A te bolondod

    Két héttel azután, hogy Sirius Black yorkshire-i lakásába költözött, s miután az alvó férfi harmadik alkalommal is sikeresen lelökte az ágyról, Remus megvilágosodott: Az a probléma, ha egy másik emberrel kell laknod -gondolta, miközben fájó hátsóját dörzsölgette-, hogy egy MÁSIK emberrel kell laknod.   

Nem mintha ez az együttélés mindig rossz lett volna. Általában jól elvoltak, néha pedig pont olyan csodálatos volt, amilyennek Remus megálmodta. Szeretett úgy elaludni, hogy Sirius vállára hajtotta a fejét; és szeretett úgy ébredni, hogy párja öleli a derekát, szuszogása pedig csiklandozza a tarkóját.

Kellemes volt a szemének minden tárgyból kettőt látni: két fogkefét a fogmosó pohárban, két feliratos teás bögrét a konyhában -amit a legutóbbi stratford-i kiruccanásukon szereztek-, két pár magasszárú cipőt az előszobában.

Aztán ott voltak azok a kis üzenetek, amiket a varázsló hagyott neki a fürdőszobai tükörrel:

"Az ibolya lila,

A szemed barna,

Te vagy az a pasi,

Kiért Sirius meghalna.

Holdsáp! Ha veszel sampont, este megmosom a hajad!"

De ott voltak a közös élet kisebb-nagyobb problémái is. Sirius mindig elfelejtett takarítani maga után. Mosatlanul hagyta a tányérját, a zuhany lefolyója szabályos időközönként eltömődött hosszú, fekete hajszálakkal, és Lupin könyveinek és naplóinak alfabetikus sorrendje is minduntalan felborult. 

Jó, igaz, hogy mindezt egyetlen pálcasuhintással rendbe lehetett hozni, Remus nem szólt egy szót sem érte, de egy idő után már neheztelni kezdett Sirius hanyagsága miatt, és hogy párja teljesen természetesnek vette, hogy mivel ő a rendszerető, hát ő végzi a kisebb házimunkákat is.

Plusz, le szokta lökni az ágyról.

*

- Mégis mit vártál? –tudakolta Lily, amikor együtt kávéztak London belvárosában. A boszorkány dobott még egy kockacukrot az italába, aztán felpillantott:

- És miért fészkelődsz annyit?

Remus grimaszolva feszengett a székén.

- Kemény a pad. És elég nagy horzsolásaim vannak. Az a helyzet –mondta, miközben letört egy kis darabot a süteményből és szórakozottan morzsolgatni kezdte-, hogy tudom, hogy nem szándékosan ilyen. De hát egy évig egyedül élt. És én csak három hete költöztem oda hozzá. Szóval még nem tanult meg osztozkodni.

Lily felvonta a szemöldökét.

- És ez téged meglep?

A férfi elmosolyodott.

- Nem erre gondoltam. Sirius az egyik legnagylelkűbb ember, akivel valaha is találkoztam. Különösen akkor –tette hozzá szárazon, miután a nő arckifejezése megváltozott-, amikor tudja, hogy mások is látják... Egyszerűen mindent megoszt velem. Na jó, eltekintve attól, hogy rá sem enged nézni a keresztrejtvényre, amíg ő meg nem próbálta megfejteni, és a múltkor majdnem leharapta a fejem, amikor ki akartam mosni a pólóját, amit az utolsó mardekár elleni meccsén viselt... Amikor felajánlottam, hogy kifizetem a havi kiadások felét, azt mondta, hogy ne foglalkozzak vele. Máskor meg, amikor nem volt mit felvennem Tonksék házassági évfordulójára, kölcsönadta az egyik dísztalárját. Mindig vesz nekem dolgokat. Csak úgy: ami megtetszik neki és úgy gondolja, hogy tudnám használni. Néha azt kívánom, bárcsak ne lenne ilyen...  Szóval arra gondoltam, hogy ő nem szokta meg, milyen egy másik emberrel egy fedél alatt élni. Azt szokta meg, hogy övé az egész ágy.

Lily belekortyolt a teájába.

- Én megrúgom Jamest, ha lehúzza rólam a takarót. A sípcsontját. Jó erősen.

- És utána mit csinál?

- Felébred, bocsánatot kér és visszateríti a takarót. És...

- És?

A boszorkány megrándította a vállát.

- Mindketten visszaalszunk. Ha megint ellopja a pokrócot, én megint megrúgom. De ha...

- Ez Siriusnál nem fog beválni.

- Miért nem?

- Hát –fogott bele Remus-, először is: elég nehéz megrúgni valakit, ha ő az ágyon fekszik, én meg a padlón. Másodsorban...

...Sirius ha felébred, szinte mindig azt akarja.

*

A negyedik alkalommal, hogy lelökték az ágyról -két nappal később a Lilyvel való kávézás után-, Remus a padlóval való fájdalmas ütközést követően felkiáltott. A következő pillanatban már meg is jelent Sirius bamba tekintete az ágy szélén.

- Micsinász ott lent, Holdsáp? –morogta álmosan.

Lupin bosszúsan felpillantott.

- Szépen lelöktél az ágyról, te terpeszkedő seggfej!

És bár nem láthatta a sötétben, de érezte, hogy a párja lassan pislogott párat.

- Nem löktelek le –mondta végül.

- Ó, tényleg nem? –csattant fel Remus. –Akkor mi a csudát keresek a padlón?

- Mittudomén –válaszolt Black. –Leestél.

- Nem. Estem. Le! –szólt fogcsikorgatva. –Úgy értem: leestem, azért mert te kitúrtál. Immár negyedszerre. Tudom, hogy ahhoz vagy hozzászokva, hogy itt minden egyedül a tiéd, de most már én is itt lakom és ez a matrac igenis elég két személynek, szóval örülnék neki, ha a végtagjaidat...

Egy tompa puffanás és Sirius már mellette térdelt a padlón. Lassan tapogatózott a sötétben, aztán rábukkant barátja homlokára, ajkaira, végül az arcára. Gyengéden végigsimított rajta.

- Holdsáp...

- Kopj le! –húzódott el tőle Remus.

- Holdsáp -próbálkozott újra és addig fészkelődött, amíg közvetlenül mellé nem ért. 

- Ne érj hozzám! –vicsorgott a férfi. –Fáj. A hátsóm mindenhol kék és zöld. Úgy néz ki, mintha vernél. 

- Nem igaz –felelte Sirius, és a hangjában némi sértődöttség bujkált. –Láttalak este meztelenül. Amikor átvetted a...

- A fenekem a fal felé volt!

- És múlt éjjel, amikor szexeltünk...

- Akkor sem láthattad! Ha jól emlékszem a pontos felállásra a kamrában.

- …Nem tudnálak bántani. Szándékosan nem. Soha. És hidd el, mindent el fogok követni, hogy véletlenül se történjen meg -az őszinte hangtól Remus megenyhült.

- Tudom –mondta és felé fordult.

- Sajnálom! Komolyan. A Roxfortban nem csináltam ilyet, ugye?

- Nem –rázta a fejét Lupin. -És tudom -a fekete hajú férfi vállára hajtotta a fejét és belepuszilt a nyakába. -Most mihez kezdjünk?

- Fogalmam sincs. Majd kitalálunk valamit. Nyilvánvalóan ez így nem mehet tovább –aztán egy sokkal kellemesebb zöngésű hangon hozzátette: –A feneked tényleg annyira bibis?

- Igen. És mi ez a fura hanglejtés?

- Megnézhetem?

- Nem. Sötét van.

- Megpuszilhatom?

Nem! -akarta Remus mondani, de Black már szájon is csókolta. Még mindig mentolos volt a lehelete a fogkrémtől és olyan forró... Ezért –gondolta Lupin, miközben már Sirius pizsama felsőjét gombolta- nem olyan jó ötlet felkölteni. Elkerülhetetlenül ehhez vezet...

*

- Többször le kellene, hogy lökjelek a matracról –-mormolta Sirius, miközben magához vonta barátját. Végigsimított Remus fenekén és combján, mire a férfi kissé összerándult. –Vagy mégsem... Ki fogunk találni valamit, Holdsáp. Ne aggódj!

Nem másztak vissza az ágyba, az éjszaka többi részét a padlón töltötték összegabalyodva.   

*

Két éjszakával később Remus újfent a földön találta magát. 

- Elég volt! –kiáltotta. Sajgó testrészekkel felpattant, megragadta a paplan szélét és lerántotta az ágyról.

- Mi a fészkes fene... –motyogta Sirius kótyagosan. Hűvös volt az idő, ő mégis csak pólót és bokszert viselt. Kábultan tapogatózott a takarója után, de Remus elhúzta előle. 

- Megint! Ez már az ötödik alkalom. Kifelé!

Black lustán ásított egyet.

- Kifelé! –ismételte a sápadt férfi. –Ma a kanapén alszol. Holnap öt gyereket kell tanítanom és az első órám kilenckor van. Aludnom kell. Gyerünk. Fel! 

Elkapta Sirius csuklóját és felhúzta az ágyról.

-Fogd! –a kezébe nyomta a takarót. –Majd holnap beszélünk. Kifelé.

Kilökdöste döbbent szeretőjét a hálószobából, aztán a szekrényhez lépett egy másik takaróért. A vállára terítette és visszamászott a matracra. Fejét a párnába süllyesztette.

Most már bánta, hogy a közös takarójukat adta neki; az még meleg volt és Sirius szagú. Lupin lecserélte a párnáját Blackére, de még így is sok időbe telt, amíg újra elnyomta az álom.

*

Arra ébredt, hogy Sirius az ágy szélén ül. Kócosan és nagyon bűnbánó arccal néz rá, kezében két bögre gőzölgő kávéval. A reggeli napfény még nagyon gyenge volt, Lupin mégis látta a szeme alatti karikákat. Már nyitotta a száját, hogy bocsánatot kérjen a viselkedése miatt, de a fekete hajú varázsló megelőzte:

- Nézd…! Nagyon sajnálom ezt az egészet. Azt akarom, hogy mindig mellettem tudj aludni. Nem direkt csinálom...

- Tudom –mondta csendesen Lupin. –És bocsánat a tegnap estéért. Nagyon bunkó voltam. Csak hát... Tapi, már ülni is alig tudok! A varázslócsaládok, akiknek a gyerekeit tanítom... néhányan már gyanakodni kezdtek. Miket gondolhatnak rólam? Gyűlölök hazudni, de azt se szeretném, ha olyan dolgokat tudnának meg rólam, amiket nem akarok, hogy tudjanak… Nem mondhatom meg nekik, hogy a párom nem tud osztozni velem a matracon. És azt se mondhatom nekik, hogy ötödjére is leestem a lépcsőről.

- Ezt mondtad nekik?

- Egyszer, igen.  

Sirius elgondolkozva bólintott. Remus kinyúlt, hogy megsimítsa a vállát, de mielőtt még megmozdulhatott volna, párja szaggatottan felsóhajtott.

- Rendben van. Egyetlen megoldást tudok. Lehet, hogy nem fog annyira tetszeni, de egész éjszaka töprengtem rajta és működni fog.

- Mi lenne az?

- Rakj rám Sóbálvány átkot, amikor lefekszünk. 

Remus rámeredt.

- Persze csak szex után –folytatta. –De mielőtt elaludnánk. Működni fog. 

- Nem, nem fog –Lupin feltérdelt és társához mászott. Szorosan átölelte és a vállára hajtotta a fejét. -Nem fog –mondta megint és egy kicsit megrázta. –Idióta! Hogy gondolhattál ilyet!? 

- Csak ezt tudtam kiötleni.

- Nem fogok ilyet tenni veled! –szólt keményen. –Tényleg azt képzelted, hogy megteszem!? A szüleid csinálták ezt, amikor el akarták érni, hogy végre nyugton maradj. Nem bírnám megtenni. Szeretlek téged, te mamlasz! –már a feje is belefájdult a gondolatba. –Nem! Majd kitalálunk valami mást...

*

- Aludjon Tapmancsként! –javasolta James, miután konzultáltak vele a problémáról. A szemüveges férfi Siriusra bökött a szendvicsével és folytatta: –Kutyaként rövidebb a lába, szóval nem fog tudni lelökni téged.

- De kutyaként nem izélhetem meg –morogta az említett.

James kissé elfehéredett.

- Ez, cimboráim –kezdte-, egy olyan dolog, amit az én segítségem nélkül kell megoldanotok. Viszont… –A mutatóujjával feljebb tolta a szemüvegét, ünnepélyesen letette a tányérra a megkezdett szendvicset és bizalmasan Remus felé hajolt. –Esetleg megvonhatnád tőle a szexet.  

- MI!? –kiáltott fel Black.

- Elképesztő –szólt Potter fanyar mosollyal-, hogy mi mindenre képesek a férfiak, ha már két hete nem szexelhettek...

*

- Két hét?! – így fogadta Sirius Lilyt, amikor találkoztak vele a Minisztériumban.

 A boszorkány csak megforgatta a szemét.

- Látom, James nem tudja befogni a száját...

- De úgy tűnik TE vagy az, akinek végre meg kellene nyílnia… –vágott vissza a fekete hajú férfi.

Mielőtt Lily reagálhatott volna, Lupin gyorsan hozzátette:

- Azt hittem, csak meg kell rugdosni és akkor visszaadja a takarót.

- Így van –mondta a nő, miközben a nyitott hátizsákjában kotorászott. –De amint tudjátok, horkolt is.

- Horkol-t? Múlt időben? –kérdezte Sirius.

- Ühüm –válaszolt Evans és előhúzta az aznapi Reggeli Prófétát. –Elképesztő, hogy a férfiak mi mindenre képesek, ha már két hete nem volt semmi szex. 

- Hát igen. Csak egy nőnek lehet ekkora hatalma –mondta Remus.

- De már nem bünteted őt… ugye? –tudakolta Sirius szemöldök ráncolva.

Lily hevesen megrázta a fejét; vörös tincsei csak úgy repültek a válla felett.

- Neem. Tegnap éjjel mindent bepótoltunk – azzal az újságot az alacsonyabbik férfi kezébe nyomta.

- Akkor miért akarta elhitetni velünk…?

- Azért, mert azt akarta, hogy sajnáljuk –válaszolt Remus a boszorkány helyett. –Lily! Minek az újság? A mait már elolvastam…

- Neki lesz –bökött Black irányába. Amikor a két varázsló kifejezéstelen arccal bámult vissza rá, tovább magyarázta: -Kutyává szokott változni, nem? Amikor rosszul viselkedik, csak összetekered a papírt és… –pantomim játékkal mutatta be a jelenet végét.

Sirius önkéntelenül is hátrébb lépett.

- Kösz, Lily –mondta Lupin fülig érő szájjal.

*

- Megkérdezhetnénk Petert is holnap –mondta Remus, miközben bemászott az ágyba. –Hátha van valami jó ötlete.

- Bármilyen ötlet jobb annál, minthogy megvonják tőlem a szexet –morogta a fekete hajú varázsló.

- Egyetértek. Mert tőled megvonni a szexet azt jelenti, hogy tőlem is meg lesz vonva. És én szeretem a rendszerességet –szólt, majd egészen az álláig felhúzta a takarót.

- Úgyse lesz Peternek egy jó ötlete sem. 

- Ezt meg miért mondod? Hiszen barátnője van, akivel egy ágyban alszik –Sirius erre csak grimaszolt. –Nos, tudod, hogy azt is csinálják... 

- Tudom! –csattant fel, miközben párja mellé feküdt. –Csak egyszerűen nem akarok ebbe belegondolni. 

- Nagyon bolond vagy, ugye tudod?

Black hófehér fogai megvillantak a sötétben.

- Nos... –suttogta, miközben Remus pizsamaalsójának megkötőjével kezdett játszani-, azt a pletykát hallottam, hogy te szereted a rendszerességet bizonyos dolgokban.

- Ne higgy el minden pletykát, amit hallasz... 

- Én mégis azt gyanítom, hogy ez a szóbeszéd igaz.

- És ezt miből gondolod?

- Tapasztalatból –szólt, azzal egy gyors mozdulattal lerántotta társa alsóneműjét és ujjait férfiasságára kulcsolta. –Hogy van a hátsód? –dörmögte, majd egész súlyával rágördült és belecsókolt a nyakába.  

- Kicsit sajdogál –vallotta be Remus. Ujjaival végigfésülte a fekete fürtöket, és igyekezett elterelni erről a figyelmét. Sirius ajkival a mellkasán ez nem tűnt túl nehéz feladatnak.

- Okozok fájdalmat? –kérdezte Black valahonnan a hasa tájékáról.

- Nem –füllentett Remus. Szikrák kezdtek pattogni lehunyt szemhéja mögött, és ez egyértelműen fontosabb volt mindenfajta kellemetlenségnél...

*

Remus aznap éjjel is a parkettán kötött ki. Ezúttal nem is szólt semmit, csak csendben magához vett egy pokrócot a szekrényből és az ajtóhoz lépett. Ott azonban megtorpant, megfordult és visszanézett az ágyon alvó Siriusra.

Mint egy kiskutya –ugrott be neki egyből. Kócos és nyakigláb. A kezei és a lába túl nagyok voltak; a kiskutyák általában hozzánőnek a mancsaikhoz, de Siriusnál mégsem így történt. A szempillái is túlontúl hosszúnak tűntek, de ez csak az arcára vetült árnyék miatt volt. A szája nedves volt és résnyire nyitott. 

Te vagy a leggyönyörűbb ember, akit valaha is láttam –gondolta a férfi. Megpróbáltál változni és nem a te hibád, ha nem sikerült. Te fizetted az e havi lakbért. Ez a te lakásod. A te ágyad. Szeretném, ha nekem is lenne benne hely, de ha nem jut, hát nem jut.

Lupin átment a nappaliba és lefeküdt a kanapéra. Hajnalig meredt az üres plafonra; a mellkasában levő szorítástól jó ideig le sem tudta hunyni a szemét.

*

Valamikor csak elbóbiskolhatott, mert nem emlékezett rá, mikor kelt fel a nap vagy mikor ment el Sirius. Amikor kinyitotta a szemét, a nap már vakítóan sütött és a barátja sehol sem volt.

A konyha lépve elmosatlan tányér és evőeszközök fogadták, az asztalon egy félig befejezett keresztrejtvény. A fürdőszobában pedig egy újabb üzenet várt rá.

- El kell, hogy mondjam neked –kezdte unottan a tükör, miközben Remus mosta a fogát-, hogy az a másik nagyon sajnálja... 

A varázsló öblített, majd a törülközőért nyúlt. 

- Tudod, nevünk is van. Nem csak te és az a másik.

- És –folytatta a tükör kissé sértődötten-, egy újabb költeményt is hagyott neked. Kérlek, könyörgöm, mondd, hogy nem vagy rá kíváncsi!

- Halljuk! –mondta Remus. Sirius használta a fésűjét –vette észre-, fekete hajszálakkal volt tele a foga. A férfi kihúzott egyet és szórakozottan az ujjára tekerte. –Nos?

A tükör fájdalmasan felsóhajtott, majd belekezdett:

"Piros a rózsa,

Szürke a szemem,

Nagyon utálnád,

Ha nem lennék meleg?"

Lupin elmosolyodott, majd a szemetesbe dobta a hajszálat.

- Igen, nagyon utálnám. Jobban, minthogy minden este lelöknek az ágyról. De nézz csak ide...! –kibújt a pizsama felsőjéből és megmutatta a tükörnek a horzsolási nyomokat. –Szerinted mit csináljak?

Az egy percig hallgatott, aztán vidáman megkérdezte:

- Nem gondolkoztál még a Sóbálvány átkon?

***

 folytatás...