Egyik alkalommal, amikor a könyvtárból tartottam az egyik órára, úgy elgondolkoztam, hogy mire feleszméltem, a harmadik emeleten találtam magam. Igen, itt van a Szükség Szobája. Vajon, ha elmegyek előtte háromszor, most milyen helyiséget fog adni? Tud nekem segíteni? –ötlött az agyamba.

- Hermione!

Megfordultam és a közeledő Ront láttam a folyosón.

- Szia! -mosolyodtam el.

- Szia! Láttalak lejönni a lépcsőn... Mit csinálsz te itt?

- Öö, hát csak meg akarom idézni a Szükség Szobáját -közöltem félvállról.

- Minek? -vonta fel a szemöldökét.

- Nem is tudom... Kíváncsi vagyok, milyen szobát fog megnyitni. Csak egy kísérlet.

- Biztos, hogy jól vagy?

- Igen! -csattantam fel. -Ha nem tetszik valami, elmehetsz. Nem kötelező itt maradnod!

- Nem, megvárlak -intett és a szemközti szobornak támaszkodott.

Visszafordítottam a tekintetemet az üres falfelületre és háromszor elhaladtam előtte. Igazából nem koncentráltam erősen semmire, csupán a tehetetlen rosszkedvemre.

Még így is megjelent egy ajtó a falban. Elhúztam a számat és kinyitottam. Igazából nem tudom, hogy mit vártam a dologtól.

A szoba teljesen üres volt. -Ahogy ezt Ron is kommentálta a hátam mögül. -Talán tényleg nem tud egy varázsszoba tanácsot adni. De legbelül éreztem, hogy be kell mennem... Hátha...

Körülnéztem a helyiségben.

- Jó, most már megnyugodhatsz, hogy nincs komoly szükséged semmire. Mehetünk? -szólt a fiú türelmetlenül. -Mondtam, hogy csak akkor lesz benne berendezés, vagy valami, ha igazán kell!

- Igazad van -azzal csalódottan megfordultam. A fiú megfogta a kilincset és kezdte behúzni az ajtót. Ekkor az ablak fényében megcsillant valami az ajtó mögötti holttérben.

Érdeklődve kaptam fel a fejem és közelebb léptem a tárgyhoz. Egy nagy tükör volt az.

Résnyire kitátottam a számat, úgy meredtem rá.

- Ron!

- Mi az? Mégis van itt vala...ó! Hermione! Ez...ez Edevis tükre!! Tudod, amit elsőben megtaláltunk! Meséltünk róla Harryvel! De hát…Dumbledore eldugta!

- Ez az? -fordultam felé.

- Tuti! Állj egy kicsit arrébb! Hagy nézzek bele! -kért izgatottan. Engedelmesen elhúzódtam az útból.

- Fú! -hallottam Ront. -Még mindig ugyanaz!

- Micsoda?

- Hát a vágyam! Ugyanúgy itt van a kviddicskupa meg a házikupa a kezemben, meg minden... Bár, ezt tudtam is. Nem újdonság...- vont vállat a fiú. -Oh! Áll még mellettem valaki! Csak homályos az arca! Nézd! Ja, te nem láthatod...

Ron még pár percig gyönyörködött a tükörben, majd félreállt.

- Most te!

Felnéztem a tükör keretére és elolvastam az írást. Edevis amen ahze erkyt docr amen.

Olvastam róla a Roxfort történetében, de már csak homályosan emlékeztem a történetre.

Ron elkapta a tekintetemet:

- A szöveget olvasod? Azt ugye tudod, hogy tükörképesen van felírva?

Újra a feliratra meredtem.

- Nem...arcod tükre...ez, hanem a...szívedé... -suttogtam.

Kíváncsian az üveg elé léptem. Egy ideig csak a saját tükörképemet láttam, majd hirtelen megváltozott a kép.

Elállt a lélegzetem is. Kinyitottam a számat, majd elé kaptam a kezem.

- Na? Mit látsz? Azt ne mondd, hogy diplomád van, vagy hasonló...

Megráztam a fejem és gyorsan kisiettem a teremből.

Az ajtó hangos nyikorgással becsukódott és eltűnt.

Nem hiszem el! Ez a nagy segítség? Ugyan mit tudhat egy tükör rólam?

- Mit láttál? -faggatott a fiú.

- Áh, hülyeséget! –bosszankodtam, és elindultam a folyosón.

- Mégis...

Megtorpantam.

- Hát, csak annyit, hogy már elvégeztem a sulit és...és mindhárman aurorok vagyunk -rögtönöztem ügyetlenül.

- Aha. Szép gondolat -bólogatott felvont szemöldökkel a fiú.

- Gyere, menjünk órára. Már így is majdnem elkéstünk!

Bájitalórán annyira nem tudtam koncentrálni, hogy többször is rossz sorrendben adtam a hozzávalókat a főzetemhez.

Párszor lopva Malfoyra néztem. Épp elmélyülten magyarázott valamit Pansynak az aszúfüge felvágásának szabályairól. Aztán el is kezdte csinálni a lánynak az aprítást. Fintorogva elfordítottam a fejemet, de pár perc múlva újra oda kellett néznem. Ezt még néhányszor eljátszottam. Az utolsó alkalommal Draco felemelte a fejét és észrevett. De nem kapta el rólam a tekintetét.

Most nem láttam gúnyt vagy megvetést a tekintetében, mint az elmúlt hónapban. Közönyös maradt az arca. Mintha egy kicsit szomorú is lett volna.

Álltuk egymás tekintetét a több asztalnyi távolságból. Megszólalt a csengő... Még mindig a fiúra meredtem. De a kövezkező pillanatban az összes griffendéles és mardekáros felállt, ez kizökkentett a mélázásomból. Hagytam, hogy a tömeg kisodorjon a teremből, fel a lépcsőn, a Nagyterem felé...

Az utolsó hét villámgyorsan telt el. Máris azon kaptam magam, hogy már csomagolni kell, hiszen másnap már utazunk haza.

Péntek este volt az évzáró lakoma. Ekkor hirdették ki, hogy melyik ház nyerte az idei pontversenyt. És a vizsgaeredményeket is megtudtuk vacsora után.

Lavenderék végeztek a bepakolással, az utazóládájukat visszatolták az ágy alá és lementek vacsorázni.

- Hát Hermione? -hallottam Harry hangját.

- Még pakol, azt hiszem -szólt Parvati. -Szóljunk neki, hogy siessen?

- Á, majd lejön, ha elkészült.

Abbahagytam a ruháim összehajtogatását és hallgattam a távolodó lépések zaját. Felültem az ágyamra és átöleltem a lábamat.

Hát vége van az évnek. Megyünk haza. Jó lesz újra látni anyáékat...

És most látom Őt utoljára. Sokáig nem fogunk találkozni...

Nincs is kedvem lemenni enni.

De a gyomrom hangos kordulása mégis meggyőzött az ellenkezőjéről. Megtöröltem a szememet, majd fáradtan lekászálódtam a baldachinos ágyról és a Nagyterem felé vettem az irányt.

Leültem Harry és Ron közé, majd meghallgattuk az igazgató beszédét.

A vacsora végén egyenként megkaptuk a levelünket a vizsgaeredményekkel. Kinyitottam a borítékot és elmosolyodtam. Mindegyik jól sikerült.

- Na? -fordultam a két fiúhoz.

Mindketten elvigyorodtak.

- Azt hiszem, együtt fogjuk befejezni a sulit -mondta Ron.

- Igen. Piton mégsem húzott meg bájitalból! -lelkendezett Harry. -Pedig ettől az egytől tartottam. Amilyen önelégült fejet vágott a főzetem beadásánál, azt hittem, minimum megbuktat.

- Hermione, hány kitűnő minősítésed van? -piszkált Ron.

Megvontam a vállam és felé nyújtottam a pergamenlapot.

- Azta! Te aztán tényleg tudsz! -bólogatott elismerően.

- Egy kicsit több szorgalommal te is képes lennél rá, Ron!

- Hagyjuk, nekem ez megfelel... -legyintett. -Megeszed még azt a csokis sütit?