- Hermione? -szólalt meg Draco egy órával később.

- Mi az? -suttogtam.

- Szeretlek.

Felemeltem a fejemet, amit eddig a csupasz mellkasán nyugtattam és belenéztem a szürke szemébe.

Pár pillanatig csak fürkésztem az arcát, aztán boldogan elmosolyodtam. Fentebb csúsztam a kanapén, hogy elérjem a száját és megcsókoltam.

- Én is szeretlek -mondtam és éreztem, hogy az arcomba szökik a vér.

Visszahajtottam a fejem a karjára. Leírhatatlanul boldog voltam.

Draco a nyakláncommal játszott.

- Örülök, hogy tetszik -suttogta halkan.

- Nagyon tetszik, hiszen tőled kaptam! -mosolyodtam el.

Olyan békés volt minden. A kandallóban már kialvóban volt a tűz. És én azzal vagyok, aki a legfontosabb számomra a világon. Bárcsak sose lenne vége ennek a pillanatnak!

Így aludtam el mellette.

Szombaton kora reggel ébredtem fel. Kinyitottam a szememet és szétnéztem. Draco már nem volt ott.

De hová mehetett el ilyen korán?

Alighogy felöltöztem, kinyílt az ajtó. A mardekáros fiú lépett be rajta pirítósokkal és sütőtöktöklével a kezében.

- Jó reggelt! -köszöntem álmosan.

- Neked is. Remélem, éhes vagy! Azt gondoltam, megehetnénk itt is a pirítóst. A Nagyteremben úgysem tudunk együtt reggelizni.

- Köszönöm -vettem el egy kenyeret tőle.

Mellém ült a kanapéra, majd elmélyülten falatozni kezdett.

- Hermione? -nézett fel rám váratlanul.

- Tessék.

- Mondd, téged nem zavar, hogy... hogy csak titokban lehetünk együtt?

Kicsit meglepődtem a kérdésen, bár ez már nekem is eszembe jutott. De nem válaszoltam, így a szőke fiú folytatta:

- Mert engem igen. Vagyis... olyan jó lenne ugyanúgy viselkedni, mint a többi pár az iskolában. Bármikor megfoghatnám a kezedet...

Várakozóan rámnézett. Elszorult a gyomrom és letettem a pirítóst.

- Figyelj -kezdtem -ez nem olyan egyszerű. Mi nem csak két diák vagyunk akik beleszerettek egymásba... Te a barátaim ellensége vagy! Harryék kiakadnának, ha megtudnák!

- És miért érdekel, hogy mit gondolnak? -Rosszat sejtettem. A hangja nagyon furcsán csengett. -Mit számít, hogy helyeslik-e a dolgot vagy sem? Semmi közük hozzá! -hergelte bele magát. -Vagy szégyelled, hogy velem álltál össze?

- Nem!! De nem érted a lényeget...!

- Te nem érted! -sóhajtott kétségbeesetten. -Veled akarok lenni! Melletted! És nem csak egy éjszakára vagy pár röpke percre, hanem állandóan! Hogy akkor és ott csókoljalak meg, amikor akarom! ...És ezt csak azért nem tehetem meg, mert ezzel megzavarnánk Szent Potter és Vízli lelkivilágát!

Felállt mellőlem és behunyta a szemét. Látszott rajta, hogy nagyon zaklatott és dühös.

Szerettem volna megvigasztalni valamivel, de nem tudtam, mit mondjak neki.

- Akkor ennyi.

- Micsoda? -ijedtem meg.

- Nem akarok egész életemben bújkálni. Ha te máshogy látod a helyzetet, akkor fejezzük be.

- Nem, nem! -sikítottam. Felugrottam az ülőhelyemről és szembefordultam vele: -Draco! Nézz rám! Draco!

Hiába próbálkoztam, konokul elfordította a fejét.

- Hiszen azt mondtad, szeretsz engem! -kiabáltam és sírva fakadtam.

- Igen -nézett végre rám. Ekkor láttam, hogy az ő szeme is könnyes. -Nagyon szeretlek. De nem akarok tovább titkolózni.

Azzal habozva megfordult, majd kilépett a szobából.

- Ne! -kiáltottam némán, de az ajtó már hangosan becsukódott mögötte.