Másnap megkaptuk az órarendeket- és bár egy cseppet sem érdekel, miért érdekelne- de megállapítottam, a bájitaltan és a legendás lények gondozása óra idén is a mardekárral lesz összevonva.

- Tényleg azt hiszik, hogy ennyi órára bemegyünk egy nap? Mik vagyunk mi, gépek?-mérgelődött Ron.

- Muszáj lesz- felelte fásultan Harry- ez az utolsó előtti évünk, most már tétre mennek a dolgok!

Nem győztem csodálkozni a kijelentésén. Aztán eszembe jutott, hogy Harry tavaly már azt mondta, aurornak készül. McGalagony pedig felhívta rá a figyelmét, hogy ez nem lesz egyszerű.

- Igaza van, Ron- próbáltam én is meggyőzni a fiút, de csak egy mordulás volt a válasz. Ezért egy kicsit nehezteltem, és már nyitottam is a számat, hogy véleményezzem a hozzáállását, amikor egy kuvik, a Reggeli Próféta számával leszállt az asztalra. Belenéztem a lapba, de szerencsére semmi fontos dolgot nem találtam benne.

- Írtak valamit figyelemre méltót?- kérdezte Harry.

- Hál' Istennek, nem- csavartam össze megkönnyebbülve a lapot.

Tehát Voldemort még mindig lapít. A tavaly év végi események mély nyomokat hagytak bennem…Ó, bárcsak sose kezdődne el semmiféle háború! Nemcsak a szüleimet féltettem, de Harryéket is, hiszen biztosra vehetem, hogy ők is ott harcolnának Dumbledore oldalán…

Nem kell ilyen borúlátónak lenned!- próbáltam lenyugtatni magam.

Most, hogy így két hét távlatából szemlélem az eseményeket, megállapíthatom, hogy a tavalyi évhez képest, ami már keménynek volt mondható, az idén sokkal több leckét adtak fel. Egyelőre még jól bírom a strapát. Szegény Harryéknek viszont még heti három edzésük is van.

Ráadásul Piton és McGalagony professzor tegnap értesítette a prefektusokat, hogy elkészítették az iskola ellenőrző körútjának tervét, és a párok listáját is közszemlére tették.

Ront valamelyik ötödikes hollóhátas lánnyal osztották be, de engem? Ez biztosan Piton újabb nagyszerű ötlete volt: Malfoyjal tett párba.

Ránézek az órámra, fél kilenc. Sóhajtok, majd összeszedem a könyveimet és kisietek a könyvtárból. Kilenckor mennem kell "őrjáratra" az iskola legellenszenvesebb tanulójával.

Fél órával később léptem be a Nagyterembe. Malfoy már ott várt rám karba tett kézzel. Végigmért, ahogy beléptem, és gúnyosan elmosolyodott.

- Siess Granger, minél hamarabb le akarom tudni veled ezt a kis körutat a kastélyban! Van nekem ennél fontosabb dolgom is...

- Mint például gúnyolódni a gyengébbeken?- vetettem oda.

- Semmi közöd hozzá!

- Á, szóval eltaláltam!- diadalmas mosollyal kivettem a kezéből az iskola térképet és elindultam. Jó pár másodperc múlva az ő lépteit is meghallottam magam mögött.

Vagy három óráig tartott, amíg minden szintet bejártunk, és futólag minden osztályterembe benéztünk. Mindezt szinte csak a legszükségesebb kérdésekkel és egyszavas válaszokkal. Hóborcon kívül nem találkoztunk senkivel.

Nagyon megkönnyebbültem, amikor éjfélt ütött egy óra valahol a közelünkben. Eléggé ki voltam merülve.

- Nos?

- Nos.

- Akkor azt hiszem, mára ennyi- mondtam álmosan- legközelebb majd csak tizenöt nap múlva látjuk egymást, Malfoy.

- Számolom a perceket, Granger- felelte, majd egy szó nélkül megfordult a folyosón, és otthagyott. Kissé meglepetten néztem utána, és csak akkor vettem észre, hogy a tejfölszőke haja egy kis lófarokba van összefogva.

Nagyon jól állt neki.

Mire a klubhelyiségbe értem, viszont már azon bosszankodtam, hogy hogy lehet ez az alak egy ilyen tuskó?! Bárhogy is nézzen ki az illető…

Az elkövetkező napok teljes nyugalomban teltek. Amennyiben nyugalomnak lehetett nevezni azt, hogy mire készen lettem az átlagosan másfél-két méteres dolgozatok megírásával, beállítottak a klubhelyiségbe a tetőtől-talpig sáros Harryék, és rosszkedvűen készíteni kezdték a leckéiket. Ebben persze- kérésükre- én is segítettem, és hát szívesen tettem, de agyilag teljesen kimerített. Hacsak egyszer is figyelnének az órákon, könnyebb dolgom lenne!

Csámpás pedig nap mint nap hordta az ágyamhoz a frissen fogott egereket és madarakat. Eleinte még megdicsértem, de miután a párnámon is találtam egy halott példányt, szegény cicámat jól leszidtam. Most meg ő kerül engem, feltehetőleg megsértődött.

A hét csúcspontja pedig a következő kastélykörutam lesz pénteken.

Aznap reggel jó korán lementem reggelizni. Unottan turkáltam a rántottámat, nem is voltam igazán éhes.

- Jó reggelt, Hermione! -hallottam Ron hangját a hátam mögül. Lehuppant mellém egy székre és jól telepakolta a tányérját.

- Ezt mind meg fogod enni?- kérdeztem, végigtekintve a pirítós, szalonna és tojáshalmon.

- Szándékomban áll- felelte. -Tudod, dupla bájitallal kezdünk. Kell az erő Piton órájára.

- Tényleg… Na, és találtatok valami érdekeset Hildával az ellenőrző körutatokon?- váltottam témát.

- Kivel? Ja, nem. Szerintem a tanárok túlreagálják ezt az egészet. Úgy értem túlságosan elővigyázatosak.

Bólintottam.

- De szerintem nem árt az óvatosság.

Gyorsan lenyelte a falatot, amit épp a szájába tömött, majd folytatta az ellenkezést:

- Akkor is felesleges ez a fene nagy őrködés. Kétlem, hogy bárki át tudna jutni Dumbledore biztonsági rendszerén…

- Aha- hagytam rá a dolgot. Most csak képzelődök, vagy Malfoy tényleg már másodszor nézett felénk a reggeli alatt?