Késő este még mindig nem nyugodtam meg. Könnyes szemmel feküdtem a baldachinos ágyamban. Aztán egyszerre kinyílt a szobaajtó.

Lavenderék léptek be rajta. De furcsa mód mindketten hallgatagok voltak.

- Hermione? -szólongatott Parvati.

Úgy tettem, mintha már aludnék. De a két lány valószínűleg már jól ismerhetett, mert nem hagyták annyiban a dolgot:

- Már tudjuk, hogy mi volt közted és Harry között... Igazán nagyon sajnáljuk, hogy szakítottatok.

Nem feleltem. Erre a képtelen ötletre semmit sem tudtam mondani.

Éreztem, hogy leülnek az ágyam szélére.

- Mi megértünk. Tudjuk, hogy most nagyon ki lehetsz borulva -vette át a szót Lavender, és vigasztalóan megsimította a hajam.

- Nem akarsz beszélni róla?

- Nem -nyögtem.

- De itt leszünk, ha ki akarod önteni a szíved!

Belebólintottam a párnámba.

A két lány hamarosan felállt mellőlem, majd átöltöztek a gyertyafénynél és nyugovóra tértek.

Én egy cseppet sem voltam álmos, de a sok sírástól mégis hamar elaludtam.

Másnap reggel egy kicsit karikás szemekkel battyogtam le a klubhelyiségbe.

Harry amint meglátott, felpattant a fotelből és a Kövér Dáma képén keresztül elhagyta a szobát.

Egykedvűen pakolgatni kezdtem a könyveimet.

Az sem érdekelt, hogy pár diák összesúg a hátam mögött. Nincs is jobb dolguk...

- Ugye már jobban vagy?

A hang irányába fordultam. Parvati állt mellettem.

- Hát, igen -vontam meg a vállamat.

- Hidd el, én is átestem már ezen! Egy ideig még nagyon nehéz, de aztán el fogod felejteni.

Biztatóan rámmosolygott.

Egy ideig csak néztem rá. Komolyan azt hiszi, hogy Harryvel jártam? Nem. Meg van győződve róla! Hiába volt reménytelen a helyzetem, erre a gondolatra keserűen elmosolyodtam.

- Ez a helyes hozzáállás! -karolt belém. -Gyere, menjünk enni!

A délelőttöt még a két szobatársnőm társaságában töltöttem. Ők is próbáltak kihúzni belőlem információkat, de nem sok sikerrel. Igazán aranyosak voltak, hogy vigasztalni próbáltak, de délutánra már egy kis csöndre és nyugalomra vágytam.

Behúzódtam hát a könyvtárba.

Harryt aztán egész héten kerültem. Nem vágytam rá, hogy beszéljek vele. Nem akartam újabb fejmosást kapni. Ráadásul olyan dologért, ami már nem is aktuális.

És azt hiszem, ő is így gondolkodott. Egyszer sem adta jelét annak, hogy békülne.

A szünet utolsó napjának estéjén a két Weasley is megjött. Illetve csak Ginnyvel találkoztam a vacsoránál.

Azt mondta, Ron lepakolja a csomagjait a szobájában.

Nagyszerű, most beszél Harryvel. Már előre várom a reakcióját!

- Mi az, Hermione? Valami baj van? -kérdezte a fiú húga.

- Á, csak tele van a fejem mindenfélével...

- Hát igen. Én is nagyon izgulok az RBF-ek miatt.

- Na és, milyen volt otthon? -zökkentettem ki a mélázásából.

- Jaj, nagyon jó! -vidult fel. -Anya egy csomó rokont elhívott húsvétra! Jut eszembe, küldött neked és Harrynek is karamellás tojást. Majd fent odaadom...

Bólintottam, majd az ajtó felé tévedt a tekintetem. Ron épp most lépett be a Nagyterembe. Furcsamód nyugodt volt. Leült velem szembe és elkezdte szedni a rizst a tányérjára.

- Jól vagy, bátyó? -faggatta Ginny.

A vörös hajú fiú kiszedett még három combot a tálról és azt is a tányérjára dobta. Aztán felemelte a villáját, de rögtön vissza is tette az asztalra.

- Hermione! -nézett hirtelen rám. -Beszélnem kell veled! Légy szíves, inkább gyere ki az előcsarnokba!

Ginny meglepett tekintetétől követve kiballagtunk a bejárat elé. Mivel vacsoraidő volt, szinte teljesen üres volt a csarnok.

- Szóval -nézett újra a szemembe a fiú. -Igaz, amit Harry mondott?

- Mit mondott? -kérdeztem ártatlanul. Elhatároztam, hogy felbosszantom. Valakin le kellett vezetnem a feszültséget.

- Hát, tudod!

- Nem én!... Á, biztos a gyógynövénytan háziról beszélsz! Igen, rémlik, hogy megkérdezte...

- Hermione! -kapta el hevesen a karomat. - Harry azt állította, hogy Malfoyjal jársz!!

- Hmm, nem tudom, miről beszélsz!

- Ne szórakozz velem, jó?? -Ron most már végleg kijött a béketűrésből.

Behunytam a szememet.

- Nos, igen. Harry jól mondta... Dracoval jártam!

- Mi?? Azt mondtad, Draco??

- Jól hallottad! -néztem dacosan a képébe. Úgyis tudtam, hogy ő is megharagszik rám... Már vártam, hogy kiabálni kezdjen és sértéseket vágjon a fejemhez. Ehelyett azonban csak lehajtotta a fejét és mélyeket lélegzett.

- Szóval... akkor ezért... nem... -motyogott maga elé.

- Hüm?

- Akkor ezért utasítottál vissza a bálon...

- Azt hittem, ez csak egy félreértés volt! -lepődtem meg. -Hiszen megbeszéltük!

- Persze... Megbeszéltük.

Erre nem bírtam mit felelni.

- Nem tudom elhinni, hogy képes voltál erre... -suttogta. -Ezt nem gondoltam volna rólad!

Éreztem, hogy felmegy bennem a pumpa.

-Végig hazudtál nekünk! -folytatta elkeseredve.

- Ugyan miben hazudtam volna?

- Ki tudja, mióta találkozgattok! De Hermione! Vele?? Miért éppen vele? -kérdezte fájdalmasan.

- Ron! Meg tudom érteni, hogy mit gondolhatsz most...

- Nem! Fogalmad sincs az érzéseimről! -emelte fel megint a hangját. A kezét ökölbe szorította. -Soha nem vettél engem komolyan!

- Ez nem igaz... -nyafogtam tehetetlenségemben.

A fiú arcán nem tükröződött megvetés, inkább végtelenül szomorú volt. Felemelte ökölbe szorított kezét és összeszorította a szemét.

A tölgyfaajtó váratlanul kinyílt. Egy egész csapat beszélgető diák lépett be rajta. A legtöbbjüknek fel sem tűnt, hogy ott állunk. Vidáman rakták le utazóládájukat és vonultak a Nagyterembe.

Ron megdermedt egy pillanatra, majd hirtelen gyorsasággal ellépett mellőlem.

Felkaptam a fejem a cipőmről és követtem a tekintetemmel a vörös hajú fiút.

Aztán megláttam, hogy kihez tartott.

- Ron! Ne!! -kiáltottam utána, de már késő volt.

A griffendéles fiú elő sem húzta a pálcáját, puszta kézzel rontott neki Malfoynak.

Dracot készületlenül érhette a támadás, így az első ütés után elterült a földön. Szája felrepedt és vérzeni kezdett.

- Weasley! Mi a fenét művelsz?? -tápászkodott fel a szőke fiú. -Elment a maradék eszed is?

- Ezt már sokkal hamarabb meg kellett volna tennem! -húzta elő Ron a varázspálcáját. -Hogy merted elvenni Hermionét?

- Ha? -fintorodott el a fiú arca. -Honnan veszed, hogy bármi közöm van nekem Grangerhez?

Ron válasz helyett a magasba emelte a pálcáját...

- Könyörgök, Ron, hagyd! -ugrottam a pálca útjába. Megint azon kaptam magam, hogy potyognak a könnyeim. - Hagyjátok egymást... Légy szíves!...

Beletemettem az arcom a tenyerembe.

Ezt nem akartam! Miért kellett rátámadnia?

Hatalmas hibát követtem el. Egyáltalán nem lett volna szabad beleszeretnem Malfoyba! Akkor nem lenne ilyen bonyolult a helyzet!

Olyan kétségbeejtő! Sem a barátaimat, sem a szerelmemet nem akartam elveszíteni...

Ron leengedte fegyverét és fél kézzel átölelt.

- Húzz el innen, görény! -suttogta a mardekáros fiú felé.

Az ujjaim között láttam, hogy Draco még állt ott egy darabig. Nyilván fontolgatta, hogy rátámadjon-e Ronra. De mivel ekkor egy nagyobb tömeg lépett ki az ebédlő ajtaján, továbbállt.