|
III.
2005.02.25. 15:55
- Sirius nagyon összezavart. Olyannyira lefoglalta minden gondolatomat, hogy teljesen elfelejtettem Molly miatt keseregni. Abban az időben azt hittem, megőrülök. Egyszerűen képtelen voltam megemészteni a helyzetet! Akárhogy is próbáltam megmagyarázni a dolgot, mindig ugyanaz jött ki: csókolóztam egy fiúval! Az egyik legjobb barátommal!
Képzelheted, mennyire kétségbe voltam esve! Azt ösztönösen tudtam, hogy ez nem egy normális dolog, és minden porcikámmal azon voltam, hogy kiverjem a fejemből.
- De nem ment! Aztán, amikor már arra is ráébredtem, hogy Siriussal csókolózni kellemes volt, egyenesen megijedtem magamtól.
Finoman vizsgálgatni kezdtem magam. Vajon, én tényleg ilyen vagyok? Azért nem működött a dolog Mollyval? De hiszen mi olyan jól megvoltunk!
Mindenesetre, azt rögtön tisztáztam magamban, hogy a többi fiú nem érdekel. De… ha mégsem vagyok más, ha nekem tényleg a lányok tetszenek, akkor mit jelentsen ez a kivételezés Sirius irányába?! Mitől különlegesebb ember ő, mint a többi? És vajon miért pont ő?
Ezernyi kérdés kavargott a fejemben, és ami a legszörnyűbb volt, nem tudtam ezt senkivel sem megbeszélni. Nem, Peterékkel semmi esetre sem!
Magával Siriussal kellett volna beszélnem, de ő azóta nagyon szófukar lett velem, kerülte a társaságomat. És ezzel megőrjített!
- Az biztos, hogy volt bőven időm emésztgetni ezt. Nem könnyítette meg a dolgomat az sem, hogy Tapmancs barátom ezek után szinte minden nap más lánnyal járkált kézen fogva a folyosón. Később elmondta nekem, hogy ő is össze volt zavarodva, nem tudta, hogy mit akar...
- De abban biztos voltam, hogy ez így nem mehet tovább. Egyik este mind a négyen a könyvtárban ücsörögtünk. Gondolom, megint valami többtekercses házi dolgozatot kellett írnunk…
Sirius már tíz óra felé elébóbiskolt, mi még fél óráig próbáltak koncentrálni –hiába. Aztán, amikor Ágas barátom ásítozva és nyújtózkodva felkelt a helyéről, úgy döntöttem, kihasználom a lehetőséget…
- Na, nekem ennyi munka elég is volt mára… és az egész hátralevő évre is… –dünnyögte James, miközben szedegette össze a könyveit. Peter is így tett.
Mikor végzett, felegyenesedett.
- Mi az, Holdsáp? Te nem jössz?
- Én még nem vagyok kész, még maradok.
- Ahogy gondolod –vont vállat fáradtan a szemüveges fiú. –Hát Tapmancs?
- Hagyd csak, majd utánatok megyünk.
Remus csendben figyelte, ahogy két barátja kilépett az ajtón. Ezek után elővett egy üres pergament, és unottan firkálgatni kezdett rá –várta, hogy Sirius magától felébredjen. Körülöttük a könyvtár egyre jobban ürülgetett, aznapra már mindenki belefáradt a magolásba.
Néha futólag rápillantott a fiúra. Az egy kinyitott, régi könyvön nyugtatta a fejét; éjfekete, félhosszú haja két oldalt a vállára és az asztalra hullott. Halkan szuszogott. Lupin maga sem tudta miért, de elpirult és inkább visszatért a pergamen szélének kidekorálásához.
Aztán, amikor egy különösen zajos csoport haladt el az asztaluk mellett, Sirius végre magához tért. Álmosan pislogva körülnézett a teremben, majd szép lassan tudatosult benne, hogy pont azzal az emberrel ül kettesben egy asztalnál, akivel… nos, akivel nem kellene!
- Mmm –nyöszörgött Sirius és egy hatalmasat ásított. –Jamesék meg hová tűntek?
- Már lefeküdtek –közölte Lupin.
- És engem miért nem ébresztettetek fel, ha meg szabad kérdeznem?
- Meg szabad. És azért nem szóltak neked, mert megkértem őket, hogy hagyják rám ez a nemes feladatot.
- Aha –bólogatott bambán Sirius.
- …Mondd, miért csinálod ezt?
- Ugyan mit?
- Jajj, Sirius! Ne őrjíts meg! Pontosan tudod, miről beszélek! Már egy hónapja játszod a kis játékodat! Lassan már az agyamra megy!
Black nyelt egyet és elpirult.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz!
- HÁT EZ NEM IGAZ! –kiáltott fel Lupin. –Tudod, mi vagy te…?
Ezt már azonban nem sikerült befejeznie, mert Madam Cvikker olyan fenyegetően tornyosult föléjük, hogy mindkét fiúban megállt egy pillanatra az ütő.
- Hogy gondoljátok, hogy késő este így ordítoztok itt? Kifelé! – mutatott az ajtó felé. Amíg a két kamasz szedelőzködött, a boszorkány újabb szóáradatot zúdított rájuk. –És ne gondoljátok, hogy legközelebb is megengedem nektek, hogy ilyen sokáig bennmaradjatok! Aki nincs tekintettel a még tanuló társaira, annak fel is út, le is út! Be ne tegyétek ide többet a lábatokat, amíg nem tanultok meg kulturáltan viselkedni…!
- Persze, láttam Siriuson, hogy szívesen elmondaná a véleményét arról, hogy valójában ki is zajong a könyvtárban, de –valószínűleg a szituáció komolysága miatt-, visszafogta magát.
Mindketten kiléptek a folyosóra. A növekvő félhold már felfestette ezüst csíkjait a kőpadlóra és a falakra. Közel és távol egyetlen lélek sem járkált ott.
Tapmancs egyből fölült a legközelebbi ablakba, Remus ellenben csak a könyveit pakolta fel.
- Mondd csak… –kérdezte, immár higgadtabban. –Meg tudod magyarázni azt… amit csináltál?
Sirius idegesen a hajába túrt, és nem is felelt rögtön.
- Nem tudom… Sajnálom, Holdsáp, de tényleg ne tudom.
Majd, miután a barátja nem szólt, folytatta:
- Azt hiszed, nekem olyan könnyű?? Nem tudom, mi ütött belém akkor! Csak úgy sajnáltalak… nem tehetek róla, világos?! –azzal leugrott az ablakpárkányról, és tett pár lépést a folyosón. Lupin csak a szemével követte.
- Fogalmam sincs, miért csináltam… Egyszerűen csak megtörtént. De ha gondolod, felejtsük el. Jó lesz így? Akkor megnyugszol?
- Ezt nem lehet elfelejteni –mondta csöndesen Remus.
- Hát akkor tényleg nem tudom, mit vársz még tőlem?! –tárta szét a karját zaklatottan a magas fiú.
- Csak annyit, hogy légy velem őszinte!
- Az vagyok, Holdsáp! Az vagyok! Hidd már el, csak véletlen volt!
- Az volt? –kérdezte Lupin teljesen más hangnemben. Sirius abbahagyta a fel-alá járkálást és hitetlenkedve ránézett.
- Ezt meg… hogy érted?
Remus tett két bizonytalan lépést felé. A szíve a torkában dobogott.
- Megtennéd… még egyszer?
Sirius vett egy szaggatott levegőt, mielőtt válaszolt volna.
- Tényleg azt szeretnéd?
- Fogalmam sincs –ingatta meg a fejét a szőkés fiú, majd közvetlenül Black elé lépett. Egyik kezét felemelte, és remegve végigsimított vele Sirius arcán. És miután a fiú lehunyta a szemét az érintéstől, Lupin pár centit nyújtózkodott, majd megcsókolta.
- Ez sokkal több volt, mint egy egyszerű csók. Ez egyben volt kísérlet és a szeretet kifejezése is.
Azt hittem, szokatlan érzés lesz, de be kellett látnom, hogy épp ellenkezőleg: olyan volt, mint bármelyik másik csók bármelyik lánnyal. Bár nem sok tapasztalatom volt még e térem, mondhatni Molly volt az egyetlen. De ami meglepő volt számomra: tényleg nem érzékeltem nagy különbséget. Arról nem is beszélve, hogy hiába vártam, hogy megnyílik a föld alattunk, nem történt semmi ilyesmi…
Néhány perc múlva elváltak az ajkaik. Remus hátrébb húzódott, majd mindkét fiú kissé rémült tekintettel méregette a másikat.
- Most mi lesz? –suttogta Lupin.
Sirius alig észrevehetően megrázta a fejét, majd bátortalanul végigsimított a szőkés fiú haján. Az arcához érve ujjai közé fogott egy vékony tincset és megtekerte. Aztán vett egy mély levegőt, és ellépett mellőle.
Az ablakpárkányhoz érve a könyveivel kezdett el babrálni.
- Szerintem... szerintem most menjünk aludni, jó? –szólalt meg rekedten.
Remus azonban nem mozdult.
- Figyelj, van jobb ötleted? –kérdezte egy kicsit türelmetlenül Black.
- Nem –rázta meg a fejét Lupin. –Menjünk.
Elindultak hát a kihalt folyosón. Cipőik kopogása visszahangozva verődött vissza a falakról…
- Egy szó sem esett közöttük akkor, ellenben az agyunk lázasan járt. Tudtuk nagyon jól, hogy így csak elodázzuk a dolgokat, de mindketten féltünk. Féltünk az ismeretlentől, féltünk egymástól… és a bennünk dúló változásoktól.
A legjobb az lett volna, ha egy ideig nem is találkozunk, hogy rendezni tudjuk a gondolatainkat. De persze ez lehetetlen volt, hiszen még egy szobában is laktunk! Arról nem is beszélve, hogy Peteréknek nyomban feltűnt volna ez a változás…
- Azt azonban már tudtam, hogy Sirius is ugyanúgy kötődik hozzám, mint én hozzá. Ugyanúgy érez. Ez egy kicsit megnyugtatott. Ugyanakkor ott volt az a másik dolog is, hogy miként viszonyulunk ehhez a helyzethez. Vállaljuk-e… önmagunkat?
- JÓ REGGEL MINDENKINEK!!
- Mmm…korán van… –nyöszörögte álmosan Lupin.
- Hasatokra süt a nap! –harsogta James vidáman, majd egyenként a barátai ágyához lépett és lerántotta róluk a takarót.
Amikor Sirius ágyához ért, és megragadta a paplanját, hirtelen fejbe csapta egy párna.
- Hé! –kiáltott fel a szemüveges fiú. –Óvatosabban, Tapmancs! Vagy fél órán át lőttem be a séróm!
Az említett elővette a másik párnáját, de ahelyett, hogy azt is a kora reggeli zajongó irányába dobta volna, inkább morcosan a saját fejére húzta.
- Ki vele, mitől vagy így feldobta? –kérdezte Remus, és felült az ágyában.
- Hááát –vigyorgott James-, először találgassatok!
Peter izgatottan feltérdelt és már nyitotta a száját, amikor a párna alól meghallották Sirius morgását.
- Egyszerűen csak bökd ki, Ágas!
- Jól van na –húzta ki magát a fiú. – Szóval… fiúk és hölgyem –fordult Siriushoz-, örömmel jelenthetem be, hogy este… randevúm lesz Lily Evansszel!
A hatás persze nem az volt, amit Potter várt. Mindhárom szobatársa ugyanolyan csipás-álmos képpel nézett vissza rá, mintha semmit sem mondott volna.
- Na, most mi van? –nézett körül a kamasz fiú.
- Ágas! Megtudhatnánk végre, hogy mi az a nagy hír? –kérdezte álmosan Peter.
- Hisz már mondtam! Randim lesz Lilyvel! –tárta szét a karját a fiú.
Sirius volt az, aki végül megfogalmazta mindazt a leírhatatlan érzést, ami ekkor a három fiú fejében kavargott:
- Na ne!
- De! De igen! –bólintott James önelégülten.
- Komolyan beszélsz? –mosolyodott el Holdsáp. –Nem csak heccelsz minket?
- De nem ám!
- Mivel tartod szerencsétlen csajt sakkban, hogy hajlandó elmenni veled? –könyökölt fel Sirius a lepedőjére.
- Semmivel –felelt James. – Egyszerűen csak sokat beszélgettünk mostanában, és Lily végre rájött arra, amit ti már első óta tudtok: hogy én egy finom, nemes lelkű úriember vagyok!
Remus gyorsan elfordult és rávigyorgott a baldachinos ágya piros oroszlánokkal díszített függönyére. Ellenben a Black fiú még csak el sem mosolyodott.
- Akkor gratulálok neked! Este majd számolj be a fejleményekről. De most, ha megbocsátotok, én még visszafekszem aludni –azzal eldőlt a matracán és egészen nyakig betakarózott.
James csak pislogni tudott.
- Nem tudom mi van mostanában veled, komám –kezdte kimérten-, de jó lenne, ha végre túltennéd magad azon, ami ennyire bánt… Különben elviselhetetlen maradsz.
Sirius pillantása találkozott Lupinéval, majd mérgesen fújt egyet és a fejére húzta a takaróját.
- Azt hiszem, Sirius sokkal jobban félt magától, mint akár én. Vagy legalábbis nehezebben dolgozta fel ezt az egészet. Akárhogy is, miután végre kikelt az ágyából, nyomban elsietett a griffendél toronyból. Estig a színét sem láttam… talán sétált…
Már tizenegy óra is elmúlt, mire Sirius újra visszatért a hetedikes fiúk hálókörletébe. Zsebre dugott kézzel megállt az ajtókeretben és szétnézett. Peter az ágyán fekve olvasott, Remus az íróasztalnál javítgatta a Tekergők Térképét, James pedig…
- Ágas hol van?
Remus ültében hátrafordult, de válaszolni Féregfark válaszolt:
- Hát Lilyvel!
- Jah, tényleg –bólogatott szórakozottan a magas fiú. Még egyszer körüljáratta tekintetét a szobán: a négy, beágyazatlan ágyon, a földön szanaszét dobált könyveken és zoknikon, majd James sarokban kitámasztott seprűjén. Valószínű, mindig így festhetett a szoba képe, mert Sirius arca közönyös volt –egészen addig, amíg pillantása Lupinra nem siklott.
- Öh, Remus, kijössz egy kicsit? –kérdezte egyszerre.
A szőke fiú alig láthatóan bólintott.
Néma csöndben lebaktattak a csigalépcsőn. Rajtuk kívül már csak ketten lézengtek a klubhelyiségben, de ők az új jövevényekre fel sem pillantva zavartalanul sakkoztak tovább. Remus felült a sarokban levő kandalló előtti kanapéra, de Sirius csak állt a kandallópárkánynak támaszkodva. Lupin belebámult a tűzbe és türelmesen várt. A lángok vidáman táncoltak a szenesedő fahasábok felett, kellemes meleget árasztva szét a helyiségben.
- Jól van –szólalt meg hirtelen Tapmancs. –Nézd Remus, beszélnünk kell.
Habozva leült barátja mellé, majd szembefordult vele.
- Tudod –kezdte és a vállára tette a kezét. De alighogy hozzáért, fülig pirult és vissza is rántotta. –Öö…, szóval, gondolkodtam a dolgon.
Lupin arcán feszült várakozás jelent meg, de nem szólt egy szót sem. Black folytatta:
- Nem tudom, hogy mi történik most velem... Fogalmam sincs róla, hogy normális-e az, amit érzek…, de azt tudom, hogy érzek irántad valamit… ami… ami más, mint ahogy mondjuk Peterék iránt érzek –a fekete hajú fiú lehajtotta a fejét. –Akármilyen hihetetlenül hangzik ez saját magam előtt is, de azt hiszem, vonzódom hozzád. Ne kérdezd, hogy mikor kezdődött, mert arról gőzöm sincs.
Remus megkönnyebbülten kifújta a levegőt, majd elmosolyodott.
- Sirius…
- Végig azon töprengtem, hogy mi lehet a baj velem… –folytatta térdén pihenő kezét fixírozva.
- Sirius!
- Hüm? Tessék? –nézett a fiú barátjára.
- Nem kell magyarázkodnod –mondta Lupin jóságosan. –És szerintem nincs veled semmi baj… Vagy ha igen, akkor nekem is bajom van, mert… mert én is…
- Tényleg? –Sirius olyan hitetlenkedve bámulta a szőke fiút, hogy az újra elmosolyodott.
- Igen. Hát nem látod rajtam?
A Black fiú most először mosolyodott el. És ez a mosoly rögtön át is csapott boldog vigyorgásba. Még ugyanazzal a lendülettel, ahogy a hangulata változott meg, Remus felé hajolt és puhán szájon csókolta.
Miután Sirius kissé távolabb húzódott, Remus lopva a klubhelyiség másik végébe pillantott. Nem, a sakkozók már nem voltak ott. Felbátorodva azon, hogy csak maguk vannak, óvatosan végigsimított Tapmancs arcán. Aztán tétován megszólalt:
- Biztos vagy benne, hogy jó az, amit teszünk?
- Nem vagyok semmiben sem biztos… –rázta meg a fejét Sirius. Fekete tincsei csillogó szemébe hullottak, ahogy átölelte és finoman eldöntötte Remust. –Csak abban, hogy te kellesz nekem!
Ajkaik egy újabb, ezúttal hosszabb és szenvedélyesebb csókban forrtak össze. Az érzés új volt mindkettőjük számára és egyáltalán nem hasonlított a korábbiakra, a lányok csókjaira.
- Majd…lesz…valahogy… –suttogta Sirius. Minden szó után egy apró puszit lehelt Remus kipirult ajkaira, aki nem bírta tovább elviselni a belsejét szétfeszítő örömöt és az érzékeit elszédítő kábulatot; nevetni kezdett.
- Fejjel a falnak menni… nem gondolkodni. Nos, édesapám nem ilyennek nevelt engem, én mégis így cselekedtem. Hogy megbántam-e a dolgot? …Nem. Azt hiszem, Nymphadora, ha újra annyi idős lennék, mint akkor, ha nem tudnám, hogy hány csodálatos évet töltünk még együtt, azt hiszem, akkor is belevágtam volna. Hiszen, csak griffendéles vagyok… –mosolyodott el a férfi. –Botor és vakmerő…
Lupin újra szünetet tartott. Felállt az ablakpárkányról, ahol eddig ült a boszorkánnyal, majd a fal melletti kis asztalhoz lépett és kezébe vette a bögréjét. Kortyolt párat a mostanra teljesen kihűlt teájából, majd az innivalóval együtt lassan visszasétált Tonks mellé.
Karba tett kézzel féloldalasan nekidőlt a falnak, onnan mustrálta az ablakban ülő nő arcát.
Nymphadora egy darabig állta a tekintetét, de aztán zavartan elmosolyodott.
- Mi az?
- …Semmi –felelt kissé megkésve a férfi. – Nem vagy éhes? Nem akarsz lemenni ebédelni?
A lány felháborodást színlelve kihúzta magát.
- Hogy mi? Ó, nem!! Nem, Remus! –lengette meg a mutatóujját a varázsló orra előtt. –Köszönöm az érdeklődést, nagyon figyelmes vagy, de nem! …Semmi sem fog megmenteni téged attól, hogy elmond a történetet!
- Ugyan! –szabadkozott gyorsan a férfi –Én tényleg csak azért kérdeztem, mert…
- Kár a gőzért, Remus! –szegte fel a fejét Tonks. – Inkább meséld tovább! Mit csináltatok még az utolsó évetekben?
- Hát, öhm… tanultunk –vörösödött el a szőkésbarna hajú varázsló. – De komolyan! –csattant fel, amikor elkapta Tonks kétkedő pillantását. – Hiszen hetedig végén voltak a RAVASZ vizsgáink. Igen, leginkább csak tanultunk…
- Sokáig tart még? –nyafogott Sirius.
- Mit mondtál? –kérdezett vissza Lupin, fel sem pillantva az ölében pihenő hatalmas rúnaszótárból.
Sirius bosszúsan feltápászkodott barátja mellől, majd keresni kezdte nemrég lerugdosott cipőjét a padlón.
A szőke fiú végre felemelte a fejét.
- Most meg hová készülsz? –kérdezte meglepetten.
- El innen –dohogott a másik. Végre megtalálta a cipője egyik párját az ágy alatt, most azt markolászva tapogatózott a másik után.
- Itt miért nem jó neked?
- Csak. Mert figyelemre sem méltatsz. Akkor inkább már megkeresem Pipogyit és felidegesítem egy kicsit!
- Sirius! –szólt szelíden Lupin és kinyújtotta felé a kezét. Amikor Black megfogta, folytatta: –Tudom, hogy te már régen felkészültél a vizsgákra, hiszen jó fejed van, nem kell annyit magolnod, de sajnos én nem vagyok olyan okos…
- Jaj, Holdsáp, ne mondj már ilyet! –enyhült meg a fiú. Lassan feltérdelt az ágyra, ahol Remus ült, majd gyengéden beletúrt a hajába. –Ha annyira buta lennél, akkor mégis mivel magyarázod azt, hogy tavaly is vagy nyolc RBF-et szereztél?
Lupin nem felelt, csak lehunyta a szemét, ahogy végigfutott rajta a libabőr Sirius érintésétől. Amikor a fiú megsimította az arcát, belecsókolt a tenyerébe. A fekete hajú fiú szabad kezével a vaskos könyvért nyúlt, majd egy határozott mozdulattal becsukta és a földre hajította. Aztán, még mielőtt Remus tiltakozhatott volna, a száját máris a kedveséére tapasztotta…
- Na jó… –zökkent ki a férfi mélázásából. –Lehet, hogy nem csak a leckével foglalkoztunk. De azt el kell ismerned, hogy abban az évben ez a legfontosabb dolga a diáknak. Hiszen… elvileg vagy továbbtanul utána az ember, vagy munkába áll… Akkor még nem tudtam, hogy vérfarkasként úgysem fogok tudni boldogulni az életben…
- Ó, Remus –Nymhadora vigasztalóan megsimította a karját.
A férfi még mindig kezében fogta immár üres bögréjét, most annak oldalán dobolt ujjaival.
- Ha nem lenne a Rend, nem is tudom, mihez kezdtem volna. Így legalább mindannyian együtt maradtunk.
- És… Jamesék mit szóltak kettőtökhöz? –kérdezte halkan Tonks.
Lupin ráemelte borostyánsárga tekintetét, mire a nő fülig pirult.
- Semmit –válaszolta egyszerűen. –Nem mondtuk el nekik.
- És később sem tudták meg?
- Nem. Vagyis… na látod, ezt nem tudom… Miután lediplomáztunk a Roxfortban, Sirius vett magának egy saját házat az Alphard bácsikájától öröklött pénzből… Ó, igen! És megvette magának azt a motorbiciklit! – Lupin arca álmodozó kifejezést öltött. – Jaj, látnod kellett volna az arcát, amikor hazahozta! Rettentően büszke volt rá. Ezek után már csak azon volt hajlandó közlekedni… –A férfi sóhajtott. –Aztán kitalálta, hogy költözzek oda hozzá… A szüleim háza megvolt ugyan, de messze feküdt Londontól; így pedig hozzá és a Rendhez is közelebb lehettem. De ez akkor már egy jóval bonyolultabb dolog volt.
- Hetedik elején James ugye meghódította Lily szívét. Innentől kezdve minden szabad percüket együtt töltötték. Így mi még többet maradtunk magunkra Siriussal.
Olyan ellentétesek voltunk, szinte mindenben… temperamentum, stílus, érdeklődési kör-legalábbis, ami a könyveket illeti. De mindezek ellenére tökéletesen passzoltunk egymáshoz. Akik már olyan régóta jó barátok voltak, mint mi, azok akaratlanul is hozzácsiszolódnak a másikhoz, felveszik a másik szokásait…
Ekkor már nem foglalkoztunk azzal, hogy mit diktál az erkölcs, vagy mit szólnánk hozzá az emberek! Persze, nyíltan ezt semmiképp nem akartuk felvállalni, de nem pusztán gyávaságból, úgy gondoltuk, ez csak kettőnkre tartozik…
- Emlékszem –vigyorodott el Remus-, egyszer Sirius kitalálta, hogy sokkolni kellene a nagyközönséget valamivel. Felállt a kanapéra a klubhelyiségben, és teli torokkal elkiáltotta magát, hogy “Szeretlek, Remus Lupin!”
- Te jó ég! –nevetett Tonks.
De Lupin csak legyintett.
- Nagyon aranyos volt, bár ezzel engem akkor halálra rémített. Sajnos hetedikre Siriusnak már olyan híre lett, hogy senki nem vette őt komolyan. Mindenki azt hitte, csak marháskodik… Na, jó. Ha James valaha is rájött erre, akkor azt ennek az esetnek, és az összeköltözésnek köszönhetjük.
De ha Ágas sejtette is, soha nem kérdezte meg tőlünk…
Remus a konyhában állt, kezében egy felbontatlan leveses zacskóval. Épp a fejét vakargatva olvasta az elkészítési útmutatót, amikor kinyílt a bejárati ajtó.
Szapora lépések zaja hallatszott, és hamarosan becsörtetett a konyhába Sirius.
- Drágám! Megjöttem! –szólt viccelődve, majd a pultra rakodta a bevásárlószatyrait. Aztán barátja mögé lépett, átölelte és megcsókolta a nyakát.
- Mi jót csinálsz, Holdsápom? –kérdezte állát a férfi vállára téve.
- Hm. Csak megpróbáltam főzni valamit. Tudsz segíteni?
Black lassan elvigyorodott.
- Nem. Életemben nem kotyvasztottam még semmit –szólt nemes egyszerűséggel.
Lupin oldalra fordította a fejét.
- Hát én sem. De akkor addig mit ettél, amíg nem laktam itt?
- Leginkább szendvicseket –grimaszolt Sirius. –Rendes főtt ételt csak vasárnaponként láttam Mr és Mrs Potternél, de most, hogy James elköltözött, már ez is kiesik… Szóval…azt hiszem, éhen fogunk halni.
- Azért ha nem haragszol, én megpróbálok ebből a zacskóból kihozni valamit. Nem lehet olyan nehéz –azzal egy röpke csókot lehelt Sirius szájára, majd a tűzhelyhez lépett…
- Nehéz volt, nagyon nehéz. Legalábbis, ami a házimunka részét jelentette. Mégis csak két férfi élt egy fedél alatt –Tonks csak somolygott. –Együtt lakni nem jelentett nagy újdonságot, hisz már hét éve szobatársak voltunk, volt időnk kiismerni egymást. Aztán, lassan túljutottunk minden felmerülő apró nézeteltérésen... Az volt életem legboldogabb időszaka… Legboldogabb két és fél éve…
- De ezidőtájt… Voldemort megerősödött, és tömérdek hívet szerzett magának –Lupin hangja megkeményedett. –A nézeteit Sirius szülei már a kezdetektől fogva támogatták; az öccse, Regulus pedig beállt a halálfalók közé. Később pedig elkezdődtek a sárvérűek és a muglik üldözése. A Minisztérium mindent elkövetett, hogy az incidenseknek a lehető legkevesebb visszhangja legyen, de a hírek, az újabb öldöklések minduntalan átjutottak a Roxfort falain. Dumbledore pedig úgy látta jónak, ha a diákjai felkészülnek a való életre.
A helyzet később egyre rosszabbodott. A Sötét Nagyúr hatalma és híveinek száma egyre csak nőtt, amíg a fehér mágusok háttérbe szorultak. A túlerő legalább hússzoros volt. Ezért döntöttünk úgy mindannyian, hogy beállunk az akkoriban megalakult titkos társaságba: Dumbledore Főnix Rendjébe.
- Fiatalok voltunk, teli élettel és bizonyítási vággyal. Élveztük, hogy a halálfalók ellen harcolhatunk és megjegyzem, abban az időben a Rend különösen nagy segítsége volt a Minisztériumnak.
James végre megkérte Lily kezét, és összeházasodtak. Már Harry is úton volt.
Aztán lassan felcsillant az esély, hogy legyőzhetjük Voldemortot! Dumbledore remek tervet eszelt ki: a Nagyúr egyik belső embere átállt az oldalunkra és folyamatosan tájékoztatott minket a halálfalók minden lépéséről. Ez a személy a mai napig játssza a kettősügynök szerepét: Piton.
- És itt kezdődtek a gondok. Igen, túl szép is lett volna, ha minden simán zajlik…! Ugyanis Sirius hiába tudta, hogy Perselus nekünk dolgozik, mindig azt hangoztatta, hogy csak kijátszik minket, és igazából továbbra is Voldemorthoz tartozik... Nem tudta túltenni magát az iskolai ellenségeskedéseken. És azt hiszem, azt a tényt sem tudta elfogadni, hogy én nap mint nap beszélgetek vele.
Különösen hideg volt azon a téli estén. Alkonyodott, csupán néhány vérvörös foltok a piszkosfehér havon emlékeztetetek a délelőtti napsütéses órákra.
Két fiatal férfi baktatott némán egymás mellett, mindketten hosszú, vastag kabátba burkolózva.
Remus szórakozottan szemlélte a kopasz fák ágain megcsillanó jégcsapokat, a házak előtt vidáman hógolyózó gyerekeket és a muglikat, akik a nap folyamán leesett havat hányták el kertjeikből. Lassan megint elkezdett szállingózni a hó…
A férfi nyugodt, kissé elcsigázott volt. Ezidáig a Rend gyűlésen voltak, taktikai megbeszéléseket folytattak, beszámolókat hallgattak. Érthető módon Remus a még mindig zsongó fejével nem is vágyott másra, minthogy végre haza érjen és ledőlhessen egy kicsit. Vagy csak, hogy végre kettesben legyünk –pillantott párjára.
Erre a gondolatra elmosolyodott és finoman Siriusba karolt.
Black egy másodpercre megdermedt menet közben, majd néhány lépés után szó nélkül elhúzta a karját.
- Sirius… mi baj?
- Itt túl sokan vannak… –válaszolt rekedten. Éjfekete haja az arcába lógott, eltakarva ezzel a szemét.
- Sirius –szólongatta tovább Lupin. –Nem hiszem el, hogy ez az egyetlen problémád! –és hogy a férfi még mindig nem szólalt meg, tovább faggatta: –Látom rajtad, hogy bánt valami!
- Felejtsd el, Holdsáp! –mondta az mogorván.
Lupin vállat vont. Egy ideig csöndben folytatták útjukat, de Sirius két perc múlva kifakadt:
- Csak tudod… –kezdte, mintha már régóta beszélgetnének-, nem tetszik nekem, hogy ilyen gyakran össze kell ülnünk!
- Hüm?
- Teljesen felesleges háromnaponta ülésezni! –dohogta rosszkedvűen. –Ennyi idő alatt úgysem történik semmi...
Remus a fejét rázta.
- Szerintem nagyon is fontos, hogy megbeszéljük a részleteket. Gondolj csak bele: ha nem egyeztettünk volna, nem sikerült volna a múlt hónapi rajtaütés. Annyival több halálfaló kószálna még most is szabadon! Mordonnak és Perselusnak igaza van… ébernek kell lennünk…
- Hát igen! De ha nem Piton mondta volna, akkor is ugyanezt szajkóznád?
Lupin megállt az utca közepén.
- Hogy…mi?
Sirius gúnyosan mosolyogva, zsebre dugott kézzel visszagyalogolt hozzá.
- Azt mondtam, mivel ez Pipogyi álláspontja, valószínűleg ezért támogatod te is –suttogta közvetlen közelről az arcába.
- Nem tudom, miről beszélsz –ráncolta össze Remus a szemöldökét.
- Nem tudod? –kérdezett vissza a fekete hajú férfi. –Hát, akkor nagyon feledékeny vagy mostanában, szívem! A saját fülemmel hallottam, amikor erről beszélgettetek Pitonnal!
- De hát Sirius! Nekem ez a dolgom! –hökkent meg a másik.
- Mi? Hogy kellemesen elcseveréssz vele?
- Most mit zavar ez? –tárta szét a karját értetlenül Lupin. –Egy csapatba tartozunk! Ezek a gyűlések pedig pontosan arra jók, hogy kicseréljük egymással a véleményünket! És hagy’ emlékeztettesselek rá, hogy nekem semmi bajom nem volt Perselussal az iskolában…!
- Na, és vajon miért nem? –vetette oda Sirius, majd sarkon fordult és nagy lendülettel továbbindult.
Remusnak beletelt egy pár másodpercbe, amíg sejteni kezdte, mire gondolhatott Sirius. Bosszúsan utánaeredt, de csak az utca sarkánál érte utol.
- Állj már meg, te idióta! –kiáltott rá és megragadta a karját.
Black dacosan, várakozó arccal pillantott rá.
- Honnan a csudából veszed te ezeket a hülyeségeket? –azzal a szőkés férfi megenyhülve közelebb lépett hozzá. –Azt hitted…? De mégis ki mondta ezt neked…? Én téged szeretlek! –és most az egyszer nem érdekelte, hogy ki hallja meg és ki nem. Sajnálatos módon, ez Siriust nem hatotta meg.
- Pitonnak barátnője van! –folytatta Remus. –Ő nem olyan!
- MI?? –horkantott fel Sirius. Annyira meglepődött ezen, hogy el is felejtette sértődöttségét. –Pipogyinak…? Pipogyinak…? –ismételgette kerekre tágult szemekkel. –Van csaj, aki szóbaáll vele?
Remus megrovóan nézett vissza rá.
- Na és, ki az a szerencsétlen? –vigyorgott.
- Fogalmam sincs –szólt Remus kimérten.
- Hú, ha ezt James megtudja! –csóválta a fejét a magas férfi. – Na de… –köszörülte meg a torkát-, ettől függetlenül nem akarom, hogy szóba állj vele! Ő mégiscsak az ellenség!
A szőke férfi elképedve nézett a párjára. Tapmancs a fagyos széltől kipirult arccal állt előtte. Még mindig idétlenül mosolygott, akár egy gyerek. Időközben már teljesen besötétedett; a hajára hullott parányi hópelyhek meg-megcsillantak az utcai lámpa fényében. Ó, csak ne lenne ilyen szeszélyes! –gondolta magában és megcsóválta a fejét.
- Na mi van? –türelmetlenkedett Sirius. –Nem akarsz jönni? Lassan idefagyok az aszfalthoz!
Mindenesetre Remus túl fáradt volt már az esetleges veszekedéshez, így inkább nem kommentálta barátja Pitonos megjegyzését.
- De. Menjünk.
- Istenem! Hogy is gondolhatta…? –csóváltam meg a fejét a férfi. –Máig sem tudtam rájönni, honnan szedte ezt… Pitonnal…? Ugyan már! Azt persze nem vette észre a nagy féltékenykedésében, hogy legalább ugyanannyit beszélgettem a többi Rendtaggal is, mint Perselussal. Ha nem többet… Érdekes, másokra mégsem orrolt így meg! –lovalta bele még jobban magát Remus. – Aztán persze nem győzött kiengesztelni…
- Kész vagy már? –szólt ki Remus a könyve mögül. –Szeretnék végre-valahára aludni!
Sikálás… gargarizálás… vízcsobogás… Aztán kinyílt a fürdőszoba ajtaja és megjelent Sirius, dereka körül egy szál fehér törülközőben. Dudorászva az ágyhoz sétált, majd a párnája alól előkotorászta a pizsamáját.
Bőre és haja még mindig nyirkos volt a zuhany után. Lupin a szeme sarkából figyelte.
Természetesen az atlétatrikót és a boxeralsót ott kellett felvennie a szoba kellős közepén… Remus egy kicsit hangosabban sóhajtott fel a kelleténél; Black rögtön odakapta a fejét. Szemében gonosz fény csillant.
- Igazad van –mondta, miközben felkuporodott az ágyra. –Szerintem is aludjunk. Hosszú nap volt ez a mai…!
Lupin nagy lendülettel becsukta az ölében pihenő könyvet és lerakta az éjjeliszekrényre.
Sirius ferdén eldőlt a matracon, úgy, hogy feje pont kedvese vállához esett. Ujjbegyével finoman végigsimított Remus meztelen alkarján.
- Mit is mondtál nekem este az utcán? –kérdezte somolyogva.
- Mire gondolsz? –emelte rá a tekintetét Remus.
- Tudod te azt, Holdsáp! –szólt a varázsló gyengéden, majd leemelte Lupin orráról az olvasó szemüveget és félretette.
- Igen, tudom –suttogta az lehunyt szemmel. –Azt mondtam, hogy szeretlek.
Tapmancs lassan közelebb hajolt hozzá és belecsókolt a nyakába.
- Én is szeretlek téged –mondta, majd újra visszatért az érzékeny bőrfelülethez.
Remus halkan felnevetett, amikor végigfutott rajta a libabőr. Aztán játékosan megragadta Sirius pólóját és addig húzta felfelé, amíg ajkaik egy magasságba nem kerültek.
- Érdekes, már nem vagy álmos? –cukkolta még utoljára Black.
De a szőke férfi csak megingatta a fejét, majd a következő pillanatban száját hevesen Siriuséra tapasztotta.
Sötétség… lélegzetvétel… kezek… érintés… sóhajok… meleg… közelség… Ajkak… hullámok… lassú ritmusok… forróság… szikrák… Kimaradt lélegzetek… teljesség… meleg… bizsergés…
- Remus! –suttogta később Tapmancs a fülébe. –Remusom!
Lupin csak még szorosabban ölelte magához, de a sötét szoba csöndjét nem akarta megtörni.
Sirius fészkelődött még egy darabig, aztán, miután elhelyezkedett, halkan kifújta a levegőt.
- Ne haragudj rám –dörmögte végül a fülébe.
- Egy ideig minden rendben volt megint… De aztán… A Sötét Nagyúr elleni harcok egyre veszélyesebbé váltak. Mindenki tisztában volt vele, hogy megeshet, egyesek nem térnek majd vissza a küldetésekből. James például már nem is engedte meg Lilynek, hogy részt vegyen a harcokban, hiszen már Harryre is gondolniuk kellett. A feszültség egyre nőtt mind a Főnix Rendjében, mind pedig közöttünk.
Lupin kimerülten lépett be a házukba. A pergamentekercseket lerakodta a közeli kis asztalra, majd pár lépés után elért a kanapéhoz és leroskadt rá. Hátrahajtotta a fejét és megdörzsölte a homlokát.
- Hol voltál? –Sirius csöppet sem barátságos, inkább számonkérő modorban fogadta. –Már megint hol voltál!?
- Jaj, légyszíves, most hagyj, jó? –felelte türelmetlenül a férfi.
Black ökölbe szorította a kezét és ellökte magát az ajtófélfától, ahol korábban ácsorgott.
- Nem válaszoltál a kérdésemre, Remus! –lépett hozzá fenyegetően a fekete hajú férfi. A varázsló így már azt is megérezte, hogy ivott. –Halljam, merre csatangoltál?
- Mi ez, vallatás? –háborodott fel amaz.
- Nevezd, ahogy akarod!
- Egy pillanat alatt dühbe gurultam. Nem is csoda, hisz az utóbbi időben folyton ezt hallgattam… Most már csak azért sem voltam hajlandó megmondani neki az igazat.
- Semmi közöd hozzá –felelte végül sötéten. –Ha nem bízol meg bennem, az a te hibád!
- KIVEL TALÁLKOZTÁL?? –kiáltotta el magát Sirius. –Talán az ellenség egyik emberével? Átálltál hozzájuk?
- Megbolondultál!? –Remus hitetlenkedve pattant fel a kanapéról.
- Talán igen, talán nem –vigyorgott eszelősen Black. –De ha nem vallod be, Lupin, esküszöm, hogy megbánod!
- Jogtalanul vádolt és amikor tettem pár csípősebb megjegyzést az elmeállapotára vonatkozóan, egyenesen őrjöngött. Borzalmas volt – a férfi leült az ágy melletti fotelbe és lehunyta a szemét. Látszott rajta, hogy a mai napig élénken élnek benne ezek az emlékek. –Tudtam…, tudtam, hogy nem volna szabad veszekednem vele, amikor ilyen állapotban van; a felét sem gondolja komolyan és tudtam, hogy úgyis meg fogja bánni, de nem érdekelt. Egymás szemébe vágtunk mindenféle sértést, ami az elmúlt hónapokban felgyülemlett bennünk… És ez már nem csak kettőnkről szólt, belekevertünk minden diákkori sérelmet, jelentéktelen nézeteltéréseket és a Voldemort elleni harctól való félelmünket… Aztán a szemébe mondtam, hogy bizonyára féltékeny is. Ezt már nem bírta elviselni. A büszkesége arra lépésre ösztönözte, hogy véget vessen a kapcsolatunknak… Azt vágta a fejemhez, hogy bizonyára én is kém vagyok, hamár ilyen jól kijövök Pitonnal.
- Tudod mit, Sirius Black? Látni sem akarlak többé! –azzal Lupin mérgesen leráncigálta a fogasról a talárját, majd hangosan becsapta maga után az ajtót.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
