folytatás...

***

Aznap délután Remus a Tonks családot kereste fel Clapham-ben. Habár a négyesztendős Nymphadorának igazából még nem volt szüksége házi tanárra, Lupin úgy döntött, hogy amíg tanárként és nem babysitter-ként vagy dadaként kezelik, vállalja és nem gondol bele abba, hogy a házaspár csak Sirius kérésére alkalmazta.  

A sápadt fiatalember húsz percet olvasott a kislánynak, aztán leültette a konyhában egy szelet lekváros kenyér és egy pohár tej mellé. Zsírkrétát és pergament is készített oda, hogy Dora le tudja foglalni magát, amíg ő átnézi a Reggeli Próféta álláshirdetéseit.

Roxmorts egyik kávézójába felszolgálót kerestek. Remus bekarikázta a pálcájával, pedig semmi kedve nem volt a munkához és úgyis tudta, hogy két hónapnál tovább úgysem hozza ott. Kétszer egymást követő holdtölte utáni napon lebetegedni –ez azért már gyanús dolog.    

Dora természetesen kiborította a tejét, de Lupin számított is rá. Fel sem pillantva az újságból egy pálcalegyintéssel felszárította a folyadékot és a mosogatóhoz lebegtette az evőeszközöket. 

- Kérsz még valamit? –kérdezte, miközben még egyszer végigfuttatta ujját az apróhirdetések mentén.

Valaki –a név nem volt megadva-, a Zsebpiszok közből húsz galleont ígért egy vérfarkas prémért. Remus egy pillanatra eltűnődött.

- Nem.

- Hogy mondtad? –tudakolta a férfi. –Sajnos nem jól hallottam.

- Nem, köszönöm –darálta a lány egykedvűen. Aztán félretolta kiürült tányérját és közelebb húzta magához a pergament.

A varázsló tovább tanulmányozta a lapot. Manchester egyik elég rossz hírű varázsló negyedéből férfi kíséretet kerestek. Remus felvonta a szemöldökét, de azért végigolvasta: Fiatal és jóképű...

Hát, fiatalnak fiatal volt. Abban viszont nem volt biztos, hogy elég jóképű is –még ha Sirius folyton gyönyörűnek nevezte is. A párja túl elfogult volt, de ez az elfogultság legalább jót tett az ego-jának. Legalábbis néha.

Lapozott egyet. 

Talán eladhatna pár régi könyvét egy kereskedőnek –gondolta. De Siriusnak egy szót se, mert tudta, hogy a férfinak első dolga lenne mindent visszavásárolni.

- Remus?

- Tessék.

- Milyen színű a te szemed? –kérdezte Dora.

- Barna –válaszolt. –Miért?

Végre felnézett.

A kislány elgondolkozva meredt rá, kis rózsaszín nyelvét kidugta az ajkai közt. Pont, mint Sirius –futott át Lupin agyán és egyre kíváncsibbá vált, vajon a kis tanítványa mire készül.

- Ne mozogj! –utasította a lány, aztán barna zsírkrétával kezdte satírozni a pergament. –Furcsa az orrod –kommentálta. 

- Bocsánat –mondta Remus.

- Nem szeretem az orrodat. Nem rajzolom le.

- Öhm –a férfi összehajtotta az újságot és félretette. –Miért engem rajzolsz?

Dora rosszalló tekintettel felkapta a fejét, húzott még egy vonást a papírra, aztán türelmesen magyarázni kezdte:

- Anyucit és apucit és Sí-ruszt már lerajzoltam. A feketém majdnem el is fogyott! –panaszolta.

- Megnézhetem? –hajolt közelebb Lupin.

Dora gyorsan a rajza után kapott és letakarta, de Remus így is tudott rá vetni egy pillantást. A lap közepén két magas pálcika ember állt –valószínűleg Ted és Andromeda. Mellettük egy szürke szemű pálcikaember állt, aki úgy nézett ki, mintha a fejét megtámadta volna valami zavaros fekete viharfelhő. Őmellette egy valamivel alacsonyabb figura állt, barna szemmel és orr nélkül.

- Miért nem rajzolod le saját magad is? –kérdezte Remus csendesen. A kezébe vette a lila zsírkrétát és a kislány felé nyújtotta. –Ezzel megrajzolhatod a hajad. Látod, még hegyes a vége. 

Dora megrázta a fejét és magához ölelte a pergamenlapot.

- Nem! Már nincs hely!

- Dehogy nincs! Te még pici vagy. Elférsz mellettem –egy kicsit töprengett, aztán hozzátette: –Vagy törölj le engem. Akkor közvetlenül az unokabátyád mellé állhatsz! Na?

A kislány hajthatatlanul rázta a fejét.

- Nem! –tiltakozott. –Nem, nem!

*

- Dora nem szereti magát rajzolni –számolt be Remus Siriusnak, amikor este hazaérkezett.

A fekete hajú varázsló, aki eddig egy könyvvel a mellkasán lebzselt a kanapén, elcsodálkozott.

- De hát miért?

- Hát, azt hiszem azért, mert a külseje folyamatosan változik és még nem tanulta meg, hogyan legyen úrrá rajta –leporolta a ruhájáról a hop-port, aztán felült a kanapé karfájára. Black hátrahajtotta a fejét. –Én is ugyanígy viselkedtem, miután megharaptak –mondta, miközben végigsimított társa haján. –Úgy éreztem, nem ismerem többé a saját testem. Ezért nem is volt kedvem lerajzolni.   

- Igen?

- Igen. Az unokahúgod egy kicsit hasonlít rám ebből a szempontból. Ja, és úgy gondolja, hogy mi összetartozunk. 

- Te és Dora?

- Te és én! Bár azt hiszem, Dora rám is családtagként tekint, szóval... –hiányoztak a megfelelő szavak, így nem tudta befejezni a gondolatot. De végül is... nem is volt olyan fontos. –Mindegy. Egyébként elhatároztam, hogy többé nem hagyom, hogy ellökj magadtól.

Black idegesen elhessegette Remus kezét és felült.

- Holdsáp! Én soha...

- Tudom, nem szándékosan teszed! De úgy vélem, ez azt jelenti, hogy még nem állsz készen, hogy megoszd mással a dolgokat és...

Sirius sértett pillantást vetette rá.

- Túl sokat gondolkodsz –jelentette ki csöppet sem barátságosan. Feltápászkodott és megragadta barátja csuklóját. –Gyere! –elkezdte a hálószoba felé húzni. –Valamit meg akarok mutatni. Én is gondolkodtam. Végül is kikértem Peter tanácsát. A szokásos hülyeségei között volt egy értelmes gondolata is: hogy talán nem velünk van a baj. Hanem az ággyal –megállt az ajtóban és titokzatosan elmosolyodott. – ...De rendesen kell csinálnunk!  

- Öhm... –kezdte Remus, de párja egy csókkal elhallgattatta. Black átkarolta a derekát és behúzta a besötétített szobába. 

Új fa és ágynemű illat terjengett a levegőben. Lupin nem tudta hirtelen, mire gondoljon, amíg Sirius meg nem fordította és rá nem lökte a matracra. De ez nem ugyanaz a matrac volt, mint amire tegnap éjjel lökték rá.

- Mi... –próbálkozott ismét, de Sirius már rá is mászott és véletlenszerű csókokkal borította az arcát és a nyakát; mohón ráncigálta a ruháit.

- Ez a mi új ágyunk –lehelte a férfi, miközben megragadta társa kötött pulcsijának szélét és feljebb húzta, hogy szabaddá tegye a hasát.  

- Ezt... ümm... ki tudtam következtetni –bőre libabőrös lett a hidegtől, de Black ajkai seperc alatt felmelegítették. –Én...

Egy Új Ágy! –-visszhangzott a fejében. Új ágy! –gondolta. –Szédületes! A rugók meg se nyikkantak, amikor a fekete hajú varázsló még jobban hozzásimult, egyre mélyebbre nyomva a puha matracba. –Au...!

Sirius kérdőn felemelte a fejét.

- A feneked?

- Még mindig fáj. Micsodát... au…!

Barátja gyorsan legördült róla, ráfonta karját a derekára és magához húzta, úgy, hogy most már mindketten az oldalukon feküdtek, egymással szemben. 

- Ez a terv –mondta Black és végighúzta mutatóujját Remus kulcscsontja mentén.

- Egy új ágy?

- Pontosan –közölte nyugodt hangnemben. –Figyelj! Túlságosan hozzászoktam már a régi ágyamhoz. Szinte csak én aludtam benne. Megszoktam, hogy kedvemre terpeszkedhetek. De ez egy vadiúj ágy, Holdsáp! Még nem szoktam meg. Nincs rajta mindenhol a szagom. A matrac még sehol sincs behorpadva.   

- De... –ellenkezett a társa és az ujjait Black szájára tette. –Ez meggondolatlanság. Én nem engedhetek meg magamnak egy új ágyat.

- De én igen.

- Persze. De...

- Nincs semmi de! –szögezte le a férfi. Az ajkai és a lehelete kellemen csiklandozták Remus kezét. –Legalábbis addig biztos nem, amíg meg tudom óvni vele azt a szép kis hátsód –kinyúlt és finoman megérintette párja fenekét. –Nagyon hosszú távúra tervezem a kapcsolatom vele. És nem szeretem, ha lehorzsolódik.  

- A lényeg az... –szólt a sápadt varázsló, de aztán hangosan felsóhajtva félbehagyta a gondolatot. Sirius keze lentebb vándorolt; végigsimított a combján, majd amikor elért a térde hajlatához, fentebb húzta.

- Az a lényeg –suttogta Black-, hogy mi összetartozunk. És nem fogom hagyni, hogy azt hidd, hogy tudat alatt el akarlak lökni magamtól, vagy valami hasonló marhaság. Ez így működni fog! –kissé közelebb húzódott és Remus megérezte a farmerját feszítő kívánalmát.

- De lehet, hogy nem –suttogta vissza, bár már mosolyogva. –Egy ágy, Sirius! És egy új matrac. Túl drága.

De az aggályai kezdtek szertefoszlani, amikor észrevette párja szürke szemeiben a vágyat. Kellemes kis fantáziaképek jelentek meg az agyában. Ez a mi ágyunk. Kezdettől fogva a mi közös ágyunk lesz. Mindkettőnk szaga egyformán rajta lesz. Egyformán.

Azért még egyszer megpróbált ellenkezni, de ez már nem szívből jött. 

- Mégis. Mi lesz, ha nem válik be? Ez csak...

Black hozzádörzsölte a csípőjét. Remus felnyögött.

- Be fog válni. Próbáljuk ki! És ha mégsem... hát legalább elmondhatjuk, hogy sikerült ezt a kényelmetlenül sima matracot betörni –megint megcsókolta párját, miközben ujjai már Remus egyre domborodó nadrágját simogatták.

A sápadt varázsló kezei szinte önálló akarattal mozdultak, eltökélt céljuk volt, hogy Siriust a lehető leghamarabb megszabadítsák a farmerétől és a bokszerétől. Az agya egy pillanatra még tiltakozni próbált, de aztán Sirius párja nyakába fúrta a fejét és ennél meggyőzőbb érvre nem is volt szükség.

Ajkak, fogak, ujjak mindenhol. Meztelen test a meztelen testen.

S amikor Black hozzádörzsölte férfiasságát Remuséhoz, a varázsló úgy érezte, ki sem bírja azt a forróságot, azokat a szikrákat, amik kettejük között keletkezetek.  

Sirius a hátára gördült, magával húzva párját is. Ujjait Remus combjaira csúsztatta, de a ritmust a szőkés férfi diktálta; felé kerekedett és most már ő mozdult, ő feszült meg és agyába közben betódult egy csodálatos gondolat: Pontosan itt. Pontosan így. Ő az enyém. Itt van az otthonom.

Az új fa és a textilek illata keveredett Siriuséval; a rugók nem nyikorogtak, minden kis sóhajtást, nyögést tisztán lehetett hallani és ez az egész olyan mámorító volt. Lupin két kezébe fogta szeretője arcát és megcsókolta azokat a szeretett, mosolygós ajkakat, aztán az orra hegyét, a füleit, még a szempilláit is.

Szinte egyszerre jutottak a csúcsra, s utána egymás karjaiban pihegtek még egy darabig.

- Azt hiszem, –szólt Sirius kissé rekedt hangon-, az ágyat hivatalosan is sikerült felavatnunk.

- Hát, vissza már nem vihetjük.

- A lepedőt biztosan nem. Szeretlek, Holdsáp.

- Én is nagyon szeretlek. De legalább hagyd, hogy...

- Nem!

- Hagyd, hogy egy kicsit beleadjak az árába. Vagy legalább a lepedőt hagy’ fizessem ki!

- Sajnos nem fog menni. Valami nagyon különleges egyiptomi lenvászon, több mint ötszáz galleon négyzetméterenként...

- Sirius!!

- Csak a legjobbat neked és a te drága hátsódnak... Csak vicceltem. A Marks és Spencer-nél vettem. Peterrel voltunk ott. Most pedig hallgass el és hagyd, hogy szeretgesselek, rendben? 

- Rendben.

Amikor elaludtak, –jó pár óra múlva-, Remus feje barátja vállán pihent, és Sirius keze Lupin derekán. Reggel a sápadt férfi a matrac közepén ébredt, Sirius kezével a hasán. Párja még az igazak álmát aludva szuszogott békésen a fülébe.

Így ébredt másnap reggel is, a következőn és az a következőn is még nagyon hosszú ideig.

Vége