*
A lány aznap este nehezen aludt el. Bár meglehetősen fáradt volt, háborgó lelkiismerete nem hagyta pihenni.
Bármennyire is haragudott Dracora, minduntalan az agyába furakodott az a szimpla gondolat, hogy a fiú reggel óta nem ehetett semmit. Mindig is ő vitte neki az ebédet és a vacsorát- az utóbbi időben pedig naponta többször is.
A sok, rejtekhelyen eltöltött idő után a nő pontosan tudta, milyen rossz érzés, ha az ember éhes.
Ez a tudat erősebb volt benne, mint ideiglenes neheztelése Malfoy iránt. Végülis nem bírta tovább, kikelt az ágyából, hálóköntöst húzott és lesietett a konyhába.
Úgy tervezte, hogy csak beadja a fiúnak az ételt és már indul is.
A tűz ismét smaragdzöld szikrákat pattogtatott, amikor a lány vett egy mély lélegzetet és elszántan belépett a lángok közé.
A mugli lakás nappalija ijesztően csendes volt, amikor az ifjú boszorkány megérkezett. Tett pár bizonytalan lépést a szoba belseje felé, de mivel az orráig sem látott, előhúzta szabad kezével varázspálcáját.
- Lumos!- suttogta, majd a következő pillanatban ijedten felkiálltott. Kis híja volt, hogy a lábast nem ejtette el.
- Oh, Merlin szakállára! Draco! –szólt rá szigorúan az említettre, aki némán ült a kanapén, és a lányra meredt. A pálca halovány, pislákoló fénye meg-megcsillant ezüstös hajfürtjein. - Nagyon megijesztettél!
Malfoy vigyorgott, láthatóan remekül szórakozott a reakción.
- Látnod kellett volna magad! -nevetett halkan.
- Nem vagy vicces! -dorgálta a ferfit. -Tényleg itt ücsörögtél a sötétben?
- Ugyan, kérlek! -legyintett türelmetlenül Draco, majd ösztönös mozdulattal beletúrt a hajába. -Épp tévét néztem, amikor megláttam, hogy jössz... Nem hagyhattam ki ezt a remek alkalmat!
A nő csak egy fáradt fejcsóválást engedett meg magának.
- Finom illatot érzek... Netán letettél arról a tervedről, hogy bosszúból halálra éheztetsz? -piszkálódott.
- Ne haragudj -mondta csendesen a lány. Malfoyt először meglepte, hogy Hermione nem vág vissza, majd megenyhült:
- Semmi gond. A fő, hogy valahogy csak eszedbe jutottam...
- Többet is vagy az eszemben, mint kellene -morogta félhangosan a nő, majd kisétált a konyhába, hogy tányérra szedje a vacsorát.
Draco leült vele szemben az asztalhoz. Láthatóan habozott, mintha kérdezni akarna valamit- de amikor megkapta az ennivalót, egyből megfeledkezett felmerülő problémájáról.
Hermione némán figyelte a fiatal férfit.
Ginny kijelentése elindított benne valamit… Lehet, hogy igaza van? –töprengett magában.
Még mindig úgy érezte, nem ismeri eléggé. Draco világéletében kötekedett vele, bár régebben csupa ellenszenvből, most pedig inkább... Nem is tudom, lehet-e ezt egyáltalán játéknak, esetleg udvarlásnak nevezni? –gondolkodott. Akárhogy is, meglehetősen sajátos jelét adta a fiú rokonszenvének.
És úgy látszik, Hermionéban remek veszekedőpartnerre talált. A lány talán Ronnal való kapcsolatával tudta összehasonlítani ezt a mostanit, persze, csak nagy vonalakban.
Fura ez a fiú... Mindig csak piszkálgat, hol viccből, hol komolyan. Mit mondjak... kicsit idegesítő. Máskor viszont olyan kedves, szeretetre méltó - a nő elmélázva figyelgette Draco arcvonásait. Most volt ideje jobban megfigyelni. Belepirult a gondolatba, hogy talán tényleg vonzódik ehhez a férfihoz.
- Mit nézel? –morogta Malfoy. Ez a primitív kérdés kizökkentette a lányt gondolatmenetéből.
- Semmit -felelte gyorsan. -Miért? Azt hiszed, benned gyönyörködöm? -tette hozzá gúnyosan, elég jól palástolva zavarát.
- Nekem úgy tűnt... -dörmögte a bajsza alatt Draco, majd szórakozottan felállt, és a mosogatóba tette megürült tányérját. Aztán megfordult és lazán nekidőlt a konyhapultnak.
- Ha már ott vagy, el is moshatod! -javasolta mérgesen a lány. -Ne mindig nekem kelljen takarítanom... Egy fél nap alatt disznóóllá változtatod ezt a házat!
- Lám, lám! Már úgy civakodunk, mint a házasok -somolygott a férfi. -De ha téged ez tesz boldoggá... -azzal visszafordult a csaphoz és hanyagul ellögybölte az edényt; majd a művelet befejeztével színpadiasan széttárta a kezét.
- Igen, ez boldoggá tett -bólintott komolynak szánt arccal a boszorkány.
- Akkor most foglalkozhatnánk az én igényeimmel is -duruzsolta Malfoy, majd fürgén Hermione elé lépett, lehajolt és egy gyors puszit nyomott a szájára.
Majd felegyenesedett és jólesően kinyújtózkodott.
- Vajon milyen éjszakai filmet adnak ma? -gondolkodott hangosan.
Kilépett a konyhából, magára hagyva Hermionét. A fiatal nő megdöbbenten ült a helyén. Nem ez volt az első ilyen alkalom, így nem is magától a csóktól lepődött meg, hanem attól, hogy rájött: nagyon is jólesett neki.
- Jó lesz a program! -szólt be Draco az ajtón, a műsorújságot lengetve. -Ha ráérsz maradni, megnézhetjük együtt! ...Na, mi az? Nem jössz?
- De –felelte elbambulva a lány, majd gépiesen felállt és átvonult a nappaliba. Leült a szőke fiú mellé a kanapéra és rámeredt a tévé képernyőjére.
A műsor azonban egyáltalán nem kötötte le.
Vajon Ginnynek tényleg igaza van? De honnan a csudából tudná? -rágta a saját fülét. Eddig talán azért nem vette észre a jeleket, mert... nem is figyelte őket. Igen, csak ez lehet a magyarázat!
Vagy... vagy nincsenek is semmiféle jelek, amiket éreznie kellene -győzködte magát a másik oldalról. -Valószínűleg Malfoyéknál szokás volt szájon puszilni egymást... Uh! Neem! Hermione elfintorodott, ezt igen sántító ötletnek tartotta.
Malfoy ásított egyet, majd kényelmesen fészkelődni kezdett a kanapén. Többször is hozzáért a lány karjához, aki minden érintésnél megborzongott.
Ránézett a fiúra, aki visszanézett rá és elhúzta a száját:
- Te nem is figyelsz a filmre!
- Hát nem -szólt csevegő hangon a lány, majd úgy döntött, nem vacillál tovább magában. Lesz-ami-lesz alapon felé fordult, fél kézzel megfogta Draco arcát, majd közelebb hajolt hozzá és hosszan megcsókolta.
Amikor az ajkuk szétvált, résnyire kinyitotta a szemét és fürkészni kezdte a férfit, hogy lássa a reakcióját. Malfoynak még mindig csukva volt a szeme és már kiesett a kezéből a távkapcsoló is.
Hermione elnevette magát megkönnyebbülésében.
Mennyi bizonytalanságot éreztem! Pedig milyen egyszerű a helyzet!
*
- Nem kellene már indulnod?
- Nem -felelte szórakozottan Hermione.
- Pedig hiányolni fognak!
- Szóval azt akarod, hogy elmenjek? -emelte fel a lány játékos-sértődötten a fejét, amit eddig Draco vállán nyugtatott.
- Persze, hogy nem! De már a karom is zsibbad, és át sem tudok kapcsolni egy másik csatornára... -jegyezte meg panaszosan a varázsló.
- Ó, beléd aztán sok romantika szorult! -mondta epésen a nő és felkelt a kanapéról.
- Most mit vársz tőlem? -próbált mentegetőzni Malfoy. -Egy: csak a tényeket közöltem. Kettő: hát nem csókolóztam veled az egész film alatt? Na, mit bizonyít ez??
- Semmit! Csak azt, hogy te egy igazi érzéketlen...
- És három: -vágott a szavába a férfi-, A körülmények nem megfelelőek.
- Mit jelentsen az, hogy a körülmények... - csattant fel Hermione.
- ...igen, nem megfelelőek. Legalábbis, nekem nem -nyomta meg az utolsó szót.
- Még mindig nem értem!
- Csak annyi, kedvesem, hogy én nem egy mugli lakásban, az auroroktól bujkálva, mugli akciófilmet nézve szoktam udvarolni -folytatta kajánul. -De... ha neked ez kell...
Azzal a boszorkány mellé lépett és a dereka köré fonta a karját. A lány bosszúsan ellökte magától.
- Szóval arra emlékszel, hogy hogyan kavartál a lányokkal, mi? Felettébb szelektív az amnéziád, "drágám!" -duzzogott a boszorkány.
- Jó lenne, ha nem emlékeztetnél engem folyton arra, hogy mennyi mindenre nem emlékszem! -emelte fel ingerülten a hangját Draco. Közben visszaült a kanapéra. -Így is csak a legegyszerűbb varázslatok jutnak eszembe... Nem igaz, hogy nincs nálam pálca!
- Ezt már megbeszéltük –válaszolta Hermione egy kicsit enyhébben. -Nem mehetsz csak úgy el Ollivanderhez! El sem jutnál az üzletig, mindenki felismerne!
- És ha te vennéd meg nekem? -vetette fel Malfoy, immár századszorra.
- Mondtam már: csak te tudsz magadnak megfelelő varázspálcát választani! Téma lezárva. Ne tereld el többet a szót!! -emelte fel a mutatóujját.
- Nálam pedig a másik téma van lezárva -mondta dacosan. -Ha naplementét akarsz nézegetni egy nárciszokkal benőtt szivárványos hegyoldalon, rossz ajtón kopogtatsz!
Azzal felpattant a helyéről, és a lányt kikerülve becsörtetett a hálószobájába, hangosan becsapva az ajtót maga után.
*
Hermione ismét idegesen tért haza. Már pirkadt, mire végre le bírta hunyni a szemét. Pedig szüksége volt az energiára, mivel a következő nap is kimerítő volt: Harryt kiengedték a Szent Mungóból, így a beígért ünnepséget is meg kellett szervezni.
Nagyrészt Ginny, Tonks és ő főzőcskéztek, de a régi osztálytársak is besegítettek, miután megérkeztek a Grimmauld téri házba. Seamus és Lavender a süteménykészítésbe vetették bele magukat -az utóbbi lányon egyáltalán nem hagyott nyomot az emléktörő bűbáj- így Hermione megkönnyebbülhetett.
Délután megérkezett végre Harry is. Mindenki vidáman evett és beszélgetett, ezen az estén Hermione is felszabadultabban viselkedett.
Ginny ugyan tizenöt percig nem tért vissza, miután valaki becsöngetett hozzájuk, majd közölte, hogy téves látogatás volt -de a jó hangulat miatt senki nem tulajdonított neki nagy jelentőséget.
Ami viszont nagy felelőtlenség volt! -morfondírozott később Hermione. -Valami itt nem stimmel. Olyan titokzatosan viselkedett. Csak tudnám miben sántikál…
Későre járt, a vendégek már mind elmentek, ő pedig egyedül pakolgatta az étkezőben a buli romjait.
Halkan kinyílt az ajtó és Harry lépett be a konyhába.
- Nagyon kedves volt tőletek, hogy ennyi mindenkit meghívtatok! -mosolygott a lányra.
- Csak miattad jöttek! Ha nem szóltunk volna, akkor is beállítottak volna hozzánk, hogy lássanak! Úgy látszik, ez a népszerűség átka...
- Nagyon vicces, Mione! -testvéri szeretettel megölelte a lányt; majd kissé aggódó arcot vágott. -Valami bajod van?
- Tessék?
- Figyeltelek este. Végig jókedved volt, de ha egyedül hagytunk, elkomorultál. Van valami problémád?
- Nem. Vagyis... -tördelte a kezét a nő.
- Ki vele!
- Hát... most az a kérdés foglalkoztat éppen, hogy Ginnyvel történt-e valami. -vágta ki magát egy olyan kérdéssel, ami tényleg érdekelte. -Tudod, egy kis időre eltűnt délután...
- Ja, hogy az? -pirult el Harry és megvakarta a lapockáját.
- Hüm?
- Öhm, nem tudom, hogy ugyanarról beszélünk-e, de... egy kis időre elvonultunk ketten. Talán azt vetted észre... -a fiú most már egyértelműen zavarban volt.
- Nem tudom. Lehet...- meredt a lány maga elé, üres tekintettel. -Igen, könnyen meglehet...
*
A következő két nap a teljes nyugalom jegyében zajlott le. Tonks- ígéretéhez híven elbúcsúzott a fiataloktól és felkerekedett, hogy meglátogassa életben maradt rokonait. A három jó barát őszintén meglepődött, amikor Lupin professzor pirulva bejelentette, ő is a nővel tart.
Így Hermione az ideje nagy részét végre két legjobb barátja, no és Ginny társaságában tölthette. Kimentek a közeli parkba, sétáltak és nagyokat beszélgettek. A lány újra úgy érezte magát, mintha még mindig Roxfortos lenne.
Most, hogy minden rendeződött a két fiú egészségi állapotát illetően, a nő megnyugodott. De még mindig furcsának találta az új helyzetet.
Az elmúlt három évben kemény stressznek voltak kitéve, egyszerűen felfoghatatlan volt számukra, hogy béke van.
Ellátogattak Dumbledore és többi társuk sírjához is, akik nemhiába adták életüket a harcban a szebb, boldogabb jövőért.
De még nem oldódott meg minden probléma. Nevezetesen, Hermionénak nap mint nap meg kellett küzdenie magában azzal, hogy meglátogassa-e Malfoyt.
A harc kimenetele természetesen teljes kudarccal végződött -legalábbis a boszorkány részéről; Draco egy nap sem feküdt le éhgyomorral.
Viszont a látogatások idejét a lehető legkevesebb időre szorította le: a fiúnak azzal érvelt, hogy most Harryvel kell törődnie.
Emellett meglehetősen hűvösen viselkedett vele. Most már hagyta, hogy minden alkalommal, amikor elköszönt, a fiú megcsókolja, de ennél tovább nem jutottak. Semmiképp nem akarta kimutatni előtte, hogy még mindig képes olyan apróság miatt duzzogni, mint a múltkori este. Hiszen, ők nincsenek is együtt!
De azért az ember többet nézne ki ebből a fiúból -búslakodott, miközben kikecmergett a kandallóból szülei házában.
- Draco! Hol vagy? -kiáltotta el magát Hermione.
Tanácstalanul nézett körül a szobában, a fiúnak hűlt helye volt.
- Itt hagyom a vacsorádat, jó? -próbálkozott újra a nő. Semmi válasz.
Hermione kissé sértődötten sarkon fordult és hazaindult.
Hát ezért kellett kihagynom a ma esti „Walpurgis Lányai” koncertet?? Hogy függhetek ennyire egy ilyen... szeszélyes fiútól? Egyáltalán: mi a csudát látok benne??
A Grimmauld téri házban koromsötét fogadta, amikor visszaérkezett. Csupán pár gyertya égett szerte a lakásban, furcsa félhomályba burkolva a helyiségeket.
A lány egykedvűen felbattyogott a szobájába és hívogatni kezdte a cicáját. Ő sem felelt. Biztos vadászni ment -gondolta szomorúan. -Pont most hagy mindenki egyedül...
Kelletlenül becsukta maga mögött az ajtót. Még végig sem gondolta magában, hogy mi ez a halk zene és ez a sok gyertya a földön és az asztalán, amikor valaki hirtelen átölelte hátulról.
- Draco! Te meg mit keresel itt? -a döbbenettől megszólalni is alig tudott.
- Sss, ez egy meglepetés. Ugye, nem akarod elrontani? -suttogta gyengéden a fülébe.
- Dehát, miről beszélsz? -fordult szembe a szőke fiúval. -Ronék bármikor hazaérhetnek! És mi lesz, ha itt találnak?
- Nem fognak.
- Hogyhogy? - a lány most már semmit sem értett.
- Egyszerű, kedves. Ez egy összeesküvés -felelte, majd a nő szájára szorította az ujját, hogy ne vágjon közbe. Lassan cirógatni kezdte az ajkait. -Már ki volt egy ideje tervelve... Ginny Weasley segített nekem. Mit gondolsz, miért ma mentek koncertezni a barátaid?
- Micsoda? -hüledezett.
- Elmentem hozzátok egy héttel ezelőtt, amikor Harry Potter gyógyulását ünnepeltétek. Téged akartalak látni, nem érdekelt, ha felismernek… De Ginerva nyitott ajtót. Először meglepődött, de aztán megértette a helyzetet. Nagyon kedves lány -tette hozzá Draco.
- De… ez hogy lehet? Hiszen nekem azt mondta, hogy tényleg Harryvel volt!
- Kapóra jött neki az alibi –jelentette ki a fiú, majd vállat vont. –Bár az sem kizárt, hogy mindkettőnkre szakított időt…
Egy gyors csókot lehelt a lány ajkaira, aztán elfordult. Felvett valamit az asztalról, majd mosolyogva újra Hermionéra nézett.
- Emlékszel még, mit mondtam a múltkor? -szólt lágyan. -Azt, hogy a körülmények nem voltak megfelelők. Nos, most azok… -azzal a lány barna tincsei közé tűzött egy vörös rózsát. Egy pillanatig némán gyönyörködött benne, majd folytatta: -Tudod, erre azért nem kell emlékeznem. Azt hiszem, minden Malfoyból ösztönösen jön a romantika. Ezért vagyunk mi ellenállhatatlanok.
Hermione fülig pirult, de azért nem hagyhatta annyiban a megjegyzést:
- Honnan veszed, hogy ellenállhatatlan vagy?
- Csak rád kell nézni… -válaszolta csipkelődve és átölelte a boszorkányt.
- Ó, igazán?
- Igazán.
- Márpedig én nem hiszek neked! -folytatta a nő a játékot. -Bizonyítsd be!
Draco elmosolyodott, lehajolt és szenvedélyesen megcsókolta...
*