A lány beszámolt róla, mit csinált -pontosabban mi mindent nem csinált- azóta, hogy Draco elment. Aztán elmagyarázta, hogy milyen spontán ötletből fakadt a megoldás, ami Malfoy holtartózkodását illeti. Végül megmutatta neki a fényképet, amit magával hozott az útra.

- Sajnos kicsit meggyűrődött tegnap óta... bocsi... -nyújtotta át neki.

A két fiatal még mindig a parkettán ücsörgött.

Draco meglepetten vette át a varázsfényképet és kisimította.

- . ...Emlékszem erre a nyárra -szólt elmerengve. -Pont a Roxfort elvégzése utáni nyáron készült. Szinte minden évben ide szoktunk jönni... De ez volt az első alkalom, hogy apa nem tartott velünk. Nagyjából ekkor kezdtek jobban mozgolódni a halálfalók...

- És te még akkor nem...?

- Itt még nem. Apám engedélyezett egy nyaralást, csak aztán vittek beavatni...

- Milyen kedves! -fintorgott a lány.

- Ne ítéld el őt -rázta a fejét a szőke férfi. -Tudod, ő fanatikusan meg volt győződve róla, hogy a Sötét Nagyúrnak igaza van. Hogy a muglik és a sárvérűek veszélyt jelentenek a társadalomra, mert szépen lassan eltűnnek köztük a varázslók. Vagyis keverednek velük... Így hát... ki kell őket irtani -mondta és engesztelően az ölébe vonta a lány kezét.

- Értem -válaszolt halkan a nő. -De akkor is tévedett! Ha nem házasodtunk volna be a varázstalan emberek közé, már réges-rég kihalt volna a varázsvilág.

- Nem bírod kimondani, hogy mugli? -kérdezte a fiú, leheletnyi gúnnyal a hangjában.

- Képzeld el, hogy kitudom -förmedt halkan rá Hermione. -De nem szeretem ezt a szót... Olyan lekicsinylő.

- Aha... Ha már itt tartunk, a kedves szüleid miért nem élnek még? Hiszen nem voltak olyan öregek.

A boszorkány elhallgatott. Behunyta a szemét.

- Ha tudni akarod... a te jóravaló halálfaló "kollégáid" ölték meg őket. Azt hiszem, miattam. Külön parancsot kaphattak, mert ez elsők között voltak, akiket megkerestek és... kivégeztek -fejezte be kissé ziháltan.

Draco megilletődötten ült a földön. Abbahagyta a játékot kedvese ujjaival.

- Ez igaz? -nézett a nő szemébe.

- Miért, szerinted hazudok? -fortyant fel. -Te és a kedves barátaid tehettek arról, hogy elvesztettem őket! Pedig... pedig ők aztán a légynek sem ártottak! Még csak kapcsolatban sem voltak a mágusvilággal! -azzal eleredtek a könnyei. -Csöndben élték az életüket, amíg egy nap fel nem kereste őket valamelyik volt osztálytársad... Biztos, hogy annyira azért nem voltak Voldemortnak fontosak, hogy egy jó emberét küldje hozzájuk...

- Szerintem beszéljünk másról! -javasolta Draco csöndesen. -Ez a téma nagyon kikészít téged.

- Miért?? Nem bírod hallgatni az igazságot? -kiabálta le Hermione. Elrántotta a kezét és durva mozdulattal megtörölte vele a szemét.

- Nem erről van szó!... Hidd el, nagyon sajnálom a szüleidet, de azt se felejtsd el, hogy az én anyámat és apámat is megölték. Méghozzá közületek valaki!

- Lehet, de az más!

- Mitől lenne más, mint a te árvaságod!? -heveskedett a fiú.

- Csak. Mert ők... -itt mérgesen elhallgatott.

- Gyerünk Hermione! Mit akartál rájuk mondani?? -faggatta ingerülten a varázsló.

- ...semmit.

- Ha már elkezdted, fejezd is be! Halljam, minek tartod őket?!

- Csak eltévelyedett embereknek -sziszegte kínjában a lány. Eredetileg a "gonoszok" jelzőt akarta választani, de aztán rájött, hogy mégha így is érez Lucius Malfoy iránt, akkor is kedvese édesapjáról van szó.

- Ki kell mennem innen. Hányingerem van -mondta a fiatal nő feldúltan. Való igaz, a naptól már eléggé felmelegedett a szoba, az ablak zárva volt és kissé átható dohos szag terjengett a levegőben.   

Hermione sietősen lement a földszintre, onnan pedig kiszaladt a verandára és leült. A friss levegő tényleg megnyugtatta.

Draco egy idő után követte, de ő csak a bejárati ajtóig ment, ott megtorpant.

- Látod! – szólította meg a boszorkányt. -Ezért is nem tartottam jó ötletnek, hogy találkozzunk még. Már minden megváltozott. Ellentétes oldalon állunk.

- Tévedsz! -válaszolt a lány, továbbra is a kihalt partot szemlélve. -A harcoknak már vége van, a fehér mágusok győztek. Többé nincsenek ellentétek.

- Nem, egyáltalán nem tévedek! -jelentette ki Draco eltökélten. -Ha nem vetted volna észre, én halálfaló vagyok. Akár rajtam van a Sötét Jegy, akár nem. Mindig is az leszek.

- Ezt úgy mondtad, mintha büszke lennél rá! -fordult meg a lány, hogy Malfoy szemébe nézhessen.

- Figyelj, engem egész életemben így neveltek...!

- Ez nem jelenti azt, hogy nem változtathatod meg a nézeteidet! Hogy nem térhetsz a jó útra! -vágott a szavába dacosan.

- Hermione! Én már nem tudok "átállni." Ahhoz túl sok vért oltottam már ki. A Minisztérium nem fog nagylelkűen megbocsátani, ha odamegyek azzal, hogy megbántam a bűneimet!

A boszorkány savanyú képpel elgondolkodott a férfi szavain.

- Biztos van megoldás...

- Nem, nincsen. Életem végéig bujkálnom kell majd... Ez a sorsom. Azért is nem akarom, hogy mellettem legyél. Neked sokkal jobb élet jár, Hermione!

- Ezt majd én eldöntöm, jó? -szólt rá szigorúan a lány, majd felállt.

Draco fáradtan megrázta a fejét.

- Hát mivel tudnálak elüldözni innen? Hiába vagyok veled elutasító, goromba, nem tudlak rávenni arra, hogy elhagyj. De miért? ...Weasley mellett kellene maradnod!

- Nekem te kellesz! -harsant fel Hermione. -Hidd el, elég nagy vagyok már ahhoz, hogy magam válasszak életmódot. Inkább bujkálok veled az Isten háta mögött, mint sem egy békés kis házban éldegéljek egy olyan férfival, akibe nem vagyok szerelmes! -azzal sarkon fordult és elszántan elindult a víz irányába.

- De ezt nem engedhetem! -kiáltotta utána Draco. Elvesztette a türelmét és fittyet hányva a saját biztonságára, kilépett a házból és a nő után eredt. Fél úton a ház és a tenger között be is érte a lányt, majd elkapta a karját és heves mozdulattal maga felé fordította.

- Hermione! Tényleg muszáj elmenned! Potterék már biztosan aggódnak érted! -vetette be az utolsó indokát a fiú. De nem hatott.

- Mondd a szemembe! –szólt dacosan a boszorkány.

- Mi??

- Mondd a szemembe, hogy nem akarsz velem élni! Hogy nem akarod, hogy később a feleséged legyek és hogy nem akarsz tőlem... -Hermionénak elcsuklott a hangja. De Draco értette, mire gondol.

- ...Nem tudom, mi a jobb; ha azt válaszolom, hogy nem akarom, vagy ha azt, hogy igen? - mosolygott keserűen. - Hidd el, nagyon szeretném...

- De?

- De nem lehet.

- Draco! Akkor legalább gyere vissza Londonba! Gyere vissza a szüleim házába, ott úgyse keresnek! -érvelt a lány. -A közelemben akarlak tudni! ...Aztán majd kitaláljuk, mi legyen!

Malfoy zsebre dugta a kezét és rámeredt a homokban lévő kagylókra. Hermione türelmesen várt; jóllehet kabát nélkül már nagyon fázott a januári hideg tengerparton.

Nem is tudta elképzelni, hogy bírt tegnap este a vízben fürödni a fiú. Még a szobában is jéghideg volt a teste! Jó, lehet, hogy elvileg ez egészséges, de akkor sem hiszem, hogy a tél közepén, a tizenöt-tizenhat fokos vízben kellene...

- Rendben -mondta halkan a fiú.

- Tessék? -ocsúdott fel a fiatal nő. -Akkor... akkor visszajössz velem? Komolyan? -derült fel.

- De csakis miattad megyek vissza! -szögezte le a varázsló. -Hiszen itt is, ott is bujkálnom kellene...

- Ó, Draco! -sikkantott fel Hermione és átölelte kedvesét. -Annyira örülök, hogy ezt mondtad!! Szeretlek!

***

A két fiatal azonban nem maradhatott sokáig együtt.

Draco hamarosan figyelmeztette is Hermionét, hogy tényleg indulnia kellene, ha még délután haza szeretne érni. És szólt, hogy jó indokot találjon ki Harryéknek arról, hogy miért nem ment haza tegnap.

- És miért nem mondhatom el nekik, hogy veled voltam? -kérdezte a lány. -Nincs ebben semmi...

- Csak. Jobbnak látom, ha erről nem tudnak.

- Jól van -bólintott a boszorkány. -Akkor megyek.

- Jó.

- ...Szia! - ezt a nő már nagyon artikulálva mondta.

- Szia.

Hermione még mindig nem mozdult.

- Mi az? –csodálkozott Malfoy. -Nem mész?

- Éppen ez az! Ha nem látnád, indulok!... Elbúcsúztam! -mondta nyomatékosan. Draconak végre leesett a dolog, mert elvigyorodott, magához rántotta a nőt és megcsókolta.

- Így jó? -faggatta bujkáló mosollyal.

- Erre vártam! -jegyezte meg pirulva Hermione, majd kilépett a házból és útnak indult.

Megegyezésük szerint külön mentek, ráadásul a Malfoy fiú még pár nappal később is- mintegy biztonságból. Hermione nagyon szerette volna tudni, vajon Draco is nemzetközi zsupszkulccsal utazik-e? Nem, valószínűleg nem megy az állomásra... De akkor hogyan jut haza?...

*

- Hermione! Ó, Merlinre! Hol a csudában voltál?? -Ginny fogadta őt a bejáratnál nem kevés izgalommal a hangjában.

- Már tűvé tettük érted az egész környéket! Ron még az auroroknak is szólni akart, meg minden! -folytatta, miközben utat engedett a lánynak, aki somolyogva belépett a Grimmauld téri házba.

- Nincs semmi bajom, Ginny! –jelentette ki egyből. -Jól vagyok!

- Azért igazán küldhettél volna egy baglyot, vagy valami!

- Igaz. Ne haragudj, de egyáltalán nem volt eszemben –magyarázkodott.

- Hermione! Mi jót tudtál csinálni eddig, hogy egyszer sem jutottunk az eszedbe?? -csattant fel a vörös hajú lány.

- Tényleg nagyon sajnálom! El kellett mennem innen egy időre... Tudod, azt hiszem, végre túltettem magam ezen az ostoba Draco-távol-van ügyön -mondta a kigondoltaknak megfelelően.

- Tényleg?

- Igen. Már egyenesben vagyok -Hermione örült, hogy olyan magyarázatot talált ki, amivel végre nem kellett hazudoznia. -Biztosíthatlak, hogy nem fogom a rosszkedvemmel elrontani az ünnepségeteket!

- Jaj, Hermi! Dehogy is tudnád elrontani! Felőlem végig is sírhatnád az egészet, csak az érdekel, hogy ott legyél! Bár... gondolom, az meg neked lenne rossz... -Ginny elmosolyodott, majd megölelte barátnőjét.

- Mione! Az ég szerelmére! Hol a csudában voltál?? -a Weasley fiú rontott le a lépcsőn és kérdőn megállt a két lány előtt. -Nos? Hallgatlak!

Hermione kibontakozott Ginny öleléséből és Ron felé fordult...

*

Eltelt egy újabb hét. Harry és Ginny eljegyzési ünnepségét is megtartották, ami újabb készülődéssel járt; újra rengetegen ellepték a Black-házat és ami után újabb órákon keresztül kellett takarítani.

De Hermione nem bánta; örült, hogy addig is elfoglalhatja magát, amíg arra vár, hogy Draco visszatérjen.

Naponta többször is ellenőrizte szülei lakását, hogy visszatért-e már a fiú. Amikor aztán hétvége lett, már komolyan kezdett aggódni. Épp azt fontolgatta, hogy ha kell, visszamegy Spanyolországba -ezen ne múljon semmi-, de akkor is betartatja Malfoy-jal az ígéretét. Hirtelen kopogtattak az ablakon.

Hermione csodálkozva elhúzta a függönyöket és egy fekete gyöngybaglyot pillantott meg a szitáló esőben. Amint kivette szájából a pergamencetlit, a madárka halk huhogás közepette köddé foszlott. Miután a lány fölocsúdott a korántsem természetes dologból, kibontotta a lapot. Azon csak egy szó állt:

  Gyere.

A boszorkány megkönnyebbülten elnevette magát, majd úgy, ahogy volt- hálóingben és köntösben-, elindult a konyhába a kandallóhoz. 

Szaporán kalapáló szívvel lépett be a kis lakás nappalijába. Rögtön körülnézett, és meg is pillantotta Malfoyt az ablak előtt. Kissé megviseltnek és mindenképpen sápadtabbnak tűnt, mint korábban.

A függöny még himbálózott mögötte, vagyis a férfi eddig bizonyára az utcát kémlelte. De mégis miért? -gondolkozott a lány. -Hiszen nem kereshetik itt... –azonban nem volt ideje tovább rágódni a dolgon, mert Draco elé lépett és szorosan magához ölelte.

- Remek! -szólt, miután megszemlélte a fiatal boszorkány öltözékét. -Azt hiszem, egyre gondoltunk.

Hermione eredetileg tiltakozni akart, hogy nem, ő most egyáltalán nem vágyik kora reggel erre, de miután a férfi belecsókolt a nyakába, nem volt több kifogása...

*

- Draco? -szólongatta egy fél órával később.

- Hüm?

- Mikor jöttél vissza?

A fiatal Malfoy fentebb csúszott az ágyon, hogy az ágytámlának dőlhessen és egy pillanatra elgondolkozott. A félhomályba burkolózott szobában néma csend honolt, csak a konyhai óra távoli kattogása és az utcán az esőben elhaladó autók zaja szűrődött be hozzájuk.

- Nemrég -felelte végül.

- De... akkor miért nem hívtál hamarabb? Minden nap megnéztem a lakást, de te sehol sem voltál! -Hermione is fentebb tornázta magát, hogy Draco vállára hajthassa a fejét.

- Lehet. Talán elkerültük egymást...

- Mi?? Akkor te kint mászkáltál a mugli utcán?? -döbbent meg. -Ennyire felelőtlen vagy?

- Nyugodj meg! Megvannak a módszereim! –visszakozott a szőke fiú.

- Ugyan mi? Mégis... egyáltalán hogy jöttél haza? Azt mondtad, el fogod mondani, ha már biztonságban leszel! -noszogatta Hermione.

- Igaz, megígértem -adta meg magát a fiatal férfi. -De nem fogsz repesni a boldogságtól, kedvesem.

- Nem érdekel.

Malfoy sóhajtott, majd kibökte: -Fekete mágia... Azt hiszem, nem kell tovább magyaráznom. 

- És a madár, ami a levelet hozta? –tudakolta a nő, bár már sejtette a választ.

- Az is -bólogatott kelletlenül a fiú.

- És... nem veszik észre? -kérdezte bizonytalanul.

- Á, nem! -Draco nagyon is gyorsan válaszolt, de a boszorkány most ezzel nemigen törődött; még mindig nem tudta elképzelni, hogyan mászkálhatott a párja az utcán. Amikor ennek hangot adott, Draco csak fáradtan legyintett.

- Ugyan már, Hermione! Hiszen sötét mágus vagyok! Vagy legalábbis annak tanítottak ki... Hidd el, tényleg értek ehhez!

- Jó, de még mindig nem tudom elképzelni, hogy milyen módszerrel jutottál ide vissza!

- Hát... csináltam egy zsupszkulcsot. Annak idején hozzátok is így mentem... amikor Ginny nyitott ajtót.

- Ja... -a lány bambán meredt maga elé, majd hirtelen felült az ágyon: -Dehát! Csak a legnagyobb varázslók, mint például Dumbledore tudnak zsupszkulcsot készíteni! Ez nagyon nehéz varázslat!!

- Tudom, tudom! -felelte türelmetlenül a férfi. -De mintha nem hallottad volna, hogy "fekete mágia!" Úgy azért könnyebb varázsolni!

- Minden halálfaló tudott...?

- Jaj, dehogy! Engem is apám tanított meg, ahogy jó sok „trükkre” még az életemben.

Azzal szó nélkül felkelt a lány mellől, felhúzta fekete nadrágját és újból sóhajtott.

- Most már menj! -szólt, jóval szelídebb hangnemben.

- Micsoda?

- Még van egy kis dolgom...

- Hogyan? -hűlt el a lány. -Csak azért hívtál ide, hogy... csak azért kellettem most neked, hogy a saját igényeidet...

- Miket beszélsz! -vágott a szavába a fiú. -Pedig nekem azt mondtad, hogy ismersz! Hát ezt gondolod rólam??

- Mindenesetre nagyon gorombán tudod közölni az emberrel, ha már nincs rá szükséged!  -mondta csüggedten a boszorkány.

- Ó, Merlin szakállára! -Draco bosszúsan a hajába túrt. Aztán az ágyhoz lépett és nagy lendülettel letérdelt rá, két kezét a még mindig kinyújtott lábbal ülő Hermione combjai mellé tette. -Figyelj rám! ...Nagyon szeretlek téged! Te vagy a legfontosabb nekem ezen a világon!... Hidd el, nekem is jobb lenne, ha itt maradhatnál, de most mégsem lehet.

- Miért nem? -cincogta a nő.

- Holnap. Ha holnap újra eljössz, mindent elmagyarázok. -Hermione belenézett kedvese szürke szemeibe. Draco indulatosan beszélt, de a szemei végtelenül szomorúak voltak.

- Meg... megígéred?

- Igen -hangzott a komoly felelet. 

Egy ideig még nézték egymást, Malfoy teljesen elmerült az előtte lévő lány mélybarna tekintetében. Lassan behunyta a szemét és nagyon gyengéden megcsókolta.

Kintről dudaszó hallatszott, valaki biztos lelépett egy kocsi elé a járdáról...

- Menned kell -suttogta a fiú.

Utat engedett Hermionénak, aki így fel tudott kelni. Miután felöltözött, búsan a kandallóhoz lépett, és beleszórta a hop-port. 

- Várj! -szólt utána hirtelen Draco. Elkapta mindkét karját és szorosan magához húzta. Még egyszer megcsókolta, ezúttal jóval szenvedélyesebben és hosszabban. Úgy tűnt, el sem akarja soha ereszteni. Végül aztán szétváltak ajkaik, bár Malfoy még mindig ölelte a lányt.

- Majd holnap folytatjuk! -cirógatta meg Hermione az arcát. -Engedj! Holnap még délelőtt átjövök, jó?

- Igen -sóhajtott a férfi. -Szeretlek!

- Én is téged! -mosolygott a lány, majd belépett a tűzbe.

Amikor a lány távozott, Draco leroskadt a kanapéra és kezébe temette az arcát. Sokáig maradt így, mozdulatlanul...

Az eső ismét szakadni kezdett odakint, de úgy, mintha dézsából öntenék. A vízcseppek fáradhatatlanul kopogtak az ablaküvegen...

Hermione időközben hazaért. Fáradtan lehuppant az egyik konyhai székre és halvány mosollyal maga elé meredt. Aztán rájött, hogy még nem is reggelizett, így hozzákezdett vizet forralni a teának.

Magában pedig azon gondolkozott, hogy mennyire boldog most. Draconak úgy látszik nagyon hiányoztam... Pontosan annyira, mint ő nekem...