Csak egy tánc volt

Írta: Tara Lynn

Penna: 2004.11.06.

Megjegyzés: Semmi mondanivaló... csak tömény romantika. Nem tehetek 

róla, lány vagyok, vagy mi a szösz  ^.^  Jó olvasást! 

Párosítás: Lily/James

Osztályozás: PG

Csak egy tánc volt

-Miért mindig velem történik ilyesmi? –tette föl a költői kérdést Lily Evans, miközben lemondóan hanyatt dőlt a gyengélkedő egyik ágyán és egy dühös mozdulattal lerúgta a lábáról kényelmetlenné vált báli cipőjét. A mellette fekvő ágyon James Potter halkan felhorkantott.

-Te csak ne szólj semmit, Potter! Az egész a te hibád!

A fiú erre már Lily felé fordult.

-Mi az, hogy az én hibám? Te léptél bele a csapdába, én csak segíteni akartam!

-Peeeersze! Csak segíteni, mi? Hiszen a csapdát is te állítottad!

-Ja… az igaz –mondta álmodozva James, mialatt felidézte magában a bálon történteket.

A terv tökéletes volt. Pipogyusznak már csak két lépést kellett volna tennie a láthatatlanná varázsolt lyuk felé, hogy egy látványosat zuhanjon és arccal a padlón landoljon. De persze Lily is épp akkor akart üdítőért menni… és természetesen pont a lyuk irányába.

Az események innentől kezdve iszonyatos gyorsasággal peregtek. James Lily után kapott, de csak annyit ért el, hogy a hirtelen mozdulattal kificamította a saját bokáját, Lily pedig esés közben megrántotta a csuklóját. Pár perc múlva már a gyengélkedőn csücsültek és búcsút mondhattak a bálnak.

Hát igen. Ennyit a Potterek szerencséjéről. Ráadásul most össze volt zárva egy vérig sértett lánnyal, aki valószínűleg már az életben nem fog többet hozzászólni. Szuper…

Lily mindeközben tehetetlenül forgolódott az ágyán. Az első igazi bál, amin részt vehetett volna! Direkt az erre az alkalomra spórolt pénzéből vette ezt a méregdrága ruhát, amit senki sem fog látni, mert ez az agyalágyult… De különben is kit érdekel! Ez csak egy hülye bál, hülye zenével… amire már két hónapja várt…

A lány nagyot sóhajtva, megadóan a hátára fordult és szorosan behunyta a szemét. A hirtelen beálló csöndet a Nagyteremből felszűrődő halk zene törte meg. Lily már sírni tudott volna.

-És még táncolni sem tudtam… -suttogta letörten, egy pillanatra teljesen megfeledkezve a mellette fekvő fiúról. Az bűnbánóan a lány felé fordította a fejét, de Lily még mindig csukva tartotta a szemét.

Pár perc múlva aztán a fiú felkelt az ágyából… pontosabban felkelt volna, hogyha a bokájába nyilalló éles fájdalomtól egy kissé meg nem bicsaklott volna a lába. Lily a fiú fájdalmas sziszegésére emelte csak föl a tekintetét, de ahogy meglátta a szitkozódva féllábazó Jamest, azonnal felült az ágyán.

-Te meg mit csinálsz?! Azonnal feküdj vissza! Madam Pomfrey megmondta, hogy pihentetned kell a lábadat! –aggodalmaskodott a lány.

-Persze, persze. De már nem fáj, látod? –mondta, majd nyúzott arccal és csikorgó fogakkal Lilyre vigyorgott.

-Látom –felelte a lány a szemét forgatva. –Különben is, hová akarsz menni?

-Sehová. Csak teljesítenem kell egy férfiúi kötelességemet –mondta csábosan mosolyogva a fiú.

-És mi lenne az, ó úriemberek legnemesebbike? –kérdezte szarkasztikusan a lány.

-Táncolsz velem?

Hú. Lily érezte, hogy az egész arca elvörösödik. Erre aztán tényleg nem számított.

-Lily? –kérdezte újra James, miközben közelebb sántikált a lányhoz.

Lily azt sem tudta, mit tegyen. Hiszen egy perccel ezelőtt még a fiúra sem tudott nézni! Most meg mást sem szeretett volna jobban, mint engedni a kísértésnek. Mi van velem? –gondolta zavarodottan.

Felemelte a tekintetét és James szemébe nézett. Abból, tőle teljesen szokatlan módon, most csak megbánás és kedvesség sugárzott. Miért is ne? Hisz ez csak egy tánc…-győzködte magát. És ez a bálok lényege… nem igaz?

A fiú továbbra is várakozva nézett rá, néha-néha kényelmetlenül ugrálva a jó lábán.

-Rendben van -mondta Lily, komolyságot erőltetve az arcára. –Csak egy tánc.

-Csak egy tánc –ismételte mosolyogva James, majd Lily felé nyújtotta az egyik kezét. A lány hálásan elfogadta a felkínált segítséget, mivel a ruhájában elég nehéz lett volna könnyedén felpattanni. De ahogy a fiú felsegítette, rögtön meg is inogtak egy kicsit. Lily felszisszent a csuklójába nyilalló kellemetlen érzéstől, James pedig ugrabugrált egy kicsit, hogy megtalálja a megfelelő egyensúlyt. Miután sikerült egymás előtt, viszonylag kevés dőlöngéléssel megállniuk, James elvigyorodott.

-Mi az?

-Olyanok vagyunk, mint a hadirokkantak… -felelte a fiú. Erre már Lily is elmosolyodott. Tényleg elég furán festhettek együtt. Ő mezítláb és a fekvéstől teljesen meggyűrődött ruhában, James pedig, mint aki rugóra jár. Szép kis párocska.    

Még egy pár másodpercig így álldogáltak, amikor is a fiú közelebb húzódott a lányhoz és kissé esetlenül a derekára tette mindkét tenyerét. Lily egy pillanatig megszeppenten pislogva nézett rá, majd lassan a fiú nyaka köré fonta a karjait. De egyikük sem mozdult meg.

-Ez az a rész –suttogta mosolyogva Lily –amikor elkezdünk táncolni.

-Hmm… aha… -motyogta a lány nyakába James. Az kissé beleborzongott, mikor megérezte a fiú forró leheletét a bőrén

Lassan azonban mindketten elengedték magukat és a halk zene lágy ütemére táncolni kezdtek. Igazából nem is lehetett táncnak nevezni lassú, esetlen lépéseiket, mégis Lily úgy érezte, ennél kellemesebb már nem is lehetne. Ösztönösen közelebb bújt a fiúhoz és a mellkasára hajtotta a fejét. James eközben szorosabban magához ölelte a lányt, így arcát pont a hosszú, vörös hajzuhatagba fúrhatta. Minden lélegzetvétellel beszívta hajának friss, édes illatát. A mámorító érzésbe már szinte bele is szédült. A zenét egyre kevésbé hallotta, már csak Lilyvel együtt mozgott. Örökre így tudott volna maradni. Nincs veszekedés, nincs vádaskodás… csak ők és ez a pillanat. De csak egy tánc… ez volt a megállapodás.

A zene végül elhallgatott és a lány kissé elhúzódott tőle. De mielőtt még bármit is mondhatott volna, James megállította.

-Gyönyörű vagy –mondta kissé rekedten, tekintetét egy másodpercre sem szakítva el Lilyétől. –Ezt már régóta el akartam mondani –tette hozzá halkan.

-Köszönöm –suttogta a lány, arcán halovány rózsaszín pírral.

-Sajnálom, hogy nem lehettél ott a bálon. Remélem egyszer még valahogy jóvá tehetem…

-Már megtetted –mondta mosolyogva a lány. Kicsit közelebb hajolt és ujjaival megérintette a fiú arcát. –Remek táncos vagy… még így fél lábon is.

Mindketten elmosolyodtak, miközben James még közelebb húzódott Lilyhez. Ajkaik már csak leheletnyire voltak egymástól. A lány lehunyta a szemét, átadva magát a pillanatnak…

Amikor is a gyengélkedő ajtaja óriási robajjal kivágódott és egy hatalmas griffendéles diáksereg tódult be rajta. Lily és James azonnal szétrebbentek.

-Ágas! –érkezett Sirius vidám hangja Lily háta mögül. –Nélkületek nem volt igazi a buli…

A lány a többit már nem hallotta, mert társainak hangja elnyomta Sirius monológját. Jamest elsodorta magával a diáksereg.

Lily lassan visszasétált az ágyához, majd nagyot sóhajtva leült rá. Pár percig csak maga elé meredt. Mi volt ez? Mi lett azzal az arrogáns, fennhéjázó, beképzelt fiúval akit megismert? Talán nem is ismerte?...Nem…Nem az igazi James Pottert.

Gondolataiból egy gyengéd érintés zökkentette ki. Felpillantott az ágy mellett álló, barna hajú fiúra. Remus aggódó tekintettel nézett vissza rá.

-Jól vagy?

-Igen… persze.

-Megint veszekedtetek? –kérdezte a fiú, miközben leült az ágyra a lány mellé. –James tényleg nem neked szánta azt a tréfát.

-Tudom –felelte álmatagon Lily.

-Akkor… mi történt?

A lány nem is igazán tudta, hogy mit feleljen erre. Tekintete egy pillanatra ismét találkozott a tömeg közepén álldogáló Jamesével. Szeméből ugyanaz a megfoghatatlan, bizsergető érzés sugárzott, mint amikor…

-Mi csak…-mit is csináltak? Pár esetlen lépés, néhány kedves szó…-Mi csak táncoltunk…

~Vége~