Hajnal (G)
2005.02.04. 11:40
Rövid novella, amelyekben Hermione elmélkedik közvetlenül a Sötét Nagyúr elleni harc reggelén...
Penna: 2004.05.28.
Osztályozás: G
Hajnal
A nap felemelkedett a látóhatár fölé, bíbor fénybe öltöztetve a fákat a közeli kastélyparkban. A több száz éves kúria körül mozdulatlanul állt a pirkadati hűvös levegő. Az épület ódon falai méltóságteljesen álltak, mintha már hosszú idő óta lakatlan lenne ez a hely.
Az egyik kéményből sűrű füst tört elő, annak adva jelét, hogy mégis élnek itt. A hajnal első sugarai már ébren találták a család házimanóit. A kis lények szorgoskodtak, hogy időben kész legyenek a reggelivel.
A nap időközben magasabbra emelkedett, és bevilágított az egyik emeleti szobába is.
Narancssárgán derengő fény futott végig a padlón, a szekrényeken és a baldachinos ágyon.
Hermione álmosan nyitotta ki a szemét. Ásított egyet majd ránézett az éjjeliszekrényen hagyott karórájára. Felült az ágyon és kitekintett az ablakon a még sötét égboltra. Halkan felsóhajtott.
Hát, eljött ez a nap is.
Ma kezdetét veszi a háború Voldemort ellen. Ha igazak Piton professzor hírei, a Nagyúr a Roxfortot támadja meg először.
Ó, a Roxfort! Hermione akaratlanul is elmosolyodott, ahogy eszébe jutottak az emlékek. Tavaly végzett az iskolában, azóta Ronnal és Harryvel, a két legjobb barátjával már egy éve a Főnix Rendjének oszlopos tagjai. Az aurorképzőbe nem jelentkeztek, nagyobb szükség volt rájuk otthon. Dumbledore senkit sem nélkülözhetett.
Voldemort azóta már maga köré gyűjtötte a híveit. Az óriásokat, a dementorokat, -akik önként csatlakoztak-, és a halálfalókat.
Hermione behunyta a szemét.
Igen, kemény harc lesz a mai. És ki tudja, meddig fog tartani? Hogyan fog végződni? És…hányan fogják túlélni?
Harry és Ron az iskolában aludtak, ahogy a többi végzett diák is, akik Dumbledore oldalán fognak küzdeni.
Neki is sietnie kell, hogy minél előbb odaérjen.
A lány gyorsan megtörülte a szemét, majd felkelt az ágyról és szedegetni kezdte a tegnap sietősen ledobált ruháit a földről.
Hangtalanul felöltözött, majd az ágy melletti szekrénykéhez lépett. Felcsatolta az óráját és a magához vett varázspálcáját a talárja zsebébe dugta, hogy kéznél legyen. Tekintete az ágyban fekvő férfire tévedt és önkéntelenül elmosolyodott.
Milyen békésen alszik. Nem, nem is keltem fel, így sokkal könnyebb lesz. Pár óra múlva úgyis újra láthatom.
Hermionének ismét könnyes lett a szeme. Ez a háború mindent megváltoztat. Vagy a fiú halálfaló társai végeznek vele, és a többi fehér mágussal, vagy azok győzik le Voldemort híveit.
Akárhogy is, egyikőjük biztosan meghal.
A lány még egyszer megsimította tekintetével kedvesét, majd igyekezett minél kevesebb zajt csapva elhagyni a szobát. Óvatosan húzta be maga után az ajtót, hogy Draco fel ne ébredjen.
Vége
|