*

Reggel Draco finom kávéillatra ébredt. Álmosan kinyújtózkodott, és akkor jutott eszébe, hogy egy fotelben ül. Így már érthető volt, miért sajog a háta.

Hermione már ébren lehetett, az ágya üres volt.

A fiú belekortyolt az odakészített kávéba és szétnézett a szobában. Az előző alkalommal valahogy nem volt módja nyugalmasan nézelődni.

A lakás nem volt túl nagy. A bejárati ajtó egy kis folyosóra torkollott, ahonnan jobbra nyílt a fürdőszoba és a konyha; balra pedig a hálószoba. Ez egyben nappaliként is funkcionált. Az ajtóval szemben állt az ágy, két kis éjjeliszekrénnyel. Azokon a lámpa mellé szorítva nagy halomban álltak a pergamentekercsek, pennák és tintásüvegek.

Jobbra pedig két csontfehér fotel volt egy dohányzóasztallal, és a fal mellett egy hatalmas könyvespolc. Draco felállt és a könyvekhez sétált. Félrebiccentette a fejét, hogy el tudja olvasni a címeket. Szinte mindenféle témával kapcsolatban volt Hermionénak legalább egy könyve. De a szokásosnál mégis több számmisztika és az ősi rúnák tanulmányozása kötettel rendelkezett. Draco gyanította, hogy ezek lehettek a lány kedvenc tantárgyai a Roxfortban.

Számos fénykép is ki volt rakva a polcokra, a legtöbbjükön Harry, Ron és az ő vigyorgó-integető másaik szerepeltek. A férfi elhúzta a száját. Ja, Potter és Weasley semmit sem változtak.

Olyan képek is akadtak, ahol egy nagy, perzsa cica játszott. Igen, valószínűleg, ez ugyanaz a cica, ami most békésen szunyókált a franciaágyon.

- Felébredtél? –lépett be Hermione a szobába. Elég rosszul nézett ki, megint falfehér és gyenge volt.

- Éhes vagy? –kérdezte. Draco megint érezte, hogy zavarban van. –Szeretnél valamit enni?

- Hát, kösz, nem vagyok éhes –mondta, de a gyomra korgását nem tudta lehalkítani.

Hermione halványan elmosolyodott.

- Na, gyere!

Leültette a konyhába és hozzálátott, hogy felverjen pár tojást.

- Igazán nem szükséges –visszakozott a férfi.

Hermione a pálcájával gyújtott a serpenyő alá, lényegesen lerövidítve a rántotta elkészítésének idejét.

A tányért a fiú elé rakta, majd karba tett kézzel nekitámaszkodott a konyhapultnak.

- Köszönöm –dörmögte Draco zavartan. Pansy még sohasem készített neki semmit, pedig sokszor ébredtek együtt. Talán, nem is tud főzni…

- Te már reggeliztél? –kérdezte a fiú. Már nagyon zavarta a csönd.

- Jaj, dehogy! –rázta a fejét a lány.

- Miért…

- Ne mondd, hogy tényleg nem tudod…-húzta el a száját.

- Nem úgy értettem. Miért vagy most hozzám ilyen kedves?

Hermione eltűnődött, de nem felelt.

- Jobb, lesz, ha most hazamész, Malfoy. Már biztosan aggódnak érted!

- Öhm, Hermione?

- Tessék? –a lány ezt inkább kérdezte, mint mondta. Vajon Malfoy tud róla, hogy véletlenül a keresztnevén szólította?

- Megértettem, hogy ez a te döntésed. De kérlek, akárhogyan is határozol, mindenképp tudasd velem.

- Megígérem –bólintott tartózkodóan a nő.

Az ifjabbik Malfoy felállt, idegesen elhúzta a száját és a következő pillanatban elhoppanált.

*

A nap már magasan járt, amikor a fiú megérkezett a kertjükbe. Az órája sem volt rajta, de gyanította, hogy már dél is elmúlt. Ábrándos arccal nézegette a színes luftballonokat és szökőkutakat, amik mindig is itt állhattak, de eddig úgy látszik fel sem tűntek neki.

Egy számára új, furcsa, de mégis kellemes érzés járta át, amikor visszagondolt Hermionéra. Bár, még mindig nem volt teljesen biztos magában, tudta, hogy valami csodának a részese. Igen, lehet, hogy apa lesz. Hihetetlen!

A következő pillanatban nagy robajjal kivágódott a kétszárnyas bejárati ajtó és megjelent benne a vörös arcú Pansy. A lány felemelte terebélyes abroncsos szoknyáját és letrappolt a fiú elé. Mielőtt Draco megszólalhatott volna, jó erősen pofon vágta.

A férfi már kezdte unni ezt a részt.

- Öhm, mi történt Pansy drágám? –kérdezte őszinte csodálkozással.

- Majd én megmondom, mi történt! –ordítozott. –Nem voltál itt a saját esküvődön, az történt! Mégis, hol a csudában jártál??!

- Oh! –Draco úgy érezte, mintha jeges vízzel öntötték volna le. – …ne haragudj, teljesen kiment a fejemből!

- Még hogy kiment a fejedből! Hát hallott már bárki is ilyet? Kiment a fejéből! Ezt egyszerűen nem hiszem el!! –toporzékolt Pansy.

A fiú megilletődve nézte az egyszemélyes jelenetet. Most, életében először, egyáltalán nem látta szépnek a nőt. Pedig, még az álomszép esküvői ruha is rajta volt.

- Figyelj…

- Nem! Te figyel rám, Draco Malfoy! Torkig vagyok veled! Így lejáratni engem!! –most a haját dobálta idegességében. -Még szerencse, hogy reggel vettük észre az üres ágyadat! Mi lett volna, ha a ceremónia kellős közepén derül ki, hogy eltűntél?!…Végeztem veled! Egyszer és mindenkorra!! –azzal jó erősen meglökte a férfit és úgy, ahogy volt, fehér esküvői ruhában, kicsörtetett a kúria kapuján.

Draco csendesen tovább indult a házba. Amikor belépett, ott találta a hallban a szüleit. Rájuk pillantott, majd gyorsan elkapta a tekintetét. Ha tovább nézi az elképedt arcukat, biztos, hogy nem bírta volna megállni nevetés nélkül.

Felsietett a szobájába és becsukta maga mögött az ajtót. Még jóformán levegőt sem vett, máris kopogtattak.   

- Draco, kicsim! Én vagyok az!

A férfi kelletlenül kitárta az ajtaját.

- Beszélni szeretnék veled.

- Gyere be, anya!

Draco lezuttyant az ágyára és felnézett édesanyjára. Úgy ült ott, mint egy duzzogó kisgyermek, aki tudja, hogy rossz fát tette a tűzre és most meg fogják büntetni.

A nő méltóságteljesen szigorú arcot vágott.

- Mi az, apám nem jön?

- Ő most túl mérges ahhoz, hogy józanul gondolkodjon –felelte Narcissa. –De ha rá vágysz, beküldhetem.

- Nem, köszönöm –tiltakozott gyorsan az ifjú Malfoy.

- Draco! Mit csináltál? Hol voltál? –váltott hangnemet az asszony.

- Az most nem fontos.

- Akkor azt mondd el nekem: miért?

- Anya, nem tudom, hogy megértheted-e?

- Próbáld meg! –utasította szelíden a nő.

- Hát, igazából nem tudom, mi ütött belém. Csak…csak ehhez most egyáltalán nem volt kedvem –vont vállat.

- Draco! Az élet nem abból áll, hogy olyasmiket teszünk, amiket szeretnénk! –magyarázott az anyja türelmesen. -Áldozatokat kell hoznunk! Mi is ezt tesszük apáddal!

- És ha én nem akarok olyan lenni, mint ő? -fakadt ki.

- De Draco! Miket beszélsz! Hát mire nevelünk téged huszonhárom éve?

- Mondhatsz, amit akarsz, de most már nem fogom feleségül venni Pansyt! Akármennyire is erőltettétek! –jelentette ki eltökélten.

- Igen, mert ő a tökéletes nő a számodra.

- Ja, persze –dünnyögött Draco. –Ezt inkább majd én eldöntöm, jó?!

- Azt akarod mondani, hogy nem szereted?

- Azt –vágta oda dacosan a férfi.

Narcissán látszott, hogy meglepte a hír.

- De hát, Pansy mindig úgy áradozott rólad! Ő biztos, hogy fülig…

- Igen, tudom –szólt Draco kelletlenül.

- Kisfiam…-a nő leült mellé az ágy szélére és megsimította a fia arcát. –Tudod, hogy mi csak a legjobbat akarjuk neked!

- Igen, anyám.

- Van valaki más? –faggatta a nő.

- Mi?? Nem, nem! –pirult el Draco. –Nem egészen.

- Ez mit jelent?

- Anya! Szabad elhatározásomból döntöttem úgy, hogy nem nősülök meg! Ezt miért nem tudod megérteni?

- Én megértem, drágám…

- Hah! Akkor biztosan apámnak nem tetszik a dolog!

- Igen, Lucius őrjöngött egy sort, amikor üresen találta az ágyadat, de most nem ez a fontos…

- Márpedig drágám, ez nagyon is fontos –a két ember összerezzent: Lucius Malfoy állt az ajtóban. – Narcissa, drágám? –szólt mézesmázosan. -Köszönöm, de most már távozz, kérlek! Négyszemközt szeretnék beszélni a fiammal!

A nő sóhajtott, hátrasöpörte hosszú, szőke haját és kiment. Finoman behúzta maga mögött az ajtót. Lucius csak akkor szólalt meg, amikor elhalt felesége cipőjének kopogása.

- Nos –ezt az arckifejezést látva Draco semmi jóra nem számított. De azt tudta, hogy nincs kedve egy újabb prédikációra.

- Fiam!

- Apa?

- Azt hiszem, az anyád már elmondta neked, hogy most szalasztottad el a legjobb partit ebben a városban. Még egy ilyen jó hírű családot, a mienken kívül nehezen találsz!

- Ó, igazán? –gúnyolódott Draco. Már eléggé fogytán volt a türelme.

- Igazán. De lásd, kivel van dolgod. Ha holnap reggel odamész a Parkinson kúriára és ünnepélyesen bocsánatot kérsz az egész családtól, majd mihamarabb elveszed feleségül a lányukat, eltekintek az esetleges büntetésedtől.

- És ha nem teszem meg, amit kívánsz? –szólt a fiú és felállt. Magasabb volt az apjánál, de Lucius még így is fölényesen tudott rá tekinteni.

- Akkor sajnos attól tartok, el kell, hogy küldjelek téged az országból. –Lucius ijesztően elmosolyodott. -Oroszországban talán beléd nevelnek egy kis tiszteletet is!

- Mi van??

- Mit jelensen ez a hangnem?? –förmedt rá az apja.

- Úgy értem: Micsoda? –szólt kelletlenül a fiú. Mindig is gyűlölte, ha nevelik.

- Ugye emlékszel, hogy erről már beszélgettünk, miután végeztél a Roxfortban?

Draco konok hallgatásba burkolózott.

- Már elmondtam, hogy milyen fontosnak tartom, hogy megismerkedj a Nagyúr ottani híveivel. –folytatta az idősebb férfi. – Sokkal…hm, fegyelmezettebbek.

- Mégis, meddig kellene ott maradnom?

- Ameddig szükséges. De amint kész vagy megházasodni, természetesen azonnal hazajöhetsz. Te döntesz, fiam!

Draco odasétált az ablakhoz.

Igen, ez nyilvánvaló zsarolás. Apa még csak nem is próbálja álcázni... De nincs választásom.   

- Mikor induljak? –kérdezte bosszúsan.

*

Az ifjú Malfoy apja távozása után még legalább fél óráig remegett a dühtől. Úgy bánik velem, mint egy kölyökkel! Hogy jön ahhoz, hogy itt parancsolgasson nekem? Miért nem képes elfogadni a döntésem??

Igen, megint a Nagyúr van a háttérben. A drágalátos Lucius Malfoynak holnap nehéz lesz Voldemort szeme elé kerülni. –Draco gonoszul elmosolyodott.

De miért nem vagyok képes egyszer sem nyiltan megvallani neki, hogy én mit szeretnék? Mit akarok?? Miért? –a férfi lehajtotta ültében a fejét.

Félt. Mindig is, kisgyermekkorától fogva félt az apja szigorától. Mindig megmondta neki, hogy mit csinálhat és mit nem. És hiába múltak az évek, hiába lett Draco felnőtt férfi, Lucius fölényén nem ejtett csorbát az idő.

Dehogy neki el kelljen mennie? Ezt nem hitte volna. Erről már beszélgettek egy pár éve, de akkor úgy tűnt, Draconak sikerült valahogy lebeszélnie atyját erről az ostoba ötletről. Való igaz, hogy abban az időben melegedett össze jobban Pansyval, szóval lehet, hogy ez volt az ok. –Dracoba most hasított bele a felismerés.

Köztudott, hogy Voldemort mindennél fontosabbnak tartja, hogy az aranyvérű varázslók száma növekedjen. Érthető tehát, hogy Luciust miért lehetett olyan könnyen megingatni a döntése alól.

A fiúnak zsongott a feje, úgy, ahogy volt, ruhástól befeküdt az ágyába és elnyomta az álom.

*

A következő héten Draco egy pillanatra sem tudott elszabadulni hazulról. Az apja bűbájt mondott a kúriára és környékére, hogy senki se hoppanálhasson. Ez is a -szerinte- briliáns büntetés része volt.

A fiú ennél erősebben még sohasem vágyott el itthonról. Szabadon szeretett volna járni-kelni, ahogyan neki tetszik, de mindenekelőtt találkozni szeretett volna Hermionével. Nem tudta, mit mondjon neki, egyszerűen csak látni akarta, hogy jól van-e?

A rákövetkező héten, június közepén aztán elmentek Luciussal az Abszol útra. Be kellett szerezniük pár dolgot az útra. Az ifjú Malfoy ilyen esetekben még véletlenül sem tartott volna drága apjával, most azonban kivételt tett. Tudta, hogy Lucius először a Gringottsba fog betérni, és ott nyugodtan mondhatja a fiú, hogy nincs kedve a mély barlangi aknákba lekísérni. 

Így, amint az idősebb Malfoy belépett a varázslóbankba, Draco lázasan pásztázni kezdte a környéket. Hamarosan meg is pillantotta, akit keresett.

Hermione igyekezett átfurakodni felé a tömegen keresztül.

- Mi az? Történt valami? –kérdezte köszönés helyett.

- Ami azt illeti, igen.

- Jaj, mondd már! A levélben csak azt írtad, hogy mindenképpen jöjjek el.

Draco megragadta a nő csuklóját és arrébb húzta a zajos főútról. Egy közeli kisutcában aztán elengedte és belenézett a lány szemébe.

- El kell mondanom valamit. Nem akartam, hogy mástól tudd meg, és azt higgyed, leléptem, vagy valami.

Hermione bizonytalanul bólintott. Malfoy folytatta:

- Figyelj, el kell utaznom…Apám akarja.

- Na és hová? Meddig? –kérdezte a lány elég közönyösen.

- Moszkvába akar küldeni. És nem mondta el, mennyi időre.

- Aha –a lány csak ennyit tudott kipréselni magából.

- Na? Nincs hozzáfűzni valód? –csodálkozott a fiú.

- Hát, én úgy érzem, hogy neked nincs kedved menni. Jól gondolom? …Akkor, miért nem mondod ezt meg az apádnak is? –kérdezte idegesítően nyugodt hangon.

- Hahh! Te nem ismered őt! –fakadt ki Draco. –Ez nem ilyen egyszerű. Tudja, hogy nem akarok menni. De nem érdekli.

- Akkor miért nem költözöl el?

- Öh, -A fiú fülig vörösödött. –Mondd, Hermione, szerinted mihez kezdhetek egyedül?

- Hát, például elmehetnél mondjuk dolgozni!

- Ne viccelj már! –nevetett Draco. –Hé! Nem, munkakerülésről van itt szó! –csattant fel, meglátva a nő arckifejezését. –Azt hiszed…azt hiszed nem lettek volna ötleteim, hogy mi legyek? De ki alkalmazná egy halálfaló fiát?? Most őszintén! Szólj, és máris megyek állásért!

A lány az ajkába harapott.

Igen, Hermione is tudta, hogy Malfoynak igaza van. Ez tényleg nem egyszerű.

- De most nem ez a lényeg. Úgy látom, nem bánt különösebben, hogy a gyermeked apja külföldön lesz, ki tudja meddig –bosszankodott.

- Jaj, de szépen mondtad Malfoy! Nagyon hatásos! –vágott vissza gúnyosan a lány. –De nem értem, miért kellene nekem emiatt izgulnom. Igazából nem sok közöm van hozzád!

- Hermione! –szólt fájdalmasan Draco.

- Ne szólíts engem így, Malfoy! Nem értem, miért nem tudsz engem békén hagyni?!

A férfi pillanatok alatt kijött a béketűrésből.

- Csak azért nem, mert közös gyerekünk lesz! Akár elfogadod, akár nem, ez most már így van! Azt hiszed, én úgy el vagyok ragadtatva attól, hogy pont te vagy a fiam anyja? De ez van…Nem tehetünk ellene semmit!

- Tévedsz… –a nő ökölbe szorította mindkét kezét. –Tévedsz! Nagyon is tehetek ellene! És fogok is!

A férfi meghökkent.

- Utállak és utálom, hogy teherbe ejtettél! Ezt nem viselem el tovább! –azzal sarkon fordult és elindult az Abszol út irányába.

Miután a férfi felocsúdott, nagy hévvel a nő után eredt.

- Granger! –elkapta a vállát és nem valami gyengéden maga felé fordította. –Ha meg mered tenni… -suttogta vészjóslóan. –Ő az én fiam!

- Nem! Ez a gyerek nem létezik!

Draco akkora láthatatlan pofont kapott, hogy jó pár másodpercig szólni sem bírt, de még a száját sem tudta becsukni. Látta, amint Hermione mérgesen elfordul tőle és sokáig nézte távolodó alakját, amíg el nem veszett a tömegben.

***