Nem merlek érinteni

  Az ágyamon ülök törökülésben és az átváltoztatás-tan könyvembe temetkezem. De csak nézek ki a fejemből, már régen nem olvastam el egy betűt sem. 

Rád gondolok. Nem akarom, hiszen nem szabad, de… mégsem tudok egy percre sem szabadulni attól a gondolattól, hogy itt fekszel pár méterre tőlem. Talán, még két méter sincs…

Milyen jó lenne, ha csak úgy odakuporodhatnék melléd, kisimíthatnám fekete tincseid a homlokodból vagy puhán belecsókolnék a nyakadba…!

Hirtelen hangosan összecsapod a párnádnak támasztott kötetedet és méltatlankodva rám szólsz:

- Remus!

Összerezzenek. Szerencsére ezt te úgy veszed, mintha a tanulásból zökkentettél volna ki.

- Tessék –nézek rád kissé kábán. Milyen jó, hogy nem látsz bele a fejembe…

- Még mindig tanulsz?

- Szerinted? –kérdezem száj elhúzva.

- Hah! Hát persze! A kis prefektus, a mintadiák… mit is csinálhatna a magoláson kívül! –szólsz félhangosan.

Összeugrott a mellkasom a bántó szavaidtól. Egy pillanatra magam elé meredek, majd befordulok a fal felé. Mindig ezt mondják nekem… mindenki… de te miért?

- Ne bántsd már, Sirius! –dorgálta barátját James.

- Én? Bántani?! –méltatlankodott az említett. –Ágas komám! Agyadra ment a kviddics? Én csak a puszta tényeket közöltem! …Szimplán megállapítottam a helyzetet!

- Goromba voltál –szögezte le James.

- Én??

- Hagyjátok már abba! –szólok ki halkan a könyv mögül. –Nagyon köszönöm James, de meg tudom védeni magam!

- „Védeni?” –harsogta Sirius. –És ugyan kitől, ha szabad kérdeznem?

Csak egy pillanatra nézek rád, de a mérges arckifejezésed megmozdít bennem valamit. „Aranyos” –ugrik be rád ez a találó szó.

A fenébe! –becsapom az ölemben lévő könyvet. –Mi van velem?!

- Jól van! Akkor sértődj meg, Holtsáp! –duzzog tovább, újra félreértve a helyzetet.

- Srácok! Intézzétek már el magatok között! Nem bírom tovább hallgatni az örökös veszekedéseteket! –fakadt ki James.

Felpattant a baldachinos ágyról, és idegesen kotorászni kezdett a ládájában. Kisvártatva egy fényes anyagú ruhadarabot húzott elő belőle.

- Jössz, Féregfark? –terítette vállára a láthatatlanná tévő köpenyt. Peter sebtében kapott magára egy pulóvert, majd Ágas után sietett.

A hatodévesek hálókörletének ajtaja becsapódott mögötte és a kis szobára nyugtalan csend telepedett.

  A nyitott ablakon befújó esti szél meglengette a piros-sárga függönyöket, majd egy nagyobb szellő felborította Peter takaróján álló tintásüveget. A sötétkék tinta lassan csordogált végig a gyógynövénytan dolgozaton, majd beivódott a fehér lepedőbe.

Elmerengve bámultuk mindketten az átázott papírlapot, majd hirtelen összetalálkozott a tekintetünk. Sirius, mintha egy álomból ébredt volna, megköszörülte a torkát, és tüntetőleg nekem háttal dőlt le a párnájára.

Egy kicsit még nézegettem a fekete tincsekre eső holdfényt, aztán újra belelapoztam a könyvembe és olvasni kezdtem. Ismerem már, most békén kell hagyni, aztán majd megnyugszik idővel.

Nagyjából fél oldalt haladhattam, amikor Tapmancs barátom motyogni kezdett magában.

- …ezt nem hiszem el…Pipogyusz itt az ellenség, nem én!

- Parancsolsz?

A hátára gördült, onnan nézett dacosan a szembe:

- Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen apróság miatt megorrolsz rám, Remus!

Fanyarul elmosolyodok. Nem is tudom, kettőnk közül ki is van valójában megsértődve…

- Én már réges-régen túltettem magam a beszólásodon –válaszolom higgadtan. –Őszintén szólva, már megszoktam.

Sirius felült, várt még pár másodpercet, aztán átsétált az én ágyamhoz és leült rá. Lábait felhúzta, hátát a támlának vetette, onnan figyelte, ahogy olvasok.

Vagyis, hogy olvasni próbálok. Újra és újra végigfuttattam szememet a sorokon, de nem ragadt meg semmi. Zavar, hogy ilyen közel vagy. Hogy magunk vagyunk a szobában. Hogy nem veszed le a szemedet rólam. Zavar  és jólesik.

Még a lélegzetvételedet is hallom…

Idegesen lapozok egyet, hogy meglegyen a tanulás látszata. A mozdulat után elkapod a kezemet és megszorítod. Bizonytalanul felnézek a szemedbe.

- Ne haragudj! –mondod őszintén.

- Nem… semmi baj.

- Néha nagyon elszáll az agyam, és nem veszem észre, hogy mivel bántom meg a másikat… fontos vagy nekem…

- Sirius!

- …Jamesnek is igaza van…

- Figyelj! –zökkentem ki az önostorozásból. –Ez egy kis semmiség volt! Felejtsük el, jó?

Megkésve bólint, majd halványan elmosolyodik.

- Nálad jobb barátot kívánni sem lehet! –azzal sután megveregette a vállamat.

Kissé pirulva, lehajtott fejjel tűröm a kedveskedést, aztán újra belenézek a sötétkék szempárba.

- És… mit is akartál az előbb, Sirius?

- Hüm? –bambán rám meredt és valami furcsa fényt fedeztem fel a tekintetében.

- Mielőtt megzavartál volna a tanulásban!

- Ja! –élénkül fel. Pislogott párat, mire az a ködös nézés eltűnt róla.  –Mindjárt!

Felpattan az ágyról és az íróasztalhoz siet. Felkap egy pergament és újra felém fordul. A Tekergők Térképét tartotta a kezében. Rákoppintott a pálcájával, majd az immár „bekapcsolt” térképet az ölembe teríti és újra helyet foglal mellettem.

- Na! Csak gondoltam, megmutatom, mit kéne jövő szerdán megnéznünk Roxmortsban… –Ujjával ide-oda bökdös a papíron, majd végighúzta az új útvonal mentén. Közben lelkesen magyaráz és várja a véleményem.  

Szaporán bólogatok, bár nem tudom, mivel értek éppen egyet. Megkövülve, mozdulatlanul ülök, a térkép egy pontjára függesztve pillantásom.

Furcsa érzésem van. Nem tudom leírni, mihez hasonlít. Csak tompán bizsereg a belsőm és érezem, ahogy a vér az arcomba szökik. Egyszerre nagyon melegem lett.

Néha kipréselek magamból egy-egy „ühüm”-öt, de ez volt a maximum.

Mi lelt engem?

Most is azon kapom magam, hogy a kezét bámulom. Tényleg nem vagyok normális! Hiszen ő a barátom! Ilyen nincs! Egyszerűen nem lehet!

Hevesen megrázom a fejem, de így sem szabadulok a rémisztő gondolattól. Lehet, hogy… beleszerettem?

- Nem? Akkor inkább a Mézesfalástól induljunk? –kérdezi, fel sem pillantva, majd szemöldök ráncolva közelebb hajol a pergamenhez. –Mutasd csak…!

Veszek egy szaggatott levegőt. Ez lehetetlen! Hiszen… ő is fiú! Nem tetszhetnek nekem a fiúk!

Hátravetem a fejemet és a falnak támasztom.

Ha jobban belegondolok, a többi fiú sohasem érdekelt. Egyikük sem! Sőt –emlékeztettem magam-, két éve még halálosan szerelmes voltam Mollyba! Így egy kicsit megnyugodtam.

De akkor…

Mi történik velem? Mi ez az érzés? Lehet, hogy tényleg csak Sirius váltja ki ezt belőlem?

Normális dolog ez?!

  Már nem magyarázol, csak töprengve olvasod a térképen a feliratokat. Pár kósza, egyenes tincs a szemedbe hullott. Lassan felemelem a kezem. Erős vágyat érzek rá, hogy félresöpörjem őket az arcodból, de… Mégsem teszem. Karom megadóan hullik vissza a paplanra. Szememet lehunyom.

Olyan gyáva vagyok! Hiába nem lesz több ilyen lehetőségem!

De akkor sem teszem meg! Félek. Félek, hogy megundorodsz tőlem; félek, hogy elveszítem a barátságodat. Azt nem tudnám elviselni…! Olyan üres lennék, ha nem lennél a közelemben…

- Jól vagy?

Lassan kinyitom a szememet. A halvány gyertyafénynél megpillantom az arcodat. Aggódva méregetsz.

- Holdsáp, jól érzed magad?

Halványan bólintok.

- Igen. Csak már nagyon fáradt vagyok.

Még mindig áthatóan nézel, aztán te is bólintasz.

- Remélem, tényleg nincs semmi bajod! Nem tetszik nekem, amikor ilyen sápadt vagy!

Sápadt? Én? Hiszen olyan melegem van! Nem látod rajtam, mennyire fel vagyok tüzelve? Izgatott vagyok és mégis olyan elcsigázott. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy én tényleg… nem, nem tudom kimondani… 

De ha nem történik gyorsan valami, azt hiszem, nem bírom már tovább. Egész testemben bizsergek. –tekintetem ajkaidra siklik. –Úgy megcsókolnálak!

Nyelek egyet és óvatosan feléd hajolok.

Hirtelen kivágódik az ajtó, és két papucsban csoszogó lábat pillantunk meg.

James a sarokba dobja a köpenyt, majd beugrik az ágyába.

- Oltsátok el a gyertyákat! –suttogja idegesen és magára rántja a paplant. –McGalagony erre tart!

És valóban. Alighogy Peter és Sirius is visszamászott a baldachinos ágyukba, az ajtó nyikorogva újra kinyílt, és a professzornő bedugta a fejét a résen.

Mind a négyen hangosan szuszogni kezdtünk. Ágas még horkolni is hozzáfogott. 

Az idős boszorkány pár pillanatig még gyanúsan mustrálta az igazak álmát álmodó társaságot, aztán halkan behúzta maga után a faajtót. Tapmancs hosszat füttyentett.

- Hé haver! Hol a csudában jártatok, hogy kiszúrt az öreglány?

- Áh –legyintett James. –Észrevette a zajt, amikor be akartunk törni az asztronómia szertárba.

- Aztán minek?

- Hogyhogy minek? Kéne egy nagyobb távcső, lehetőleg olyan, ami a bezárt ablakon is jól átlát.

Peter kuncogni kezdett.

- Evans? –adott hangot Sirius sejtésének.

- Mondtam én egy szóval is? – vigyorgott Ágas és átfordult a másik oldalára. –Jó éjt!

- Könnyű volt rájönni…

- JÓ ÉJT!

Fáradtan mosolyogva megcsóválom a fejem. Még egy darabig hallom a fiúk visszafojtott nevetését, aztán mindannyian elcsendesednek. Újra felrémlik előttem az arcod. Te jó ég! Majdnem megcsókoltalak! 

Nem! Ez nem fordulhat elő még egyszer! Istenem! Nem tudnám elviselni, ha emiatt végleg elveszítenélek!

Hát… –győzködöm tovább magam-, talán jobb is így…

Talán… 

Vége