A másik –folytatta kis szünet után- egy levél volt.

- De aztán a várva várt levél mégiscsak megérkezett! Ez minden kétséget eloszlatott –Remus elmosolyodott. –Soha nem láttam apámat azelőtt olyan büszkének! …De aztán a kezdeti lelkesedése aggódásba csapott át: Mi lesz, ha megtudják, miféle szerzet vagyok? Ha a többi szülő félteni fogja a gyermekét tőlem? Ha tényleg bántok valakit!?

- Légy jó, kisfiam! Tanulj szorgalmasan és minden héten küldj egy baglyot Hektorral, hogy jól vagy-e! –a fiatalasszony könnyes szemmel ölelte meg a sápadt, de mosolygós kisfiút. - Aztán legyél nagyon óvatos, amikor… jaj, vajon tényleg elég biztonságos az a roxmortsi ház, John?

- Nyugodj meg, szívem! –szólt rá szelíden az apja. – Minden rendben lesz, ugye fiam?

Remus komoly arccal bólintott,

- Vigyázz magadra! –veregette meg búcsúzóul a férfi a fiúcska vállát.

Ebben a pillanatban a vonat füstölni kezdett és felhangzott az indulást jelző sípszó is. Remus gyorsan az egyik kocsi felé sietett. Felpattant, az apja pedig sietve feladogatta neki a csomagjait.

A fiú szorgalmasan integetett, amíg csak egy kis pontnak nem látta a peront és rajta a szüleit. Akkor aztán felnyalábolta a bőröndjeit és a baglyát, és elindult helyet keresni magának.

Amint az lenni szokott, már minden fülke zsúfolva volt diákokkal. A legtöbbjükben nagyobb diákok ültek, Remus ide nem is mert benyitni. Aztán végre talált egy olyan kupét is, amiben csak egy fiú ült.

Szaporán dobogó szívvel elhúzta az ajtót.

- Szia! –köszönt vékonyka hangon. –Leülhetek?

- Persze, gyere nyugodtan!

Remus beráncigálta csomagjait, majd letelepedett a fiúval szemközti ülésre. Utazótársa egy még nála is sápadtabb, kissé sárgás arcbőrű, fekete hajú fiú volt.

- Elsős vagy, igaz? –szólalt meg az hirtelen.

- Aha, igen. Te is?

A másik fiú bólintott. Leengedte kezéből a fekete borítós könyvét, majd bemutatkozott:

- Perselus Piton.

- Remus John Lupin –fogott vele kezet Remus.

Perselus somolyogva hátradőlt és egy darabig némán szemlélte a fiút. Az zavartan lóbálta a lábát és az elsuhanó fákat nézegette.

- Tudod már, hogy melyik házba fogsz kerülni? –kérdezte egyszerre.

- Tessék? –fordult felé Remus. –Ja, nem.

- Ismered a roxforti házakat, igaz?

- Persze! –sietett a válasszal Lupin. –Édesapám is ide járt…

- Édesapád? Hát anyukád?

- Ő? Ő nem –Remus kissé feszengni kezdett. Apja jó előre felvilágosította, hogy óvakodjon azoktól, akik azt hangoztatják, hogy tisztavérűek. Nem mind, de nagyon sok család régi és kegyetlen eszméket vall, mely szerint aki nem aranyvérű, azt meg kell vetni.

- Akkor te félvér vagy? –faggatta tovább Perselus.

- Hát, igen.

- Nincs ebben semmi. Én is az vagyok –Lupin felnézett a fiúra és halványan elmosolyodott. Máris sokkal jobban érezte magát.

Az út hátralevő részében tovább beszélgettek. Piton részletesen kifejtette, hogy ő miért akar mindenképpen a mardekár házba kerülni. Egyfelől ez úgymond családi szokás volt náluk, másfelől pedig ez a legjobb a négy ház közül. Jobban mondva, ez az egyetlen jó ház.

- A hollóhátba okoskodók járnak, a griffendélbe a hencegők –számolta az ujjain-, a hugrabugba pedig a pancserek.

Remus kerekre tágult szemekkel hallgatta a nyugodt hangvételű monológot. Piton olyannyira meggyőző volt, hogy a kis Remus már itt, a vonaton elhatározta, ő is a mardekárba akar kerülni.

Egyébként Perselus meglehetősen sokat tudott korához képest mind a Roxfortól, mind pedig a világról, úgy általában. A modora mégsem volt felvágós vagy dicsekvő. Sokkal inkább kimért, tárgyilagos és hűvös. De mindezek ellenére Lupin igazán szimpatikusnak találta.

Dél felé eleredt az eső. A kövér vízcseppek folyamatosan verdesték a kupé ablakát, de az ég meglepő módon ugyanolyan borult napsugaras volt, mint kor reggel.

Aztán egy fiatal, büfékocsit toló boszorkány is benyitott hozzájuk. Lupin nem bírta megállni, hogy ne vegyen egy csokibékát. Már két éve szorgalmasan gyűjtögette a híres varázslók és boszorkák képeit.

Alighogy becsukódott a fülkéjük ajtaja, hatalmas csörömpölés ütötte meg a két fiú fülét. Piton félrehúzta az ajtót, és komor arccal kinézett. Remus - és sok másik gyerek is- ugyanígy tett.

A szűk folyosón aztán különös látvány tárult a szemük elé: A kocsi, amit a boszorkány tolt, most felborulva, torlaszként keresztben állt a folyosón; kerekei égnek állva még mindig forogtak. Az összes édesség és innivaló, ami a tolható kocsin volt, most szanaszét gurult illetve fröcskölődött. Maga a boszorkány csupán a falnak tántorodott és most igyekezett valamilyen piros drapériát lehámozni magáról.

- Bocsánat. Nem gondoltam volna, hogy az a függöny tényleg leszakad… –szabadkozott egy alacsony, szemüveges fiú.

A vagon ajtaja kinyílt, és egy méltóságteljes, szigorú tartású, középkorú boszorkány lépett be rajta. Smaragdzöld köpenyét kissé felhúzta, hogy át tudjon evickélni a csokoládéhalmokon.

Amikor a megszeppent fiú elé ért, kifújta a levegőt és meglepően nyugodt hangon megszólalt:

- Hogy hívják?

- J-James Potter –dadogta a fiú, és megpróbálta minél kisebbre összehúzni magát.

- Potter? –kérdezett vissza a boszorkány. –Csak nem Matthias Potter fia?

- De…

- Ismerem az édesapját. Mondja, Ön szerint örülne, ha rögtön az első napon baglyot kellene kapnia azzal a hírrel, hogy a fia még meg sem érkezett az iskolába, de máris rossz fát tett a tűzre!?

- Nem, egyáltalán nem örülne –helyeselt diplomatikusan a fiú, majd megpróbált nagyon bűnbánó arcot vágni.

- Szerintem sem. Tud valamit felhozni mentségéül?

- Hát… szóval én csak… én csak… Peter azt mondta, nagyon a szemébe süt a nap, de nem értük el a függönyt, és…

- Peter? –a boszorkány megfordult és észrevette a James mögött álldogáló szalmaszőke, pufi kisfiút. – Milyen Peter? –szegezte neki a kérdést.

- Pettigrew –cincogta az, talán még vékonyabb hangon, mint a kócos, fekete hajú fiú.

- Vagy úgy…

Piton ekkor hátralépett és lehuppant az ülésre. Remus még szívesen hallgatta volna tovább a beszélgetést, de inkább behúzta a fülkéjük ajtaját és ő is visszaült a helyére.

- Téged nem érdekel, hogy megbüntetik-e őket? –faggatta Perselust.

- Nem. Ha érdekelne, akkor kárörvendő lennék –válaszolt az tudálékos hangnemben.

Lupin szégyenlősen lehajtotta a fejét. Ő igenis kíváncsi volt rá, hogy a boszorkány mennyire lesz szigorú vagy elnéző velük. Hiszen még csak elsősök!

Ilyen kemény lenne a Roxfort? Talán… talán ha valaki nem tanul jó, vagy nem megy neki olyan jó a varázslás, azt le is szidják? Vagy el is tanácsolják? Anya és apa olyan büszkék voltak rám, amikor megtudták, hogy felvettek! Mi lesz, ha szégyenszemre hazaküldenek majd?

- Lupin! Hé, Lupin!

- Mmm, tessék! –Remus kócosan és kissé hunyorogva emelte fel a párnáról a fejét.

- Remus Lupinnak hívnak, igaz? –kérdezte a hollófekete hajú, barna bőrű fiú: Sirius.

- Igen –válaszolt Remus és felült az ágyon.

A szemüveges fiú felállt és ünnepélyesen kezet fogott vele.

- James Potter. Örvendek.

- Igen, tudom.

- Tudod? –csodálkozott James.

- Öö… láttalak a vonaton… amikor felborult a büfékocsi.

- Ja! – James szaporán bólogatott. –Igen, igen! Na, az egy nagyon jó kis buli volt!

- Igen! –helyeselt Peter is-, ha James nem dumál ki minket, megüthettük volna a bokánkat!

- Az még hagyján! Én azt hallottam, hogy az itteni gondnok még lincselést is vállal… –szólt oda lazán Sirius.

- Na ne! Milyen hely ez? –szörnyülködött színpadiasan James. –Remélem, azért csak hagyják kibontakozni a tehetségemet!

- Miféle tehetségedet? –kíváncsiskodott Remus.

- Oh, kérlek… –legyintett a fiú. –Azokat most inkább ne sorolnám fel. De maradjunk annyiban, hogy nagy terveim vannak… először is megkeresem a konyhát… a szertárokat… állítólag van egy óriáspolip is a suli melletti tóban… aztán… éjszakai kviddicset is lehetne játszani… Na, mit szóltok hozzá?

- Így volt ez az animágiával is… Életemben először akadtam barátokra, itt a Roxfortban. Tizenegy éves koromig egyáltalán nem jártam iskolába. Tudod, abban a faluban, ahol éltünk, ez volt a szokás. Minden kis varázslót és boszorkányt otthon tanítottak. Persze, délutánonként én is nagyon szívesen játszottam a szabadban a többi gyerekkel. De miután… megharaptak, megváltozott a helyzet. Ezt nem lehetett a szomszédok elől eltitkolni… a sikolyokat… a vonyítást… –Lupin lehunyta a szemét. –Attól fogva, hogy megtudták, mi is vagyok, a szülők nem engedték a gyerekeiket a közelembe. Édesanyámékat pedig jóformán kiközösítették. Én még kisgyerek voltam, nem értettem az egészet. Aztán lassacskán megszoktam ezt az új helyzetet is. Ha nem a szüleimmel voltam, akkor egyedül sétálgattam az erdőben vagy játszottam.

- De nem így történt. Nem véletlenül tartotta mindenki James és Siriust már elsőben is az évfolyam legélesebb eszű diákjainak. Más második elején rájöttek, mit jelentenek a tüneteim. Hiába hazudoztam össze-vissza, átláttak a szitán. Azt hittem ezzel vége, komolyan arra számítottam, hogy elveszítem őket. De James nemes egyszerűséggel közölte, hogy nemcsak hogy továbbra is mellettem állnak majd, de ezek után még holdtöltekor is velem lesznek…

- Ti nem vagytok normálisak! –fakadt ki Remus. Ledobta a tankönyveit az asztalra, majd két barátját megkerülve az ágyához sietett, és bosszúsan levágódott rá. Felkönyökölt a párnájára és csökönyösen bámulni kezdte a falat.

- Na de Remus? Hogy beszélsz te velünk? –ironizált Sirius.

- Kedves barátom! –tárta szét a karját James. –Én sem értem, mit vagy úgy kiakadva? Hiszen… hiszen a dolog kivitelezhető.

- Ugyan, ne nevettess! –morogta Remus. –Tényleg azt hiszitek, hogy olyan egyszerű feladat állattá változni? Nagyon veszélyes, és ti még túl fiatalok vagytok ehhez. McGalagony megmondta. Ő is vagy tíz évig gyakorolt, amíg biztonságosan át tudott alakulni.

- Meglehet, hogy az öreg McGalagonynak nagy gondot okozott ez… –mondta James.

- …az ő korában nem is csoda –vetette közbe Sirius.

James elmosolyodott.

- De most rólunk van szó…

- Igen, pontosan! –ült fel Remus. –Felelőtlenek vagytok! Hogy gondolhatjátok, hogy sikerülne megtanulnotok!?

- Nem nézed ki belőlünk?

- Nem erről van szó! –csóválta a fejét bosszúsan Lupin. –De… ez képtelenség! Honnan veszitek, hogy titeket… nem támadlak majd meg? –a mondat végére már lehalkult a hangja.

Sirius zsebre dugott kézzel lassan az ágyához sétált, majd leült rá.

- Onnan, hogy vagy ezer ilyen könyvet elolvastunk már. Abban feketén-fehéren benne van: a vérfarkas csak az emberekre veszélyes.

- Ha pedig valami klassz állatként vagyunk melletted, kutya bajunk sem lesz! –fejezte be James.

- Ti ezt valami kalandnak tartjátok, igaz? –ráncolta össze a szemöldökét Remus. –Egy új kihívásnak?!

- Igen, ez is az egyik szempont –bólintott James. –De a legfontosabb indok, ami miatt úgy döntöttünk, hogy kitanuljuk az animágiát, az az, hogy melletted akarunk lenni. Vigyázni rád.

Remus nem szólt, csak rámeredt Sirius majd James magabiztos arcára.

- Na? –noszogatta James. –Akkor meg van engedve nekünk a gyakorlás? Bár, végül is mindegy, hogy mit mondasz… Hisz ismersz minket…

- Mint a rossz pénzt –morogta Lupin.

- …úgy számolom –folytatta zavartalanul a szemüveges fiú-, hogy Siriussal talán már év végére megtanulhatjuk az átalakulást. Peter egy kicsit nehezebb eset lesz… de megoldjuk… megoldjuk…

Remus ezen már elmosolyodott, majd megvonta a vállát.

James szeme felcsillant.

- Nos, akkor ezt megbeszéltük! –csapta össze elégedetten a tenyerét. –Gyere komám vissza a könyvtárba! –intett Siriusnak. –Vár a tanulás!

A fekete hajú fiú mosolyogva bólintott, majd miután Potter lerohant a lépcsőn a klubhelyiségbe, még Remus fülébe súgott valamit:

- Már nagyon kíváncsi vagyok, milyen állattá tudok átváltozni. Szerinted ha elefánt leszek, az kihozza majd a szemem kékjét?

- Hogy mit?? Kész sokkot kaptam! Még a kutya el is ment a hálószobában, na de James azokkal az agancsokkal…! –A férfi elmélázva beletúrt őszülő hajába. –Az első döbbenet után se tudtam egyhamar megszólalni. Egyszerűen nem tudtam elhinni… Abba bele sem gondoltam, hogy tényleg le fognak jönni velem a Szellemszállásra teliholdkor, csupán az járt a fejemben: “Te jó ég! A két legjobb barátom animágus…! Megcsinálták! Tényleg megcsinálták!”

- Az első ilyen látogatásukra azonban még várni kellett harmadik elejéig. Nyáron hazautaztam én is a szüleimhez, és ott ért utol a telihold… Sirius sokat is morgott ezen a leveleiben… nem tetszett neki, hogy úgymond “nem tesztelheti le élesben is a tudását.” De aztán szeptemberben már rögtön az első héten volt erre alkalma… Peter akkor még nem tarthatott velünk, James és Sirius csak együttes erővel tudta megtanítani rá, hogyan változzon patkánnyá. Ötödikes korukra aztán mindhárman teljes biztonsággal használták a képességüket. Minden holdtöltekor kilopóztak James láthatatlanná tevő köpönyege alatt a fúriafűzhöz, majd állatalakban csatlakoztak hozzám a Szellemszálláson. Eleinte csak ebben az elhagyott roxmortsi házban garázdálkodtunk, aztán később már kiszöktünk a faluba is, és a birtokra. Jamesék –mivel erős állatok voltak–, nagyjából kordában is tartottak engem.

- Most mit vagy úgy oda?

- MI??

- Nem értem, mi a problémád, Holdsáp –vont vállat Sirius.

- NEM ÉRTED?? –Remus már remegett az indulattól. Az a tény sem segített sokat a lecsillapodásában, hogy barátja kényelmes testtartásban és meglehetősen közönyös arccal nézett vissza rá.

- Miért rágódsz még ezen? –folytatta Sirius. –Senki sem sérült meg, hamar megtaláltunk, jó buli volt, úgyhogy szerintem a téma le van zárva.

- Nem hiszem el, hogy ennyire hidegen hagy téged mások élete –szólt halkan a fiú. Odasétált az ablakhoz és kibámult a kastély parkjában álló őszi fákra.

A beálló csöndet léptek zaja törte meg. Kisvártatva megjelent a lépcső aljában a szemét dörzsölgető Peter.

- Ááh… Máris reggel van? –ásított kótyagosan.

- Mondhatjuk –morogta Lupin, majd pillantását a dombok mögül előbukkanó vörös napkorongra függesztette.

- Jól vagy, Remus?

- Kitűnően.

Peter nem tudott újabbat kérdezni, így hát fogta magát és letelepedett a Sirius melletti fotelbe. A feszült légkör csendjét aztán mégis ő törte meg:

- Szerintetek van már reggeli? –a kérdésnek hangosan megkorduló hasa is nyomatékot adott.

- Passz –vont vállat Tapmancs.

Ellenben Remus megfordult és intett neki:

- Gyere, nézzük meg! –azzal a magas fiúra ügyet sem vetve többet kisétáltak a kör alakú klubhelyiségből.

Az iskola elég kihalt volt ebben a kora reggeli órában, de a Nagyteremben egész szép számmal ültek már reggelizni kívánó gyerekek. Remus és Peter elhaladtak három hosszú tölgyfaasztal mellett, majd helyet foglaltak a legszélsőnél, a griffendélénél.

- Madam Pomfrey mit mondott? –érdeklődött a pufi fiú, miközben kivett középről néhány kalácsszeletet.

- Á, semmi újat –szólt unottan Lupin és ő is rakott a tányérjára egy kalácsot. –Csak a szokásos. Legyek nagyon óvatos, vegyem be a bájitalt, amit küldött és azonnal menjek fel hozzá, ha újból vérezni kezdene valamelyik sebem…

- Ühüm.

- Csak tudnám, milyen mesét fogok kitalálni ezúttal, ha kérdezősködnének…

- Szia Remus! –lépett oda hozzájuk egy szőke lány. –Szia Peter!

- Szia Molly –köszöntek kórusban a fiúk.

- Leülhetek?

- Persze –válaszolt halkan Lupin, majd gyorsan levette karmolásokkal csúfított kezét tányérja mellől és az asztal alá dugta.

A lány rámosolygott a fiúra, majd helyet foglalt mellette.

- Hogy vagytok?

- Jól –bólintott Remus.

- De neked nem szabad a mi asztalunknál enned! –figyelmeztette hevesen Peter, minden szót teli száján keresztül szűrve.

- Nem maradok sokáig –válaszolt kicsit sértődötten Molly. –Csak átjöttem egy kicsit beszélgetni.

- Azt a ma délutáni összevont órán is megteheted –válaszolt nyugodt hangon a szalmaszőke fiú. –Ennyire csak nem sürgős?

- Épp a gyógynövénytan óra miatt szerettem volna beszélni veled, Remus –folytatta zavartalanul a lány.

- Igen?

- Öö, tudod, ha nem lenne nagy kérés… segítenél nekem a házi dolgozatban? Láttam, hogy neked milyen jól megy a növények gondozása.

- Oh, hát… –pirult el a fiú. –Jó, persze, ha szeretnéd.

- Nagyon köszönöm! –mosolyodott el a lány.

A következő pillanatban lépett be az ajtón James és Sirius. Nem volt nehéz észrevenni őket, mert a szemüveges fiú nagyokat kurjantgatva közeledett az asztalukhoz.

- Szia, kishölgy! Téged még nem láttunk errefele –köszönt neki Ágas.

- James! Ő Molly. Velünk van gyógynövénytanon –magyarázta neki Remus. A lány mindkét fiúra rámosolygott. James viszonozta a gesztust, majd letelepedett Holdsáp másik oldalára. Sirius azonban –talán még mindig a reggeli eseten duzzogva-, szó nélkül megkerülte az asztalt és Peter mellett foglalt helyet.

- Nos, én megyek is –állt fel a szőke lány. –Megjöttek a barátnőim.

Remus lesütötte a szemét és elkezdett az ételében turkálni, miután Molly felkelt mellőlük, de Sirius egészen a kétszárnyas ajtóig követte a tekintetével a lányt.

- Tényleg egy órára jár velünk? –tudakolta James. – Nagyon csinos… Érdekes. Eddig észre sem vettem.

- Persze, mert mindig Evanst bámulod –morogta barátságtalanul Sirius.

- Beléd meg mi ütött, pajtás?

Tapmancs felkönyökölt az asztalra, de nem válaszolt.

- Nos?

Sirius kelletlenül megvonta a vállát.

- Semmi komoly, csupán Holdsáp barátunk azt javasolta, hogy többé egyikünk se menjen ki kószálni a birtokra teliholdkor.

- Te is tudod, hogy egy így nem igaz, Sirius! –emelte fel a hangját Lupin. –Csak azt mondtam, hogy velem ne menjetek el!

- Na de miért?

- Azért, James, mert úgy gondolom, nem tudtok vigyázni… egy vérfarkasra –Remus a mondat végre lehalkította a hangját. Igazából felesleges volt, mert a nagyteremi ricsajban senki nem hallhatta őket.

- Már hogy’ ne tudnánk!? –harsant fel a fiú.

- Nem, nem tudok. Tegnap este is elszöktem.

- Figyelj… az csak véletlen volt! Nehogy már emiatt lefújd a bulit, Remus! Néha megesik az ilyen!

- Pontosan ezt a választ hallottam Tapmancstól is –morogta Remus.

- Csak nem lelkiismeret furdalása van a mi kis prefektusunknak?

- Hagyd, Sirius! –szólt rá James. –Figyelj! Megígérjük, hogy a következő alkalommal sokkal elővigyázatosabbak leszünk. Nem fogjuk hagyni, hogy még egyszer elszakadj tőlünk. Így jó lesz?

Remus elhúzta a száját, de nem felelt.

- És ha jövő hónapban is lemegyünk a faluba –folytatta Ágas-, akkor megmutatom neked azt a boltot, ahonnan olyan klassz csokrokat lehet rendelni a lányoknak!

James vigyorogva hátradőlt és megveregette a paprikapiros fejű Lupin hátát. Aztán hirtelen kővé dermedt, majd felállt és csillogó szemmel elindult egy nagyobb csoport griffendéles lány felé. Menet közben párszor felborzolta a haját és kisimította az ingjét.

De alig hogy látótávolságon belülre került, egy hosszú, vörös hajú lány a többieken átfurakodva kisietett a tölgyfaajtón.