Másnap reggel elég korán felébredt. Reggeli után úgy döntött, még délelőtt bemegy Harryékhez a kórházba, úgysem tud itthon mit csinálni. 

Viszont, amikor már a negyedik emeleti folyosón lépkedett, egyszerre elkomorult. Meglátta Malfoyt a kertben az egyik nyitott ablakon keresztül. A fiú egy fa alatti padon üldögélt- egyedül. Hermione az ablaknak nyomta a homlokát, onnan nézte őt. Biztosan szörnyű lehet ilyen elhagyatottnak lenni -morfondírozott. -Még ha Malfoyról is van szó...

A lány még mindig habozott.

Harryék úgyis csak délutánra várnak... Még végig sem gondolta a dolgot, hirtelen elhatározásból irányt váltott és lesietett a volt mardekáros fiúhoz.

Mi a csudát keresek itt? -dohogott magában, amikor már a füvet taposta.

Egész kellemes idő volt a szabadban, a Nap melegen sütött, jóllehet már október közepe volt. Hermione is csak egy vékonyabb kabátkát viselt.

A kórház gyepét beborították a környező magas fák lehullott levelei.

Draco a tóhoz közel foglalt helyet. Elmélyülten figyelte víz felszínén úszó sárga és vörösesbarna faleveleket; majd, miután észrevette a lányt, felemelte a fejét és közönyös arccal belenézett Hermione barna szemeibe. Szólni azonban nem szólt semmit.

- ...Nem könnyíted meg a dolgomat, ugye tudod? -csattant fel a lány fél perc néma csend után.

- Azt hittem, semmi kedved velem beszélgetni -felelte Malfoy jeges nyugalommal.

- Ahh, mindig is ilyen voltál! -csóválta a fejét a lány.

- Erre most mit mondjak? Fogalmam sincs, hogy mivel utáltattam meg magam nálad -szólt a szokásos vontatott stílusában. -De eszemben sincs ráderőltetni magam. Majd szép csöndben megvárom itt, amíg visszatér az emlékezetem...

Hermione mérgesen vállat vont és sarkon fordult. Pár lépés után hallotta, amint a fiú közönyösnek tettetett hangon utánaszól:

- Nem tudod véletlenül, kik a szüleim és mi lett velük?

A nő gonosz mosollyal visszafordult:

- Azt hittem megvárod, hogy magadtól jusson eszedbe minden -duruzsolta csípőre tett kézzel.

- Így van... De talán egy kis segítség sietteti a folyamatot -hangzott az ötletes válasz.

A lány vacillált még egy kicsit, aztán leült Draco mellé a padra- megtartva a tisztes távolságot.

- Biztos, hogy tudni akarod? -kérdezte figyelmeztetően.

- Az ég szerelmére! Naná! -fortyant fel a fiú.

- Jó... De nem fogsz nagyon örülni neki.

Malfoy türelmetlenül bólogatott.

- Öhm, szóval édesapád elesett három hónapja a fehér és a fekete mágusok harcában. Azt ugye tudod, hogy mi volt ez a harc?

- Igen, igen. Már mindent elolvastam az újságokban. Két évvel és tíz hónappal ezelőtt kezdődött és alig egy hónapja ért véget. Voldemort, vagy ahogy sokan nevezik, Tudodki elbukott. ...A gyógyító szerint én is ott sérülhettem meg -a sebekből gondolja -tette hozzá halkabban.

- Így van -felelte a lány, tekintetével a túlsó partot pásztázva.

- És… az anyám?

- ...Ő is meghalt. Sajnálom. -Hermione nem akarta elárulni neki, hogy miután Lucius egy auror keze által életét vesztette, Narcisszát elfogták az otthonukban, és mivel főbenjáró átkokkal védekezett, az Azkabanba zárták. Ezt túl megrázó hírnek találta a férfi számára.

Draco lehajtotta a fejét.

- Testvérem nincsen?

- Nem. Nem tudok róla -mondta halkan a boszorkány.

- Akkor nincs senkim -állapította meg a fiú ijesztően higgadtan.

Hermionénak elszorult a torka. Felemelte a kezét. Meg akarta vigasztalóan érinteni Malfoy-t, de a mozdulat közepén megállt. Ő még mindig ugyanaz a halálfaló, aki volt! –győzködte magát. –Ugyanaz az ember, aki évekig igyekezett pokollá tenni az életemet a Roxfortban, és aki később szemrebbenés nélkül megölhetett és valószínűleg meg is ölt annyi mugli és sárvérű férfit és nőt az elmúlt három évben!

- Most mennem kell! -állt fel a lány Draco mellől.

- Dehát... miért? –döbbent meg a fiatal férfi.

A boszorkány azonban nem magyarázkodott, csak megrázta a fejét és sietős léptekkel elindult a kórházi épület felé.

*

- Már azt hittük, nem is jössz! ...Jól vagy Mione? -csodálkozott Ron egy nagy tál húsleves felett.

A lány nagyon feldúlt állapotban érkezett meg és valószínűleg látszódott is rajta.

- Mi a baj? -faggatózott Harry a nő kipirult arcát szemlélve.

- Semmi -azzal karba font kézzel lehuppant a szokásos helyére, Ron ágyának végébe.

- Hermione!

- Tényleg semmi bajom! -ütött meg egy nyugodtabb hangot a lány. -Csak egy rossz ismerőssel találkoztam. Hagyjuk! Inkább azt mondjátok meg, veletek mi van!

- Hát... hamár így rákérdeztél...-vigyorgott Ron.

- Mi az??

- Képzeld, holnap után kiengednek!

- Tényleg? -derült fel Hermione. -Ez csodálatos! Úgy örülök, Ron! Akkor majd díszvacsorát rendezünk a tiszteletetekre! -lelkendezett.

- Én nem megyek.

A lány arcán elhalványult a mosoly. -Jaj, Harry! -azzal odament hozzá és megölelte. - Ne aggódj, te is hamarosan meggyógyulsz!

- Tudom -somolygott halványan a fiú. -De azért nem lesz ugyanaz Ron nélkül.

- Ne izgulj, haver, minden nap meglátogatunk! A végén már egyenesen örülni fogsz, hogy végre egyedül hagyunk! -viccelődött Ron. -De azért majd csapunk egy nagy bulit, ha te is hazajössz.

- Hát, nem tudom, hogy mekkora lesz majd az a buli... -csóválta a fejét Hermione.

- Ezt hogy érted?

- Tonks is azt mondta, hogy elmegy.

- Na ne már! -harsogta Ron. -Akkor hányan is maradunk a Főhadiszálláson?

- Elég kevesen. Nagyon sok rendtag hazament már -folytatta a lány.

- Igen, voltak nálunk köszönni...

- Nem baj, akkor bulizunk hármasban -legyintett tettetett könnyedséggel Ron.

- Nem, minimum négyesben! De biztos, hogy anyáék is eljönnek -Ginny állt az ajtóban, gőzölgő kávéval a kezében.

Hermione mosolyogva köszöntötte. A vörös hajú lány fáradtan leült Harry ágyának a szélére és belekortyolt az italába. 

- Azt hittem, már hazamentél -szólt Hermione a lánynak.

- Anya igen. Én még bent maradok egy kicsit a fiúkkal.

- Aha. Mindenesetre örülök, hogy te is itt vagy!

Ginny elmosolyodott.

- Szóval milyen bulit terveztek? -fordult Ronhoz.

- Megünnepeljük azt, hogy kiengednek minket, hugi.

- Jó ötlet -bólintott a lány. -Meghívhatunk minden régi iskolatársat is. Lavenderrel épp tudnék is beszélni... de most mégsem ajánlatos.

- Micsoda? -értetlenkedett Harry.

- Ja, csak annyi, hogy itt láttam az egyik kórterem ajtajában -Ginny halkabbra fogta a hangját. -De épp ordibált valakinek, így nem volt kedvem odamenni hozzá köszönni... Lehet, hogy ő is beteg. Azt mondta az egyik férfira, hogy halálfaló. Peeersze, itt ápolgatnak egy sötét mágust a Szent Mungóban...

Hermione villámgyorsan felpattant a helyéről, mintha áramot vezettek volna belé.

Nem törődve Harryék értetlenkedő kiabálásával, lélekszakadva kirohant a kórteremből és Malfoy szobája felé vette az irányt. Csúszva befékezett az ajtó előtt és minden kecsességet félretéve, berontott.

Sejtése beigazolódott.

Lavender Draco ágyánál állt; már nem ordibált senkivel, csak egy zsebkendőbe temetkezve hangosan zokogott. A többi három ágy hihetetlen módon üres volt, megkönnyítve ezzel Hermione dolgát. Egyenesen a varázsló ágyához sietett.

- Hermione! -sírta Brown eközben a lánynak, amikor meglátta. - Ő az! Ő az!! –mutatott remegő kézzel a fiúra. -Malfoy életben van! Szóljunk gyorsan egy gyógyítónak! ...G-Granger! Te meg mi a fenét csinálsz??

- Gyere velem! -súgta oda Draconak Hermione, aki eddig döbbenten ült fekhelyén.

Tudta, hogy ezzel hibát követ el, és lehet, hogy meg is fog valahogy fizetni érte. De ebben a pillanatban csak a jóérzés vezérelte, nem az eszére hallgatott.

Felegyenesedett és pálcát fogott Lavenderre.

- Mi ütött beléd, Granger?? -dermedt meg a szőke lány. -Ez egy halálfaló!!

Hermione nem felelt, csak intett Draconak, hogy menjen ki.

Miután Malfoy kilépett a folyosóra, Hermione is hátrálni kezdett. Az ajtókeretben megállt.

- Bocsáss meg! -szólt a lánynak. -Exmemoriam!

Megvárta, amíg Lavender arcáról eltűnik a varázslat okozta bamba, álmodozó kifejezés, majd becsukta a kórterem ajtaját.

- Ez meg mi volt?? -Draco már semmit sem értett.

- Ne kérdezd, Malfoy, majd később elmondom! -azzal meglökte Dracot a hátánál, hogy induljon.

*

Hermione végigvezette a férfit a folyosón, le a földszintre. Szaporán dobogó szívvel nézett szét a bejárati csarnokban. Az most is zsúfolásig tele volt; az információs pultnál ülő boszorkányt épp lekötötte egy tűzet fújó, egyébként ártalmatlannak tűnő teknősbéka -amit valaki ajándékba hozhatott, mert az állatkán piros masni díszelgett. Így pillanatnyilag nem vette észre, hogy egy kórházi ruhában lévő beteg felügyelet nélkül itt sétálgat.

- Tudsz hoppanálni? -tudakolta fojtott hangon Dracotól.

- Ez mit jelent? Erre nem emlékszem...

- Akkor hagyjuk... - intette le idegesen.

A pultnál a teknős egy eltévedt lángcsóvája épp meggyújtott egy kisebb pergamenhalmot.

Hermione még egyszer szétnézett, majd fogott egy marék csillogó port egy dobozkából és a közeli kandalló lángjába szórta. Elsuttogta Draconak a címet, majd betuszkolta a tűzbe.

- Mondd ki hangosan az utca és házszámot, aztán csukd be a szemed! -utasította. Malfoy bizonytalanul bólintott.

- Egy pillanat! -hallatszott távolról a megpörkölődött talárú pultos nő hangja.

- Gyerünk! Indulj!

- Maga mit képzel, hölgyem? Hova viszi az fiatalembert??

Pár pillanat múlva újra szabad lett a kandalló; a lány gyorsan belépett a zöldes lángok közé, követve a már úton levő férfit.

Hermione teste sebesen pörögni kezdett, így lehajtotta a fejét. Amikor a forgás lelassult, kinyitotta a szemét és kilépett a kandallóból. De elbotlott a rácsban és nekitántorodott Draco hátának.

- Au! …Ne haragudj! -motyogta zavartan. A fiú megfordult és kérdőn a nőre nézett:

- Hol vagyunk?

Hermione leporolta szoknyáját, majd egy "Lumossal" fényt gyújtott. Egy szokványos ház nappalijában álltak. Körös-körül vékony porréteg lepte a bútorokat: a könyvespolcot, a kanapét, a fotelokat, lámpákat és egy televíziót. Az ablakok lefüggönyözve álltak, azt az érzést keltve az odatévedt látogatóban, hogy ebben a házban senki sem él.

A lány megtalálta, amit keresett: odalépett a legközelebbi álló lámpához és felkapcsolta. Egy erősebb, narancssárga fény váltotta fel a varázspálca pislákoló lángocskáját. Pár pillanatig csak hunyorogni lehetett.

Közben a boszorkány leporolta a kanapé egyik párnáját és fáradtan lerogyott rá, hogy kifújja magát.

Draco viszont csak állt a szoba közepén, a kórházi pizsamájában és várakozóan nézett a lányra.

- A szüleim házában vagyunk -felelte egy kis idő után a nő.

- És... ők hol vannak?

- Meghaltak -szólt nagyon csöndesen. A fiú -érthetetlen okból- egy kis szemrehányást vélt felfedezni a tekintetében. Jobbnak látta nem feszegetni tovább a témát, így mást kérdezett:

- Ki volt az a nő a kórteremben?

Hermione felkapta a fejét és Dracora meredt.

- Lavender Brown. Egy volt griffendéles iskolatársunk.

- Értem. De... miért… szóval miért mondta rám, hogy gyilkos vagyok? ...Ki az a Parvati?

A lány vett egy szaggatott, mély lélegzetet.

- Tudod, ez egy nagyon bonyolult dolog. Nem akartam belekeveredni ebbe, de már így alakult. Azt hiszem, elég sok magyarázattal tartozom. Feltéve, ha tényleg hallani akarod.

- Mindenképpen.

- Jól van. Mennyit tudsz te pontosan a halálfalókról?...

*

Hermione -bár nem értett egyet azzal, amit most tett-, sok mindent elmondott Draconak. Egy kicsit viszolygott ezt megtenni, mert nem tudta, mi lesz a fiú reakciója. 

Nagy vonalakban elmesélte neki, amit róla tudott. Hogy Lucius és Narcissa Malfoy fia, egy aranyvérű család utolsó sarja. Hogy a Roxfortba együtt jártak -bár a kínos részleteket nem említette, csak annyit, hogy nem voltak jóban. Aztán beszélt neki a Nagyúr elleni harcokról, hogy ők ellentétes oldalon álltak, és hogy Draco halálfaló.  

- Szóval akkor ezért félsz tőlem? -suttogta a fiú halkan. A sötétben levette a kötést alkarjáról, de a mondott Sötét Jegy nem volt rajta. A bőre már sima volt, az égési sérülést könnyedén rendbe lehet hozni bájitalokkal.

- Ne haragudj, de igen -pirult el Hermione. -Viszont a Szent Mungóban nem tudtak azonosítani, ami véleményem szerint igazából elképzelhetetlen. Az egész családod... hogy mondjam... nagyon befolyásos és ismert, elég furcsa, hogy nem ismertek fel az arcodról.

- De ezzel akkor szerencsém volt. Ha máshogy alakulnak a dolgok, lehet, hogy már az Azkabanban ülnék. -szólt a fiú. Valahogy nem látszott rajta, hogy megrökönyödött volna az új hírek hallatán. Talán csak tudomásul vette a helyzetet.

- Miért hoztál ide engem? -zökkentette ki Malfoy újabb kérdése a lányt gondolkodásából.

- ...Nem tudom -rázta a fejét a boszorkány. -Tényleg nem tudom.

- Valami oka csak van? -erősködött a fiú.

- Hát... Azkaban szörnyű hely. Nem bírja ott az ember sokáig. És senkinek sem kívánom, hogy oda legyen bezárva...

- Még egy halálfalónak sem, aki annyi embert megölt?

Hermione óvatosan ránézett.

- Azt gondolod, gyilkos vagy? -szólt sápadtan.

- Fogalmam sincs,... nem emlékszem! -fakadt ki Malfoy. Zsebre dugta a kezét és az ablakhoz sétált. A sötét függönyök rése között kinézett az utcára.

Hermione követte szemével a férfit, de nem mozdult.

- Akkor most bizonyára köszönetet kell mondanom, amiért „megmentetted az életemet”… Köszönöm – bökte ki végül, majd tovább kémlelte a környéket. –Mégis, mi ez a hely? Olyan mintha teli lenne muglikkal...

- Jól látod!

- Tessék? -fordult meg Draco.

- Valami bajod van velük?? -csattant fel a lány.

Malfoy lazán vállat vont. Ha Hermione nem lett volna mérges, biztosan észrevette volna, hogy a férfi gesztusai cseppet sem változtak.

- Csak... nem szimpatikusak -jelentette ki. -Azt hiszem, sohasem voltak azok.

- Ó, látom, bármelyik percben visszatérhet az emlékezeted! Aztán ugyanaz a fennhéjázó, beképzelt, alattomos kis görény leszel, mint aki mindig is voltál! –kiabálta felindulva. Nem törődött vele, hogy a fiú nagy szemeket mereszt rá a "görény" szót hallva. -Mi ütött belém, hogy elhoztalak az Ispotályból? Nem vagyok eszemnél!

- Miért érzem úgy, hogy köztünk több is volt, mint puszta ellenszenv? -kérdezte kajánul Draco.

- Te...! -a nő ökölbe szorította a kezét és nagy levegőket véve várta, hogy lenyugodjon.

- Nem is tudom... valahogy ismerős ez a dühkitörés nekem... nem voltunk mi szeretők? -ütötte tovább a vasat.

- Ha most azt akarod, hogy megátkozzalak, megmondom: nagyon jó úton jársz! -sziszegte Hermione.

- Csak rajta!

A nő előkapta a pálcáját és még mindig remegve a fiúra szegezte. De nem cselekedett.

Draco egy ideig vigyorogva figyelte a boszorkány küszködését, majd odalépett elé, és felemelte a kezét. Lassan megérintette a varázspálcát; végighúzta rajta az ujjait, amíg el nem érték Hermione kinyújtott kezét. A nőt bizsergető érzés fogta el, amikor a fiú megérintette a bőrét.

- Everti Static! -kiáltotta, amikor Draco megragadta a bot végét, hogy elvegye. A férfit mellbe találta a lefegyverző bűbáj- jóllehet, nem volt pálcája, így ő maga esett hanyatt és csúszott további két métert a parkettán.   

Egy pár pillanatig mozdulatanul feküdt az egyik fotel előtt. A résnyire elhúzott függönyön beáradó napfény megvilágította a felkavart port, ami lassan szállt a levegőben. A csendet csak Hermione zihálása és Draco fájdalmas nyögése törte meg.

- Ez fájt –tápászkodott fel a férfi, mellkasát masszírozva.

- Ez volt a célom! -jelentette ki a nő.

- Dehát... én csak vicceltem, Hermione. Nem akartalak bántani!

- Nos, akkor elég kétértelműen viselkedsz -sütötte le a lány a szemét. Intett a pálcával, mire tiszta ruhák jelentek meg Draco kezében. -Ezt most vedd fel! Nem tudom a méretedet, de remélem, jók lesznek. A hűtőben pedig találsz ennivalót.

- Miért? Mész valahova? -kérdezte meglepetten.

- Igen. Én nem itt lakom...

- Nem akarok egyedül lenni! -fakadt ki a fiatal férfi.

- Nagyon sajnálom -mondta a nő kissé cinikusan.

- Jössz még egyáltalán?

- Muszáj lesz -sóhajtott. -Ég áldjon!

Azzal Hermione begyújtotta a tüzet a kandallóban és beleszórta a szokásos port.

- Miattam ne aggódj, kiválóan elleszek itt egyedül... Ebben a sötét, elzárt kis lakáskában. Elég ha havonta egyszer benézel -ironizált Draco és hanyagul lezuttyant az egyik fotelbe.

A lány gyorsan hátat fordított neki, mert hirtelen megrándult a szája sarka. Aztán belépett a lángok közé...

*