A Tied

   Az Grimmauld téri ház alagsori konyhájába belépve egy kifeszített, széles szalaggal találhatta magát szembe a belépő ember. A piros hátteren színes, foszforeszkáló betűk villogtak:

Gratulálunk!

Ron és Hermione! Új prefektusok!

Sirius elmosolyodott, majd zsebre dugott kézzel belépett a félhomályba burkolózó helyiségbe. Mrs. Weasley épp egy gyertyával járt körbe és sorra gyújtotta meg a hosszú tölgyfaasztal felett lebegő gyertyacsonkokat. Amikor meglátta a férfit, rámosolygott, majd folytatta a munkáját.

- Segíthetek valamit, Molly? –kérdezte udvariasan.

- Oh, nem kell, köszönöm –felelte vidoran az asszony, majd dudorászva igazgatni kezdte az asztalterítőt.

Sirius karba fonta a kézét lustán nekidőlt az ajtókeretnek, onnan figyelte, amint a nő az utolsó simításokat végzi. Már nagyon rég nem volt ilyen vidám –állapította meg magában.

   Hamarosan trappoló lépéseket hallottak, egy nagyobb csoport ember lefelé jövetelét jelezve.

- Sziasztok! –szökkent be vidáman Tonks. Beleszippantott a konyhában terjengő finom ételillatba, majd szó nélkül elkezdte kihordani a tányérokat a kamrából. 

- Jól néz ki az asztal –állapította meg Kingsley, majd Mollyhoz lépett, hogy üdvözölje.

Lupin volt az utolsó, aki belépett az ajtón. Mentében végigsimított Black karján, majd csatlakozva a magas, néger férfihoz, helyet foglalt mellette az egyik félreeső széken.

Pillantása egy röpke másodpercre még Siriuson időzött, aztán visszafordult beszélgető partneréhez.

A fekete hajú varázslónak ez is elég volt, hogy a pulzusa felgyorsuljon.  Legszívesebben kihagyta volna ezt az egész ünnepi vacsorázgatást és lett volna Lupinnal helyette, hiszen már több, mint két napja nem látta. Dumbledore megint elküldte tárgyalni azokhoz a sötét teremtményekhez! –morfondírozott, miközben az ismerős, fáradt arcot tanulmányozta. –De miért mindig őt küldi!? Hiszen rajta kívül még igen sokan tagjai a Rendnek!

Gondolataiból a gyerekek megérkezése zökkentette ki, még épp időben, mielőtt nagyon belelovallta volna magát. Inkább a most mellette ácsorgó Harryt figyelte, ahogy az elolvasta a feliratot, egy pillanatra elkomorult, de aztán felvette a mosolygós arcát, úgy lépett oda barátaihoz.

- Arra gondoltam, ma este ne ülve együnk, hanem tartsunk egy kis ünnepséget! –búgta Mrs. Weasley egy nagy tálca vajsörrel teli pohár mögül.

Nem sokkal később Mr. Weasley és Mordon is megérkezett, így a koccintás után elkezdődhetett a falaltozás. Sirius, követve a többieket, átsétált a konyha másik sarkába, hogy tányérját ő is megrakja csirkecombbal és körettel, bár igazából egyáltalán nem volt éhes. Elmélázva figyelte hát a kis csoportot. Mindenki olyan békésnek tűnt... Így erőt vett magán, megpróbálva legyűrni indokolatlan rosszkedvét, és bekapcsolódott a társalgásba.  

Ginny épp Tonkst faggatta arról, hogy annak idején kapott-e prefektusi jelvényt.

- Na és te, Sirius? –fordult hirtelen hozzá a vörös copfos kislány.

A férfi először elkerekedett szemekkel meredt rá, aztán elnevette magát a képtelen ötleten.

- Eszük ágában sem volt prefektust csinálni belőlem, hisz folyton büntetésben voltunk Jamessel –válaszolta, még mindig somolyogva. Remus akkor lépett oda hozzájuk. –Lupin volt a jó fiú -folytatta Black fejével barátja felé intve-, ő kapta a jelvényt.

A varázsló bólintott.

- Dumbeldore biztosan azt remélte, így meg tudom fékezni a barátaimat. Nem is kell mondanom, hogy csúfos kudarcot vallottam.

Sirius nem tehetett róla, de újból elmosolyodott, ahogy arcát fürkészve eszébe jutott, milyen is volt Remus prefektusnak. Ahogy ott állt a klubhelyiség közepén, csípőre tett kézzel és a jelvényére hivatkozva akarta leállítani James egyik újabb tréfáját. Ők pedig csak kacagtak rajta. Szegény… -gondolta nosztalgiázva a varázsló. –Nem kíméltünk akkoriban sem griffendélest, sem egy Tekergőt. De azóta már többszörösen is jóvátettem a dolgot…

A férfi pislogott párat, mire rájött, hogy Remus már közvetlenül mellette áll.

- Akarlak. Most –súgta halkan a fülébe, majd mielőtt Sirius felfoghatta volna a szavak jelentését, vagy akár elpirulhatott volna, a szőke varázsló sarkon fordult és átsétált az asztal másik oldalára.

Sirius földbe gyökerezett lábbal, értetlenül nézett utána. Csupán a meleg lehelettől még mindig libabőrös nyaka emlékeztette rá, hogy nem képzelte a dolgot. A többiek pedig továbbra is nagy zsivajjal beszélgettek körülötte, mintha az imént semmi se történt volna. Remus nem nézett többet rá, épp egy újabb vajsörös üveg kibontásával volt elfoglalva.

Sirius tekintete végigsiklott Harryn, aki most a megterített asztalhoz sétált egy újabb szelet húsért, Tonkson, aki Ront kérdezgeti az új seprűjéről, az ikreken, akik a sarokban Mundungussal beszélgettek; aztán megint Lupinra nézett.

A férfi most elgondolkozva hallgatta Hermionét, aki kezével hevesen gesztikulálva magyarázott neki valamit.

A fekete hajú férfi kissé oldalra döntötte a fejét, úgy figyelte a jelenetet. Szerette ezt a halvány szemöldökráncolást. Remus olvasni is mindig így olvasott.

Alig hallotta Mr. Weasley „Jól vagy, Sirius?” kérdését, mert a szőke férfi annyi hosszú, hosszú perc után felemelte a fejét és közvetlenül ránézett. Aztán lassan letette a tényárját az asztalra, elnézést kért a göndör hajú lánytól, majd az ajtóhoz sétált és szó nélkül kilépett rajta. 

- Oh –ocsúdott fel Black. –Persze, Arthur, jól vagyok! –bólogatott sietve, majd egy mosolyra emlékeztető szájelhúzás után bizonytalanul elindult ő is az ajtó felé.

Egy örökkévalóságnak tűnt közönyös arccal végigmenni az emberek között, pedig ekkor már a szíve a torkában dobogott. Szerencsére senki nem tartotta fel, így zavartalanul elérte a kilincset, lenyomta, majd elindult felfelé az előszobába.

Kettesével szelte a fokokat, de megérkezve a szűkös helyiségbe, hirtelen megtorpant. Remus a lépcső aljában várta, egyik kezét a korláton pihentetve. Amikor megpillantotta Blacket, hangtalanul elindult a lépcsőn, fel az emeletre. Sirius egy ideig csak mozdulatlanul bámult utána, hallgatta a szőke férfi lépéseinek zaját, majd egy ajtó nyikorgását és becsukódását. Sóhajtott egyet. Akkor vette csak észre, hogy a pohara még mindig a kezében van, letette hát a trolláb-esernyőtartó melletti kis asztalra és a barátja után eredt.

Igyekezett nem a levágott manófejekre összpontosítani, miközben haladt felfelé a lépcsőn Lupin szobája felé. Groteszk, ronda és sajnos eltávolíthatatlan. Már kisgyermekkorában is kirázta tőlük a hideg.

Most nem lépkedett olyan szaporán, mint az előbbi lépcsősornál, mégis viszonylag hamar megmászta az emeletet. Tudata már percek óta nem volt tiszta, a megfelelő ajtót is csupán a megszokásnak köszönhetően tudta kiválasztani. Tétovázva lenyomta a kilincset és belépett. Becsukta háta mögött az ajtót, majd oda sem nézve, elfordította benne a vaskos fémkulcsot. A zár hangosan kattant a fülsüketítő csöndben, és Siriusnak rögtön eszébe jutott, hogy ezt biztosan odalent is meghallották…

   Remus vele szembe ült az elhúzott függönyű ablakpárkányon. Kezével hátul kitámasztotta magát, lábait pedig terpeszben felhúzta maga elé. Sirius nyelt egyet, de nem mozdult.

Lupin lassan elmosolyodott, már amennyire ezt a fekete hajú férfi a sötétben ki tudta venni. Végül csak ellökte magát az ajtótól és a szeretője felé indult. Remus kicsit fészkelődött, de borostyán szemét nem vette le Blackről. Úgy figyelte minden mozdulatát, mint a prédájára váró farkas. 

Amikor már fél méterre sem volt tőle, kinyújtotta a kezét, és megragadva Sirius fehér ingjének ujjait, s türelmetlenül magához húzta. Szájával éhesen közelített a párjáéhoz, mígnem végül egy heves csókban összeforrtak.

Remus karjait Sirius nyaka köré csúsztatta, majd lejjebb húzta magához, hogy ne kelljen annyira nyújtózkodnia. Hosszú ujjaival beletúrt a férfi éjfekete hajába és a csók közben gyengéden masszírozni kezdte annak tarkóját.

Aztán még közelebb vonta magához, így Siriusnak most már meg kellett támaszkodnia a párkányon Lupin csípője mellett, hogy el ne veszítse egyensúlyát. Lépett még egyet a férfi felé, s így immár hevesen lüktető ágyék is összeért a ruhán keresztül. Remus összekulcsolta lábait Sirius feneke mögött, teljesen magához láncolva ezzel a varázslót.

Black felnyögött erre az érzésre. Egy pillanatra elhúzódott tőle, hogy vegyen egy szaggatott levegőt, de aztán újra megcsókolta.

- Végre –sóhajtotta Lupin. –Végre. Sirius…

Black amennyire tudott, felegyenesedett és elkezdte felülről kigombolni az ingjét. Remus, aki már ismerte barátja minden rezdülését, felemelte remegő kezét és alulról nekiesett ő is a gomboknak.

Mikor ujjaik összeértek, Sirius megfogta őket, majd gyorsan előre hajolt, és szájon csókolta a férfit. Közben kibújt az ingjéből és hagyta, hogy magától a padlóra hulljon. Remus ajkaitól le nem válva csatolta ki a farmerját, majd az alsógatyával együtt letolta és kibújt belőle. Szinte rögtön nekiesett Lupin talárjának kapcsához, és sorban fejtette le róla a már kissé fakó pulcsit, alóla az inget és a nadrágjának övét. Érezte párja az egyre feszülő kívánalmát; majd miután lerángatta róla a nadrágját és az alsóneműjét, a saját szemével is meggyőződhetett róla. Ujjait rögtön rá is fonta az immár kőkemény férfiasságra, majd lassú mozdulatokkal elkezdte húzogatni a kezét.

- Ahh –Lupin hátravetette a fejét és egész testében megremegett. Sirius, aki maga is nehezen lélegzett, csodálva figyelte. Remus gyönyörű volt. Az emeletre besütött a vékony  holdsarló derengő fénye, mely mint egy lepel, borította be a férfi nyirkosodó, sápadt testét. 

Mellkasa ütemesen emelkedett fel és le, csípőjével követve Black kezének minden mozdulatát. Aztán, miután érezte, hogy a fogás szorosabb lett, egyszerre felemelte a saját kezét és elkapta Sirius csuklóját.

- Neh… –zihálta. –Veled akarok… együtt…

Black válaszul lehajolt és belecsókolt a nyakába. Remus karját simogatva, nyelvét végigfutatta a szőke férfi kulcscsontján, aztán apró puszikkal és szívogatásokkal elkalandozott annak mellkasa felé.

Lupin sóhajtozva Sirius csípőjét markolászta, és amikor kezei letévedtek a férfi merevedéséhez, Sirius felnyögött. 

- Hol… van? –kérdezte rekedten a fekete hajú férfi.

- Az asztalon…

Sirius ellépett párjától és felkapta a kis üvegcsét az asztali lámpa mellől. Ebben az állapotban már a kupak lecsavarása sem volt egyszerű, főleg, hogy magán érezte Lupin sürgető tekintetét. Végül kiöntött egy adagot a tenyerére, majd bizonytalanul párjára nézett, mintha nem tudná, mi a teendő. Remus elmosolyodott, amennyire feltüzelt teste engedte és Sirius kezét annak férfiassága felé tolta.  

A fekete hajó varázsló lehunyta a szemét  a hűs krémtől, aztán letette a fiolát. Közelebb lépett, hozzásimult Lupinhoz és beléhatolt. A varázsló halkan felkiáltott. Sirius várt egy kicsit, amíg szeretője vesz pár mély lélegzetet, majd megcsókolta Remus füle mögötti érzékeny területet, s arcát kedvese vállába fúrva ritmusosan mozogni kezdett.  

Ütemes lélegzetvételek, apró sóhajok törtek elő belőlük. Ajkaik egyszer-egyszer újra találkoztak, de sokáig nem bírták levegő nélkül. Minél közelebb érezte a csúcspontot, Sirius annál követelőzőbb lett, egyre gyorsabban és gyorsabban nyomult előre. Szemeit lehunyta, ajkait kissé beharapta, de azok az extázis pillanatában mégis engedték feltörni kiáltását. 

Lupin pár másodperccel utána ment el. Érezte, ahogy megfeszül, aztán elernyed annak ágyéka, de ajkai némák maradtak. 

Sirius kissé eltávolodott tőle, majd visszaborult rá, és fejét Remus vállára hajtva szuszogott egy ideig. 

Miután néhány percre múlva lecsillapodott kalapáló szíve, kinyitotta a szemét és ujjaival gyengéden cirógatni kezdte Lupin egyik mellbimbóját, aztán végighúzta ujjbegyét néhány régi sebhelyen. Hamar észrevett mellettük egy új, még mindig kissé heges vágást.

- Holdsáp.

- Tessék.

- Történt… valami? –kérdezte, ujjaival még egyszer megsimítva a friss sebet.

Lupin felemelte a fejét, amit eddig a háta mögötti ablaküvegnek támasztott és csillogó szemekkel belenézett Sirius szürke íriszébe.

- Semmi komoly –nyugtatta meg.

- De…

- Ne aggódj –szólt, mutatóujját végighúzva Black kipirult ajkain. –Szólnék, hogyha tényleg baj lenne.

Sirius még mindig kétkedve bámulta kedvesét, így az hozzátette: –Tudok vigyázni magamra.

A fekete hajú varázsló elgondolkozva felegyenesedett. Lupin fürgén felpattant és hozzábújt.

- Nagyon hiányoztál –suttogta, majd megsimította az arcát. Black elkapta a kezét és gyengéden megcsókolta. Remus halkan elnevette magát.

- Na, gyerünk vissza az ünnepségre, mielőtt még észreveszik, hogy eltűntünk –mondta, miközben válla mögé söpörte Sirius egyik kósza, hosszú tincsét, majd lehajolt a ruháiért. 

Némán felöltöztek, majd az ajtóhoz indultak. Mielőtt azonban Lupin kiléphetett volna rajta, Sirius hátulról átkarolta.

- Mikor mész el megint? –mormolta a fülébe.

Remus nem válaszolt rögtön. Először kilépett a folyosóra, szétnézett, majd visszafordult párjához.

- Szeretlek! –súgta neki és egy röpke puszit lehelt az ajkaira. Aztán még mindig somolyogva elindult lefelé a lépcsőn.

   Sirius sóhajtott egyet és várt. Egy kis idő múlva, amikor már úgy saccolta, Remus már biztos leért a konyhába, ő is elindult.

Belépve a helyiségbe a sok vidám ember közé ráeszmélt, hogy szíve még nehezebb, mint az előző két napban, amikor Lupin nem volt otthon. Pillantását keresztfiára függesztette, aki éppen valamilyen fényképet nézegetett Mordon kezében. Aztán futólag újra Remusra emelte tekintetét s látta, hogy most sokkal kevésbé látszik gondterheltnek, mint korábban.

Hát, ennyi jutott nekünk -mosolyodott el keserűen, majd sóhajtott és harry háta mögé lépett.

Tudta, hogy holnap reggel, amikor felébred, szerelme már nem lesz mellette.

~Vége~