beleszagoljon társa nyakába.
- Jah –mondja rekedten. –Sajnos azt hiszem, igen.
Sirius az ingujjával játszik, majd becsúsztatja alá a hüvelykujját és a csuklóját kezdi cirógatni.
- Levehetnéd ezt.
Valami szétárad Remus testében, valami, ami segíthet levetni a ruháit és a gátlásait, hogy végre érintkezhessen csupasz bőrük, hiszen ezt akarja. Mélyet sóhajtva lassan hátrébb húzódik.
- Jól vagyok így is –a hangja ideges és el-elcsuklik. –Tényleg.
Sirius feszülten felsóhajt.
- Mindig ezt csinálod.
- Mit?
- Mindig elrejtőzöl ezek alá a vastag kardigánok alá. Nem hiszem, hogy kényelmes ez így neked, Moony.
Nemhogy nem kényelmes. Haldoklik. A veríték patakokban folyik már a hátán és a mellkasán, a homlokáról a szemébe cseppen és erősen csíp. Szinte ég a bőre. Mégis: összeszorítja a fogát és kitart.
- Jól vagyok! –bizonygatja. –És amúgy is, tudod, hogy miért hordok még nyáron is kardigánt.
Barátja ujja lassan végigsimít a csuklóját átszelő sebhely mentén.
- Tudom –mondja Sirius szomorúan. –Értem én. De hahó, csak én vagyok az! A jó öreg Tapmancs. Már láttam a sebhelyeidet.
Óóó, de Remus most nem akar erről beszélni, nem ma, amikor végre olyan közel fekszik Siriushoz, hogy együtt dobban a szívük, és csak társa sós, izzadt bőrének illatát érzi. Nem most, amikor Sirius finoman csiklandozza a bőrét és a mandzsettagombjaival játszik és Remus képtelen elhinni, hogy ez valóban vele történik.
De mégis.
- Nem szabadna szégyellened őket. Hozzád tartoznak.
Remus szorosan lehunyja a szemét és próbál nyugalmat erőltetni a hangjára.
- Tudom –suttogja. –Csak… nem szeretem látni őket. Mert eszembe jutnak róluk dolgok.
Harapás, kaparás, vonyítás, szabadulni kell, szabadulni kell, ölni kell, feltépett bőr, a vér íze, és mindegy, hogy kié, ameddig a farkas bekebelezheti…
- Ó –szól Sirius. –Ó, Moony! Akkor… akkor talán ez a baj –az ujjak épp a pulzusát tapintják. Remus eltűnődik, vajon érezni lehet-e, milyen szaporán ver a szíve. –Talán csak szebb emlékekre van szükségük.
Lassan elkezdi kigombolni az ingujját. Remus szédülni kezd.
- Sirius, mit…
- Shh! –suttogja a fiú, de a hangja neki is remeg. –Engedd…
És az ujjak elszántan lecsapnak, táncolnak a csuklója körül, végigsimítanak az ezüst fognyomokon, a kitapintható, hosszú csontokon, a bőrén. Olyan gyengéden, olyan esdeklőn, olyan lassan, és Remusnak fogalma sem volt róla, hogy a régi sebhelyek ennyire érzékenyek lehetnek.
- Ó, Istenem –nyög föl. –Ó, Istenem, mi a francot csinálsz velem?
Mint általában, Sirius most sem figyel rá, még akkor sem, amikor Remus a nyakába fúrja a fejét és reszketni kezd.
- Tudod mit, Moony? Gyönyörű vagy –szól és cirógatni kezdi barátja alkarját.
- Na persze –susogja Remus. –Túl magas vagyok és túl gebe, és szörnyű kardigánjaim vannak, az orrom pedig túl nagy az arcomhoz képest.
Sirius ugatósan felkacag.
- Jah. Ezt tudom.
A bársonyos ujjvégek végigcikáznak három halványrózsaszín forradásnyom mentén és Remus nem bírja tovább; fájdalmasan kemény férfiasságát a másik hátsójának nyomja. Hangos, szaggatott nyögés hagyja el Sirius torját, amikor megremeg és az Isten könyörüljön rajta, Remus annyira kívánja, hogy szinte beleőrül.
- Sirius, mégis mit…
De a fiú megfordul a földön és belé fojtva a szót szájon csókolja.
*****
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
