~Fidelius~
~Fidelius~
Rinoa
 
Regények
 
Novellák
 
Fordítások
 
Trifle
 
Interaktív
 
 
Szórakozás
 
HP Fanfiction
 
Shoebox Project

 
Cset
 
Holdfázisok
CURRENT MOON

moon phases
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Gyűlöllek és szeretlek
Gyűlöllek és szeretlek : 29. fejezet

29. fejezet

  2005.02.05. 14:08

.

 

Este aztán átgondoltam a történteket.

Már nagyon megbántam, hogy így viselkedtem Dracóval. Mert végülis még nem halálfaló. És azt mondta, nem is akar az lenni. De akkor is ott van az a "még." És tudom, hogyha elkezdődik a háború, akkor ellentétes oldalon fogunk harcolni. Egymás ellen.

Ezt nem lettem volna képes elviselni.

Abban pedig egyáltalán nem hittem, hogy meg tudja győzni az édesapját.

Nem tudom, mi lesz. Vajon hagyja-e a fiának, hogy szabadon dönthessen a sorsáról?

Olyan reménytelen ez az egész!

Most már nem az volt a legfőbb problémám, hogy vajon Harryék megvetnek-e a kapcsolatunk miatt.

Mert már komolyabb a dolog. Már Voldemort is közénk állt. Ez borzasztó!

De nem is tudom, hogy most van-e köztünk valami.

Malfoy megint felvette azt a rossz szokását, hogy halálosan megsértett ábrázattal pillant rám és egy szó nélkül faképnél hagy, ha beszélnék vele.

Egy meleg áprilisi reggelen megint reggelizni mentünk. Komótosan ballagtam le Ronékkal a Nagyterembe. Tegnap sokáig fennmaradtunk leckét írni. Eléggé morcos kedvemben voltam.

Könyökölve öntöttem magamnak kukoricapelyhet és tejet egy tálba.

Lavenderék pár székkel mellettünk azonban jókedvűen vihorásztak. Most még ez a kis nevetés is nagyon zavart. Fájt a fejem.

- ...jaj, tényleg? Mutasd, milyen karkötőt kaptál? -sikított Lavender.

Parvati kinyújtotta a csuklóját, amin egy ezüst karkötő díszelgett. Kedvtelve gyönyörködött az ékszerében.

- A szülinapomra küldték anyáék -vigyorgott. -Szép?

- Nagyon!!

Ron, aki eddig a szemét dörzsölgette, most felpillantott.

- Mi az Ronald? Meg szeretnéd nézni? -kérdezte Parvati, majd büszkén felé nyújtotta a karját.

- Öö, szép -bólintott a fiú. -De meg fogják engedni, hogy hordjad? Úgy értem, McGalagony nem fogja levetetni?

- Mi?? -háborodott fel a lány. -Ha Hermionénak megengedi, akkor én is viselhetem! Nem igaz?

- Így van... -bólogatott a barátnője.

Harryék kérdőn felém fordultak.

- Miről beszél, Hermione? -húzta fel a szemöldökét a szemüveges fiú.

- Hát, öhm. -válaszoltam elvörösödve. Jaj, miért nem tudják befogni a szájukat? -bosszankodtam magamban.

- Na? -noszogatott Ron.

- Nem fontos -cincogtam- öö,csak kaptam egy nyakláncot...anyáéktól.

Lavender erre odakapta a fejét, és jó hangosan odaszólt a fiúknak.

- Ne higgyétek el! Hermione ezt egy fiútól kapta!- mondta fennhangon.

Harryék bambán rámmeredtek, én pedig legszívesebben a föld alá süllyedtem volna.

- Nem...

- És valószínűleg griffendéles az illető...Harry! Nincs ötleted, hogy ki lehet?

Ha az előbb piros volt az arcom, akkor most már égett.

- Nem ejthetnénk a témát? -kérdeztem nagyon halkan. A lányok tovább viháncoltak.

- Egy titkos imádó... -kuncogott Parvati.

Az asztalunk mellett pedig épp akkor haladt el Draco pár osztálytársával. Láttam az arcán, hogy nem tetszik neki, amit hall.

Harry, úgy látszik, belenyugodott a helyzetbe, hogy semmit sem fog kihúzni belőlem. Ron ellenben egész bájital órán faggatott, ne bírta elfogadni a nemleges válaszomat.

Ennek meg is lett az eredménye. Piton a beszélgetést mínusz tíz ponttal jutalmazta.

Dracóval pedig már nagyon szerettem volna kibékülni, de a fiú eddig nem adott rá lehetőséget.

Kerülte a tekintetemet, és még Harryékbe is csak akkor kötött bele, ha én nem voltam a közelben.

Csak teltek a napok, és én tehetetlen voltam.

A tavaszi szünet előtti utolsó Pitonos duplaórán elhatároztam, most beszélek a fiúval.

Szándékosan ott felejtettem az üstömet az osztályteremben, így volt indokom visszamenni a terembe.

Malfoy -szokásához híven- kicsöngetés után még a teremben maradt. Egy kicsit elbeszélgetett Piton professzorral.

Nem rögtön léptem be a pincehelyiségbe, megálltam az ajtóban fülelni. Így meghallottam a két férfi beszélgetését.

-...szóval, azt mondod, fiam, hogy megtagadnád a Nagyurat? Ehhez komoly bátorság kell.

- Úgy van.

- És miért mondtad el ezt nekem?

- Mert önben megbízom, professzor úr. Tudom, hogy nem fog beárulni az apámnál, és emellett talán még tanácsot is kérhetek Öntől.

Egy kis csönd állt be a helyiségbe, Piton valószínűleg elgondolkodhatott.

- Nos -mondta kisvártatva, -nem igazán értem, mit vársz tőlem, fiam.

- Hát...

- Én nem vagyok olyan jóban Luciussal, hogy ilyen kényes kérdésekben meg tudjam őt győzni. Attól tartok, ezt magadnak kell elintézned, Draco!

- Értem -hallottam a fiú elcsukló hangját. -Csak... csak azt reméltem, hogy el tudja mondani, milyen, mivel Ön is... szóval... Ön is...

- Mi vagyok? -kérdezte a professzor türelmetlenül.

- Halálfaló -ezt Draco csak tátogta, nem adott ki hangot.

Piton felegyenesedett. Mivel háttal állt az ajtónak, nem láthattam az arcát.

- De... de én tudom, hogy ez már csak a látszat -szabadkozott gyorsan a fiú. -Szóval, hogy igazából Dumbledore oldalán áll.

- Pontosan.

- Öö, és csak arra lennék kíváncsi, hogy...-itt vett egy nagy levegőt, -hogy a Sötét Nagyúr miképp bünteti meg az elfordult hívet?

- Draco! -a fekete hajú professzor a fiú vállára tette a kezét. -Bölcs dolog, amit most tenni akarsz. Biztosíthatlak, hogy az igazgató úr mindenben támogatni fog. De azt tudnod kell, hogy ha meghoztál egy ilyen nagy horderejű döntést, ami a családod ellen is szól, akkor vállalnod kell a következményeket!

Malfoy lehajtotta a fejét, így szőke haja az arcába hullott.

- És mi késztetett arra, hogy így dönts? -faggatta Piton.

- Több minden... Először is, végtelenül tisztelem az apámat, de igazából sosem lelkesedtem a... módszereiért... Aztán, a Nagyúr nézeteivel sem értek egyet. Nem mindegyikkel. Fiatalabb koromban még nem gondoltam bele abba, hogy milyen borzalmas dolog a gyilkosság. És a Sötét Nagyúr mindig is kegyetlenül ölt. Nem csak a muglikat, és a sárvérűeket, hanem a híveit is. Akik mellette álltak, támogatták... És ezen kívül... -itt elhallgatott.

- Igen?

- Semmi -rázta meg a fejét. -Nem fontos. Köszönöm, professzor úr! -nézett újra a tanára szemébe.

Piton csak bólintott, majd egy másik ajtón elhagyta a termet.

Hallottam az ajtócsukódást, és azt is, hogy Draco még mindig nem mozdul. Hirtelen elhatározásból beléptem a terembe.

Ő ott állt a tanári asztal mellett és zsebre dugott kézzel a földet bámulta.

Amint észrevett, abbahagyta az előre-hátra dűlöngélést és rámmeredt.

Sápadt arca vörös színt öltött, de nem fordította el a fejét.

Szerettem volna átöleltni, és meggyőzni arról, hogy jól döntött, és én mindenben mellette állok.

De helyette csak álltam az ajtókeret előtt és nem mozdultam.

Malfoy összeráncolta a szemöldökét és egy megrovó pillantás után az ajtó felé indult. Amint elhaladt mellettem, ki tudtam magamból egy halk "Ne haragudj"-ot préselni. Megtorpant egy másodpercre, de aztán nagy lendülettel tovább indult a folyosón.

 

 
Tara_Lynn
 
HP Novellák
 
HP regények
 
Novellák
 
Versek
 
Kedvenc képeink
 
Marauders
 
HP Fanart
 
Egyéb Linkek
 
Látogatóink
Indulás: 2005-01-22
 
Látogató olvassa a lapot.

J

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!