*
Elmúlt a karácsony is.
A Grimmauld téri házban meglehetősen csöndesen teltek az ünnepek. A fiatal boszorkány továbbra is búskomor volt Nem érdekelte a nagy sütés-főzés, a ház feldíszítése, sem pedig az ajándékok. Ez volt az első karácsonya a szülei nélkül. És ez lett volna az első Dracoval.
Az egyetlen örömhír ami kicsit jobb kedvre derítette az volt, hogy Harry bejelentette, megkérte Ginny kezét.
Ronék felettébb örültek Malfoy távozásának, tapintatból azonban nem mutatták ezt ki a még mindig maga alatt lévő boszorkánynak.
Ginny egy idő után megelégelte Hermione viselkedését és úgy döntött, „fel kell rázni ezt a nőszemélyt”. Ezután a lányt egyszer sem hagyták magára, mindenféle programokat szerveztek, vagy csak rótták London utcáit.
Egyik ilyen alkalommal Hermione Harryvel kettesben mozdult ki hazulról. Annyira belemerültek az eljegyzési ünnepség megszervezésének tárgyalásába, hogy a visszafele úton elfelejtettek lefordulni a megadott sarkon.
Mire feleszméltek, egy meglehetősen rideg, elhagyatott városrészen találták magukat.
- Hol vagyunk? -nézett körül a lány.
- Nem tudom... szerintem forduljunk vissza -javasolta Harry. Így is tettek.
A fiatal nő figyelmesen szemlélgette a hatalmas épületeket. Tisztára, mint a régi kastélyok... Még a vaskerítés se hiányzik! –viszolygott.
- De miért ilyen kihalt itt minden? –morfondírozott hangosan.
- ...Azt hiszem, rájöttem, mi ez a hely.
- Igazán?
Harry szaporán bólogatott.
- Itt olyan emberek -varázslók- éltek, akik Voldermort oldalán álltak. Nem emlékszel? Egyszer minket is beosztottak, hogy őrjáratozzunk erre...
- Tényleg! -derült fel Hermione a felismeréstől. -Rémes környék...
- A Minisztérium le is fogja romboltatni a házakat -folytatta a fekete hajú fiú. -Itt már úgysem lakik senki... legalább hasznosan be lesz építve szép lakásokkal...
- Aha -a boszorkány rámeredt egy különösen arisztokratikus külsejű házra és elgondolkozott. - ...Harry! -szólalt meg kis idő múlva. -Inkább hoppanáljunk haza, még el szeretnék menni valahová sötétedés előtt...
- Na és hová? -vonta fel a szemöldökét a férfi.
- Öhm, hát... csak, csak... -Hermione agya lázasan járt, de valahogy nem jutott eszébe semmi használható kifogás.
- Talán a könyvtárba? -viccelődött a fiú.
- ...Oda bizony! -kapott a gyengécske ötleten a nő. Most mindegy volt neki.
- De az már be van ilyenkor zárva! És különben is, otthon rengeteg könyvünk van! –ellenkezett Harry.
- Tudom, de... azért is kellene sietni, hátha nyitva van még! Utánanéznék valaminek -hadarta a boszorkány és idegesen a füle mögé simított egy zavaró hajtincset. -Szóval... akkor indulnék is... Ne haragudj!
- Rendben, de utána majd magyarázd el, mi ez az egész! -bólintott Harry.
A lány elmosolyodott, majd hangos pukkanással eltűnt az utcáról.
*
A Nap már erősen nyugatnak tartott, esteledett.
A kopasz nyírfákon és bokrokon lévő vastag hórétegen megcsillantak a narancssárga sugarak. A hatalmas növények közötti tekergőző úton egy fiatal nő bukkant fel. Körülnézett, hogy jó helyre érkezett-e, majd rohanni kezdett...
Hermione természetesen nem a Londoni könyvtárba igyekezett. Azok a régi házak adtak neki egy ötletet...
Eddig el sem tudta képzelni, hogy Draco hová mehetett a Grimmauld térről. Pedig sokat törte rajta a fejét. Biztos, hogy olyan helyet kellett találnia, ami üres, távol van Londontól és jól ismeri…
Hamarosan láthatóvá váltak az évszázados kúria kéményei, házteteje.
A boszorkány felszaladt a bejárat lépcsősoron és megállt, hogy kifújja magát.
Szúrt az oldala és kalapált a szíve. De továbbindult, belökve a díszes, kétszárnyú ajtót. Kell itt lennie valami nyomnak! Miért is nem gondoltam erre hamarabb? Eszembe kellett volna jutnia!
Felsietett a poros lépcsőn és balra fordult- ha jól emlékszik, erre kell lennie a családi könyvtárnak...
Hermione megkönnyebbülten elmosolyodott. Amikor Draco szobáját keresték, ezt a helyiséget ő találta meg előbb. És ha jól emlékszik... volt itt egy fotóalbum...
Milyen jó, hogy hallgatott erről Draco előtt. Ha odaadta volna neki, talán magával vitte volna és most nem tudná megkeresni benne, amit akar...
A nő hamarosan meg is talált egy vastag, bőrkötéses könyvet, amin egy nagy M betű díszelgett. Lefújta róla a port és óvatosan fellapozta.
Az album már hiányos volt, rengeteg varázsfénykép kipotyoghatott már belőle. De szinte minden oldalon maradt még egy-kettő.
A vaskos könyv elején még fekete-fehér mozgó képek voltak láthatók. Illetve a lány tudta, hogy az alakok mozognak. Lucius Malfoy, és felesége képmása pompás ruhában, mereven állt egy díszes előcsarnokban, háttérben a karácsonyfával.
Aztán nemsokára befutott a képbe egy kicsi, ezüstszőke hajú fiúka. Vidáman szaladta körbe a kivilágított fát, amíg az apja meg nem elégelte ezt, és maga elé nem rántotta.
A lány lapozott párat.
Egy másik, immár színes képen újra megpillantotta Luciust; egy lépcső tetejéről gőgösen meredt a fényképészre. Mellette egy tizenegy- tizenkét éves kiskamasz állt, arcán ugyanazzal a felsőbbrendű nézéssel. A két férfi közötti hasonlóság itt már szembetűnő volt.
Újabb oldalak, újabb emlékek.
- Ez az! -sikkantott fel halkan a lány. Kivette a könyvből a képet és rámeredt.
Az egy fehérre meszelt, szép házat ábrázolt, háttérben a homokos tengerparttal.
Itt Draco az édesanyjával állt, és sokkal vidámabbnak tűnt.
Ez a kép pár éve készülhetett, Malfoy már jóval magasabb volt anyjánál, akit a fotón átölelt és belemosolygott a kamerába.
Narcissza elegáns szabású, hosszú nyári ruhát viselt, hozzáillő kalappal; Dracon pedig fekete mugli farmer és fehér póló volt. A lány gyanította, hogy a családfő ezúttal nem kísérte el őket "nyaralni", bizonyára kifogásolta volna fia öltözékét.
Hermione megfordította a képet. Azon díszes írással az akkori dátum és a hely állt: (1998. augusztus) -Spanyolország, Valencia.
A boszorkány izgatottan felnevetett.
*
Alig fél óra alatt megjárta a Minisztériumot. Megkapta a nemzetközi engedélyt, és nagy szerencséjére pont ebben az időben indult egy nagyobb csoport -az ünnepek utáni szabad hetet melegebb helyen eltölteni kívánó- varázsló és boszorkány a közeli indulási pontról. Hermione az utolsó pillanatban érkezett meg a zsupszkulcs-állomásra.
Kipipálták a nevét a listán, majd utasították, hogy álljon fel a többiek mellé.
- Nincs csomagja, hölgyem? -kérdezte az egyik minisztériumi dolgozó.
- Nincs -rázta a fejét a lány, még mindig lihegve.
Egy ügyintéző varázsló hangosan visszaszámolt, majd Hermione a többiekkel együtt megérintette a zsupszkulcsot. Egy rántást érzett a köldökénél, aztán mindannyian felemelkedtek a földről. Talán félpercnyi utazást követően megérkeztek a tengerparti városkába.
Ott még ellenőrizték a külföldi vendégeket, majd a procedúra után a nő végre útnak indulhatott.
Szerencsére nem kellett sokat kérdezősködnie, a legtöbb helybéli lakos tudta, hol van a Malfoy-nyaraló. A lány pontosan ebben reménykedett.
- De ne számítson semmire, kedveském -intette le egy idős néni, aki korához képest meglehetősen jól beszélt angolul. - Az a villa már régóta üresen áll. Malfoy úr már több, mint négy éve nem látogatta meg.
- Azért köszönöm! -somolygott Hermione, majd továbbindult a megadott irányba.
*
Mire a csillagok megjelentek az égen, a lány már visszavette magára az időközben levetett talárját. Hideg volt a tenger mellett.
Végre megpillantotta a keresett fehér házat. Az -a családi kúriához képest- sokkal jobb állapotban volt még, de így is látszott rajta, hogy régóta nincs rendesen karban tartva. Furcsamód nem tartozott hozzá kerítés sem, a nyaraló a homokos tengerparton állt- pár fával körülvéve. Közel és távol egyetlen építményt sem lehetett látni. Talán az övék az egész partszakasz? –rökönyödött meg a boszorkány.
A ház ablakai kivétel nélkül mind lefüggönyözve álltak, amit a fiatal nő jó előjelnek tartott.
A hátsó bejárathoz sétált. Óvatosan lenyomta a kilincset, de az ajtó zárva volt. - Hogy lehet ez? Van már pálcája? –morfondírozott.
Szerencse, hogy az aurorok megtanították a bonyolultabb zárvarázslatok feloldására is, mert a szimpla "Alohomora" itt nem segített.
De így sikerrel járt, az ajtó nagysokára kitárult.
Hermione nem mert lámpát gyújtani, inkább a félhomályban botorkált fel az emeletre. Benézett számos ajtón, de mindegyik szoba üresen állt.
Itt kell lennie valahol! -most már kezdett komolyan aggódni. Ha tényleg tévedett és feleslegesen tette meg ezt a nagy utat...! Nem, ez nem lehet!
Odasétált az egyik ablakhoz és lenézett a partra. A telihold megvilágította a mindig hullámzó vizet, vékony ezüsthidat létrehozva.
Hamarosan kibukkant a hullámok közül valami. A fiatal boszorkány első pillanatban csak egy nagyobb halnak vélte, de aztán felismerte, hogy az a valami úszik.
Megpördült a tengelye körül és lerohant a lépcsőn, le a vízpartra...
- Megvagy végre! –kiáltotta boldogan és a vízből éppen kikecmergő Draco karjaiba ugrott. Az sem érdekelte, hogy csuromvizes lesz a jéghideg víztől. Kihasználta a férfi döbbenetét és többször is szájon csókolta.
Aztán elengedte a fiút és szórakozottan végigmérte. Fürdőnadrágban még sohasem látta.
Malfoynak is ugyanez járhatott a fejében, mert a kezdeti meglepetéséből felocsúdva gyorsan vállára terítette törülközőjét.
- Mit csinálsz te itt? Hogy találtál meg? -kérdezte egyszerre, összezavarodva.
- Ez egy hosszú történet -válaszolt a lány, majd halkabban hozzátette: -Hiányoztál.
- Nekem mostanában rengeteg időm van -szólt Draco kimérten. -Tehát örülnék, ha elmagyaráznád nekem, miért zaklatsz itt!
Hermione arcáról lehervadt a mosoly.
- Nem örülsz, hogy láthatsz? -pislogott megszeppenve. –Pedig... azt hittem...
- Azt hittem, azt hittem! -torkolta le a férfi. -Már megbocsáss, de te rúgtál ki engem! Mégis... honnan a fenéből veszed, hogy ezek után szívesen találkozom veled?
- Úgy gondoltam, már nagyon sok idő eltelt azóta...
- É-s?
- Csak azt hittem, hogy már nem vagy rám... olyan dühös –bizonytalanodott el a boszorkány.
- Akkor bizony tévedtél -vetette oda a fiú majd elindult a ház felé.
- Tudom, hogy hibáztam! -kiabálta utána Hermione. -Ostoba voltam, hogy nem hallgattalak meg! És még ostobább, hogy hibáztattalak azért, mert az emlékeidet kerested!
Draco megállt pár méterre a ház előtt, de nem fordult meg.
- Szörnyen önző voltam! Azt akartam, hogy olyan maradj, amilyen az amnéziád idején voltál. Féltem... nagyon féltem attól, hogyha visszanyered az emlékeidet, akkor... akkor már nem akarsz majd velem lenni! -azzal eleredtek a könnyei.
A fiatal férfi lassan megfordult.
- Miért feltételezted ezt rólam? -olyan halkan mondta, hogy Hermionénak közelebb kellett mennie hozzá, hogy értse a szavait. -Hát így ismertél meg engem?
- Éppen ez az! Nem akartam, hogy megváltozz! A régi mardekáros fiút egyáltalán nem ismertem, csak... téged!
- A kettő egy és ugyanaz! -Malfoy tett egy lépést a lány felé, csökkentve a kettőjük közötti távolságot. -Az emlékeim nem egyik pillanatról a másikra tértek vissza, hanem csak szépen lassan... Hermione! Én most is ugyanúgy szeretlek téged, mint amikor nem emlékeztem semmire. Az amnézia csak abban segített, hogy végre megismerhettelek!
A nő halkan sírdogálni kezdett.
- Szépen kérlek, bocsáss meg! -motyogta.
Draco elérzékenyült a nő láttán, majd finoman elmosolyodott.
- Hermione! -suttogta lágyan a nevét.
Azzal még egy lépést tett irányába, így már közvetlenül előtte állt. A háttérben a hullámok nagy robajjal a partra csapódtak, amikor két szenvedélyes ajak összeforrt…
*
A Nap már az égbolt közepén járt, a szoba fényárban úszott. A távolból a víz felett köröző megannyi sirály rikoltozása hallatszott.
Hermione bágyadtan kinyitotta a szemét. Elég hideg volt a levegő, így magára húzta a fehér takarót és a másik oldalára fordult.
Rápillantott a mellette fekvő férfire.
Draco a hátán feküdt, egyik karját a feje alá téve és a szemöldökét ráncolva a plafont bámulta.
A boszorkány elmosolyodott; igen, azt hiszem meg tudnám szokni minden nap ezt a látványt... Viszont fura, hogy jó ideje itt lehet már a tengerparton, de egyáltalán nem barnult le –töprengett magában. -Talán nem olyan típus, végülis nagyon fehér a bőre... Meg amint láttam, csak naplemente után jön ki a házból.
A nő kinyújtotta a kezét és lassan megsimította a fiú kinyújtott karját. Malfoy nem reagált; elmélyülten gondolkodott valamin.
- Draco? -próbálkozott tovább a fiatal nő.
Az végre levette tekintetét az egyik hosszú repedésről a csillár nélküli lámpa körül és ránézett.
- Valami baj van? -faggatta Hermione, és hangjában aggodalom csendült.
A férfi felült a földön lévő matracon, és Hermionénak háttal válaszolt:
- Hát... egyáltalán nem tudom, hogy tényleg jó ötlet volt-e, hogy idejöttél...
- Tessék? -a lány karjára támaszkodva felemelte a fejét és vállát.
- Tegnap nem gondolkodtam józanul -folytatta Draco. -Hibát követtünk el.
- De... miért? -kérdezte elfúló hangon a lány.
- Mert ennek nem lett volna szabad megtörténnie!
- Dehát... miben különbözik ez a többi alkalomtól? -rökönyödött meg Hermione.
- Nagyon is sokban -sziszegte mérgesen Malfoy, majd feltápászkodott a földről.
A szobában néma csend honolt, amíg a fiú komótosan felöltözött. Szomorú tekintettel fordult újra a boszorkányhoz:
- El kell menned. Menj el és többé ne keress engem!
- Micsoda??
Draco sóhajtott, majd a széthúzott függönyű ablakhoz lépett.
- Nem teheted ezt velem! -Hermione maga köré csavarta a takarót és a férfi mellé lépett. Az direkt kerülte a tekintetét.
- Draco! Ne játssz velem! Van fogalmad róla, mennyi ideig tartott idejönnöm??
A fiú csak egy szájelhúzással válaszolt.
- Vagy most bosszút álltál rajtam? Így van? Eltaláltam? -dühöngött a boszorkány. -Az isten szerelmére, mondj már valamit!!
- Szeretlek.
A nő megdermedt, még a levegővételről is elfeledkezett.
Nagyon meglepte a fiú válasza. Bármit el tudott volna képzelni reakcióként. Azt, hogy a férfi halkan tiltakozni fog a kijelentésen. Vagy, hogy gonoszul elvigyorodik és közli, hogy "így van".
Bármit, csak ezt nem.
Hermione hitetlenkedve megrázta a fejét, majd ellépett mellőle, hogy a szanaszét dobált ruháit újra magára rángassa.
Amikor végzett, rápillantott Dracora. Ő még mindig az ablakkeretnek támaszkodva állt és némán figyelte őt.
- Szeretném, ha megbeszélnénk ezt! -mondta nyomatékosan, amikor újra közvetlenül a férfi előtt állt.
- Nincs nekünk semmi...
- Malfoy! -vágott a szavába a boszorkány. Elhatározta, hogy most nem hagyja lelépni a fiút. -Ez nem igaz és ezt te is tudod! Nagyon... nagyon sok mindent tisztáznunk kell! És fogunk is; és ha kell, végig rád szegezem a pálcámat!
- Ez most már nem ijeszt meg, édes Hermione! –duruzsolta vigyorogva. Úgy tűnt, visszatért a régi -jól bevált- stílusához. -Most már nekem is van új pálcám!
- Sejtettem -dohogott a nő. -Hiszen az ajtó elég jól "be volt zárva".
Draco pár pillanatig fürkészte a lány arcát.
- Látod, az eszed az egyik ok, amiért úgy szeretlek! -mondta végül. -De továbbra sincs kedvem beszélgetni veled...
- Márpedig fogsz! –erősködött a fiatal nő és tényleg elővette a varázspálcáját. -Ne akard, hogy fájdalmat okozzak neked!
Malfoy felvonta a szemöldökét és kissé lenéző pillantást vetett a pálcára.
- Úgysem teszed meg -jelentette ki bujkáló mosollyal, azzal a tenyerével eltolta orra elől a botot. Hermione összeráncolta a homlokát és vett egy mély levegőt.
- Na, majd szólj, ha tényleg akarsz párbajozni, vagy valami... -azzal Draco hátat fordított és elindult a lépcső felé, le a földszintre.
- Petrificus totalus! -intett halkan a lány a pálcával, mire Draco vigyázzállásba kapta magát majd hanyatt vágódott az ajtó előtt. A fiatal nő odalépett hozzá és letérdelt a feje mellé. - Hogy is volt ez, Draco? -gúnyolódott. -Igen... való igaz, hogy nem lenne szabad hátba támadni senkit sem, de kénytelen voltam. Bocsáss meg, de máskülönben nem maradtál volna nyugton... Tisztáznunk kell néhány dolgot. Szóval akkor próbáljuk meg újra... Finite Incantatem!
Malfoy végre felülhetett; fájdalmas arccal dörzsölgetni kezdte a fejét.
- Hermione, te nem vagy eszednél! Minek kellett ez? Azt akarod kiprovokálni, hogy tényleg megátkozzalak? Hidd el, jó párat tudok...
- Nem, dehogy akarom. Csak valahogy el kellett érnem, hogy kizökkenj ebből a fafej, felsőbbrendű szerepedből...
- Ennyire ismersz engem? -morogta Draco, de maga is kelletlenül elmosolyodott.
- Most már igen -vont vállat a lány.
- Na jó... -adta meg magát végül. -Akkor azt mondd el nekem, honnan tudtad, hogy itt vagyok!?
*