A fiatal boszorkány otthonról rögtön elindult sétálni. Ki kellett szellőztetnie a fejét. Végig kellett gondolnia a dolgokat, mi, hogyan legyen. Malfoy ellesz anyáék házában és talán van annyi esze is, hogy nem kerekedik fel sétálgatni. Ha Lavender felismerte, úgy még nagyon sok varázsló észreveheti. 

Két nap múlva Ront tényleg kiengedték a Szent Mungóból. Hermionénak így bőven akadt dolga a házban. Például előkészíteni a fiú régi szobáját. Tonks közölte, hogy amíg Harryt ki nem engedik, szívesen marad a Grimmauld téren segíteni.  

Az utóbbi időben tényleg egyre kevesebb Rendtag -főleg a volt Roxfortosok közül-, nézett be hozzájuk, sokan még vacsorára sem maradtak- ahogy ez eddig szokásban volt.

A lány meg tudta érteni őket, valószínűleg mindenki a családjával szeretett volna lenni.

Már csak Ron, Ginny, Tonks, Lupin professzor és ő maradt a házban. Na és persze Csámpás és Sirius hippogriffje: Csikócsőr.

Négy nap telt el azóta, hogy Hermione utoljára látta Dracot. Már korábban is meglátogatta volna- kíváncsi volt, hogy van-, de valami mégis mindig maradásra kényszerítette. Félt újra találkozni vele. Maga sem tudta, miért.

De aztán csak nem halogathatta tovább a dolgot...

- Ó, te vagy az? -szólt Draco nyeglének szánt hangnemben, amikor a boszorkány újra felbukkant a nappaliban. De csak nagy nehezen tudta palástolni örömét.

- Szervusz.

- Felesleges volt ilyen gyorsan visszajönnöd... remekül elszórakoztam itt -folytatta. A látszat kedvéért fel sem kelt a kanapéról, ahol terpeszkedett. -Mi van a szatyorban?

- Ja, csak gondoltam hozok valami meleg ételt is... -pirult el Hermione. - Rosszul tettem?

- Nem, nem! -a férfi felpattant a fekvőhelyéről és a lány elé lépett. Várakozóan nézett rá, ebből a nő kitalálta, hogy bizonyára éhes.

Draco követte a lányt a konyhába.

- Úgy tudom, teli volt a hűtő, amikor itthagytalak -mondta halkan, miközben betette a mikróba az ételt.

- Így volt -értett egyet a férfi. - ...Az nem működik!

- Mi?

- Az a zúgó izé.

- Ho-Hogyhogy?

- Unatkoztam -vonogatta a vállát a fiú, -szétnéztem egy kicsit a lakásban. De ez az izé nem tetszett nekem, mert amikor hozzáértem, elkezdett hangosan forogni és világítani. Mivel nem akart leállni, kénytelen voltam rögtönözni...

- Mit csináltál??

- Nyugi, csak lelöktem az asztalról, akkor leállt. Mugli cucc, biztos nincs is semmi értelme...

- Mi?? -mérgelődött a lány. -Malfoy! Te összetörted a mikrót aztán nyugodt szívvel visszaraktad a pultra?

- Hát ott a helye, nem? A lényeg, hogy elhallgatott.

- Ahh, reménytelen vagy! De honnan is tudná? -motyogta magának bosszúsan. -Akkor tessék, edd hidegen! Máshol nem tudom megmelegíteni... a gáz már régóta el van romolva.

Úgy látszik, a fiúnak mindegy volt, hogy meleg-e az a hús, vagy sem. Mohón rávetette magát az ételre. Amikor elkapta Hermione meglepett pillantását, kibökte: - Nem tudok főzni.

A lány elnézően megmosolyogta az előtte levő poharát. Magában pedig elhatározta, hogy a jövőben sokkal sűrűbben eljön majd Malfoyhoz.

***

A lánynak ezek után sok dolga akadt. Minden nap volt Ronnal látogatóban Harrynél, akinek állapota tényeg biztatóan javult; Tonkssal és Lupinnal közben gondját viselte a Grimmauld téri háznak -ami immár tökéletesen lakható volt, például eltűnt a bejárat melletti portré Sirius anyjáról, és a kitömött manófejek a lépcső mellől. Amikor szabadon kószáltak Voldemort hívei, a Rendnek nem volt ideje ilyen apróságokkal foglalkozni.

Emellett pedig amikor csak tehette, Hermione ellátogatott a Malfoy fiúhoz.

Természetesen továbbra is sokat veszekedtek, de szinte csak apróságokon és azt is megszokásból.

Draco letett ugyanis arról a tervéről, hogy "közebbről is megismerkedjen" a mugli elektromos gépekkel. Kivéve persze a televízióval. Ez a kis zajdoboz rögtön megtetszett a fiúnak, és csak akkor volt hajlandó egy-egy alkalommal nagysokára kikapcsolni, amikor a lány ecsetelni kezdte, hogy minden mugli ezt nézi.

Emellett Draco továbbra is bőszen kérdezgette őt a múltjáról és Hermione már azt is bevallotta neki, hogy ők- Harryvel és Ronnal együtt-, ősi ellenségek, nem pedig egyszerű riválisok.

A fiút ez cseppet sem zavarta, egyáltalán nem idegenedett el a lánytól. Ellenkezőleg: azt hangoztatta, hogy "fogalma sincs, miért kötekedhetett annak idején vele, hiszen nagyon kedves lánynak ismeri..."

- Tényleg nem vagy már a régi, Malfoy! -rázta a fejét vörösen Hermione. -Látod, mit ér az előítélet? Semmit! Amit apád ilyen bőszen belédnevelt, azt egy kis emlékezetkiesés máris romba dönti... Ironikus, nem? Illetve, talán Lucius Malfoy nem tartaná ilyen viccesnek...

- Továbbra sem hiszem el, hogy ennyire rossz ember lett volna az apám! –szabadkozott Draco.

A nő erre nem tudott, vagy nem akart mit felelni.

- Figyelj, ha... ha ilyen nagy neve volt a családomnak, akkor annak kellett valami nyomot is hagyni. Nincsen egy nagy házunk, vagy hasonló? -kérdezte és zavarában megbirizgálta a lány egyik göndör hajfürtjét.

- Öh, hát...

- Eltaláltam? -kérdezte indokolatlanul izgatottan a fiú.

- Hogy jutott ez most eszedbe, Draco? -gyanakodott a boszorkány.

- Az utóbbi időben már nem egy éjjel álmodtam egy jó nagy házról. Olyan ismerősnek tűnt... Arra gondoltam, hogy nem mehetnénk-e el megnézni. Feltéve persze, ha még áll. Talán segítene emlékezni...

- Nem is tudom -Hermione vonakodott teljesíteni a kérést. Egyáltalán nem akarta a régi Draco visszatérését sem elősegíteni, sem siettetni.

- Kérlek, Hermione!

- Tudod, ez nagyon veszélyes dolog. Ha valaki meglát téged...- szabadkozott gyorsan.

Draco azonban készen állt a válasszal:

- Dehát már hetek óta be vagyok ide zárva! -érvelt. -És szerintem, ha halottnak hisznek, akkor biztos nem is keresgél senki! Olyan nagy kérés ez?

- Igen.

- Mégis... ez nagyon sokat jelentene nekem -folytatta csendesen.

Hermione felnézett a zöldség szeleteléséből és a szomszédos széken ülő Dracora függesztette pillantását. A férfi állta kutató tekintetét, nem jött zavarba a mélyreható nézéstől; sőt, mintha még vágyott is volna rá.

A boszorkány megpróbált olvasni a fiú szemében, de hasztalan. Sohasem tudta pontosan megmondani, mi járhat Draco fejében. Ám érezte, hogy őszintén beszél.

- Rendben -szólalt meg egy kis idő múlva.

Malfoy felderült és mielőtt a lány meglepődhetett volna, egy puszit nyomott az arcára.

*

- Itt vagyunk.

- Igen? -kapta fel Draco a fejét. -Miféle hely ez?

- A Malfoy-kúria.

- Azannya! -a férfi megilletődötten, mégis elismeréssel nézett körül.

Előttük, az éjszakai fényben egy meglehetősen nagy park állt, mélyzöld színű bokrokkal és nyírfákkal az út mentén. A növényeket már benőtte a gaz, de látszott, hogy régen nagyon sok gondot fordítottak az ápolásukra.

Ahogy közelebb mentek, a távolban feltűnt egy hatalmas ház. Bár igen megrongálták -valószínűleg szándékosan-, hajdani előkelő megjelenéséből mit sem veszített. Megannyi ablaka, amik a tekergőző útra tekintettek, mind be voltak törve; sok helyen a tetőcserepek is vészesen tönkrementek már. A nagy, kétszárnyú ajtó tárva-nyitva állt; Draco magában már felkészült a szívszorító látványra.

Nem is tévedett sokat.

Amint beléptek az előcsarnokba, rögtön szembetűnt a búrotok hiánya. Nyilvánvalóan fosztogatók jártak itt, miután a családot elfogták. A félhomályba burkolózott helyiség falain pókhálók lógtak; a tapéta meg volt rongálva, a drága függönyöket is leszaggatták már. Csupán a szétkaszabolt festmények és családi képek maradtak a falon- azokat feltehetőleg eternifix-szel vagy varázslattal rögzíthették.

Draco elengedte a lány kezét -amit eddig fogott-, és némán elindult jobbra, ahol a társalgót sejtette. Léptei hangosan kopogtak a márványpadlón.

Hermione lassan követte, de a nappali ajtajában megállt.

A fiatal férfi elmerengve nézett körül a helyiségben. Végigfuttatta ujjait a kormos kandallópárkányon és a felette függő szétszaggatott képen.

Hirtelen be is villant neki néhány emlékfoszlány. Képeket látott maga előtt, de rendkívül összefüggéstelenül. Összeráncolta a homlokát.

- Mi az? -hallatszott Hermione aggódó hangja.

Malfoy felocsúdott és immár kitisztult tekintettel nézett a nőre.

- Semmi baj! -szólt szelíden.

- Eszedbe jutott valami?

- Nem is tudom. Talán -mondta egykedvűen.

- Ezt hogy kell érteni?

- Úgy, Hermione, hogy nem tudom, ezek valóban az én emlékeim-e?! Eléggé zavaros... Olyan butaságok jutnak eszembe, hogy például itt állt mindig a karácsonyfánk -mutatott a velük szemközti falhoz; majd a kandalló felé bökött-, vagy hogy ezen a képen mi volt.

A lány hallgatott.

- Látod?? Felesleges volt idejönnünk! -fakadt ki Malfoy, leplezetlen csalódottsággal.

- Ne mondd ezt! -szólt rá szigorúan Hermione.

- Miért ne? Ez az igazság!

- Draco! Mondd meg őszintén: mit vártál? Hogy idejövünk és minden beugrik neked?

- Nem! -szólt kelletlenül és karba fonta a kezét.

- Biztos, hogy nem? -lépett közelebb hozzá a lány.

A fiú behunyta a szemét és sóhajtott egyet.

Hermione finoman megsimogatta Draco alkarját és kézfejét.

- Ne legyél túl szigorú magadhoz!

- Te nem tudod, milyen nyomorult érzés ez! -morogta a férfi, növekvő indulattal. -Állítólag ez a szülőotthonom! Itt kellett élnem két évtizedig! Errefel’ még azt sem tudom, hogy hol van a saját szobám!

- Hát akkor menjünk és keressük meg! -vetette fel halkan a lány.

Draco kinyitotta a szemét és csodálkozó, kutató arckifejezéssel meredt a nőre.

A boszorkány elpirult, de állta a szürke szemek kereszttüzét.

Vagy egy percig álltak így némán, aztán a férfi elmosolyodott:

- Jól van, keressük meg, de én megyek elöl! Nem akarom, hogy te találd meg hamarabb! -azzal nagy lendülettel elindult, és sietve felszaladt az egykor fényes fehérmárvány lépcsősoron az emeletre. Fent a poros vörös szőnyeg alatti padló hangosan dobogott léptei alatt.

Hermione somolyogva követte, és valamit motyogott magának, amiben a "gyerekes" kifejezés is szerepelt.

Mire kimért léptekkel felért az emeletre, Malfoy már vagy három-négy szobába is benyitott. A lány is elindult az ellenkező irányba –szétnézni.

Komor, sötét volt mindegyik helyiség, ahová betért. A legtöbbjük hálószoba volt, Hermione gyanította, hogy vendégszobák lehettek. De rábukkant egy meglehetősen nagy fürdőszobára is, majd a családi könyvtárra. Ez még az előtérnél is jóval nagyobb volt, telis-tele könyvespolcokkal és vaskos kötetekkel. Középen díszesen egy faragott asztal állt, párnázott karosszékekkel.

Félrehúzott pár pókhálót az ajtó melletti könyvszekrényről és megszemlélte a mögötte rejlő írásművek címeit. Szinte az egész sor fekete mágiával foglalkozott… HermioneHH A fekete borítójú köteteken –vízszintesen fekve- észre vett egy barna, bőrkötésű könyvet, amin egy cikornyás arany M betű állt. A boszorkány óvatosan levette az albumot. Még ki sem nyitotta teljesen, máris kiesett belőle pár régi fénykép…

- Ez az! Megvan! -hallotta távolról a fiú diadalmas kiáltását. Gyorsan visszatömködte a képeket a helyükre és elindult a hang irányába.

- Na, mit szólsz? -kérdezte büszkén Draco, amikor a fiatal boszorkány feltűnt az ajtóban.

 - Gyere! –invitálta maga mellé. -Itt volt az íróasztalom, ott a szekrény... -sorban megmutatta a tárgyak vélt helyét. – Oh, és az ágyam még mindig itt van!

Hermione körbenézett a tágas szobában. Felemelte pálcáját, hogy a végén lévő kis láng segítségével jobban körbe tudjon nézni.

Itt is mindent por lepett, és a fiú által mutatott bútoroknak már hűlt helye volt, kivéve a düledező, szakadt függönyű baldachinos ágyat. Amikor a nő közelebb ment, hogy megszemlélje a alvóalkalmatosságot, észrevette, hogy a fiú zöld-ezüst ágyfüggönyének mintájába kis kígyók vannak belevarrva.

- Apád nagyon figyelhetett a részletekre -jegyezte meg, de a férfi szerencsére nem hallotta meg a hangjában rejlő cinizmust.

- Hihetetlen, erre pontosan emlékszem! –örvendezett Draco. -Tudom, hogy annak idején sok időt töltöttem itt.

- Biztos szép volt -hagyta rá a lány.

- Akkor csak nem vagyok reménytelen eset! -szólt Malfoy és hátulról átölelte Hermionét a vállánál.

- Mi?

- Úgy értem -magyarázta-, akkor egyszer csak vissza fog térni a memóriám...

- Hát persze, hogy eszedbe fog jutni minden!... -próbálta Hermione lelkesíteni, de aztán rádöbbent, hogy miket beszél.

Nem, ő egyáltalán nem akarja, hogy Draco valaha is a régi legyen! Akkor biztos nem lesz ilyen rendes vele; sőt, ki tudja? Lehet, hogy meg is próbálja majd támadni!

- Draco... -szólongatta a fiút, aki időközben az ablakhoz sétált  és a kertet nézegette. -Szerintem, most már menjünk haza...

- Hova? -kérdezte szórakozottan, meg sem fordulva.

- Oh, hát hozzánk... mármint a szüleim házába...

- Én már otthon vagyok! –jelentette ki konokul Malfoy.

A lány egy pillanatra zavarba jött.

- Jó... akkor... akkor aludj itt, ebben a koszfészekben! Felőlem! Aztán majd ha megéheztél, gyere nyugodtan haza!

- Tudsz róla, hogy most a házunkat sértegeted? -szólt rá szigorúan a fiú.

- Hahh! Biztosíthatlak, hogy az önérzeted és a büszkeséged semmit sem változott, amióta utoljára láttalak az iskolában! –mérgeskedett Hermione. -Édesapád rendkívül büszke lenne rád, ha látná hogy a pici fiacskája így védi ezt a romhalmazt, már ne is haragudj!

- Ezzel most mit akarsz mondani, kedves? -vette fel Draco a régen szokásos, kissé lenéző stílusát és testtartását.

- Tipikus Malfoy! -vetette oda neki a nő, mintegy perdöntő sértésként. Azzal még mindig dohogva letrappolt a lépcsőn, magára hagyva a fiút.

Kint nekidőlt a házfalnak és próbált lehiggadni. Egy kis idő múlva megütötték fülét a férfi lassú léptei. A bejárati ajtón kilépve Draco meg is találta a boszorkányt, de nem szólt hozzá.

Mindkét fiatal néma csendben indult el; lassan maguk mögött hagyva a hajdanán oly’ pompás házat.

A Hold addigra az égbolt közepére ért, ezüstös derengésbe vonva és kísérteties látványt kölcsönözve a kúria parkjának.

*

Amint megérkeztek Hermione szüleinek lakására, a lány köszönés nélkül továbbindult a Grimmauld térre. Hogy lehet valaki ennyire eltelve a származásától? Úgy látszik, az önfejűség a Malfoyoknál örökletes…Apáról fiúra száll…Hah! Nem hiszem el, hogy tényleg képes lett volna abban a házban éjszakázni!

Még mindig fortyogott magában, amikor belépett a konyhába.

- Te meg hol voltál, Hermione?

A lány bosszúsan vállat vont, és ledobta magát egy üres konyhaszékre.

- Nem hallasz? –szólongatta Ginny.

- De -felelt kurtán.

- És esetleg nem akarsz válaszolni a kérdésemre?

- Nem.

- Mégis, mi dúlt fel ennyire?

- Törődj a magad dolgával, Ginny! –sziszegte és tüntetőleg elfordult.

-...Rendben. Bocs, hogy megkérdeztem... -azzal a vörös hajú lány lerakta kezéből a tányért, amit épp törölgetett és kisietett az étkezőből.

Hermione ideges és fáradt is volt már, így elpityeredett.

Észre sem vette az újabb ajtónyikorgást, csak azt, hogy valaki vigasztalóan megöleli hátulról.

- Mondd, mi a baj?

- Ne haragudj... -szögezte le Hermione. - Nem rád vagyok mérges, Ginny!

- Tudom! De nem mondod el nekem? -kérdezte.

- Nem lehet...

- Akkor csak nagyvonalakban! Hátha tudok segíteni valamit! -noszogatta.

- Jó -felelte a boszokány és megtörülte a szemét.

Hermione beszámolt Ginnynek Dracoról, de név nélkül, egy régi ismerősként beállítva. Persze, úgy mesélte, mintha csak összefutottak volna a kórházban -hiszen, a lány ezt egyáltalán nem tartotta fontos információnak.

Viszont beszélt neki arról, hogy amikor találkoznak, rendszeresen veszekednek minden csip-csup dolog miatt. És, hogy ez hosszútávon elég elviselhetetlennek bizonyul már. 

Amikor befejezte, Ginny még mindig a gondolataiba merült.

- Egyre kíváncsibb vagyok, ki ez a fiú... -szólalt meg végül, bujkáló mosollyal.

- Hidd el, nem olyan érdekes -hazudta. - De szerinted, mit csináljak most?

- Hmm, jobb lenne, ha részletesebben is kifejtenéd ez a dolgot kettőtök között... –morfondírozott Ginny hangosan. -De én azt tanácsolom: mondd el neki, mit érzel!

- Hogy…mit érzek??

- Igen -bólintott a Weasley lány. Hermione kényszeredetten elnevette magát:

- De Ginny! Én nem érzek iránta semmit! -tiltakozott és megrázta immár rákvörös fejét.

- Ugyan már! Szerelmes vagy belé, ez egyértelmű! -jelentette ki tárgyilagosan, mire az idősebb boszorkány arcáról lehervadt a mosoly.

Vagy fél percig nem tudott megszólalni. Csak egy kép járt Hermione agyában, amit már rég elfeledettnek vélt:

Nemrég varázslósakkot játszottak Malfoy-jal és amikor számos parti után végre mattot sikerült adnia a fiúnak, az dicséretből játékosan megcsókolta. De a férfi nem kommentálta tettét, utána rögtön újraállította a bábukat, mintha mi sem történt volna. Így a lány nem vonta akkor kérdőre… és később sem…

- Nem, tévedsz, Ginny! -ellenkezett továbbra is elszántan Hermione.

- Márpedig ebben biztos, hogy igazam van! -koppintott az asztalra. -Ismerlek már, te lány!

- Hm?

- Ezt már eljátszottad egyszer! -emelte fel a hangját a vörös hajú lány. -Mennyi időnek kellett eltelnie ahhoz is, hogy felismerd magadban, mit érzel Ron iránt!

- Jaj, Ginny! Miért kell neked mindig ezzel jönnöd! -pirult el ismét az idősebbik nő. -Ez a dolog nagyrészt a bátyádon múlt!

- Engem emlegettek? -lépett be a konyhába Ron. - ...Na, mi az? Zavarok talán? -nézett végig húgán és a barátján. -Végülis, ki is mehetek, csak azért jöttem, hogy megnézzem, hol tart a vacsora... Remus is tudni szeretné -tette hozzá sokkal halkabban.

- Még nincs kész! -állt fel Ginny egy kicsit sértődötten. -Sokkal hamarabb tudnánk enni, ha mondjuk te is segítenél!

- Dehát fogalmam sincs, mit kell csinálni! - mentegetőzött gyorsan a varázsló.

- Enni persze, azt nagyszerűen tudsz, ugye Ronald?

- Nem tudok főzni! -tárta szét a karját az említett.

- Akkor itt az ideje, hogy megtanulj...!

- Hagyd, Ginny, majd én segítek! -vetett véget Hermione a testvéri civakodásnak. Felállt és a kamrába ment, hogy kivegyen pár répát és krumplit a leveshez. A fejében továbbra is ott csengett Ron utolsó mondata: "Nem tudok főzni!"

A nő erősen megrázta a fejét, hogy kiverje belőle azt a személyt, aki két hónapja ugyanezt mondta neki...

*