A vég kezdete

Írta: Tara Lynn

Penna: 2004.09.25-27.  

Megjegyzés: Egy kisregény a Tekergők és Lily hetedik évéből az 

iskolában. Telihold van. Valami készülődik. Egyre több a baljós előjel: 

a Nagyúr hívei mozgolódnak, a háború elkezdődött. 

Megjegyzés2: A történet feltételezi, hogy Lucius Malfoy a Tekergők 

előtt néhány évvel végzett a Roxfortban.

Osztályozás: PG

A vég kezdete

1. A csapda

-Hol vagy már James?- morogta Lily Evans, miközben kinn várakozott a Nagyterem előtt egy szobor árnyékában. Valami nem stimmelt… a lány érezte. Jamesszel 7 órára beszélték meg a találkozót és már fél 8 is elmúlt. A terv szerint, még holdtölte előtt el kellett volna jutniuk a bájitaltan-szertárba, hogy beszerezzenek egy gyökeret, ami Lily legújabb főzetéhez nélkülözhetetlen lett volna. A lány, mióta tudomást szerzett Remus betegségéről, minden erejével azon dolgozott, hogy elviselhetőbbé tegye számára az átalakulást. Különféle eredeti bájitalokkal próbálkoztak, de ezekkel nem értek el semmilyen látványos eredményt. Lily így saját kísérletekbe kezdett. Ám az alapanyagok beszerzése nem volt túl egyszerű. Épp ehhez lett volna szüksége Jamesre és a láthatatlanná tévő köpenyre.

-De ha így folytatja, jövőre sem végzünk-duzzogta magában a lány.

-Nocsak, nocsak! A kis Evans lány!- érkezett egy nyekergő férfihang Lily háta mögül. A lány önkéntelenül is megrázkódott. Ez a hang… ismerős és mégis félelmetes. A lány gyorsan elűzte magától azt az érzést, amit a szavak ébresztettek benne és megfordult.

-Malfoy- mondta kimérten.- Mit keresel itt? Talán visszajöttél egy kis korrepetálásra? Ilyen gyatra tudással már apád sem volt képes állást találni neked, nem igaz?

-Nahát, nahát!- ciccegte tettetett megrökönyödöttséggel Lucius.- Hogy felvágták a nyelved! Potter hatása, ha jól sejtem. De nem baj. Inkább megkeresem apámat. Dumbledore már vár minket. Bár nem értem apám mit akarhat attól a féleszű varázslótól. Mindegy. Akkor sem azért jöttem ide, hogy sárvérűekkel vitatkozzam.- Lily ennél a szónál ökölbe szorította a kezét és nyugalmat erőltetett magára. Nem fogja megadni ennek a patkánynak azt az örömöt, hogy meglássa rajta a dühöt.

-Remek- mondta hát Lily a tőle telhető legsemlegesebb álarcot erőltetve magára.- Akkor, ha most megbocsátasz… nekem még dolgom van.

-Ó, persze elnézést! Potter már nagyon vár a rejtekhelyeteken. Halálosan izgatott- tette hozzá gonosz mosollyal a fiatal férfi.

Ezután, mintha sohasem találkozott volna a lánnyal, sarkon fordult és eltűnt az egyik folyosón. Lily egy pillanatig földbe gyökerezett lábakkal állt a szobor előtt. Valami rettenetesen nem volt rendben. James késése, Malfoy gúnyos vigyora…”halálosan izgatott”

A lány ekkor úgy érezte, mintha egy tőrt döftek volna a szívébe. Malfoy tud a Szellemszállásról és találkozott Jamesszel…

Másodpercek múlva már a fúriafűz felé rohant. Agyában keresztül-kasul kavarogtak a szörnyűbbnél szörnyűbb rémképek. A Lucius pálcájából előtörő átok, James teste, amint tehetetlenül zuhan hátrafelé… Nem! Ez nem történhet meg!

Alighogy elérte a fűzet, ráébredt, hogy egyedül még sosem jutott be a fa rejtekébe. A növény, mintha csak megérezte volna gondolatait, hevesen csapkodni kezdett hatalmas ágaival. Lily kétségbeesetten toporgott a fűz előtt, érezte, hogy eluralkodik rajta a pánik. Gondolkodnia kell! Nem engedheti meg magának, hogy pont most veszítse el a fejét!

Egy hirtelen ötlettől vezérelve, markába kapott egy nagyobb követ és keresni kezdte azt a pontot, amit ha megérintenek, a fűz pillanatokon belül megszelídül. Szeme hamarosan megakadt egy, a fa törzséből kiálló, kis csonkon, amihez gondolkodás nélkül hozzávágta a kezében szorongatott követ. A fűz még alig fejezte be a rázkódást, a lány már az alagútban rohant lefelé. Érezte, hogy ég minden tagja, a tüdeje pedig már fájt az erőlködéstől, de mégis gyorsabb tempóra ösztökélte magát. Pár perc múlva aztán az alagút végén fényt pillantott meg. A Szellemszállás! Talán még nem késő!

A legrosszabbra felkészülve rontott be az ajtón.

-Lily!- nem James volt az. Remus Lupin állt előtte. A fiú szemében megjelenő pillanatnyi csodálkozást szinte azonnal a félelem váltotta föl.

-El kell menned innen!- hadarta hevesen a fiú- Pár perc múlva felkel a hold és itt nem leszel biztonságban! Mégis mit…

-Capitulatus!- érkezett az átok a hátuk mögül. Mindketten az ajtó felé repülő pálcájuk után kaptak, de már hiába. Azok egy szőke férfi kezében landoltak.

-Nocsak, nocsak. Hát ismét találkozunk- zengett a fagyos hang a kicsiny szobában. Lucius Malfoy vigyorgott rájuk az ajtóból. Kezével rájuk szegezte saját pálcáját. Remus pillanatokon belül Lily mellett termett.- A félszerzet és a sárvérű. Szép kis párocska! És lám! Nincs itt szent Potter!- folytatta egykedvűen a férfi. -Biztosan elnéztem. Könnyű összekeverni őt a félvér csatlósaival…

-Fogd be Malfoy és takarodj innen!- szűrte ki a szavakat összeszorított fogai között Remus. A lány sohasem látta még ennyire dühösnek. A szemében mintha egy idegen, állatias fény csillogott volna. Lily tudta, már nem várathat magára soká az átalakulás.

-Vagy különben?- horkantotta a másik férfi.- Mi lesz akkor Lupin? Széttépsz? Nem. Nem, azt nem hiszem. De lásd, milyen jószívű vagyok: megteszem, amit kérsz- ezzel hátrált néhány lépést. De ahelyett, hogy eltűnt volna, pálcáját az ajtókeretre szegezte és elmormolt egy varázsigét.

-Így. Most már sokkal jobb. Biztonságosabb lesz ma éjszaka a világ, ha te itt maradsz, vérfarkas. Jaj, téged egészen elfelejtettelek Evans!- mondta Malfoy megjátszott ijedtséggel.

-De ne aggódj! A vadállatok legtöbbször gyorsan végeznek az áldozataikkal- kéjes mosollyal nézett az elfehéredő lányra.- Legtöbbször.

Hirtelen azonban eltűnt a szürke szemekből minden gúny és határtalan megvetésnek adta át a helyét.

-Ezt kellene tenni a ti fajtátokkal!- köpte a szavakat a férfi.- Nem érdemlitek meg az életet!- ezzel sarkon fordult és eltűnt a kanyargó alagút sötétjében.

 Lily rápillantott a mellette álló fiúra. Az azonban már nem tudott tovább talpon maradni. Térdre rogyva terült el a lány mellett és a mellkasát markolászta.

-El kell… el kell tűnnöd innen!- zihálta a fiú kétségbeesetten.- Nem tarthat már soká.

A lány rögtön az ajtó felé indult, ott azonban mintha egy láthatatlan falba ütközött volna. Képtelen volt átjutni a küszöbön.

-Alohomora!- kiáltotta Lily, de tudta, próbálkozásai nem járhatnak sikerrel. Pálca nélkül nem működik a varázslat. A lány visszasietett Remushoz és letérdelt mellé.

-Nem megy! Pálca nélkül nem!

-Meg… meg kell kötöznöd… -mondta a fiú. Előregörnyedt, egyre szaporábban vette a levegőt. Kezével még szorosabban szorította a mellkasát. Lily elkapta mindkét karját és kényszerítette, hogy hagyja abba az önkínzást.

-Nem! Ezt nem tehetem meg veled!

-Meg kell tenned, különben megöllek!- ordította Remus és kitépte magát a lány szorításából.- Hát nem érted?- kérdezte. Hangjában már hisztéria bujkált.- Már most érzem a húsod szagát… nem tudnám megállítani magam.

Lily csak a fejét rázta. Érezte, hogy könnyek csorognak végig az arcán.

-Ne kérd ezt tőlem…

-Lily, könyörgöm… nem bírom már tovább- Remus belenézett a lány zöld szemeibe. Lily még egyszer, esdekelve tekintett vissza a borostyánszínű szempárba mielőtt bólintott.

-Rendben- felelte megadóan.

Szétnézett az aprócska szobában és valamilyen kötél után kutatott. Azonnal megtalálta amit keresett. Odalépett az ágyhoz és lerántotta róla a lepedőt. Amilyen gyorsan csak tudta, vastag csíkokra szaggatta a már amúgy is megviselt anyagot. Mire visszafordult Remushoz, a fiú már a földön feküdt és a tenyerébe vájta a körmeit. Úgy tűnt, mintha a testét másodpercenként áramütések járnák át. Lily elhatározása egy pillanatra ismét megingott. Remus, mintha csak megérezte volna ezt, ismét a lány szemébe fúrta tekintetét. Beszélni már nem volt képes. Tudta, már csak üvöltésre tellene tőle.

Lily megtörve térdelt le mellé és amilyen gyorsan csak tudta, megkötözte a hánykolódó fiú kezeit és lábait. Alighogy végzett, iszonyatos üvöltés rázta meg a szobát. A lány zokogva a falig hátrált és lassan lesüllyedt a poros padlóra. Térdeit álla alá húzta és vakon nézett az előtte fekvő farkasra, amely tehetetlen kínjában saját magát marcangolta.

2. Végzetes hibák

-Lily meg fog ölni- morogta barátjának James Potter, miközben a lépcsőkön siettek lefelé a Nagyteremhez.

-Ugyan már, Ágas! Nem tehetsz róla, hogy a vén Malfoy pont minket szúrt ki arra, hogy kísérgessük a kastélyban, mint a hűséges kiskutyák… egész éjjel- felelte Sirius Black árnyalatnyi ingerültséggel a hangjában. –Különben is, már elmúlt 4 óra. Egészen biztos, hogy már rég visszament a toronyba és az igazak álmát alussza…

-Nem ismered Lilyt! Képes egész éjjel ott állni, csak azért, hogy utána jól lehordhasson –dohogta a szemüveges fiú.

-…vagy elment Pipogyusszal randizni- vetette közbe vigyorogva Sirius.

-Ugye tudod, hogy ilyenkor mennyire nem vagy vicces?- morogta James miközben nagy lendülettel befordultak a Nagyteremhez vezető folyosóra. Hirtelen azonban mind a ketten megtorpantak. A vigyorgó ifjabb Malfoyjal találták szemben magukat. James ismét elindult- úgy döntött inkább nem vesz tudomást a fiatal férfiről- de Lucius rideg hangja megállította.

-Elkéstél, Potter- mondta Malfoy kimért nyugalommal.

-Miről beszélsz?- kérdezte hidegen James. Sirius közben mellé lépett és a fiúnak nem kerülte el a figyelmét, ahogy barátja a talárja övére helyezi a kezét.

-Evans már nincs itt- folytatta a férfi. –Jobb elfoglaltságot találta magának.

-Honnan veszed?- James érezte, hogy kezdi elveszíteni a türelmét. Milyen otromba tréfát űz vele ez a besúgó kis kígyó?

-Ó, csak egy megérzés. Összefutottunk az este. Meg kell hagyni, sárvérű létére egész csinoska. Jó választás volt Potter.

-Fogd be a szád és takarodj innen Malfoy!- ezt Sirius vetette oda, aki érezte, hogy barátja már támadásra készül.

-Ugyan már, Black! Nem értem mit foglalkozol egy nyamvadt kis…

-Még egy szó és megbánod, hogy a világra jöttél!- sziszegte James .

-Persze itt van nekünk a hősszerelmes lovag: James Potter, az ártatlanok védelmezője- a fiatal férfi gúnyosan felhorkantott. –Nos, csak hogy tudd: most legalább nem ártatlanokat küldtem a pokolra.

James hamarabb lökte Luciust a falhoz és ragadta meg a férfi torkát, mint ahogy Sirius a pálcáját előránthatta.

-Mit tettél, te átkozott?- ordította James. -Ha bármi történik Lilyvel vagy… -látszott a fiún, hogy abban a pillanatban a legrosszabbra is képes lett volna.

-Térj észhez, James!- mondta Sirius, miközben egyik karjával Jamest tartotta vissza, másik kezével pedig pálcáját szegezte Malfoyra. –Ha megölöd, sosem tudjuk meg, hol van Lily!

Mikor Lucius egy pillanatra levegőhöz jutott, hörögve vetette oda a két fiúnak:

-Azt hittétek, nem jövünk rá a kis titkotokra? Korábban kellett volna ahhoz felkelnetek. A kis barátnőd már biztosan ráébredt arra, hogy mekkorát tévedtetek. A Nagyúr tudta…

James ökle ekkor találkozott a férfi arcával. Malfoy hangtalanul csúszott végig a falon, mielőtt eszméletlenül elterült volna a földön.

James és Sirius addigra már a parkban rohantak a fúriafűz felé.

3. A vér szava

A vér lüktetett az ereiben. Minden porcikájában érezte prédájának félelmét. Látta az embert, akit mindennél jobban meg akart ízlelni, szétmarcangolni, ízekre tépni. A végtagjait szorító kötelek azonban megakadályozták ebben. Karmait a padlóba vájta, kapart, rúgott és harapott. Tehetetlen dühében önmagára támadt. A hús íze, a vér szaga egy időre lecsillapította, de ekkor mindig megcsapta áldozata friss húsának illata. Az ösztönei ilyenkor ismét életre hívták a benne rejlő vadállatot és újabb kísérleteket tett arra, hogy megszabaduljon béklyóitól.

Lényének másik oldala eközben a kínok kínját élte át…

4. Miért?

James később nem tudta felidézni, hogyan jutottak be a fűzön át a folyosóra, vagy hogy hogyan érték el az apró szobát. Az utolsó, amire emlékezett, mielőtt Lilyt a karjaiba zárta volna, Sirius Alohomora! kiáltása volt.

Sokáig senki sem szólt semmit. Sirius kiszabadította a reszkető, vérző és félájult Remust a kötelékeiből, majd gyöngéden ráborította talárját a fiú meztelen testére. Remus nem nézett föl. Száján nem jöttek ki hangok, tehetetlenül kapaszkodott Sirius talárjába. A fekete hajú fiú kétségbeesetten pillantott fel Jamesre, aki eközben még szorosabban ölelte magához a félelemtől megbénult Lilyt. A lány arcára rászáradtak a könnyek, szemei vöröslöttek a fáradtságtól, karján saját körmei által okozott sebek éktelenkedtek.

A csendet végül mégis ő törte meg.

-Miért?- kérdezte rekedten. James legnagyobb megrökönyödésére nem félelem, hanem harag sütött a lány hangjából.

-Mi…

-Miért tette ezt? Mit ártottunk neki? Mit ártottunk bármelyiknek? Miért nem… -itt azonban elcsuklott a hangja és arcát James vállába temette. Hangtalan zokogása átjárta a fiú egész testét.

-Elkezdődött- érkezett egy erőtlen hang Sirius talárja alól. A szobában minden tekintet felé fordult. Remus végre felemelte a fejét. Rettenetes állapotban volt. Karjáról, válláról bőrcafatok lógtak, testét karcolások és mély vágások csúfították. Szomorú, borostyánszínű szemei összetalálkoztak Lilyével.

-Tudom- felelte a lány és megszorította James kezét.

Az ablakon át beszűrődött a felkelő nap fénye. Felvirradt a háború hajnala.

~Vége~