Ki nevet a végén?

Írta: Tara Lynn

Penna: 2004.11.05.

Megjegyzés: A kulcsszó: hajvágás. Nos, nem is szándékozom tovább 

magyarázni a dolgot. Kellemes olvasást! /A másik személyes kedvencem R./

Párosítás: Remus/Sirius

Osztályozás: PG

Ki nevet a végén?

-Nem hiszem el, hogy belementem ebbe…-morogta az orra alatt Sirius, miközben kényelmetlenül mocorgott a székén. –Minek kell ez?

-Azért, Tapmancs barátom, mert lassan olyan lesz a fejed, mint egy hatalmas bozót –felelte a vele szemben álló és barátja haját mustráló Remus Lupin.

Hajvágás. Sirius még a gondolatába is beleborzongott. Mindig is gyűlölte. Gyerekkorában az anyja hülyébbnél hülyébb frizurákat csináltatott neki és váltig állította, hogy a kreálmány tökéletesen illett hozzá. A fiú azután egy hónapig kénytelen volt öccse vigyorgását és piszkálódásait eltűrni. Akkor szentül megfogadta, soha többet nem engedi, hogy bárki is a hajához nyúljon, bármilyen éles tárggyal. Persze ezt a fogadalmat nem lehetett túl sokáig megtartani, mert szenvedéseinek tárgya vészes tempóban növekedett. Azonban őt sem kellett félteni: egy bűbáj itt, egy varázslat ott és máris megoldódott a probléma egy időre.

Épp erre az akcióra készült akkor is, amikor Remus rányitotta az ajtót és azon nyomban leállította a hadműveletet. Mire Sirius föleszmélt, Holdsáp már ott állt fölötte, ollót csattogatva. Uh…

-Nem lenne elég egy egyszerű kis varázsige? –kérdezte esedezve, nagy, könyörgő bociszemeket meresztve a fiú, miközben aggódva méregette a hatalmas nyirbáló eszközt.

-Nem -szögezte le barátja, ellentmondást nem tűrően. –Ne aggódj már annyit! Tudom, hogy mit csinálok. És ha hagysz egy kicsit koncentrálni, lehet még hajad is marad…

-Haha.

Sirius nyelt egy nagyot. Remus még párszor körbejárta a megszeppenten pislogó fiút, majd vigyorogva közelebb lépett. Sirius pedig a székkel együtt hátrébb ugrott.

Remus kérdőn felvonta egyik szemöldökét.

-Jól van na… -motyogta a másik kelletlenül. –Nem feléd közelítenek azzal az óriási, fényes izével…

-Olyan nagy gyerek vagy! –mondta kedvesen mosolyogva Holdsáp, majd játékosan beletúrt a bozontos hajzuhatagba. Erre már Sirius is elvigyorodott és a gyengéd, jóleső érintéstől kissé kipirosodva megadóan a szék támlájának dőlt. Remus pedig munkához látott.

A fekete hajú fiú az első ollócsattanás után forgolódni kezdett, hogy ellenőrizze, nem történt-e valami helyrehozhatatlan kár. Barátja azonban visszafordította a fejét az eredeti irányba és egy szemforgatás után ismét nekilátott félbehagyott teendőjének.

Persze várható volt, hogy Sirius nem sokáig tud türelmesen egy helyben ülni.

-Mit csinálsz már ilyen sokáig? Nincs is ennyi hajam… -nyafogta, miközben jobb kezével idegesen dobolt a szék karfáján.

-Ne mozgolódj már annyit! A végén még levágom a füled. Nincs már sok hátra…

-… a hajamból –vetette közbe epésen Sirius.

-… és meglátod, szebb leszel, mint újkorodban –fejezte be nyugodtan a mondatot Remus, majd újra belefeledkezett a nyiszálásba.

Sirius előtt rémképek kezdtek feltűnni a fejéről, amin különféle iszonyatosabbnál iszonyatosabb hajcsimbókok díszelegtek. Egyre jobban markolta a karfát, az ujjai szinte már teljesen elfehéredtek.

-Hmm… ez furcsa… -szólalt meg hirtelen komoran Remus.

-Mi? –jött az azonnali kétségbeesett kérdés barátja részéről.

-Mintha ez itt… na ezt még levágom.

-Remus…?! –Sirius hangja egérvékonyságúra redukálódott. A szék keservesen tiltakozott a satuszerű szorítás ellen. Pár másodperc múlva azonban…

-Hupsz.

-Hupsz? Hupsz?! Mi van? Mi történt?

-Sajnálom, Tapmancs. Talán mégsem lesz belőlem olyan jó fodrász.

Sirius fénysebességgel lőtt ki a székéből és egy szempillantás alatt a tükör előtt termett.

A haja!... tökéletes volt. Se nem túl hosszú, se nem túl rövid. Pont olyan, amilyennek mindig is akarta. Visszafordult Remus felé és már épp meg akart szólalni, amikor észrevette a másik fiú kaján vigyorát.

Sirius Black, a tréfák nagymestere, a tanárok réme, a Tekergők eszmei atyja… bedőlt a legősibb átvágásnak, ami valaha létezett a földön.

-Ez nem volt vicces, ugye tudod? –mondta Sirius. Lassan Remus felé sétált. Szemében huncut fény csillant.

-Ó, dehogynem! –felelte somolyogva barátja, miközben egészen a falig hátrált a közeledő fiú elől. –Az arckifejezésed minden pénzt megért…

Tapmancs ekkor már Remus előtt állt. Két tenyerét barátja arca mellett a falnak támasztva, közelebb hajolt a már erősen kipirosodott fiúhoz. Homlokuk éppen egymáshoz ért, Sirius haja fátyolként vette körül őket.

-Az lehet –mormolta halkan Sirius, alig pár centire Remus ajkaitól. –De ezért a tréfáért nagy büntetés jár, kis farkasom…

 ~Vége~