Egyetlen szó (G)
2005.02.05. 12:46
Sirius önmarcangoló gondolatai. Úgy érzi, nincs elég bártorsága a szerelme elé állni és kimondani az azt egy szót.
Egyetlen szó Írta: Tara Lynn Penna: 2004.12.28. Megjegyzés: Sirius önmarcangoló gondolatai. Úgy érzi, nincs elég bártorsága a szerelme elé állni és kimondani az azt egy szót. Figyelmeztetés: Slash elemeket tartalmaz, bár a legenyhébb fajtából. Osztályozás: G
Egyetlen szó
Először fel sem fogod, mi történik veled.
Hiszen semmi sem változott… nem igaz?
Ugyanúgy jár, ugyanúgy beszél, ugyanúgy alszik, ugyanúgy néz rád, ugyanúgy mosolyog mint mindig. Ő nem változott
Akkor mégis hogy lehet az, hogy amikor belép a szobába, egy pillanatra elakad a lélegzeted? Vagy amikor a keze véletlenül a tiedhez ér, úgy érzed, mindjárt megnyílik alattad a föld?
Egyszerű a válasz, mégsem lehet ennél bonyolultabb.
Egyszerű az érzés, mégis hatalmas. Eltelsz vele. Kitölti egész lényed egészen addig a végső pontig, amikor már úgy érzed, nem bírod tovább, nem harcolhatsz ellene és nem is akarsz. Hiszen másra sem vágysz, minthogy ez az édes-keserű, gyönyörű és fájdalmas őrület fogságba ejtsen és te teli tüdőből üvölthesd az egész világnak azt az egyetlen szót, ami megváltoztatna mindent…
-Sirius?
A hang a torkodon akad. Most. Most elmondhatnád.
-Sirius? Merre jársz?
Tedd meg!
-Én csak…
Hányszor képzelted már el ezt a pillanatot? Hányszor álmodtál róla?
-… tudod…
Szíved mindjárt kiszakad a mellkasodból, szád kiszáradt, kezed remeg. Miért nem megy? Miért?
-Igen?
Nem, nem, NEM!
-Semmi. Csak gondolkodtam… -vágod rá gyorsan. Kissé talán túl gyorsan is.
Szemében furcsa fény csillan. Talán elhitte? Talán nem. Nem számít.
Rádmosolyog, s te döbbenten kapod el fájdalmas tekintetét.
-Értem –mondja. Mosolya töretlen, a fájdalom sem tűnik. –Azt hittem…
Agyad, szíved, lelked egyszerre kiáltja a megváltó szót, de ajkad néma marad. Gyáva, gyáva, gyáva!
A távolból halk hangok szűrődnek át agyad sűrű, ködös fátyolán. Ő lassan elfordul tőled és az idegennek tetsző világ felé indul.
Te nem mozdulsz. Nem hallasz. Már nem is érzel semmit. Csak a borostyán szemekben ülő kínt látod. Újra és újra és újra… mint egy megszakadt, rossz, régi filmen.
-Szeretlek… -suttogod kétségbeesetten az árnyképnek, ostobán remélve, hogy az majd életre kel és megbocsát. Megbocsát egy bolond fiúnak, azért, amit nem tett meg, amihez túl gyáva volt, amitől mindig rettegett.
Talán… talán majd holnap…
~Vége~
|