Angst : Az utolsó levél (PG) |
Az utolsó levél (PG)
2005.02.05. 13:02
Egy fiú válaszút előtt áll. De elég erős-e és egyáltalán akar-e választani?
Az utolsó levél Írta: Tara Lynn Penna: 2004.10.05. Megjegyzés: Egy fiú válaszút előtt áll. De elég erős-e és egyáltalán akar-e választani? Osztályozás: PG
Az utolsó levél
A kis domb tetején magányosan álldogált egy öreg, kérges fa. Ágait megtépázták az évek, törzsét meggyötörte az idő. Göcsörtös gyökerei végtagokként nyúltak el a föld felett. Minden évben egyre kevesebb levele nőtt, egyre ritkábban hozott virágot. Mindenki sejtette, hogy már nincs neki sok hátra.
Tudta ezt a tövében álló, magas, fekete taláros, tejfölszőke hajú fiatalember is. Kezében a fa egy vöröslő levelét tartotta, amin meg-megcsillantak az egyre halványabban, erőtlenebbül fénylő napsugarak. A fiú szürke szemei a távolba révedtek. A lábai előtt elterülő táj költőien szép volt. Száz meg száz őszi lombba burkolódzott fa és bokor, kristálytiszta vizű tó és hatalmas zöld mező amerre csak a szem ellátott.
A fiú azonban ebből semmit sem vett észre. Fejében gondolatok cikáztak, kérdések kergették egymást. Jól teszi ezt? Jó döntés volt? Az ő döntése volt?
Igen! –vágta rá magában dühösen. –Igen jól teszem. Nincs más út. Erre készültem egész életemben. Akarom ezt. Én akarom ezt. Én akarom ezt?
Egyre jobban összezavarodott. Úgy érezte, maga is olyanná vált, mint a vén fa. Egy csodálatos táj közepén áll, ő mégis sorvad, haldoklik. Sorsát nem tudja sem elkerülni, sem megváltoztatni. Nem tudja, meg akarja-e. Nem tudja, képes-e rá.
Háta mögött hirtelen megzörrent az avar. Apja léptei. Ezer közül is felismerné ezt a szinte légies suhanást. Keze ökölbe szorult, a markában tartott megszáradt levél halk reccsenéssel összetört. Ujjai közül vörös darabkák szállingóztak a szikrázóan kék, őszi égbolt felé.
-Mennünk kell, Draco –mondta az idősebb Malfoy acélos, jeges hangján. –A beavatásod nemsokára megkezdődik. Nem várakoztathatod meg a Nagyurat.
Eljött hát az idő. A fiú egy utolsó pillantást vetett a színkavalkádban úszó tájra, majd határozottan bólintott. Apa és fia visszaindultak a hatalmas, ódon kastély felé.
A magányos, öreg fáról lehullott az utolsó levél.
~Vége~
|