�rta: Rinoa chan

Penna: 2004. 09. 02.

Megjegyz�s: J�zsef Attila csod�latos vers�re alapoztam ezt a novell�t. Maga az ihlet is a k�ltem�ny elolvas�s�nak k�sz�nhet�…

Oszt�lyoz�s: PG (az egyes szavak �s a hangulat miatt)

Tudod, hogy nincs bocs�nat…

„Tudod, hogy nincs bocs�nat,

hi�ba h�t a b�nat.

L�gy, ami lenn�l: f�rfi.

A f� kin� ut�nad.”

Igen, tudom…

Lassan, elmerengve, zsebre dugott k�zzel s�t�lok. A f� megzizzen a talpam alatt. A s�rg�s, megp�rk�l�d�tt f�. El�rek egy nagyobb k�halomhoz, meg�llok �s sz�tn�zek a dombon.

K�r�l�ttem a hajdan�n oly b�szk�n �ll� f�k –feny�k �s t�lgyek- most elkorhadva, f�ldj�kb�l kid�lve ter�lnek sz�t a f�ld�n. Gy�kereik n�m�n merednek az �g fel�. A erdei teremtm�nyek elmenek�ltek, �s b�r m�r visszat�rhetn�nek, hiszen elm�lt a vesz�ly… nem teszik.

Nagyon furcsa ez �gy. Mindig ahhoz voltam hozz�szokva, hogy ha elhaladok itt, mad�rcsicserg�s �ti meg a f�lemet. Szinte b�nt ez a fojtogat�, n�ma csend.

Letekintek a v�lgybe. Ott is ugyanolyan kihalt �s mozdulatlan minden, mint itt. A f�ldig rombolt, sz�ztorny� kast�ly maradv�nyai el�tt –ahov� az erd�sor is vezet-, laposan ter�l el egy fekete t�. A benne lak� �ri�spolip m�r elpusztult. �gy felsz�ne most nyugodt �s b�k�s. De ki tudja, h�ny tetemet rejteget, �lel a m�lyben…

A sz�l �jra felt�mad, bele-belekap sz�ke hajamba. Egyidej�leg egy szakadt, fekete anyagot is mag�val ragad. Tal�n valaki k�p�nyeg�nek darabja… A ruhadarab l�gyan siklik a felh�tlen �gbolton, majd kecsesen �r f�ldet az avarban, nem messze l�baimt�l.

Tal�n pont az� az ember� –mugli� vagy var�zsl��-, aki az �n kezeim �ltal halt meg…

„A b�n, az nem lesz k�nnyebb,

hi�ba hull a k�nnyed.

Hogy bizonys�g vagy erre,

legal�bb azt k�sz�njed.”

Megk�sz�njem? De mit �rek vele?

�letem v�g�ig hurcolhatom magammal a terhet… Egy id� ut�n m�r ne is sz�moltam. Fogalmam sincs r�la, kinek, kiknek oltottam ki az �let�t. A harc hev�ben m�g azt is neh�z �szrevenn�nk, hogy ki a bar�t �s ki az ellens�g. Nemhogy azt sz�mon tartani, kit, milyen �tokkal t�madtam meg.

Egy meleg szoba rejtek�ben k�ptelens�g ilyen pontosan felid�zni a k�zdelmet…

De most, hogy �jra a helysz�nen j�rok, m�r jobban tisztul a k�p. Egyre-m�sra eml�kszem. A szinte mindent bebor�t� �s felperzsel� t�zre, a robban�sokra, az �les, r�m�lt sikolyokra, �tkok kiab�l�s�ra �s a mellettem elfut� emberekre. Menek�ltek… De ugyan hov�? �n nem foglalkoztam mindegyikkel, csak egyikre-m�sikra sz�rtam valamilyen �tkot. Hiszen tudtam, az igazi sereg m�g�ttem menetel; az �ri�sok �s a dementorok. �k nem harcoltak, csak v�rt�k, hogy a kergetett pr�da karmaik k�z� vet�dj�n, akkor csaptak le... Kegyetlenebbek voltak, mint a hal�lfal�k…

„Ne v�dolj, ne fogadkozz,

ne l�gy komisz magadhoz,

ne h�dolj �s ne h�d�ts,

ne csatlakozz a hadhoz.”

M�r k�s�…

Visszaford�thatatlanul k�s�. Hiszen m�r t�bb h�napja viselem karomon a S�t�t Jegyet. Amint v�geztem a Roxfortban, azonnal �t�lltam hivatalosan is a s�t�t oldalra. Ap�m k�v�ns�ga szerint. Az �n k�v�ns�gom szerint. Ez volt a sorsom. Felesleges lenne tiltakozni ellene…

Hi�ba. Sohasem gondolkodtam el azon, mi lett volna, ha nem �llok Voldemort �s ap�m mell�. V�llaltam az �letet, amit nekem sz�ntak…

V�llaltam a sok mugli-k�nz�st, a ny�lt harcot a feh�r m�gusok ellen �s a d�nt�, nagy csat�ban val� r�szv�telt is. B�szke voltam. B�szke arra, hogy v�gre �n is seg�thetek Albus Dumbledore Roxfortj�t lerombolni. Hogy k�s�bb elmondhassam, �n is ott voltam! H�la nek�nk, az iskola romba d�lt a sok t�veszm�j�vel, tan�t�saival. �s a s�rv�r�ekkel, akik mindenhol ott vannak, egyszer�en lehetetlens�g lett volna mindet ki�rtani…

„Maradj f�l�slegesnek,

a titkokat ne lesd meg.

S ezt az emberis�get,

hisz ember vagy, ne vesd meg.”

Kett�ss�g. Ez jellemzett engem, miut�n a Nagy�r szolg�lat�ba �ll�tottak. Egyik oldalhoz sem tartoztam igaz�n �s mindkett� a r�szemm� v�lt.

� kedvesem! Te akkor m�g nem tudtad, hogy mennyi titkot, mennyi �rt�kes inform�ci�t szolg�ltatsz ki nekem �s �gy, k�zvetve a Nagy�rnak! Azt hitted, veletek vagyok. Hogy veled vagyok…

N�ha m�g �n is furcs�lltam, hogy tudlak ilyen k�nnyen megt�veszteni. Most m�r tudom, hogyan: teljesen elvak�tott a szerelem…

Hogy viszont szerettelek-e? Azt hiszem, igen. De erre -mint ahogy j� sok minden m�s, fontos dologra is-, csak k�s�bb j�ttem r�. K�s�n.

„Eml�kezz, hogy h�r�gt�l

s hi�ba k�ny�r�gt�l.

Hamis tan�v� lett�l

saj�t igazi p�r�dn�l.”

Eml�kszem…

Ott �llni a Wizengamot teljes bizotts�ga el�tt. V�gigtekinteni a s�t�t teremben, l�tni a f�lhom�lyban azt a sok idegen, szigor� arcon. L�tni a te arcodat, ahogy k�ts�gbeesetten �s �sszezavarodva n�zel r�m! Mintha nem hinn�l a szemednek! H�t t�nyleg nem l�ttad soha, hogy Voldermorthoz tartozom?

Tal�n… tal�n m�g �gy is kellen�k neked…

Pr�b�ltam r�d mosolyodni, hogy megnyugtassalak: ne f�lj annyira, de az Azkabanban elt�lt�tt k�t nap teljesen kisz�vta az er�met. M�g a kezemet sem tudtam felemelni… feleslegesen l�ncoltak meg…

Igen, mindenre eml�kszem…

Ott, a nyilv�noss�g el�tt m�g egyszer meghallgattam b�neimet. Hossz� volt, nagyon hossz�. �s eml�kszem, ahogy felsz�l�tottak, hogy ha akarok, hozzak fel valamit a ments�gemre. �s �n gy�va voltam. Undor�t�an gy�va…

H�la Merlinnek, a k�tsz�n�s�get remek�l be tudtam gyakorolni az elm�lt id�ben. Remek sz�n�sz voltam. M�g most is csod�lkozom, hogy tudta bevenni az a sok, kik�pzett miniszt�riumi var�zsl�, s�t maga Dumbledore is, hogy k�nyszer�tettek engem.

„Szeg�ny fi�, csak tehetetlen�l sodr�dott az esem�nyekkel… Bizony�ra az apja tartotta a mark�ban.” Lucius mindig is a kem�nys�g�r�l, szigor�r�l �s a lek�zdhetetlen Imperius-�tk�r�l volt h�res.

�s eszel�sen megsz�llott volt a Nagy�r eszm�it illet�en. Ugyanilyen megsz�llott voltam �n is…

„Aty�t hivt�l elesten,

embert, ha nincsen isten.

S romlott k�lk�kre lelt�l

pszichoanalizisben.”

Ap�m… A harcmez�n, miut�n s�lyosan mellbe tal�lt egy nagy erej� �tok, szinte meg sem �llt, hogy megn�zze, �lek-e m�g. �sszegubancol�dott haja �s v�res, szakadt �lt�z�ke m�r nem t�rk�zte azt az eleganci�t, aminek l�tv�ny�hoz hozz�szoktam. Furcsa volt. R�snyire nyitott szememmel l�ttam, amint t�volr�l v�gigm�r, majd magasba emeli p�lc�j�t �s fut tov�bb. M�r annyi er�m sem volt, hogy ut�na sz�ljak… F�jt mindenem �s facsarta az orromat a mellettem hever� �gett hull�k b�ze…

Az utols�, amire a harct�rr�l eml�kszem az volt, hogy a szeret�m mell�m t�rdel �s �l�be vonja a fejem. Hallottam, amint azt suttogja: „Ne…!” �reztem k�nnyeinek s�s �z�t a sz�mban… Azt�n m�r csak az Azkabanban t�rtem magamhoz…

„Hitt�l a k�nny� sz�knak,

fizetett p�rtfog�knak

s l�sd, soha, senki

nem mondta, hogy te j� vagy.”

Fel nem foghatom, hogyan, mi�rt mentettek m�gis fel! Mi�rt tettek szabadl�bra!?

Hiszen a t�rgyal�son hallottam, amint a t�rsaim, egykor v�lt bar�taim, a hal�lfal�k engem is megneveznek, mint Voldemort h�v�t. Pedig szent�l megesk�dt�nk, hogy egym�st nem adjuk fel… �n megtettem volna �rt�k…

De m�gsem nehezteltem r�juk ez�rt. Sem akkor, sem k�s�bb… B�gyadtan �lltam a t�rgyal�terem el�tt, k�t dementorral az oldalamon �s hallgattam a vallom�sokat. Igazat besz�lnek…! - akartam mondani, miut�n engem is le�ltettek a sz�kbe.

De nem ment! Megl�ttalak t�ged a padsorok k�z�tt. Akkorra m�r tudtam, hogy szeretlek. �s nem akartalak elvesz�teni… Igen, veled akartam maradni. A k�zeledben. Ha a dementorok kisz�vj�k a lelkem, soha t�bb� nem id�zhettem volna fel az alakod, elfelejtettem volna a hangod, mozdulataid, �rint�sed.

N�m�n fel�d intettem, �s te meg�rtetted. Akkor m�g hitt�l bennem…

Most az egyszer j�l j�tt, hogy Potter bar�tja vagy. Tan�skodt�l mellettem, ki�llt�l �rtem. �gy m�r �ssze�llt a k�p a kedves bizotts�g el�tt.

�rtatlannak lettem mondva. Hihetetlen! M�g mindig nem tudom, hogy �r�ljek-e ennek, vagy sem.

„Megcsaltak, �gy szerettek,

csalt�l s igy nem szerethetsz.

Most h�t a t�lt�tt fegyvert

szoritsd �res szivedhez.”

�s ez a h�l�m?

Neked, csakis neked k�sz�nhetem, hogy �jra �lhetek! Meg akartam h�l�lni.

De mivel?

V�g�l �gy d�nt�ttem, tudd meg az igazat. Ezzel bebizony�thatom neked, hogy igaz�n szeretlek. Megb�zok benned… �r�lts�g! Tal�n azt rem�ltem, minden b�n�m ellen�re ugyan�gy fogsz szeretni. Naiv gondolat…

�desem!

M�g mindig magam el�tt l�tlak. Fel tudom id�zni a szavaidat, a reakci�dat. „T�nj innen!” –ord�tottad kiab�lva. „- Becsapt�l, pedig hittem neked! �szint�n szerettelek!”

F�j� szavak. Meg�rtettem, hogy nem kellek t�bb� neked. De n�lk�led �rtelmetlen minden…

Hal�l. Ez a legk�nnyebb menek�l�si m�d. Tal�n m�g a kegyelem kik�ny�rg�s�n�l is alantasabb, gusztustalanabb. Pont hozz�m val�…

De nem!

Ha egyszer megadatott a lehet�s�g, hogy �j �letet kezdjek, nem fogom elsz�rni! Azt hiszem, az elm�lt k�t �vben, am�g egy�tt voltunk, ragadt �t bel�led egy kis griffend�les b�tors�g is. Csak hangy�nyi ugyan, aminek nem vettem haszn�t sem a h�bor�ban, sem a b�r�s�gon.

De ehhez �pp el�g! Nem tudom feladni a rem�nyt, nem fogadom el, hogy �r�kre elvesz�tettelek!

Hiszen mi �sszetartozunk! Ez neked is tudnod kell! �s a sz�ved m�ly�n tudod is…

Let�rl�m a k�nnyeket az arcomr�l, majd h�tat ford�tok n�hai iskol�mnak. Nagyot szippantok a h�v�s, �szi leveg�b�l. M�r nem cs�pi az arcomat a hajnali leveg�; testemet �s lelkemet melegs�g j�rja �t, ahogy magam el� id�zem kedves l�nyedet, nevet�sed… �j c�lja van az �letemnek: Visszaszerezni, visszah�d�tani T�ged!

Hermione, �gy szeretlek!

„Vagy vess el minden elvet

s m�g rem�lj h� szerelmet,

hisz mind a kutya hinn�l

abban, ki b�zna benned.”                                             

 V�ge