Ahogy közeledtek a vizsgák, már kivétel nélkül minden estét a könyvtárban töltöttünk. Az évfolyamtársainkon idén is megmutatkoztak a vizsgadrukk első jelei.

Sokan hirtelen sírógörcsöt kaptak, vagy az órák közötti szünetekben kezdték el írni a másnapra feladott leckét.

Parvatiék nemegyszer gyújtottak gyertyát az éjszaka közepén, hogy ismételjenek.

Május második felétől már Draco is bejárt hetente párszor a könyvtárba. Monstróék is mindig vele tartottak, de véleményem szerint csak társaságnak. Őket még egyszer sem láttam magolni.

Sajnos Malfoy jelenléte nem segített a koncentrálásban. Főleg, mivel Pansy és lánycsapata is eltökélték, hogy a mardekáros fiúkkal tanulnak.

Egy ideig hallgattam Parkinson kacérkodó vihogását, de miután meggyőződtem róla, hogy Draco még élvezi is a kitüntetést, a könyveimmel a hónom alatt dühösen kicsörtettem a könyvtárból. Hallottam, hogy Ron kérdőn utánam szól, de nem érdekelt.

Dühösen lépkedtem a folyosón, amikor meghallottam, hogy valaki fut utánam. Tudtam, ki az. De nem érdekelt!

- Hermione! Állj már meg!

Na persze, érjen utól, ha akar valamit! Egy emelettel lejjebb aztán csak beért a mardekáros fiú. Rögtön megragadta a kezemet. Megpróbáltam kirántani a szorításából, kevés sikerrel.

- Mit akarsz? -néztem rá mérgesen.

- Megkérdezni, hogy mi ütött beléd! - szólt ártatlan képpel.

- Hah! Vak vagy, ha nem látod!

- Márpedig én nem értem! -csóválta a fejét. -Ahogy felpattantál a sarki asztaltól! Vagy két széket feldöntöttél útközben... Azt hittem, rosszul vagy, vagy valami.

- Igen! Rosszul voltam a látványtól! -kiabáltam a dühtől remegve.

- Miféle...

- Majd én megmondom, hogy miféle látványtól! Nem elég, hogy ott jópofizol azzal a libával, még hagyod is, hogy arcon csókoljon!!

- Ó, hát ez a baj! -nevetett.

- Ez nem nevetséges! Még csak meg sem próbáltad eltolni magadtól!! -azzal sikerült kirántanom a csuklóm a szorításából. De a heves mozdulatra az összes könyvem kiesett a kezemből.

Mindketten leguggoltunk, és némán gyűjteni kezdtük a köteteket. Éreztem, hogy majd' felrobbanok mérgemben.

- Hermione! -kérlelt szelíden. -Tudod nagyon jól, hogy nem érdekel az a csaj.

Vettem egy mély levegőt, csak azután válaszoltam:

- Hát, elég jól titkolod ezt előtte!

- Ne csináld már!

Felegyenesedtünk és megpróbáltam kiráncigálni a kezéből a könyveimet, de nem adta oda.

- Kérem!

- Figyelj rám egy kicsit!

- Nem! -mondtam megsértődve. -Add ide a tankönyveimet!!

De hiába feszegettem az ujjait, nem bírtam elvenni a dolgaimat. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe a tehetetlenségtől. Dühösen löktem a fiún egyet, majd faképnél hagytam.

Most nem hallottam, hogy utánam eredne.

A szobámban rádobtam a cuccaimat az ágyamra és füstölögve visszaindultam a klubhelyiségbe.

Nagyszerű!

Pont azok a könyvek vannak nálam, amiket már megtanultam! Draconál maradt a számmisztika, meg a sötét varázslatok kivédése kötetem is!

Muszáj lesz visszamennem hozzá, ha holnapra meg akarom írni a házit!

Épp a könyvtár felé vezető lépcsőn másztam fel, amikor megláttam a fiú tejfölszőke haját. Könnyen meg lehetett ismerni a sötét folyosón.

Draco lazán ült az ablakban és elmélyülten lapozgatta az egyik könyvemet.

Még mindig duzzogó arccal megálltam előtte és szemrehányóan ránéztem.

- Tudtam ám, hogy ezekért visszajössz! -lengetett meg egy félig teleírt pergamenlapot. -Mondd, amit a könyvben aláhúztál, azt mind a lényegnek tartod??

A vigyorgó képe láttán újra elöntött a méreg. A cuccaim után nyúltam, de Malfoy magasan a feje fölé emelte őket.

- Nem mondtad, hogy "kérem"- gonoszkodott.

- Nem is fogom! Add már ide!! -azzal közelebb léptem hozzá és lábujjhegyen állva, tőle pár centire nyújtózkodtam a könyveimért.

A fiú a szabad kezével gyorsan elkapta a derekamat, és bár elértem, amit akartam, szorosan hozzáláncolva találtam magam.

Hiába voltam vörös a méregtől, amikor ilyen közelről belenéztem a fiú szürke szemébe, nem bírtam tovább haragudni rá. Elgyöngülve hagytam, hogy határozottan kivegye a kezemből a tanulnivalót és az ablakpárkányra helyezze.

Újra a szemembe nézett és szenvedélyesen megcsókolt. A nyakába fontam a karjaimat és visszacsókoltam.

Kipirult arccal húzódtam el tőle.

- Szent a béke? -vigyorgott.

Elgondolkoztam a történteken. Még mindig magam előtt láttam Pansyt, ahogy Dracot átölelve megpuszilja. És a fiú somolygó képét. Még csak nem is tiltakozott...

- Nem! -azzal ellöktem magamtól.

- Akkor meg miért hagytad az előbb, hogy...

- Csak! -csattantam fel. -Csak mert neked... nem lehet ellenállni -fejeztem be halkabban a mondatot.

A fiú válaszul szelíden a fülem mögé fésülte a hajamat. Megborzongtam, de most nem hagytam el magam.

- Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy ennyivel jóváteheted az ilyen dolgokat! -néztem újra rá.

- Dehát nem történt semmi! Felfújod az egészet!

- Akkor nyilván neked sem lesz semmi kifogásod, ha most visszamegyek Ronhoz, és meghitten elmagyarázom neki az asztronómiát!

- Weasleyhez? -ráncolta össze a szemöldökét.

- Igen. Majd ha nem lesz ott Harry, akkor korrepetálom egy kicsit... -csevegtem. Azzal fogtam a könyveimet és indulni készültem.

- Hermione! -szállt le a párkányról. Elégedetten láttam, hogy már nem tűnik olyan magabiztosnak. - Ugye tudod, hogy Vízli, szóval szerintem nem közömbös irántad!

- Ó, kösz, hogy mondod! Akkor van nála esélyem! -azzal elindultam a könyvtár felé.

- Nem! -csapott Draco ököllel a falba. Meglepetten figyeltem a reakcióját.

- Ugye tudod, hogy furcsán jön ki rajtad a féltékenység? -döntöttem oldalra a fejemet.

A szőke fiú behunyta a szemét pár pillanatra. Valószínűleg arra várt, hogy megnyugodjon.

- Ezzel ne viccelődj, Hermione! -szólt egy kicsit fenyegetve. - Parkinsont bármikor le bírom szerelni, de Weasley a bálon is rád akaszkodott. Nem tudnám elviselni, hogy... hogy... -nem fejezte be, csak némán rázta a fejét.

- Nem kell ilyet elviselned! -megenyhülve közelebb léptem hozzá. -Hogyha te sem teszel hasonlót velem!

- Nem állt szándékomban -mormolta. -Téged szeretlek! ...De ha a kis csóró próbálkozni fog nálad, hát akkor én...

- Hagyd abba! -szóltam rá hidegen.

Az előbbi örömöm, amit a kedves szó okozott, már elpárolgott.

- Nem tűröm, hogy ilyen hangon beszélj a legjobb barátomról! Érted?? -kiabáltam rá. -Miért képzeled jobbnak magad nála?? Csak mert apukádnak több pénze van, mint nekik?

- Nekem is több pénzem van, mint neki!

Undorodva elhúzódtam tőle. Ez már sok volt.

- Márpedig engem nem érdekel, hogy gazdag-e vagy sem! -mondtam dacosan. -Mindig is ilyen beképzelt, felvágós alak voltál! Csak nem akartam meglátni! ...Ron sokkal többet ér nálad!

- Úgy gondolod? -húzta össze a szemét.

- Nem minden a pénz! Ők otthon szeretik egymást!!

- Ezzel meg mit akarsz mondani? –lépett közelebb hozzám.

Jó. Ha már elkezdtem, be is fejezem! Vettem egy mély levegőt.

- Ó! Mintha nem tudnád! Ti talán teljes békében éltek együtt a nagy palotátokban?? Nem te mondtad, hogy apád anyáddal, meg mindenkivel szemben zsarnokoskodik, és hasonlók? Mert én úgy emlékszem... Keménynek mutatod magad, hogy palástold az otthonról hozandó szeretet hiányát! ...Nektek csak pénzetek van, semmi más! Erre vagy olyan fene nagy büszke? -forgattam meg a láthatatlan kést a szívében.

Elhallgattam. Ziláltam a magamból kiadott méregtől.

Megérdemelte, hogy egyszer ezt valaki a szemébe mondja! Mindig is lenézte a többieket...! Mindig csak bántotta Ron családját!

Draco csak állt megkövülve és nézett rám.

Elkezdett sűrűn pislogni, így lehajtotta a fejét. De a vállai néma rázkódását nem tudta palástolni. A kezei ökölbe szorultak.

- Anyám szeret engem! -szólt remegő hangon. -De ehhez neked semmi közöd sincsen! Hogy mersz te a családomról beszélni? ...Nem tudsz te semmit!

Felemelte a kezét. Összerezzentem, azt hittem, hogy meg fog ütni. De nem állt szándékában. Csak arrébb taszított az útjából és sietős léptekkel leszaladt a lépcsőn.